Antennát és földelést építek
(aljzatokat szerelek az asztalomra)

Amennyiben rádióépítéssel szeretnék foglakozni, márpedig szeretnék, akkor kell egy
antenna és egy földelés a munkaasztalra. Persze azt is lehet, hogy minden egyes
alkalommal mikor épp kell az antenna, keresztülhúzok a lakáson egy drótot,
majd kidobom a végét az ablakon. Földelés lenne a hálózati
konnektorban, már ha lenne. De nincs!

 

 

Ellenben az asztalomtól talán még fél méterre sincs a fürdőszoba ajtaja.
Csak be kell lógatnom egy kábelt, és hozzá kell kötnöm a vízcsőhöz.

 

 

Milyen rendes is vagyok én, hogy a múltkor az összes csövet lekentem fehérre...

 

 

Ellenben az a rézkupak épp megteszi csatlakozási pontnak. A kék gombos csap úgyis
el van zárva, szóval nyugodtan letekerhetem a csőelzárót, míg kialakítok rajta valami
kötéspontot. Még nem döntöttem el, hogy pontosan milyen lesz. Akár közvetlenül
rá is forraszthatom a rézre a vezetéket, de tehetek közbe csoki szorítót, vagy
akár banánhüvelyt is. Előtte azért még rá fogok mérni a csapra, hogy
mégis mennyire jó a földje. (a konnektor nullájához képest)

 

 

Keskeny a mezsgye a "túl van lihegve a feladat" és a "korrekt megoldás" között.
Mert ugye az milyen jó kérdés már, hogy mégis hogyan vezetem ki a drótot?

 

 

Fúrhatnék a csempe sarkába egy átmérő négyes lyukat, meg persze át a falon is.
Mondjuk a fúrógép erről az oldalról sajnos nem fér oda a csaptól.
Én meg a csapot le nem szedem innen, az biztos!

 

 

Ahogy a másik oldalról a csap van útban, úgy a fal ezen feléről maga az íróasztal.
Azt sem szedem el, mert már régebbről tudom, hogy milyen érzés. Pedig milyen
szép lett volna, hogy csak azon a fürdőszobai néhány centin látszik a vezeték...
Persze ha nagyon akarom, akkor megoldom én ezt még ennél is rejtettebben.
A csap alatt átmegyek egy lyukkal a spájzba, onnan egy másikkal vissza az
asztalom mögé. Ahogy így ebbe belegondoltam, a fürdőszoba és a spájz
közé nem is kell lyuk, merthogy a spájzban is van vízcső. Persze arra
a csőre meg kéne egy bilincs. Kezdem túlkombinálni, úgyhogy gyorsan
visszaveszek magamból. Részemről már látom is, amint melegtakony ragasztó
pisztollyal felpöttyintem a vezetéket a fürdőszobában a csempére, aztán
meg egyszerűen átfűzöm az ajtó alatt. Eddigi tapasztalataim szerint,
a legegyszerűbb megoldás, egyben mindig a legjobb megoldás.

 

 

Hogy a földet ily szépen kiépítettem - még ha csak terv szinten is - azonmód áttértem
az antennára. Na álljunk csak meg egy szóra, és tisztázzuk! Szó nincs róla, hogy én
ma bármit is csinálni fogok! Mindössze arról van szó, hogy felmérem a munkát,
illetve a kivitelezési lehetőségeket. Az antenna már keményebb dió lesz mint
a földelés. Már csak azért is, hiszen a balkonajtó kivételével a lakás többi
ablakára szúnyoghálót szereltem. Szóval a többi ablakon nincs csak úgy
egyszerűen kinézés, meg kidobok egy bund kábelt, a másik végét meg
felhúzom a fára játék. Ebből az irányból fog jönni az antenna, és kész!

 

 

Először azt találtam ki, hogy bekéredzkedek szemközt
a létrához, és ott megkötöm a drót másik végét.

 

 

Aztán az jutott eszembe, hogy a Kontrax irodaház még messzebb van. Ráadásul jóval
magasabb. Ha a házunk teteje és a szemközti tető közé feszítenék ki egy vezetéket,
az volna ám csak az igazi antenna! Szép hosszú lenne, igen magasan a föld felett.
Valami sejtelemes okból kifolyólag nem hiszek abban, hogy ebbe a vezetékbe
ne csapna bele a villám, úgy kb. egy héten belül. Ugyan eddig nem sújtott
le rám villámaival az Úr, de ha szinte magam kérném az égbe feszített
vezetékkel, akkor egészen biztosan megtenné. Vagyis nem
lesz magasan épített hosszú antennám.

 

 

Ez a fa majdnem szemben van velünk, és még csak nincs is messze az út túloldalán.
Szó nincs róla, hogy ne mernék rá felmászni! Illetve néhány éve még mertem.

 

 

No nem az előbb mutatott fára másztam fel, hanem erre, ami itt van közvetlenül
a házunk mellett. Nehezéket fogok kötni a vezeték végére, megpörgetem és
átdobom erre a fára. Nagyon úgy néz ki, hogy ennél egyszerűbben nem
úszok meg, egy úgy nagyjából vízszintes antennát. Bejönni a dróttal
a lakásba meg nem lesz kunszt, mert a korlát mellett alig látható
fehér koax kábel, az éppen mi a régi tévéantennánk kábele.
Vagyis idáig a korlát széléig már készen is vagyok.

 

 

A bejövő kábel a falra szerelt szögletes csatlakozóban végződik. Ami a bal sarokban
van, az a jelenlegi tévéantennánk. Az elveszettnek hitt piros műszerzsinórom épp
elég a hibamentes DVB-t vételhez. A jobbra hajló kábel pedig (végén a fekete
dugóval) emlékeim szerint az asztalomig kell tartson, hiszen valamikor
volt tévé a szobámban, csak aztán egy különösen gusztustalan
reklámblokk okozta idegroham következtében kivágtam.

 

 

Hurrá! Meglesz az a kábel, hiszen ott vonul át a koax a fürdőszoba ajtaja felett.

 

 

No de hol legyen a kábelek vége? Valahogy úgy kéne, hogy
pont szemben legyen velem, hogy könnyen elérjem.

 

 

Az a két fehér pont (úgy nagyjából a kép közepén) azt mutatja, hogy valamikor rég,
mikor felcsavaroztam egy apró helyi világítást, meglehetősen mostohán bántam
a bútorral. Ha már ott vannak azok a lyukak, gondoltam felhasználom őket.

 

 

Pont mint fent, csak a lehetőségekhez képest alulról nézve. Az antenna és a földelés
csatlakozója a Panasonic készülék és a Creative hangfal között lesz felcsavarozva,
valami lapocskára, alulról a fekete bútorlapra. Egyrészt ennél jobban kézre talán
nem is állhatna. Másrészt pedig talán itt lesz a legkevésbé útban. A végpont
változhat, mert végződhetnek a befutó kábelek akár valami dobozban is.
Épp látok is a doboznak egy kis helyet a tápegységem tetején. Ilyenkor
aztán elszabadul a fantáziám, és menten soros kondenzátorokat álmodok,
vagy forgókon és egyéb elvű antenna jelszint szabályzó alkalmatosságokon
töröm a fejem. Készíthetnék egy hullámcsapdát is a Kossuth adóra. De lehetne
a dobozban akár egy előerősítő is, ami akár hangolt is lehetne. Mindezen
cifraságokból természetesen nem lesz semmi. Legalábbis ezen cikk
keretében biztosan nem. Talán egyszer, egy távoli galaxisban...

 

 

Gondoltam lecsekkolom, hogy valóban megvan-e a kábel, nehogy lyukra fussak.
Annyi kábel van itt, hogy még! A vastag fehér a koax, szóval ideáig rendben.
A fekete az a telefon kábele, a szürke meg LAN kábel. A két erű egyszer
szigetelt viszont feladta a leckét. Hangfalra, illetve csengőre saccoltam.

 

 

Ott kéne benézni a két bútor közé, ahol a függőleges fehér vonal van,
mert onnan talán látnám, hogy merre megy tovább a kérdéses kábel.

 

 

A két fehér lap, az kérem csempe. Vagy járólap. Vagy valami.
Ezekből készül az általam megálmodott forrasztópad.
A készül erős túlzás! Pont mint ez az antenna.
Csak álmodozom, meg gyűjtögetem az erőt.

 

 

Pedig mindenképp kéne ide valami, hogy ne az asztalom rongáljam tovább.
(lásd azt a színt balra lent) A csempén nyugodtan forraszthatok, annak
biztosan nem fog megártani a meleg. Már persze csak akkor, ha
valaha elkészül. No de miért is ne készülne el? Az eltehető
munkalap is elkészült. El is tettem. És sajnos nem
is nagyon vettem elő azóta sem...

 

 

Befotóztam a két szekrény közé, és megállapítottam, hogy az eddig ismeretlen
rendeltetésű kábel viszi a 230 voltot a szekrénysorba a tévéhez. Jobban
örülnék egy kettős szigetelésű kábelnek, de ha az elmúlt húsz évben
jól elvolt, bízom benne, hogy a következő húszban sem lesz baja.

 

 

Nem ezen kép kedvéért ültem le a földre, hanem azért, hogy benézzek az asztalom
és a fal közé, hogy be lehet-e oda fűzni a fürdőszobából jövő földelést. Érdekes
játék lesz az biztos, de meg fogom oldani. Ahogy itt a sarokban kuporogtam,
miközben a Hi-Fi tornyot nézegettem, felmerült bennem a kérdés: Mégis
mi a csuda lehet bedugva antennának az ONKYO tunerbe? Valaha
egy randa sárga színű vékony vezeték lógott a csillárról,
de az már valamikor nagyon régen volt.

 

 

Az ajtó tokján keresztültörő szürke kábel a CB rádióm antennájának irányába tart.
Illetve az az antenna, az már csak néhai antenna, mert lehajítottam a tetőről.
Annak a szürke kábelnek a vége jó hosszan meg van blankolva. Mármint
nem itt, hanem fent a tetőtérben, és ott rá van gubancolva a gerendákra.
Ez van most rádugva a tunerre antennának. Mi lenne, ha mint egy másik
lehetőség, ezt is átgubancolnám az asztalomhoz? Úgysem hallgatok rádiót...

 

 

A tápegységem előtt ücsörgő konyhai időzítő éktelen csipogással jelezte, hogy kész
az ebéd. Ha kétszer sóztam meg, akkor érthető, hogy miért lett sós. Ha meg csak
egyszer? Akkor nagyon durván bánhattam a sóval. Lényeg a lényeg!
Lesz mire meginnom azt a néhány sört a hűtőből...

 

 

Míg a csirke ehetőre hűl, újabb terepszemlét tartok. Érdekes feladat lesz áthúzni
a kábelt a Hi-Fi toronytól az asztalomhoz. Ugyan fut egy műanyag csatorna
az ágyam, illetve később a szőnyeg alatt, az azonban már rég megtelt.
Legfeljebb majd mellé bandázsolom. Már persze csak akkor,
ha találok itthon megfelelő hosszúságú kábelt.

 

 

Mivel az időzítő még nem csipogott, forró a csirke, így még bőven volt időm levenni
a pultról a monitort, majd megszemlélni a néhai tévémhez vezető antennakábelt.
Ott van úgy nagyjából a kép közepén, feltekerve. Erre csak egy koaxról
banánhüvelyre átalakító kell, és már félig meg is vagyok.
Persze gondolatban már az egész elkészült.

 

 

Mivel az egész tepsi csirkét befaltam (plusz uborkák), már nem vagyok olyan
állapotban, hogy bármit is csináljak. Leesett a vérnyomásom, csak ücsörgök
az asztalnál és tervezgetem az antenna csatlakozó funkcióit. Azért kell így,
hogy legyenek variációs lehetőségeim. A "föld közösítő" kapcsoló kötné
össze a három földelésem. A fürdőszobai valóst, meg a két koax kábel
harisnyáját. Aztán vérnyomás esés ide, félálom oda, újra elszabadult
a fantáziám. Mindenféle alternatív megoldásokat dolgoztam ki arra
az esetre, ha valami érthetetlen okból kifolyólag nem szeretnék
holmi banándugók dugdosásával bajlódni.

 

 

Annyira beleéltem magam a "minden kábel befut az asztalomhoz" mókába,
hogy még a készülő (hát persze) előlaphoz is megterveztem a matricát.

 

 

Nem bírtam megállni, és lementem a pincébe körbenézni. Sem vékony fehér kábelt
nem találtam a földeléshez, sem a CB antenna meghosszabbításhoz való vékony
koaxot. Utóbbinak pedig biztosan lennie kell valahol, merthogy valaha
elért a kábel az asztalomig, hiszen a pult legtetején volt a CB.

 

 

Ott van ni a President Grant tápostul a kép felső szélén.
A bal alsó sarokban meg egy AMIGA 600-as.

 

 

Mivel banánhüvelyt kerestem, egyből megtaláltam azt a dobozt, melyben
a nagyobbacska szögek laknak. Jó. Akkor van benne egy banánhüvely
is, de csak fekete, és tényleg csak egy darab. Keresek szépen tovább.

 

 

Tudtam én, hogy van valahol egy ilyen feliratú doboz, csak az utóbbi
tíz húsz évben nem láttam. Erre még Apukám rajzolta rá a betűket.

 

 

Ezeket a szerencsétlen bogyócokat évtizedek óta nem érte fény. Lényeg a lényeg:
Van banánhüvelyem! Ráadásul annyi, hogy akár még azt a rádiót,
illetve nem azt, hanem egy olyat is újragyárthatok,
amilyet valaha Apukám készített nekem.

 

 

Persze ahhoz szerelhető (értsd menet van a végén) banándugók is kellenek.
De az sem gond, merthogy egy másik dobozban találtam belőlük bőven.

 

 

Még lapocskát is találtam, amire már eleve fel van szerelve két műszercsavar.
Tulajdonképpen ez is banánhüvely, csak ehhez a csupasz végű vezeték is jó.

 

 

De ha kevés lenne a két aljzat, akkor van olyanom is, amin három aljzat van.
Mivel nem vagyok képes eldönteni, hogy mi legyen, turkálok tovább.

 

 

Erre a hatalmas dobozra az van írva, hogy műanyag. Mindenféle műanyag darabok
vannak benne, melyeket sehova máshova nem tudtam besorolni. Nincs külön
dobozom ventilátor lapátnak, telefon kagylónak, vagy maradék
linóleum csíknak, csak ez a vegyes.

 

 

Ezt a három darab textilbakelit lemezt néztem ki a feladatra. Van valahol néhány
nagyobb darab is, csak még nincs rend, így gőzöm sincs, hogy merre lehetnek.
Hiába emlékszem rá, hogy amatőr készítésű fényorgonából termeltem ki
őket, ha egyszer nem tudom, hogy hová tettem a maradványokat.

 

 

Mivel nem voltam biztos a bakelit lemezekben, ezért tettem
a zsebembe néhány alkalmasnak látszó fadarabot is.

 

 

Aztán ahogy feljöttem, egyből le is tettem a feltúrt kincseket a polcra.
Nagyon meg vagyok elégedve magammal! Egyrészt sikerült összevadásznom
az antennacsatlakozóhoz szükséges alkatrészeket. Vagy legalábbis egy részüket.
Másrészt pedig - az utóbbi idők rendcsinálási hullámainak köszönhetően - annyi
hely lett a polcon, hogy erőlködés nélkül le tudtam tenni az előtúrt kacatokat.

 

 


Második fejezet
(melyben a szerző belecsap a közepébe)

Szó sincs róla, hogy ez most történt! Ezt a képet egy régebbi cikkből emeltem át.
Vagy a szőnyegcserésből, vagy a kábelépítősből. Szóval az úgy van, hogy az
egyes fotók egymás után következtéből az a hamis kép alakulhat ki az
olvasóban, mintha én valami hej de serényen dolgoznék az adott
ügyön. Pedig nem! Méghozzá nagyon nem! Néha napokig, vagy
akár hetekig, de még olyan is előfordul, hogy az adott témában akár
évekig sem történik semmi. Aztán egyszer csak elkap valami fene nagy
lelkesedés, és újból nekiugrok. A köztes időben szoktam olyat csinálni,
hogy az erőn kívül anyagot, illetve adatot gyűjtök. Most például az
a kérdés merült fel bennem, hogy mégis hogy a csudába néznek
ki a kábelek a Hi-Fi torony mögött. Hát így. Mivel a képen
semmi olyasmit sem látni, hogy feltekertem volna a CB
antenna kábeléből öt métert, kell hozzá valami toldó.

 

 

Ha csak addig meg nem halok, egyszer rendet teszek a kábeleim között.
Mert lássuk be, ez így ebben a formában kezelhetetlen!
Ez egy feneketlen lyuk, amibe ész nélkül
szóróm be a lomokat. Ki meg semmi.

 

 

Na jó. A mai nap kivétel volt, hiszen sikerül kirángatnom a többi közül azt a szürke
kábelt. Amúgy szó nincs róla, hogy ezt kerestem volna! Én azt a kábelt kerestem,
amit a CB antenna hosszából vágtam le. Szürke, néhány méter, értelemszerűen
karikára hajtva. A fellelt kábel is szürke, karikára hajtott, és koax, azonban
ez nem CB-hez, hanem RLL terminálhoz való. Mivel az áramot vezeti ez
is, ráadásul nagyfrekvenciás kábel, így a célra tökéletesen megfelel.
A kis fekete gubancok TV koax toldók. Még nem döntöttem el,
hogy lesz-e funkciójuk. A nagy fehér gubanc pedig 1x4-es
telefonvezeték. Fontos szempont volt, hogy fehér legyen,
hogy ne üssön el a színe a fürdőszobában a csempétől.
Milyen szerencse, hogy nem halványzöld a csempe...

 

 

Az antennákat tartalmazó dobozom előrángatására mindjárt három okom is volt.
Egyrészt ha kihúzom a CB antennát az ONKYO tunerből, akkor kell a helyére
valami. Úgy gondoltam, hogy egy TV koax toldó végére ráhergelek valami
botantennát. No nem csináltam meg, hanem csak úgy gondoltam. Aztán
meg ott van az a másik probléma is, hogy anyám tévéje leköti antenna
gyanánt az egyik szép piros műszerzsinóromat. Ezt a galádságomat is
orvosolnom kéne. Persze ezt sem teszem meg, legalábbis most egészen
biztosan nem. Harmadsorban pedig arról a kérdésről lenne szó, hogy mégis
hol a csudában vannak azok az antenna toldók, amiket a múltkor
vettem. Kicsi fényes bigyó, melynek mindkét vége anya.

 

 

Van olyan dobozom, amiben a mindenféle átalakítóimat és toldóimat tartom,
de természetesen nincs benne a keresett alkalmatosság. Márpedig nincs
kedvem összeforrasztgatni a kábeleket, mikor létezik a célra kitalált
alkatrész. Előtúrtam egy újabb dobozt, de abban sem volt toldó.

 

 

A papírdobozban a nyomtatóba való A4-es papírt tartom, meg az utóbbi időben
piacon összevásárolt, vagy más egyéb helyről begyűjtött jobbféle kábelek
is itt nyertek elhelyezést. Mit ne mondjak, érdekes egy párosítás,
az már biztos! Természetesen itt sem találtam a toldót.

 

 

Ellenben találtam műszerzsinórnak való alapanyagot. A banándugó már rajta
is van az extra hajlékony kábeleken, már csak a fura csatlakozót
kell lecserélnem krokodilcsipeszre, vagy banándugóra.

 

 

Még két ilyet is találtam. Ez majdnem megteszi az asztalra felszerelendő
csatlakozónak, csak kicsi, kevés rajta a lyuk, és nincs minél
fogva felcsavarozni. Hát ja. Majdnem megteszi...

 

 

 

Annyira untuk magunkat a gyerekkel, hogy mikor egy kicsit nem figyeltünk oda,
óvatlanul nekiálltunk dolgozni. Borzalmas érzés volt! A Hi-Fi tornyot meg
azért húzom olyan óvatosan, mert nem szeretném, hogy a nyakamba
essen a tetejéről az AKAI GX630-as magnó. Ugyan közel állunk
egymáshoz, de ennyire azért nem szeretném magamhoz közel
engedni. Meg persze az sem volna jó, ha összedőlne a torony.

 

 

Némi turkálással sikerült kiszabadítani a keresett kábelvéget. Ha széthajtom
a karikát, lesz ez olyan hosszú, hogy bőven átér a Hi-Fi torony mögött.

 

 

Konkrétan annyira hosszú lett, hogy kiért az éjjeliszekrényem elé. Szerintem
pont jó helyen lesz a kötés, akarom mondani csatlakozás az ágyam alatt.

 

 

Mivel nem találtam meg a koax dugókhoz hoz való toldókat, ezért bevetettem ezt.
Ez volt a készletemben a legócskább lengőaljzat. Konkrétan kuka pozitív volt
szegényke. Annyira gyatrán nézett ki, hogy kevés hiányzott hozzá, hogy
kidobom. Aztán csak megszántam. Összeforrasztgattam a meglazult
eresztékeit. A ruháját folyton ledobta, ezért hozzá kötegelőztem.

 

 

A néhai CB antenna kábelének vége, lám már itt is van az asztalomon. Ez valami
egészen elképesztő haladás! Annyira meg voltunk elégedve magunkkal
a gyerekkel, hogy mára majdnem abba is hagytuk a munkát.

 

 

Tényleg csak próbából húztam ki a szerszámos fiókomat, hogy akkor most
benne van még ez az angolkulcs, vagy le kell érte mennem a pincébe.
Mivel a kábel íróasztal mögé történő befűzése közben kihúzogattam
a kábeles fiókokat, így azok még elől voltak. Gondoltam megnézem,
hátha van olyan hosszú kábel, ami kiér a fürdőszobából az asztalomig.

 

 

Mondjuk én személy szerint fehéret szerettem volna.
Persze ha véglegesnek nem is, de egy mérés
erejéig ez a barna is bőven megteszi.

 

 

A multiméterem váltóáramú árammérés állásban 0,5 milliampert mutat.
Ezt az értéket a fürdőszobacsap, és a konnektor nullája között mértem.
Feszültség mérés állásban egy volt alatt mértem, ami kissé növekedett,
ahogy az asztalon bekapcsoltam valami fogyasztót. Az asztali lámpám
a konnektor fázisa és fürdőszobai csap földje közé kötve rendben
világított. Szóval bőven jó lesz a vízcső földje rádiózáshoz.
Már csak azért is, mert itt a konnektorokban nincs.

 

 

Ez volt a szerző elképzelése a vízcsőhálózathoz való csatlakozásról.
Gondoltam addig nyomom a Weller pákát a réznek,
míg csak be nem futja az ón az egészet.

 

 

A terv bevált! Persze előtte azért egy kicsit megcsiszoltam
az anyagot, hogy megfusson rajta az ón. Jó ez a Weller!

 

 

Ez a dugó viszont nem jó. Úgy nagyjából olyan állapotban van, mint az
előbb felhasznált lengő koax aljzat, pedig ez már a kiigazított verzió!
A banándugó jobbra eső műanyag alkatrésze ugyanis el volt törve.
De nem ám szépen keresztbe, mint most, hogy rövid,
hanem hosszába, és persze srégen!

 

 

Igazán lehúzhattam volna róla a fehér műanyag darabkát míg
beleforrasztom a vezetéket. Most már persze mindegy...

 

 

Már megint úgy nézett ki, hogy itt a vége. De nem! Mivel már csak ez az egy
kábelbefűzési feladat volt hátra, gondoltam csak nem hagyom már félbe.
Ez pláne azért se lett volna okos dolog, merthogy most van segítségem.

 

 

Még egyszer régen olyannyira beleműtöttem az asztalomba, hogy a zajcsillapítás
címszóval eltüntetett rések miatt kifejezetten bűvészmutatvány számba megy
befűzni egy újabb kábelt. A piros nyíl bal oldali vége irányából bedugtam a
mérőszalagomat, Andi meg kipirinckázta a végét az ujjacskáival, a jobb
sarokba mutató nyílnál. Vagyis keresztben felfelé kellett bedugni a
behúzó szálat, vagy úgy másfél métert. Hagyományos acél
behúzószalag nem felelt volna meg a feladatra,
mert az útközben lekonyult volna.

 

 

Mind a régi CB, mind a tévé antenna kábelére rádugtam egy-egy toldó kábelt,
hogy ne kelljen rajtuk piszkálnom a dugókat. A toldó kábeleket, azokat
nyugodtan szétvághatom, merthogy őket valahogy nem sajnálom.

 

 

Már megint úgy volt, hogy itt hagyom a kábel végét feltekerve, aztán majd valamikor
felragasztom a csempére, mikor épp úgy hozza kedvem. Mivel a munkakedvvel
az utóbbi időben többször is meggyűlt a bajom, mert valahova nagyon
elkeveredett, így csak azért is folytattam a munkát.

 

 

Már melegszik is a takonyragasztó pisztoly a fürdőszobában.

 

 

Míg a pisztoly melegedett, tekergettem egy rugót a vezeték végére.
Így utólag - egy egész nap távlatából - már meg nem tudnám
mondani, hogy ezzel volt-e akkor valami értelmes célom.

 

 

De most aztán tényleg elég legyen mára a randalírozásból! (mi lehet az a randalír?)
Most jön az a részlet, hogy kitalálom, hogy hol fűzöm át az asztalon a kábeleket.
Mármint hátulról előre. Aztán azt is ki kéne találni, hogy egy fadarab legyen
banánhüvelyekkel, vagy inkább műszercsavarokkal? Tényleg legyen rajta
földközösítő kapcsoló? Vagy faragjak be egy dobozt mondjuk az ADSL
modemem alá? Utóbbi ötletem nem tetszik, mert a dobozkába dugott
műszerzsinórok keresztben hullanának le a tápegységem előtt. Tehát
az elsődleges kérdés, hogy hová fúrjam a lyukat a kábeleknek. Mivel
a telefont ki szoktam húzni a helyéről, így előtte útban lenne. A másik
oldalon meg akkor lenne útban, mikor a 100 ohmos ellenállásos fiókot
húzom ki a szortimentből. Mondjuk az utóbbi egy nagyon ritka eset...

 

 


Harmadik fejezet
(melyben a szerző tologatja az alkatrészeket)

Ennek a képnek annyiban van köze a mai projecthez, hogy már arról álmodozom,
hogy mi lesz a következő lépés. Tegyük fel összedobok egy detektoros rádiót.
Az odáig rendben, hogy én hallom, hogy szól, mert rajtam van a füles. No de
hogyan kerül át a hangja a kamerába? Vagy a PC-be? A PC irány az még csak
hagyján, hiszen itt lóg az asztalon a múltkor kiépített kábelvég. Megnyomkodom
a gombokat (előerősítő + PC), és már vesz is fel a hangkártya. Vagy szól a rádió
a hangfalaimból. Utóbbit persze csak akkor, ha képes a detektoros nagyjából
vonalszintű jelet produkálni. Az persze igen jó kérdés, hogy szeretnék-e,
illetve értelmes dolog-e, kétszer 100 wattos erősítőre kötni a detektorost.
Vagy bármi más rádiókísérletet. A válasz szerintem egyértelműen az, hogy
nem. Illetve a nem válasz az nem válasz, hanem egy monitor célokra szolgáló
erősítő megépítése a válasz. Szerintem a terveimről ott, mármint majd akkor
kéne írnom, mikor az említett erősítő készül, nem pedig most. De ha már
egyszer belekezdtem, meg ezt a képet is beszúrtam ide, akkor csak el
kell mondjam, hogy mivégre. Feltettem magamnak a kérdést, hogy
mi az a minimum, ami egy monitor erősítőbe kell. Táp, hangszóró,
végfok, előerősítő, gombok, doboz, és még hosszan sorolhatnám.
Ez a kép azért áll itt, mert a szerző rájött (az előbb megálmodta),
hogy a keresett alkatrészek úgy nagyjából mind benne vannak egy
rádiós magnóban. Hagyom ezt most, mert ha nem, akkor
sosem lesznek csatlakozók a kábelvégeken!

 

 

 

Egészen egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ki ne próbáljam valamivel az eddig
elért eredményeket. Van földelés, van antenna, van vétel.
Müezzin hangja terjed a rövidhullámokon.
Fura ez a Conrados rádió, de jó!

 

 

Először mezei (csupa fém) banánhüvelyben gondolkodtam. Ha valami lemezbe
szerelem be őket, akkor van hozzájuk anyám, alátétem, forrasztófülem.
De mi lesz, ha úgy döntök, hogy fába szerelem? A farostlemezen
bőven átér a banánhüvely menetes része, azonban egy vastagabb
 fadarabon már nem. Mi lenne, ha menetet fúrnék a fába a hüvelynek?

 

 

A banánhüvelyen a menet nem szokvány hatos, hanem finom menetes.
Kicsi az esély, hogy találok finom menetes hatos menetfúrót.
Természetesen a kicsi esély is esély, így nekiálltam.
Már úgy értem, hogy az összes menetfúróm
közelről történő megtekintésének.
Addig se csinálok semmit.

 

 

A felső menetfúró gyári, míg az alsó egy barkácsolt példány.
Vagyis a menetfúró hiánya nem lehet akadály.
Na most mit találjak még ki?

 

 

Itt van a három kábel vége az orrom előtt. Mondhatni a célszalag előtt toporgok.
Kéne valami lökés, mert az egyszerűen nem járja, hogy már több mint
egy hete ezt nézegetem, miközben a szétszedtem project is áll.

 

 

Gondoltam kiteszem magam elé a hozzávalókat, majd jó alaposan megtekintem.
Annyira száz más ötlet tört rám, hogy itt is hagytam az egészet,
és elmentem inkább elmélkedni a jövőről.

 

 

Mintegy fél óra ágyban párnák közt fetrengéssel azt sikerült megálmodnom, hogy
mi lenne, ha nem fix csatlakozású lenne hátulról a készülő csatlakozó lap, doboz,
fadarab, bármi, hanem hátul is aljzatok lennének rajta. Ha így csinálom meg,
akkor kimaradhat a két antennakörből a két koax toldó kábel. A fellelt
antenna aljzatok olyan rettenetes állapotban vannak, vagy már
eleve annyira gagyik, hogy ezt az ötletet, ha el nem
is vetem, de félreteszem egy időre.

 

 

Mi is a különbség a banánhüvely és a műszercsavar között? A banánhüvelyhez csak
banándugóval lehet csatlakozni, míg a műszercsavarhoz csupasz kábelvéggel is.
No de van nekem szükségem ilyesmire? Előállhat az a helyzet, hogy nincs a
drótvégen banándugó? Vagy egy akkorát dolgozok, hogy minden egyes
műszerzsinórom foglalt? Nekem az jött ki eredménynek, hogy sokkal
több energiát fektetek a kérdések felvetésébe, mint a válaszok keresésébe.
Így sajnos továbbra sem tudom eldönteni, hogy mi legyen a drótok végén.
Hiába jöttem rá, hogy miért állok, ha egyszer továbbra sem haladok.

 

 

Még az is kérdéses, hogyha műszercsavar lesz, akkor az előzőek, vagy ezek?
A vékonyabbak jobbak, mert ezekhez nehezebben férne oda az ujjam.
Ellenben ezek vastagabbak, jobban (erősebben) lehet őket tekerni.

 

 

Mondjuk ez meg nem piros. No de mit érdekel engem a színe? A szín csak
annyiban fontos, hogy nem volna baj, ha a földelések feketék lennének,
míg az antennák pirosak. Persze más színkombináció is lehetséges.
A piros és fekete úgy jött ki, hogy ezeket találtam először.

 

 

Ebből a típusból sajnos csak fekete volt az eddig fellelt dobozokban.
Persze ha nagyon akarom, akár át is festhetek néhányat fehérre.

 

 

Valamiért úgy éreztem, hogy kell még lennie valahol egy rakat banánhüvelynek.
Ez itt apukám két doboza a virágállvány melletti szekrényből. Egyszer tényleg
neki kell ugranom, és ki kell belőle pakolnom mindent. Egyrészt egyesíteni
kell az alkatrészbázisokat, másrészt át kellene nézni, hogy mi van itthon.

 

 

Például ha tudom, hogy van itthon ilyen (amúgy tudtam, csak nem tudtam hol),
akkor egyszerűen csak betekertem volna ezt az ép darabot a múltkor szerelt
éjjeli lámpába, az abban fellelt sérült helyett. Így is nagyon szét vagyok
rakva mindenféle dobozokba, de mivel van még üres doboz bőven,
ezért megengedhetem magamnak, hogy legyen egy olyan feliratú
doboz is, hogy tehermentesítők. De ha kevés van belőle, akkor
szerelek elválasztót a dobozokba, ami amúgy is régi tervem.

 

 

Ez annyira ott van, hogy nem bírom megállni, hogy el ne meséljem, hogy mi ez.
Ez kérem egy amatőr gyártású banánhüvely! Nyolcas réz csavar, anyákkal.
A zöld izé az elején, az valami tubus kupakja. Persze lyuk is van benne.
Azt nem merném állítani, hogy szépre sikeredett, ellenben azt
igen, hogy zseniális! igazi Ezermester feeling.

 

 

Ha beállítana Barbie, hogy adjak már kölcsön egy rózsaszín banánhüvelyt
a délutáni partira, mert az övé megkopott, nem maradnék szégyenben!

 

 

A műszercsavar színes, és nem lehet véletlenül hozzáérni a fém részeihez. Ellenben
a banánhüvelyhez igen, ami akár még jól is jöhet, ha épp nem akarok leakasztani
egy műszerzsinórt a nekem jobb kézre lévő készletből. Csak nekitolom a fém
résznek mondjuk egy kisrádió botantennáját. Nem tudom akarok-e ilyet,
csak lamentálok. De annyit, hogy már majdnem elkopott a lamentám!

 

 

Kimentem a konyhába és behoztam egy sört. Kinyitottam és bedöntöttem.
Sajnos nem használt, ugyanis hiába a sikeres sörbedöntés, mert az
aljzatok tekintetében továbbra is döntésképtelen vagyok.

 

 

Fogtam és az egész projectet félretettem erre a polcra. Ha holnap sem készül el,
nem tudom mi lesz. Utóbbi tevékenységben nagyon jó vagyok! Már úgy
értem tudatlanságban. Az mondjuk igaz, hogy folyton erre gyúrok.

 

 


Negyedik fejezet
(melyben a szerzőnek elege lesz a toporgásból)

Ez egy újabb dobozról, illetve fiókról készült kép, aminek a rejtekhelyét másnap
reggelre álmodtam meg. Valahogy éreztem, hogy az eddig fellelt csatlakozókon
túl is kell lenni itthon egy rakással. Ez a fiók egy viszonylag lehetetlen helyen,
mégpedig a virágállvány melletti szekrényben van, és nincs rajta felirat.
Mivel nagyon szépen sütött a nap, meg az ablak is nyitva volt,
ezért ott helyben álltam neki áttúrni a kincses dobozt.

 

 

PC tápdugóhoz való szerelhető lengőaljzat. Ha kérdik, biztosan letagadom.
Mint ahogy a Tanért bemutató villanymotorhoz való kommutátort is.

 

 

Ugyan az anya-anya antennakábel toldók nem lettek meg, ellenben megtaláltam
helyettük ezeket. Bevallom őszintén, hogy már kezdem unni ezt a projectet.
Mi a csudát vagyok képes ennyit totojázni? Öt banánhüvellyel letudhattam
volna a dolgot napokkal ezelőtt! Most meg már megint az lesz, hogy a fellelt
alkatrészekre álmodom meg a kábeleket végződtető akármimet. Ebből mi lesz...

 

 

Ez a csúfság meg úgy került ide, hogy ahogy ott ülök az ablakban, a balkonajtón
túl megláttam valamit, ami színben elütött a kövezettől. Gondoltam kirepült
valamelyik csatlakozó, mikor bőszen turkáltam a fiókban. Még tiszta
szerencse, hogy nem vettem fel ezt a négy centis bogarat.
Valószínűleg még most is sikítanék a rémülettől!

 

 

Gondoltam ha már lúd, legyen kövér! Akarom mondani, ha már rendetlenség, akkor
én a részemről beleadok apait anyait. Lementem a pincébe, és átforgattam az egész
dobozt, kigyűjtve belőle minden banánhüvelyt és banándugót. Talán nem annyira
a mostani projecthez kell, mint inkább a későbbi alkatrész szétválogatási hullám
nyitánya. Felhozom a szobába mindet, és szétválogatom, majd átteszem őket
a direkt erre a célra begyűjtött rózsaszín dobozokba. Már megint valami
egészen másról beszélek, miközben a munka érdemi része nem halad.

 

 

Ezt álmodtam meg. Már úgy értem, hogy az ebéd utáni alvás alkalmával. A hátsó
sorban látható csatlakozókon bejön a két koax, meg a földelés, az elsőkön meg
csatlakozhatok hozzájuk. A koax aljzatokat azért gondoltam bevetni, mert így
leszedhetem a két toldó kábelt. Kettővel kevesebb kontakthiba. Az elülső két
koax aljzat meg akkor fog jól jönni, ha mondjuk URH rádiót barkácsolok.
Hátha nem szed össze az antennakábel az asztalomon fölös zajt.

 

 

Mivel ezt a fadarabot hoztam a pincéből, ezért rá álmodtam meg a csatlakozókat.
Illetve nem rá, hanem bele. Nem látszott ez annyira lehetetlennek, hogy
ki ne tudtam volna faragni. Rogyásig van szerszám a pincében.

 

 

Még egy ilyen maróka izét is vettem a múltkor a piacon,
amivel aztán igazán bele lehet rondítani a fába!

 

 

Összekészítettem a hozzávalókat. Épp indultam volna a pincébe, mikor is ránéztem
az órára. Mivel már tizenegy óra is elmúlt, és nem délelőtt van, hanem késő
este, így egy újabb nappal tolódik el az antenna project befejezése.

 

 

Másnapra megálmodtam, vagy az is lehet, hogy csak újra eszembe jutott, hogy kell
egy kapcsoló is, amivel egyetlen mozdulattal közösíteni tudom a fürdőszobai cső
irányából érkező földet, és a koax kábelek árnyékoló harisnyáit. Ez olyankor
fog jól jönni, mikor azt szeretném, hogy a koax kábelek betöltsék funkciójukat.
Vagyis legalább a lakáson belül ne szedjen össze zajt a kábel, mindeközben pedig
földet is kapjon a készülék, de azért mégse kelljen három műszerzsinórt bevetnem.
Ezt aztán nagyon megálmodtam! Ha már úgyis kiborítottam a kapcsolós dobozt,
hogy kiválogassam a rengetegből a szóba jöhető kapcsolókat, egy füst alatt
különtettem a csavarokat, illetve a nyáklap darabtól megszabadítandó
kapcsolókat is. Hogy miért nem tudok egyszerre csak egy dologgal
foglalkozni? Ha én ezt tudnám, talán a megoldást is tudnám!
De nem tudtam a megoldást... Nem csak erre a maira,
de sajnos a holnapi farigcsálós részfolyamatra se.

 

 

Másnap ugyanis lementem a pincébe, és oly galádságokat követtem el a fadarabjaim
ellen, hogy többen részletes beismerő vallomást tettek. Ugyan belém nem kerültek
lyukak, de én még ezeknek hiányában is elismerem, hogy mellélőttem. Mintegy
két órán keresztül szerencsétlenkedtem ezekkel a fadarabokkal, majd egészen
egyszerűen feladtam. Annyira nem akart összeállni a kép, hogy nem láttam
értelmét tovább erőltetni ezt a fadarabos dolgot. Bevallom őszintén, van
az úgy, hogy elakadok valamivel. De ennyire lefagyni azért nem szoktam!
Úgy voltam vele, hogy nem hülyülhettem el ennyire. Ha meg nem bennem van
a hiba, akkor az irány rossz. Mivel nem találtam megfelelő méretű csíkot
textilbakelitből, ezért felkaptam a földről egy szerencsétlenségére
épp ott heverő szalagparketta darabot, majd kilyuggattam.

 

 

Miután megtaláltam a helyes irányt, tíz perc se volt, ezt olyan gyorsan összecsaptam.
Ráadásul úgy döntöttem el, hogy hová fog kerülni, hogy fel sem jöttem lemérni
a helyet. Milyen vastag egy bútorlap? Kb. két centi lehet. És már húztam is
be a vonalakat. Érthetetlen, hogy mit tököltem ezen a lapon napokon át.

 

 

Mivel úgyis be kellett kapcsolni a pákát a csatlakozók forrasztásához,
gondoltam bemelegítésként leszedem a paneleket a kapcsolókról.
Így már legalább kényelmesen vissza fognak férni a dobozukba.

 

 

Ahogy öregszem, egyre jobban utálom, mikor minden széjjelvan.
Hogy lesz itt monitor erősítő építés?
Pláne rádió!

 

 

Mivel a kiválasztott kapcsoló még beépítés előtt a kezemben elhalálozott, keresnem
kellett helyette egy másikat. Természetesen az összes többinek rövidebb volt
a menetes szára. Még tiszta szerencse, hogy van szerszámom 10-es
lyuk süllyesztéséhez. (lásd jobb szélső kapcsoló csavarja)

 

 

Gondolom átlátható a konstrukció. Annál is inkább az, hiszen mindössze ennyi.
Vagyis nem lesz neki háza, merthogy minek? Amúgy nem csálék a lapok.
Az innen nézve bal széle mindkét lapnak egy síkban van. Ellenben az
előlap jobb széle hosszabb, mert az merevítésképp rálóg az asztalra.
Pontosabban szólva a pult függőleges elválasztó lapjára fekszik rá.
A két lemezt a koax aljzatok csavarjai mögött található távtartók
fogják össze, melyekbe magam fúrtam az előbb 2,4-es menetet.
Azért ekkorát, mert vékony a cső, és hármas menettel már nem
maradt volna semmi falvastagsága. Mindezt persze csakis azért,
mert nem volt itthon négy egyforma távtartó, amiben menet is van.

 

 

Bevallom őszintén, fogalmam sincs, hogy mikor volt kiszedve innen legutóbb az
ellenállás szortimentem. A fellelt porrétegből ítélve, nem mostanában lehetett.

 

 

Nagyon kell vigyázni, nehogy felrúgjam, azért toltam neki az ágynak. Valahogy
nem lenne kedvem újra szétválogatni őket. Ez régen is sokszor úgy történt,
hogy összevártam egy kisebb adag bontott ellenállást, aztán mikor épp
nagyon nem volt kedvem máshoz, na olyankor szortíroztam őket.

 

 

Ez egy elképesztően egyszerű szerszám, ami minden egyszerűsége ellenére
meglepően jól használható. Szerintem még a lengyel piacon vettem egy
százasért. A tengelyben csavaros rögzítésű a penge, ezért néhány
mozdulattal cserélhető. Ha valami speciális méretű lyuk kell,
bármikor gyártható hozzá vaslemezből egy másik penge.

 

 

 

Úgy voltam vele, hogy egészen biztosan most fog kifogyni az akkuból a töltés.
De nem! Persze nem lett volna gond, hiszen itt van a hátam mögött a nagy
Bosch fúrógép, ami hálózati. A feladathoz talán jobban is illett volna,
mint az akkus fúró, de a kényelem az kényelem. Voltam olyan
lusta, hogy azt a gépet választottam, amit csak ki kell
vennem a fiókból, és már működik is.

 

 

Ha feleslegessé válna az egész eddigi munkám, akkor sem zavaró ez a lyuk.
Egyrészt szép, másrészt úgy el van dugva, hogy külön trükk odanézni!

 

 

Már majdnem felcsavaroztam a helyére, mikor is ráéreztem, hogy itt valami nem
stimmel. Rendesen be van kábelezve, és még a kapcsoló is működik. Vajon mit
szúrtam el már megint? Hát nem fordítva dugtam be a két kábelt? Ugyanis a
CB antenna esik nekem balra, a TV antenna meg jobbra. Ez csak azért
fontos, mert így később is tudni fogom, hogy melyik csatlakozóban
melyik antennát érem el. Aztán megeresztettem még egy tesztet.
A néhai CB antenna kábele nem hoz vissza rövidzárat, és ez így is
van jól, hiszen a vége a tetőn belül végződik, néhány méteres hosszon
lecsupaszítva. Ellenben a TV antenna kábele a tetőn kívülre felszerelt lepke
antennában végződik. Annak nem kéne szakadást mutatnia. Darabig szaladgáltam
a szobában, és az derült ki, hogy már a virágállványig tartó kábel szakadt. Mivel
a benti végét nem bolygattam, megnéztem ezt. Szét volt esve a dugó, hátra volt
benne csúszva a közepe. Gondoltam kész. Persze nem. Ugyanis a szobában
nem ennek a kábelnek a végét néztem, hanem egy másikét. Az zavart
meg, hogy van a csatlakozónál egy régebbi kábelvég is, és az volt
a hosszabb. Ami nekem kellett, az a szék mögött volt elbújva.
Miután rendeztem a sorokat, megjött a kábelre a rövidzár.

 

 

Ezt látom, mikor benézek alulról az asztalon található pult alá.

 

 

Csinálhattam volna az öregesebb színű szalagparkettából is, és akkor nem ütne el
a színe az asztaltól, de ez nagyon messzire vezet. Ugyanis az van, hogy a múltkor
azt álmodtam meg, hogy szétszedem az egész pultot, és átfestem az összes elemét
fehérre. Mint az ezen a képen is látható, a fehér visszaveri a fényt, a fekete meg
elnyeli. Egy doboz fehér festékre való beruházással, szinte fényárat tudnék
varázsolni az asztalomra. Meg persze két hétre hatalmas rumlit
a lakásba, míg a bútorlapokon száradna a festék...

 

 

Innen nézve úgy néz ki, mintha nem csináltam volna semmit.
No de milyen szépen telnek a napok az ilyen semmikkel?