Egyszer csak elromlott a dekopír fűrészem.
Ez így ebben a formában nem igaz, ugyanis nem csak egyszer romlott el. Ez most a harmadik masina bemutatása. Elszaladtam az
OBI-ba fűrésznézőbe. Van nagyon bóvli 2000-ért. Akkor vegyél ilyet ha magad szeretnéd kivágni a mosogató helyét. (majd később a fűrészt is) Nem fogsz benne csalódni, még legközelebb is fogsz tudni vele fűrészelni. (amíg nem találkoztál az igazival) Van ennek egy 4000 forintos változata. Ugyanúgy néz ki, de van rajta fordulatszám és előtolás állítási lehetőség. Ilyenem volt eddig. Élt egy évet. Béke poraira. Működött, nem is rosszul, de gyenge masina! Egyszerűen lekopott a motor tengelyének végéről a fogazás. Nézegettem a boltban mit is vegyek. Illetve először a csinos nőket nézegettem, de az asszony eszembe juttatta miért is jöttünk. Hmm, ezek a nők néha nagyon gyakorlatiasak. A következő kategória tetszett meg. Szőke, 150 magas, illetve ekkor az asszony nagyon csúnyán nézett rám.![]() |
Van hozzá műanyag koffer. (persze sehová sem akarom vinni) Ezen elképzelésemet az asszony néha felülbírálja, ilyenkor jobb szeretem a könnyebb szerszámokat. |
![]() |
Adnak hozzá három pengét. Vegyél egyből néhány csomaggal. Tulajdonképpen elég a három penge, de tutira akkor törik el mikor kellene. Én még a piacon vettem egy csomót, mikor 100-ért adták az oroszok az öt darabos készletet. |
![]() |
Van hozzá egy ilyen párhuzamos vágó, illetve megvezető akármi is. Könnyen lehet vele sokszor 5 centit levágni valamiből. Például 10 asztalfiók szélének készítésénél áldani fogod a tervezőt, meg magadat is, hogy vettél egy ilyen gépet. |
![]() |
Van hozzá porszívó csatlakozó cső is. Amúgy teljes erőből maga elé hányja a szemetet. A fűrész már csak így működik. Ha az asszony is látja hogyan dolgozol, ráadásul a szobában fűrészelsz... Szóval életmentő lehet ez a kis kiegészítő csődarab. A porszívó üvöltése nem okoz különösebb hanghatást, mert a fűrész sem egy csendes szerszám. Ketten együtt segítenek elnyomni az üvöltő szomszéd hangját. El is felejtettem mondani: ha lakásban fűrészelünk, akkor az anyagot toljuk neki a falnak, hogy a szomszédok is élvezhessék valamennyire a hangzavart. |
![]() |
Elsőre fura volt a sebességszabályozó, meg a bent tartó gomb helye. Másodikra is furcsa volt. Fél óra múlva már tökéletes helyen vannak a gombok. Így működik a megszokás. |
![]() |
Van rajta előtolás szabályozó. Ez nagyon kell! Különben erőből kell beletolnod a gépet az anyagba. Ezzel állíthatod mennyire harapjon előre a penge. Előreharap, te meg tolod utána a gépet. Mintha vajban tolnád úgy megy előre. (legalábbis az előtolás nélkülihez képest) |
![]() |
Műanyagból van a szerkezet talpa.
Pontosabban vasból, de van rajta műanyag betét.
Szerintem az előző csupa vas talpú fűrészem sem karcolta az anyagot.
Viszont a műanyag nem vezeti az áramot.
Gondolom kevésbé szikrázik ha feszültség alatti kábeleket fűrészelünk. Meg ne próbáld vazze!!! Mármint anélkül, hogy videóra ne vennéd. |
![]() |
Az alján látható két csavar.
Kitekered leesik a talp.
Persze nem ezért vannak ott a csavarok.
Ha csak meglazítod, akkor meg lehet dönteni a gépet a talphoz képest.
Így lehet ferdén is vágni az anyagot. Ha nem húzod meg a csavarokat, akár ökörhugyozás mintát is rögtönözhetsz. - fogsz egy leeső darabot - odaméred valahova - iszonyatos munkát végzel a fűrésszel Asszonyok ilyenkor szokták feladni, hogy végignézik az eseményt. |
![]() |
Itt a dróton található a penge és a talp csavarjaihoz való imbuszkulcs tartója. Ez nagyon ötletes egy hely! Legalábbis az imbusz kulcs gyártók szerint. Szóval ha valahol látsz ilyen kulcsot, azonnal vegyél egy tucatot. Tegyél belőle mindenhová egyet egyet. Borítékolom, hogy így se találsz egyet se mikor kellene. |
![]() |
Ki ne találd már hogy nincsen benne lézer!!! Fenti képen láthatod a kapcsolóját. Ha másra nem, hát a haverokat lehet vele vakítani. :o) Persze jó dolog ez, korom sötétben is lehet a szerszámmal dolgozni. Legalább látod merre tartasz az anyagban. Amíg ezt figyeled, úgyis levágsz 10 centit a munkapadból... |
![]() |
Így néz ki a masina a talpától megfosztva. Igen igen, megyünk tovább befelé a gépbe. Ez már csak egy ilyen oldal. |
![]() |
Hoppá! Hogy kiborult a szerkezet mikor elvettem a csavarjait! Bizalomgerjesztő a látvány. Ez a masina már eleve kétszer olyan nehéz, mint amit fent említettem. Nem a műanyag részek súlyáról van szó. |
![]() |
A kommutátor, és a szénkefe is kultúráltan néz ki. Már szinte majdnem köszönt mikor találkoztunk. |
![]() |
A kapcsoló sem olyan bedöglős szétesős, legalábbis ránézésre. |
![]() |
Íme a lézerpatron. Azon gondolkodtam, hogy teszek bele inkább néhány fehér LED-et. Szerintem az jobban kell. Tapasztalatom szerint a lámpa mindig a hátam mögött van. (pont mint az asszony ha más nőkre nézek) Szóval alig látni a vonalat ami mentén fűrészelnem kéne. |
![]() |
A fogaskerekek be vannak zsírozva.
Ez nem minden gépnél van ám így!
Valami "beépített élettartam" vagy minek hívják a zsírmentességet. A oroszok régen bezzeg... Sose felejtem el! Hol is tartottam... Szóval egy barátom vett egy Verhovina mopedet. A gép kb. öt négyzetméter zsírpapírba volt becsomagolva. Még a gumik is le voltak zsírozva! |
![]() |
A motor tengelyének végén a fogaskerék jó vastag. Kb. kétszer olyan vastag mint a tönkrement gépen. Volt is egy ilyen mese: megvetted a fűrészgépet a fogaskerék meg elment vadászni. Vagy valami ilyesmi... |
![]() |
A motor tengelyének végén golyós csapágy van. Apukám B&D gépében bronzpersely van. Alig volt használva, de már olyan a hangja... A tengely prellezik a perselyben, alig lehet kézben tartani a gépet. Az ijesztő üvöltő hangról meg ne is beszéljünk. Persze ennek is van előnye. Asszony kirohan a szobából a rémülettől, és addig sem beszél bele a munkába, persze a zajtól úgysem halljuk amit mond. |
![]() |
Van itt egy kicsike trimmer potenciométer. Gondolom az alapjáratot lehet vele beállítani. Nagyon lassan (szemmel láthatóan) is tud járni a gép. Ráadásul ez az állítóka a gép összeszerelt állapotában is hozzáférhető. |
![]() |
Ez egy örök panaszom marad! Befogott szerszámmal semmiféle gépet sem lehet visszatenni a bőröndjébe. Nem is tartok a helyén semmit. |