SANWA 7008-LW rádiósmagnó
(juj de beteg szegényke)

Miután a pincei por elleni védelmül folpackba csomagoltam a múltkor boncolt
Grundig kismagnót, ha már ennyire belelendültem a magnóboncolásba alapon,
no meg azért, nehogy kiessek a végre elkapott ritmusból, ahogy az egyikkel
végeztem, azonnal előhúztam a következő boncalanyt. Hogy miért pont
ez lett azt? Bevallom őszintén, hogy a lustaság okán alakult így.

 

 

Tételezzünk fel egy logikai sorrendet. Mondjuk szó nincs róla, hogy tartanám magam
bármiféle sorrendhez, vagy rendelkeznék logikával, de ettől még megereszthetünk
egy feltételezést. Mit illene bemutatnom a Grundig kazettás csak magnó után?
Mindjárt két dolog is kínálja magát. Az egyik a pince mélyén rejtegetett
Grundig orsós magnó, míg a másik a BRG MK21. Előbbit azért,
mert ugye az is Grundig, csak szalagos. Míg az utóbbi azért, mert ezt
léptük mi, mármint a magyar ipar, mint első kazettás magnót. Mivel a pince
messzebb van, mint a képen látható polc, én pedig lusta vagyok, ezért az MK21-es
látszott a befutónak. Csakhogy a polc eléréséhez át kellene hoznom a másik
szobából egy széket. Na hol volt a szobában az egyetlen szabad szék?

 

 

Természetesen éppen ezen szekrény előtt. Ha meg már ugye eleve itt volt, akkor
minek mozgassam? Bőven akad magnóból itt is! Ráadásul ha kihúzok egyet
közülük? Akkor végre ki fog látszani a szekrény háta! Hogy ez nekem
miért jó? Nos azért, mert látni fogom valami nyomát a haladásnak.
Már ha a kazettás magnóim fogyását haladásnak lehet nevezni.

 

 

Ha tegnap kérdez rá valaki, hogy van-e ilyen magnóm, akkor biztosan nemleges
választ kapott volna. Az mondjuk igaz, hogy néhány éve mindenképp láttam,
hiszen a mutatott szekrény tartalma odébb került egy másik oszlopba, de
ez a masina vagy azóta került oda, vagy egyszerűen csak nem jegyeztem
meg az ábrázatját. Amúgy nem csúnya készülék, de azért láthatóan bóvli.
Azon vágyamat, miszerint időnként tényleg kéne egy működő rádiósmagnó,
szerintem nem ő fogja beteljesíteni. Persze ha mégis? Én nem vagyok ellene...
Csak ne legyen vele értelmetlenül sok munka, és már rakom is ki a polcra! Hogy
mit jelent pontosan az "értelmetlenül sok munka", azt alanya, illetve a szerző éppen
aktuális hangulata határozza meg. Ilyenkor mindig a képen látható rádiósmagnóhoz
hasonlatos Emerson jut eszembe. Azt a rádiósmagnót Kopasz nevű barátom hagyta
itt, még talán valamikor a 80-as években. Fecó, aki a barátom nevelt fia volt, mit
ne mondjak, igencsak neveletlen módon viselkedett. Konkrétan belepiszkált a
készülékbe a csavarhúzójával. Szál vezeték nem sok, annyi sem maradt, és
még a szalaghúzó tengelyt is sikerült valahogy elgörbítenie. Szerencsétlen sorsú
készülék hosszú évekig lakott a hátam mögötti szekrényben. Időnként elővettem, és
megigazítottam benne valamit. Általában fél óra szerelgetés után adtam fel, majd
visszahajítottam a szekrény aljába, mondván ebből ugyan sosem lesz semmi!
Aztán idővel úgy adódott, hogyha igen lassan is, de apránként azért csak
visszakerültek a helyükre a kicibált vezetékek. Végül még az elgörbült
tengelyt is sikerült kiegyenesítenem. Ekkor jött Endrédi Attila kollegám
azzal a kérdésével, miszerint tudnék-e kezdeni valamit az órásrádiójával,
amit konyhai baleset ért. Tényszerűen beleesett egy lábos meleg étolajba.
Mivel akkoriban azért még nem gyűjtöttem ilyen értelmetlen mértékben
a dolgokat, illetve ami elkészült, azt valamerre gyorsan elpasszoltam,
így cseréltünk. Az Emerson javítása olyan jól sikerült, hogy vagy
tíz éven át szólt egy irodában. Csodák csodája, később még
szerencsétlen órásrádiót is sikerült feltámasztanom
a forgókondenzátorának cseréjével.

 

 

Mivel a rádió URH sávja már nyugati normás, így ezzel a részével nem lesz gondom.
Illetve legfeljebb vissza kell hangolni, ha annakidején áthangolták keletire.
De modernebb készülék ez annál, hogy át kellett volna hangolni.

 

 

SANWA 7008-LW
A nevében az LW szerintem azt jelenti, hogy hosszúhullámú sáv is van benne.

 

 

Rendben. Értem. Megállsz magadtól.
No de elindulni elindulsz-e?
Ez itt a kérdés!

 

 

Innen nézve olyan, mint bármely más hasonló kategóriájú rádiósmagnó.
Az a piros fiók meg... Mikor festegettem a pincében, meglepő módon
eszembe jutott, hogy a múltkor kellett volna valamire egy fehér
színű fadarab. Valamint nem meglepő módon nem jutott
eszembe, hogy mire kellett volna. Mikor elkészült
a fürdőszobába a fogas alá a távtartó, akkor még
azt hittem, hogy az volt az. Aztán mikor előkerül
támasztéknak ez a piros fiók, akkor mindig rögtön
eszembe jut, hogy nem. Fel kéne írnom az ilyesmit...

 

 

Íme a magnó kezelőgombjai. Pillanat állj az speciel nincs.
Cserébe kaptunk egy külön kazettakidobó gombot.

 

 

Egy üzemmódváltó a rádió és a magnó közti átkapcsoláshoz, egy hullámsávváltó
a rádióhoz, és egy hangerőszabályozó. Hát a hangszín gomb, az hol maradt?

 

 

Ez a gomb annyira esetlenül mutat, hogy nem tudtam eldönteni, hogy eredeti-e,
vagy sem. Végül arra a következtetésre jutottam, hogy eredeti. Hogy miért?

 

 

Mert stílusában, ha nem is pontosan, de azért
illeszkedik az állomáskereső gombjához.

 

 

Szó sincs róla, hogy valódi tömör fémet várnék el egy rádiósmagnó
elejétől, ami ráadásul óriási csavarokkal van rögzítve,
hiszen tudom én azt, hogy ez csak egy dísz.

 

 

Egyelőre nem áll rosszul a szénája, hiszen ha bóvli is, de legalább
megvan rajta minden. Ép a füle, a teleszkópantennája, és még
az elemtartó fedele is megvan, ami ritkaságszámba megy.

 

 

A számomra sehogyan sem hangzó SANWA névre nem igazán ad releváns találatot
a google, a "transonic itermarket" szóösszetételre keresve azonban már igen.
Ha jól értettem amit olvastam, ez egy Hamburgi cég, ami a távol-keleti
elektronikák behozatalára szakosodott. Pont mint a Levis, meg az
audio sonic, meg ki tudja még hányan éltek ebből az üzletágból.

 

 

Az a monitor kapcsoló pontosan ugyan azt a célt szolgálja, mint a múltkor boncolt
Poppy magnó esetében, vagyis a felvételi együtthallhatást lehet vele aktiválni.
Mivel felvétel állásban a végerősítő szerves része a felvételi láncnak, ezért
nincs rákapcsolva a hangszóró, s így nem hallanánk, hogy mit veszünk
fel a rádióból. A monitor kapcsolóval - bár csökkentett hangerővel -
de azért mégiscsak vissza lehet kapcsolni egy kicsit a hangszórót.

 

 

Nemhogy megvan az antenna, de még csak a gombocska sem hiányzik a végéről!

 

 

A Poppy magnóval ellentétben, ahol kihúzható volt a készülékből a hálózati kábel,
itt be van kötve fixre. Utóbbi esetben nincs semmi, ami automatikusan
átkapcsoljon a kétféle energiaforrás között, ezért ezt a dolgot
nekünk magunknak kell intéznünk a hátlapi kapcsolóval.

 

 

Mikor elemről járatjuk a rádiósmagnót, a hálózati zsinórt belehajtogathatjuk
a teleptartó melletti üregbe. Ez egy nagyon ügyes megoldás,
mert így képtelenség eltökíteni a hálózati kábelt.

 

 

Ezek a porvédő karikák a kapcsolók karocskáira valók. De akkor mit
keresnek a teleptartóban? Mondanám, hogy nem én voltam,
csakhogy van egy olyan halvány sejtésem, hogy de.

 

 

Azért húztam le a gombokat, mert útját állták a szétszedésnek.

 

 

Ahogy ezt a tartalmat elnézem, szegény gombok
már sosem fognak visszakerülni a helyükre.

 

 

Azt még nem is említettem, hogy ugyan próbáltam valami hangot kicsikarni belőle,
de sajnos teljesen eredménytelenül, mivel semmiféle hangot sem ad ki magából
a hangszóró. Azt gondoltam, odatapogatózok a végfokhoz. No de melyik az?
Látsz te itt valahol hűtőbordát? (amúgy jobbra lent van a végfok) Mondjuk
egy zsebrádióban még csak-csak elmegy a 100 milliwattra a hűtőborda
nélküli, vagyis csupaszon álló tranzisztor, mint végerősítő elem.
No de egy akkora méretű gépbe? Milyen ratyi ez már?
Azt a szerencsétlen tuchelt meg mi tartja
a helyén? Csak nem a lábai?

 

 

Ingatom a fejem jobbra-balra, miközben szánakozó arcot vágok. Sajnálom kicsim, de
mész te is a levesbe, akarom mondani a vegyesbe, a többi alkatrész közé. Leves...
Épp az előbb tértem meg a konyhából. Anyám olyan levest rittyentett néhány
velőscsontból, májgombóccal, hogy addig ettem, míg csak volt belőle!
Pont mint ahogy a levest, ezt is mindjárt elpusztítom. Csak ez
azért nem esik olyan jól. Mindegy... Ennek legalábbis.

 

 

Értem én, hogy olyan mindegy, hogy egyenesen állnak-e benne az alkatrészek,
vagy görbén, hiszen ez a működést - kevés kivételtől eltekintve - egyáltalán
nem befolyásolja, de ha valami ilyen trágyán néz ki, az azért elszomorító.

 

 

Ami végül is megadta a kegyelemdöfést szerencsétlen rádiósmagnónak, az a képen
látható panel fizikai állapota. Az a lejtés ott balra, az kérlek halálos! Már úgy értem,
hogy ezt aztán már tényleg nem éli túl. Amúgy most, ahogy ezt a panelt megláttam,
rájöttem a magnó eredetére. Emlékeim szerint még valamikor 2004-ben jöttünk el
a Páva utcából, és ezt a gépet még ott kaptam egy kollégától, mégpedig javításra.
Aztán miután elmeséltem, hogy mit kellene vele csinálni, hogy újra működjön,
mindjárt itt is maradt alkatrésznek. Nem merném állítani, hogy elkapkodtam
a dolgot, mert ugye a több mint tíz év, az több mint tíz év, és az azért már
gombócból is sok, de majd mindjárt tényleg alkatrészbázist
építek, akarom mondani bontok belőle.

 

 

Amúgy a mechanikája jó állapotúnak látszik. Lapszíjas, nem rozsdás,
nem koszos. Sajnos a döntésemen ez már semmit sem változtat.

 

 

Tudom, hogy a magnó rész előerősítője van az árnyékoló lemez alatt.

 

 

De attól szerintem még nyugodtan alánézhetek!

 

 

Én már tudom is, hogy mindjárt lesz egy trafóm.
Az ilyesmire nagyon rá tudok érezni...

 

 

Na szóval...
Ezt a készüléket úgy lehetne rendbe hozni, hogy felírom melyik vezeték hová megy,
aztán kiszerelem innen ezt a panelt, lerajzolom egy kockás papírra, hogy mi hol van
benne, kiforrasztom az összes alkatrészt, majd a régi panelt mintának használva
legyártok belőle egy azonos méretű és nyomtatott rajzolatú újat. Na most
ha ez a készülék számomra értékes lenne (nincs másik, vagy emlék),
akkor akár még meg is gyógyítanám. No de így? Tegnap még azt sem
tudtam, hogy van! Ráadásul egy neve sincs bóvli. Szóval így már nem éri
meg bajlódni vele. Ugyan kifejezetten szép feladat lenne rendbe hozni, de
mikor elmúltam ötven, valahogy magutáltam az ilyen szintű kihívásokat.

 

 

Elővettem a pákát, kicsit közelebb húztam magamhoz
a szerszámtartót, majd nekiálltam a pusztításnak.

 

 

Ugyan néhány tuchelt már beszereltem ebbe-abba, de az, hogy így
építsem be, az eddig még sosem jutott eszembe. Amúgy
nem rossz ötlet, csak nagyon eltér a fősodortól.

 

 

A hangszóró a pereménél fogva körben bele lett ragasztva az előlapba, majd
ráadásképp még jól oda is csavarozták. Bárhogyan is nézem, ez a komplex
rögzítési mód, ez azért egy nagyon erős túlzás! Hol van már itt annyi
energia, hogy kirázódjon a műanyagból a lemezcsavar?

 

 

Electret mikrofon hátulnézetben. Itt egy pillanatra megakadtam, de aztán
viszonylag gyorsan rájöttem, hogy a magnó / rádió feliratú kapcsolóval
tudok választani a rádióról, illetve mikrofonról történő felvétel között.

 

 

Ezen forrasztás láttán pedig azt választom, hogy nem választom megtartandónak
ezt a készüléket. Akár gyárilag ilyen, akár utólagos hergelés, nem akarok vele
a szobámon közösködni. Viszont ha így haladok, nem marad a végére
használható rádiósmagnóm. No nem mintha eddig lett volna...

 

 

Aludtam egy nagyot a dologra, de ébredés után elég volt hozzá néhány pillantás,
hogy újra feladjam. Pedig álmomban már marattam hozzá az új panelt...

 

 

Az alul látható vastagságú csavar való a lyukakba eredetileg. A középső a már
megkopott lyukba passzol, míg a felső csavarnak már a feje is eleve beszorult
ahova nem kéne, miközben a menetes része darabokra törte amiben amúgy
szorulnia kéne. Akár még innen is lenne visszaút, már ha volna értelme
kitördelni, majd nem kevés munkával újakkal pótolni a szétgyilkolt
csavarhelyeket. No de ha nincs, akkor nincs.

 

 

Én kérem óvatosan feszegettem ki őket a helyükről! Szóval ezek egyáltalán
nem attól lettek ilyen csálék, meg néznek ki úgy, mint amikre fordítva
szerelték fel a rugót, hanem ezek már eleve ilyen esetlenek voltak.

 

 

Ekkor bejött Édesanyám, s "nézd kisfiam mit találtam" felkiáltással
bíztatott a spájzban fellelt üveg kinyitására. Ha épp nem is
a magnó egészségére, de azért rendben megittuk.

 

 

Szerencsétlen hangszóró olyan masszívan bele volt ragasztva az előlapba, hogy
mikor kifeszegettem belőle, szegénykének odaveszett a fele membránja.

 

 

Az oda, az konkrétan azt jelenti, hogy ide. A pormacska (igen, macska,
mert a cica az kicsi) eredetileg nem volt része a konstrukciónak.

 

 

Ezek a díszek viszont igen, csak gyűjtőszenvedélyem kielégítendő,
további szíves felhasználás véget kitermeltem őket az előlapból.

 

 

Gondoltam óvatosan kiharapom a műanyagból az apró görgőt, amin a skálahúr
futott. Erre fel akkorát szólt, hogy magam is meglepődtem. Ping, pang, pong!
Végezte a görgő háromszori visszaverődés után a műanyag doboz fedelén.
Amúgy általában nem vagyok akkora állat, aki csípőfogóval tépkedi
ki a mechanikai alkatrészeket, csak ha a gyárban belemelegítik
a tengelyt a műanyagba, akkor nekem már nem igazán
hagytak a műtétre normális mozgásteret.

 

 

Szinte hallom a kérdést: Mikor épül már az rádió?
Pláne úgy, hogy magamnak is fel szoktam tenni.

 

 

Ez nem egy speciális sliccel ellátott csavar, ami arra készült, hogy se ki, se be ne
lehessen tekerni, hanem ez szét lett gyilkolva. Ha feladnám találós kérdésnek,
sosem jönnél rá, hogy mit tartott eredetileg, ezért inkább elárulom, hogy a
ferritrudat. No nem azért néz ki a csavarfej ilyen cefetül, mintha folyton
kilazult volna a csavar, hanem azért, mert még a gyárban megpróbálták
belehajtani egy anyába, amiben nem volt menet. Megjegyzem sikerült.

 

 

Értem én, hogy ez gyári, de akkor is úgy néz ki, mintha utólag
lett volna hozzágányolva a kisebbik panel a nagyobbikhoz.

 

 

Az a görbület a panelban, az valami szörnyű...

 

 

Egyszerűen nem tudok betelni ezzel a látvánnyal! Amúgy valószínűleg sikerült
megfejtenem, hogy mitől görbült el a panel. A hangerőszabályzó potméter
lábainak átvezetése leszakadt a fóliás lemezről, mégpedig ott, ahol a két
panel találkozik. Mivel nem volt érintkezés, ezért nem szólt, vagy csak
recsegett a gép. Viszont mikor rátettek valami súlyt a hangerőszabályzó
gombjára, akkor egyből visszajött a hang. Azt, hogy mivel nyomta a gombot
a gazdája (mivel e nélkül nem szólt), azt valószínűleg már sosem tudjuk meg.
Ellenben az eredményt, azt megcsodálhatjuk ezen a felejthetetlen képen.

 

 

Pikk-pakk szétkaptam azt a néhány forrasztást.

 

 

A magnórésze olyan újszerű volt, hogy majdnem eltettem a mechanikát egyben.
Aztán szerencsére kapcsoltam, hogy ma van a rombolás napja. Jó. Akkor nem
napja, hanem a hónapja. De csak kell csinálnom valamit ezzel a rengeteg
kacattal! Ami nem kell egyben, azt elbontom. Ez annyira így van,
hogy már tudom is, hogy melyik lesz a következő alany.

 

 

A mechanikának már annyi, következhet az elektronika.

 

 

Több mint tíz évet ült egy szobai szekrényben, most meg mindjárt kidobom.
Legyen ez bármennyire szomorú is, kérges szívem nem enyhülhet meg.

 

 

Ez a nyomógombsor, ez olyan kompakt, hogy ezt így egyben teszem el,
pont úgy, mint tettem azt a múltkor boncolt SANYO magnó esetében.

 

 

A ferritrúd a "ferritek" feliratú dobozomba kerül elhelyezésre.

 

 

A skálának is van helye a pincei "színes plexi" feliratú fiókban.

 

 

Ezek pedig mennek a vegyesbe. Ha majd sikerül végre eljutnom odáig, hogy már
annyi mindent elbontottam, hogy a felszabadult helyre be tudom lapátolni a
kincseimet a pincei asztalról, akkor majd lesz végre hol szétválogatnom
a vegyes dobozaim tartalmát. Ezt a válogatást amúgy még tavalyra
terveztem be. Idénre sikerült annyira ki (avagy szét) terjednie
a problémának, hogy én már egészen tisztán látom, hogy
ebből az alkatrész válogatásból idén sem lesz semmi.

 

 

Figyeld meg, hogy milyen gyorsan szétpákázom.
Hopp!

 

 

Már készen is van! Már ha ezt a kismarék alkatrészt
bármilyen szempontból is késznek lehet nevezni.

 

 

Olyan rendes vagyok, hogy még be is csomagoltam
az összekarcolódásra hajlamos alkatrészeket.

 

 

Mikor a múltkor áttekintettem a pincében található trafókészletemet, meglepetéssel
vettem tudomásul, hogy szinte semmin sincs felirat, ezért most megembereltem
magam. Mondjuk az lenne az igazi, hogyha átnézném az összes trafót, és a
szétszedhetetlen, ismeretlen, semmire se jó példányokat mint a sicc,
úgy kivágnám a kukába, csakhogy ez a trafó felhasználási
szokásaimat figyelembe véve értelmetlen.

 

 

Először még úgy volt, hogy majd holnap reggel fordulok a szatyorral a pince felé,
de aztán valahogy ráéreztem, hogyha most azonnal nem viszem le, akkor ahogy
szokott, hetekig itt fogok benne botladozni. Na irány a pince! Ami felül van,
az a szemetesbe való, ami alul, azt majd szépen hozzáöntöm a többihez.

 

 

Mivel elfelejtettem a szatyorral a ház előtti kuka felé fordulni, ezért ha
csak ideiglenes jelleggel is, de a pincei szemetesbe került a doboz.

 

 

 

Az apróságokat átborítottam a vegyes dobozba.

 

 

A hangszórórácsot betettem az egyik hangszórós fiókba, merthogy az sérülékeny.
Aztán ha meg már úgyis itt voltam alapon, előtúrtam a következő felboncolni
való rádiósmagnót. Meg két Goldstar tápegységet. A csuda tudja, hogy mi
minden elő nem került volna még, ha Andi nem állít meg a turkálásban.
Mert arról volt szó, hogy lefelé hordunk dolgokat, nem pedig fordítva!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...