380 Megás Maxtor HDD boncolása
(200 forintért miért ne)
![]() |
200 forint volt a Verseny utcai Novák piacon. Két gombóc fagyi ára. Már ahol még adnak ennyi pénzért két gombócot. A fagyit seperc alatt elnyalom, ezzel viszont órákig képes vagyok elszórakozni. A fagyi végeredményéről ne beszéljünk, bár van ilyen oldal is az interneten. Szóval ez a HDD éppen a szétszedtem rovatba való. |
![]() |
Ez a kép csak a méret érzékeltetése miatt készült. 5,25 colos dupla magas, azaz két nagymeghajtó helyére fér be. Nem egy kisdarab! A súlyát nem mértem le, de nagyszerű nehezék vált volna belőle. Vicsorogtam is, mikor a piacról hazafele jövet véletlenül belerúgtam a szatyorba amiben a HDD ült. |
![]() |
Ez az kedvenc AST gyártmányú tápom. Ezzel, illetve erről szoktam kipróbálni a bizonytalan vacakokat. Azért szeretem, mert alacsonyabb felépítésű mint a többi, ezért simán befér a könyvespolcba. |
![]() |
Ekkora a panel. Bizony bizony, ez két tenyérnyi méretű. Manapság már annyira össze van integrálva egy HDD vezérlő kártyája, hogy alig van rajta néhány alkatrész. Már nem is szükséges teljes méretű panel. |
![]() |
Egy közeli kép az alkatrészekről. |
![]() |
És egy másik közeli kép. |
![]() |
Jumperok. Tele van szórva velük a panel. Gondolom valóságos művészet lehetett bekonfigurálni ezeket a masinákat. Kíváncsi lennék, miket lehetett állítgatni rajta. Valaki tudja írja meg szép összeszedetten, és idelinkelem. Köszönet ifj. Petri Andrásnak a jumperelési leírásért ami innen letölthető. (fél mega pdf) |
![]() |
Torx csavarhúzókészlet nélkül manapság semmit sem lehet szétszedni. Ez a wincseszter egy jó régi darab, de televan ezzel a hülye fejű csavarral. |
![]() |
A doboz teteje. Erőt sugároz. Nem szeretném ha megdobnának egy ilyen méretes fémtömeggel. |
![]() |
Áttételes értelemben mondom, hogy a wincseszterben nagyon fontos a mechanikai illesztés. Ezért most beillesztem az angolkulcsomba a torx csavarhúzómat, és áttételt képezek a szerszámkombinációból. |
![]() |
Nem vagyok benga barom, Erős izmos mindkét karom. E csavart kinyitni akarom, Elég hosszú az erőkarom. |
![]() |
Bocsánat az előzőért... Íme a meghajtó belseje. Egyszerűen gyönyörű! Persze csak annak aki szereti az ilyen technikai szépségeket. Csillog villog, minden a helyén van benne. |
![]() |
A fejek erősítő panelje a lemezekkel. Elektromechanikai műremek. |
![]() |
Ez egy lineáris motor, ami a fejeket mozgatja. Majd megpróbálok róla jobb képeket is készíteni miközben elpusztítom. Kár hogy nem láthatjuk mozgás közben. |
![]() |
Ez a kis elektromágnes biztosította, hogy álló helyzetben masszívan a parkoló pályán maradjanak a fejek. A parkoló pálya a lemeznek egy adattárolásra nem használt része. Itt áll a fej, ha áll a wincseszter. Ha már felpörgött, és a fejek és a lemezek között kialakult a légpárna, csak akkor engedi az elektronika a kis tekercs által a lemez adattárolós része felé a fejeket. |
![]() |
10-es villáskulcs kell a HDD kinyitásához. Ráadásul ez a csavar nem is a mechanika összetartó valamije, hanem a mechanika, és az egész HDD-t tartó vaslemez között található. Masszív az biztos. Sajnos nem pörgött fel a motor, így nem tudom megvizsgálni hogyan bírja a mechanikus igénybevételt. |
![]() |
Gumírozott felfüggesztés. Dobáltam volna kicsit, majd megnéztem volna mi marad az adatokból. Azt a szép nagy zéger gyűrűt azért kimentem, csak van ebben a tömegben valami használható alkatrész! |
![]() |
A fejek csatlakozó sora. |
![]() |
A motorvezérlő IC. Takarja a hűtőbordája, de csak addig amíg le nem feszítem róla. (és le fogom feszíteni) |
![]() |
Ez a kép egészen művészi lett a tükröződő asztali lámpámmal. Amúgy a képen az látható, hogy lecsavaroztam a lemezeket tartó fedőlapot. |
![]() |
Ezt a kis alumínium akármit el kellett görbítenem, különben nem jöttek ki a fejek a lemezek közül. |
![]() |
A háromfázisú fejmotorhoz tartó kábelek, és valami néhány alkatrész. |
![]() |
A fejszerelvény kiemelve. |
![]() |
Valami IC a fejszerelvény hátán. |
![]() |
A fejek sora. Mint látható nyolc lemez volt a dobozban. |
![]() |
A fejekről egy közeli. |
![]() |
A fejerősítő flexibilis panelja. |
![]() |
A fejek vezetéke a fejeket tartó vékonyka lemez élén fut. |
![]() |
Ezen a képen, ebből szögből talán jobban látszik. |
![]() |
A nyáklap hajlékony és ragasztós. Le lehet tépni. |
![]() |
Így néz ki leszedve. |
![]() |
Ez a fejsort mozgató lineáris motor. Nem forog, csak azt a két centit teszi meg oda s vissza, amennyit a mágnesek között mozogni képes. Rémesen erős mágnesek vannak benne. Ezek értéktelenek, mert görbék. No de az egyenes oldalú mágnesek. Ez az igazi hűtő mágnes! Ezt nem tépi le a gyerek a hűtő ajtajáról, legfeljebb az ajtóval együtt! |
![]() |
A tekercset nem lehet (tudom) rombolás nélkül kiszedni. |
![]() |
De rombolással ki tudom szedni! Persze minek? Illetve ugyan miért ne? |
![]() |
Ez egy szűrő. A mégiscsak valahogy bekerült port gyűjtötte össze. Persze egy szem por sem volt benne. |
![]() |
A lemezeket forgató motor. |
![]() |
Ezt innen le kell feszegetnem. Ott is hagyhattam volna, de ellenállhatatlan késztetést éreztem. |
![]() |
Még jó hogy van zéger gyűrű fogóm. |
![]() |
És még egy zéger jól elrejtve, de rajtam nem fognak ki. |
![]() |
Kitépem innen tövestől. A motor persze ettől még egyáltalán nem jött ki a helyéről. Végül is kiütöttem kalapáccsal a tengelyét az alumínium öntvény házból. |
![]() |
Ezek itt hárman a pozíció érzékelő hall szenzorok. Ezeket azért később kiforrasztom, ezek még egyszer talán jók lesznek valamire. |
![]() |
A motorból a tengely a nagyobbik pontozómmal ütöm ki. |
![]() |
Ami azonmód bele is szorul. |
![]() |
Van ebben a fiókban minden, az egyik mindennel kiütöm a pontozómat a motorból. |
![]() |
Ez a motor tengelye. Itt ment bele, vagy mondhatjuk úgyis, hogy jött ki a három szál drót a motorból. |
![]() |
A panelről feltépett vezérlő IC. |
![]() |
Tájkép csata után. |
![]() |
Nem sok mindent tartottam meg ebből a szerkezetből. A kiszedett dolgok jó része megy a kukába. |
![]() |
A lemezeket visszaszereltem a motorra. |
![]() |
Ezt a két alkatrészt kiszedtem a panelből. Az elkó örök darab, és a szép nagy dióda is jól jöhet még hűvös téli estéken... |
![]() |
Ennek a tápcsatlakozónak a kitermelésén is gondolkodtam, de aztán arra a következésre jutottam hogy nem éri meg a fáradtságot. |
![]() |
A motor tengelyét az ellenkező oldalról belevertem kalapáccsal a házba. Megkérdeztem az asszonyt, de nem kellett neki a felkínált ajándék. Pedig én igazán jó szívvel adtam... |
![]() |
Néhány használható csavar. |
![]() |
Na! Hát ezt majdnem elfelejtettem kitépni az előlapból. Egy szem zöld LED. Ez még kellhet valamire. Mindössze ennyi maradt a technika csúcsából. |