Kisrádiók
(mert útban voltak)

	A piacon vettem egy kisrádiót. No nem mintha szükségem lett volna rá. Akarni sem akartam megvenni túlzottan, csak ha már egyszer megfogtam. Az eladó meg kántálja hogy ötvenivel. Akkor bizony nagyon nehéz otthagyni bármit is. Rém mocskos volt szegényke, látszott, hogy tényleg a szemétből lett kiszedve. A képen látható mackó úgyszintén piszkos volt, hát bevágtam őket a csapba egy kis mosószeres úszkálásra.
	A hangszórót azért kiszedtem belőle. A papírmembránt nem feltétlenül szükséges szétáztatni. Bár volt már rá példa. Egyszer egy tévét kompletten kimostam, és a hangszóró is túlélte a fürdést.
	Itt száradt a kisrádió a tápegységem előtt. Elrakhattam volna máshová is, de talán itt volt a leginkább útban. Elég nehézkes volt bedugni a műszerzsinórokat a tápegységbe, néha le is vertem a kábelekkel a panelt. Ma jött el a napja annak, hogy eluntam a helyzetet. Igazándiból már tegnap elkezdtem felkészülni a feladatra, edzésképpen kipofoztam egy Selga rádiót a dédinek, hogy legyen min szólnia a Kossuth adónak.
	Nem jöttem rá mitől van ez a dzsuva a hangszóróvezetékek csatlakozásánál. Valami kemény fehér kosz, ami annyira jól szigeteli a hőt, hogy egyszerűen nem lehet tőle forrasztani.
	Íme megpróbáltam, de tényleg nem sikerült. Nyomtam neki gyantát de semmi! Odanyomtam a pákát, és ott is hagytam egy egész percre, de semmi sem történt. A páka továbbra is nekinyomva az abált óngombócnak, nyomtam neki az ónt hogy csorgott lefele, de semmi eredmény.
	Elővettem ezt a fúrógépszerűséget.
	Elővettem egy pici drótkorongot. Nagyszerű találmány ez a drótkorong. Ez speciel egy hulladék darab, szórja magából kifelé a drótszálakat forgás közben. Nőjön köröm a pöcsére aki csinálta...
	Ilyen szépen letakarította a drótkorong a panelt. Lejött a fehér kemény kosz, és a zöld szín is. Valamint a maradék csatlakozó huzalok is ledarálódtak a forrasztószemekről. Ezek után elsőre lehetett forrasztani a panelt.
	Ez a drótos fiókom jobb külső sarka. Ha kimerül egy 9 voltos elem, akkor kiszedem belőle a telepcsatlakozót. Erre mindig szükség van, s ezt sem kell boltban venni...
	Erről van szó. Szinte minden kisrádióban el van nyomorgatva, vagy akár ketté is van törve.
	Az alkatrészek lábára műanyag csövecske van húzva szigetelésnek. Erre mit mondjak? Manapság nincs is lábuk az alkatrészeknek...
	2SA12-es tranzisztor. Kinek kinek a maga keresztje, nekem kiskoromban P13 jutott. Majd keresek egyet, és ha megtalálom idelinkelem a fotóját. Na csináltam egy régi tranyó bemutatót.
	2SB75 tranzisztor.
	No ez egy beteg kondi. Elég ronda gerjedős hangja volt a rádiónak. Olyan hidegítetlen tápfesz okozta sípolás. Nem volt nehéz megtalálni a beteg alkatrészt. (elsőre sikerült)
	Púpos is, meg ki is van folyva. Gondoltam megmérem a kapacitását, de nem sikerült, mert már nem volt neki semmilyen kapacitása.
	A hangszóró visszaszerelve a dobozba. Érdekes megoldású a hátlap rögzítése. A hangszóró hátán látható lyukban menet van, oda van csavarozva a hátlap egy szép nagy csavarral.
	Ilyen kis fülek tartják a hangszórót. Három helyen is oda van csavarozva. Mostanában egyszerűen bele van ragasztva a dobozba a hangszóró. Ugyan minek is kéne azt onnan kiszedni...
	Az egyik csavaros dobozom részlete. Innen választottam egy 2,6-os csavart, ami hiányzott a rádióból. Ilyenkor jól jön, hogy annyi más mellett gyűjtöm a csavarokat is...
	A hangerő szabályozó potenciométer. Gondoltam szét kell szednem hogy kipucoljam, bezsírozzam. De nem kellett szétszednem! Párszor megtekertem, és még az a halovány sercegés is abbamaradt.
	Ezt nem kötöttem vissza. Általában kikötöm a füles csatlakozót azokból a rádiókból, amik nálam járnak. Nem használja őket senki, csak a kontakthibát generálják. Olyan mint a Sokol hátán a hullámváltó. Csak a baj van vele, hosszúhullámot úgysem hallgat senki. Azt is átszoktam forrasztani direktre.
	Így néz ki összeszerelve. Most már szét nem szedem, ezért kénytelenek lesztek elhinni, hogy belül rendes skálahúrozás van a forgókondi, és a forgatógomb között. (kimaradt egy fotó) Az eredeti márkajelzést valaki hirtelen felindulásból egy erősen túlzásnak ható "diszkó" feliratú matricára cserélte.
	Most éppen a polc tetején van útban ez a kisrádió. Sebaj, majd odaadom a szomszéd bácsinak, náluk úgyis fogyóeszköz. Vagy alkalomadtán beteszem a szekrénybe a többi rádió közé. Vagy leviszem a pincébe az ottani rádiógyűjteményemhez. Vagy visszaviszem a piacra.
	Ha már úgyis itt tartok, a páka is bekapcsolva, a szerszámok is elől, akkor megnézem a dédi kisrádióját is. Állítólag dédi leejtette, s azóta recseg. Íme a hangja. Elég fura jelenség. Nem tekergetem a hangerő gombot, csak nyomogatom, rázogatom a rádiót.
	Az antenna elég meglepően van felszerelve, de tulajdonképpen jó ez így.
	Hullámváltó, és hangoló gomb.
	Ez meg a márkajelzés. Bóvli, de azért nem kínai piaci gagyi.
	A teleptartó fedele ügyes megoldású. Kinyitáskor nem esik le, hanem ott marad lötyögve.
	Semmi érdekes. Hangszóró beragasztva mint fentebb már említettem. A panelen gyanúsan kevés az alkatrész.
	Csavar sehol, csak ez a kis pöcök tartja a helyén a panelt.
	Egy csipes rádió. Felületszerelt alkatrészek.
	A hangerőszabályozó potméter. Ebből jön az érdekes recsegés.
	Fedelét levettem, de semmi gyanús.
	Elővettem a grafitos zsíros dobozomat, és tulajdonképpen megtöltöttem a potméter belsejét zsírral. A recsegés azonnal megszűnt.
	Nézegettem minek van bordásszíj a rádióban. De hiszen ez a skálahúr és a mutató egyben! Összeraktam, és összeeresztettem a két rádió hangját. Régi hangja. Új hangja. Szerintem a régi nyert. Az újnak nagyon tompa (sávhatárolt), és recsegős a hangja.
	Ha már úgyis elől voltak a hozzávalók, hát megnéztem van e élet ebben a rádióban. Nem tudom elolvasni a nevét, nekem ez oroszul van. Ennek a rádiónak hiányzik a skálaüvege, meg a teleptartó fedele. Drótból van a mutatója.
	Törött a háza.
	Koszos a belseje.
	A kapitalista világ kitalálta a csillag csavart. A képen látható dolog az oroszok válasza volt erre a nem mindennapi kihívásra.
	Hoppá! Figyeled mekkora hangszóró. Ennek a rádiónak nincs sipító hangja!
	Valódi légszigetelésű forgókondenzátor, mint egy igazi nagy rádióban.
	A lekerekített sarkú fehér téglalapból kiáll egy vastagabb drót. Erre rá van tekerve egy vékonyabb huzal. Ott pöndörödik a vége. Ha nem találtad ki, akkor elárulom: ez egy trimmerkondenzátor. Valahogy csökkenteni kellett a költségeket...
	De nem nagyon sikerült. A szerkezet újkori ára 27 rubel 60 kopejka volt. Szép összeg. Amúgy adtam neki áramot, és egy kis forgókondi kontakthibától eltekintve nagyszerűen működik.
	Itt is van egy másik rádió. Ennek legalább ki tudtam betűzni a nevét. Ez egy Alpiniszt 405-ös. Nem is kell említenem, hogy szintén orosz gyártmány. Valahogy ez is hazajött velem a piacról. Majd egyszer talán építek belőle valamit. Ez kívülről sokkal épebb mint a másik.
	Ennek is van hosszúhullámú sávja. Itt a városban akkora az elektroszmog, hogy ez a hullámsáv gyakorlatilag használhatatlan. Persze a tajgán biztosan jól jön.
	Még szép emblémája is van neki. Ugyanaz a gyártó jele, mint az előző rádiónál.
	Ez még brutálisabb belülről. Hatalmas ovális hangszórója van, akkora mint a Junoszt tévének. Légforgó, óriási ferrit. Ebben már rendes trimmer kondenzátorok vannak. Viszont nem szólalt meg, mert kattanni ugyan kattan a bekapcsolója, de elektromosan nem kapcsol. Csavarhúzós rövidzár után már szépen muzsikál. Az oroszok elég ronda potikat meg kapcsolókat tudtak gyártani.
	Hogy össze vannak borulva a két végtranzisztorok? Persze nem azért, mert szeretik egymást, hanem mert az egyiknek már csak egy lába maradt épen. Odanyomva a helyére sokkal szebb lesz a rádió hangja. Valamit barkácsolni kéne ezekből a régi rádiókból. Egyszer elunom a szétszedtemet, és talán majd akkor...