Siemens Gigaset C100 vezeték nélküli telefon
(haszontalan egy holmi)

Úgy került a térkép a telefon mögé háttérnek, hogy a papír másik oldala az utóbbi
idők forszírozott magnóboncolásainak következtében már annyira elkoszolódott,
hogy akkor már inkább megfordítottam. Mint ahogy az a címből kiderült, ez egy
Gigaset C100 zsinórnélküli telefon. Az 571-es cikkben már felboncoltam egy
ilyet, csak ott még nem szerepelt a címben a "C" betű. Hogy akkor ezt
miért szedtem elő? Szedte elő a franc! Itt volt az orrom előtt,
csak nem látszott. Majd mindjárt mutatom.

 

 

 

Ha működőképes lett volna, talán kap még egy esélyt, de sajnos csak csörögni tud,
beszélgetni azonban már nem lehet rajta, mert megmakkant benne a hallgató.
Elmondjam, hogy hogyan került elő? Tudod, hogy úgy sem úszod meg...

 

 

Szóval az úgy volt, hogy - kedves szokásomhoz híven - elkezdtem körbeszaladgálni
a lakásban, mondván elrakom a galádul szem előtt hagyott, illetve egyáltalán
nem odavaló dolgokat. Ilyen dolog például az AKAI GX-630DB előtt
hagyott két kazetta. Az AKAI 4000DS mellett felejtett mikrofon.

 

 

A vízóra alá rejtett, cserépnyi kerthez méretezett kisásó.
Már ha ezt a rikító helyet rejteknek lehet nevezni...

 

 

Az előszobapolc helyett Évike baba lábainál heverő mérőszalag is a helyére került.
Megjegyzem ez azért fura, mert nehogy már fél éve nem mentem volna innen
az előszoba irányába, hogy akár csak úgy mellesleg is, de helyére tegyem
ezt a rikító valamit. Aztán persze kiderült, hogy nem véletlenül került
ide a mérőszalag, hanem mint a megkezdett, csak be nem fejezett
fiókgyártós projekt része állomásozott őkelme ezen díszhelyen.

 

 

Aztán itt volt még ez a két darabka furnér, ami a tápegységem előtt díszelgett.
Ezeket egy BRG MK-25-ös kazettás magnóból termeltem ki, csak nem tettem
őket vissza a helyükre, merthogy nincs nekik olyan egy magnóban. Mondjuk
rendesen elakadtam a feladattal, mert ugye hová tegyem őket? Tébláboltam
egy darabig a szobában, és már majdnem kidobtam őket, mire beugrott,
hogy éppen jó helyen lesznek a "feliratok" feliratú fiókocskában.
Csak aztán előkerüljenek, mikor majd épp hatalmas
szükség támad rájuk. No persze...

 

 

Mondhatnám, hogy mintegy öt perc után elfáradtam, de valójában simán megvolt
az negyedóra is. Mikor elegem lett a pakolásból, ami persze nem csak annyi volt,
mint amit az előző néhány képen mutattam, letettem a fényképezőgépemet az
éjjeliszekrényre, majd magam is ledőltem mellé az ágyra, mondván pihenek
egy kicsit. Néztem ki unottan a fejemből, s mindenféle kedvező hatás
nélkül megállapítottam, hogy az a fehér fiók a belerejtett
kacatokkal, az nagyon nem való oda.

 

 

Ez a zacskó meg pláne nem illik bele a környezetbe! Én tényleg próbálom
rendben tartani a szobát, csakhogy erőteljesen belerombolnak a nagy
nehezen kiharcolt eredményekbe, a mindenféle sarkokból
undokul kitámadó tasakok.

 

 

Ez a masni annyira szép, hogy ezt egészen biztosan a párom követte el. Eljátszottam
a szokásos lüke játékomat, vagyis feltettem magamnak a "vajon mi lehet benne"
kérdést. Kicsit még csaltam is, hiszen jó alaposan megtapogattam a zacskót.

 

 

Végül feladtam a találgatós játékot, és kiborítottam a kincseket az asztalra.
A balról jövő kábel még nem a vonalat hozza a készülékbe, hanem az
a tápegység kábele. Nem jöttem rá, hogy minek volt hozzá két táp.

 

 

Ez a pókhálóminta nem a külső plexin van, hanem sajnos belül, az LCD kijelzőn.
A fiam volt a tettes. Megharagudott a telefonra (mert csörgött), és egyszerűen
földhöz csapta. Most erre mit mondjak? Leszidhatnám érte, de annyira apja
fia, hogy tisztára olyan érzés lenne, mintha jómagamat vágnám nyakon.
Még élénken emlékszem az esetre, mikor az egyetlen működőképes
URH rádiómat földhöz csaptam, pusztán csak azért, mert minden
javítási kísérletem ellenére recsegett. Aztán persze már nagyon
sajnáltam az esetet, hiszen nem volt miről felvenni a Tesla B4
magnóval. Pláne sajnáltam amit tettem, miután kiderült, hogy
nem a rádió volt a hibás, hanem csak egy kábelhibáról volt szó.

 

 

Ez a sima felületű, ez egy idegen tápegység. Gondolom az okból kerülhetett
a szatyorba, hogyha már úgyis rám sóznak valamit, akkor fogyjon!
Én meg majd jól beosztom magamnak, ahogy azt szoktam.

 

 

Nagyon úgy néz ki, hogy miután meghalok, annyi dugasztáp fog maradni
utánam, hogy minimum térdig fognak járni bennük a lomtalanítók.

 

 

Most bezzeg nem jut eszembe, hogy mi a csudába kellett, illetve csak
kellett volna a múltkor két vékony ceruzaakku. Mondjuk míg
eszembe jut, addig is csendben el lesznek a tartójukban.

 

 

Vannak olyan tárgyak, melyekből lehet csinálni valami mást, vagy legalább másra
is lehet őket használni, mint amire eredetileg készültek. No de mire jó a döglött
telefon? Persze lehet neki új funkciót találni, csak ugye ami ötlet nekem most
eszembe jutott (ajtócsengő, távirányító), az valahogy mind erőltetett volt.

 

 

Olyan szép ez a rács a mikrofon előtt, hogyha kivágnám innen, és eltenném,
akkor ugyan megmaradna, de hogy soha fel nem használnám, az biztos!

 

 

Mivel az akkutartó rugói mindkét oldalról egyformák, beletelt vagy két percembe,
mire rájöttem, hogyan kell őket legalább egy próba erejéig behelyezni. Bevallom
őszintén, hogy részemről annyira megszoktam, hogy a +/- jelölés a teleptartó
alján van, hogy csak késve szúrtam ki a bal sarokban látható ábrákat.

 

 

Ez a valami, ez nekem egyszerűen nem tetszik. Persze lehet, hogy csak
azért, mert nem látom a dobozban az újrahasznosítás lehetőségét.

 

 

Biztosan öregszem, de számomra ennek nincs telefon formája.

 

 

Nem akartam én agyonszúrni a csavarhúzómmal, csak
a korántsem óvatos erőltetés közben beszaladt.

 

 

Ez az a doboz, amit úgy szereltek össze, illetve nem is szereltek, hanem egyszerűen
csak összepattintottak, hogy szóba sem került, hogy valaha is szétszedik.
Az ilyesmi sajnos már tényleg csak roncsolással nyitható fel.

 

 

Szétszedtem valamit, amiben már megint nem találtam semmi újrahasznosíthatót.
Ebből a szempontból (zsákmányszerzés) nagyon undokok ezek a trendi holmik.

 

 

Mondjuk a hangszóró az hangszóró, még ha ilyen apró is, csak már annyi
van belőlük, hogy kénytelen leszek építeni nekik egy saját szekrényt.

 

 

Ha régebben talált egy nyomógombot az ember, rögvest azon kezdte törni a fejét,
hogy vajon hová, s mi célra tudná azt beépíteni. Vagy legalábbis én így voltam
a mindenféle begyűjtött alkatrészekkel. Ez meg ugye újrahasznosíthatatlan.

 

 

Mondjuk az érintkező felületeket ki lehetne belőle vágni,
de lássuk be, hogy ez azért egy nagyon erőltetett ötlet.

 

 

Van aki mikrovezérlőt illeszt a mobiltelefon kijelzőjéhez.

 

 

Én meg már annak is tudok örülni, hogy sikerült róla egyben lepattintanom a plexit.

 

 

Azért ez már nagyon nem úgy néz ki, mint egy 80-as évekbeli készülék.

 

 

A rádiófrekvenciás fokozatokat ezen két árnyékoló tepsi alá rejtették.
Majd mindjárt alájuk nézünk, csak most lusta vagyok nyújtózni,
hogy elérjem a lebontásukhoz szükséges csípőfogómat.

 

 

A feliratot olvasva mindjárt két dolog is eszembe jutott. Az egyik azon telefonok
esete, melyek nem ide készültek. Például épp a németeknél vannak másképp
bekötve a dugóba a vezetékek. Ügyfelek büszkén hazahoztak mindenféle
kacatot "németből", aztán csodálkoztak rajta, hogy esze ágában sincs
működni. Aztán eszembe jutott még egy műszer, amivel azt lehet
bemérni, hogy egy készülék teljesíti-e a magyar szabványokat.
Az is szegénykém már több mint tíz éve porosodik a pincében.

 

 

Ahogy ezeket az aprólékokat nézegettem, az járt a fejemben,
hogy fognak-e ezek bármilyen irányba is fordítani a sorsomon.
Valószínűleg nem. No de mit tehetnék, ha egyszer az a hobbim,
hogy mindent begyűjtök, aztán meg szét is szedek. Semmit...

 

 

Ezt a szép zöld panelt a talprészből szereltem ki. Mit ne mondjak,
ez egy meglehetősen haszontalan tett volt. Mondjuk ha valaki
kíváncsi rá, hogy mi van belül egy vezeték nélküli
készülékben, akkor itt megnézheti.

 

 

Bevallom őszintén, hogy nem igazán éreztem hiányát, miszerint
eddig még nem volt itthon felületszerelt tápcsatlakozóm.

 

 

Kettéválasztottam az alkatrészeket. A bal oldali kupac egyből megy a szemébe,
és valószínűleg jobban járnék, ha a jobb oldali morzsákkal is ugyanígy tennék.

 

 

Még belegondolni is szörnyű, hogy az "átlátszó műanyagok" feliratú dobozomban
valaha alig volt valami anyag, illetve kicsit korábban nem is volt ilyen dobozom.
Mégis mire kellhet nekem ez a most megszerzett kincs? Mondjuk beépítek
valamibe egy műszert, és elérakom. Remélem, még megérem!

 

 

Halálosak tudnak lenni ezek a nyíródott szélű lemezdarabok. Hallottam is üvölteni
a múltkor szegény kukásunkat, mikor beletúrt az egyik szemetes zacskóba.

 

 

Ezek az SMD alkatrészek rejtőztek a lebontott árnyékoló lemez alatt.
Nekem már maga az árnyékoló lemez is kicsinek tűnt, hát még ezek!

 

 

Ha onnan nézzük, hogy mit fogok én ezekből újrahasznosítani, akkor ez a mai,
ez egy teljesen értelmetlen zsákmányszerző projekt volt. Ellenben ha abból
az aspektusból vizsgáljuk meg a történést, miszerint lett egy kis hely
a polcon, illetve egy kacattal kevesebb, akkor na ugye!

 

 

Csak úgy viszonyításképpen írom, hogy a képbe balról belógó forrasztóón
vastagsága másfél milliméter. Mondjuk az odáig jó, hogy most már van
a dobozomban SMD LED. No de hogyan fogom megtalálni mikor kell?
Persze tudom, hogy sehogy, és azt is, hogy kelleni se fog soha semmire...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...