Metex M-3800 digitális multiméter
(egy kicsit már kontakthibás volt)

A "minden hónapban letudok valami régit" elnevezésű projektem elemeként
választottam a mai napra a METEX M-3800 digitális multimétert.
Választhattam volna a nagyon hangos Hitachi fejhallgatót
is, melynek elbontásával felszabadulna a polcon némi
hely, melyre igencsak égető szükség lenne a szobában.
De én persze nem... Hogy miért mindig az egyszerűbbeket
választom? Bevallom őszintén, hogy magam sem értem a dolgot.
Már úgy értem, hogy a bonyolultabb szétszedések sem bonyolultabbak
annyival a többieknél, hogy az valamiféle gátló tényezőt kellene jelentsen.
Legalábbis utólag visszatekintve, eddig még mindig ez került megállapításra.

 

 

Ez a multiméter olyan régi, hogy ezt még az Ezermester boltban vettem, mely
bolthálózat azóta már meg is szűnt. Sokat nézegettem a kirakatokban, bejártam
mindenféle boltokat, összevetettem az árakat és az egyes műszerek tudását, majd
hirtelen elhatározásból "most már aztán tényleg kell nekem egy műszer" felkiáltással
megvettem. Azért esett a választásom a Sugár üzletközpontban található, amúgy
meglehetősen eldugott Ezermester boltra, merthogy éppen arra jártam. Nem
mernék rá megesküdni, hogy mihez kellett olyan nagyon, de emlékeimben
az szerepel, hogy a Tesla B444-es magnómba utólag beépített monitor erősítő
beüzemelésénél futottam bele egy számomra szokatlan problémába. Az előerősítő
leállásához elég volt mindössze + / - egy-két tizedvoltnyi eltérés a tápfeszültségben.
A normális működés tápfeszültség tartománya olyan kicsi volt, hogy azt az akkoriban
egyetlenként rendelkezésemre álló Apukám építette műszerrel nem lehetett indikálni.
Illetve a műszer alacsony belső ellenállása miatt nem is lehetett vele belemérni az
áramkörbe, mert annyira elhúzta, hogy attól menten le is állt. Hiába vettem elő
nagytitokban a szekrény mélyéről az öregem UNIVEKA műszerét, ugyanis
annak is túl kicsi volt a feladathoz a belső ellenállása. Szóval mindenképp
kellett már egy ilyen csodaműszer, csak az ára, csak azt tudnám feledni...

 

 

Ez már rég nem az eredeti dugó és kábel, hanem egy annál sokkalta hajlékonyabb.
A felső dugó pedig azért van befestve filctollal pirosra, mert mivel mindkét
dugó, illetve a kábel mindkét ere fekete, ezért e nélkül a jelölés nélkül
nem lehetne tudni, hogy melyik dugó hová való a polaritás helyes
méréshez. De hogy jelölés híján hány évig szerencsétlenkedtem...

 

 

Ez egy nagyon szép, valamint felettébb praktikus műszer. Nem tudom, hogy
azt meséltem-e már valahol korábban, hogy miután ezt megvettem (megjegyzem
rááldoztam egy havi fizetésemet), kisvártatva Apukám letett az asztalomra egy
Orivohm, illetve egy Oripons műszert. Ugyan az említett két műszer nemcsak,
hogy nem digitális, hanem ráadásul még elektroncsöves is, de ha akár csak
egy nappal is korábban érkeznek meg, nem veszem meg ezt a kis sárgát.

 

 

A korábban említett Apukám által épített szürke
műszer után, ez maga volt a megváltás!

 

 

Míg az Apukám építette műszeren folyton dugdosni kellett a banándugókat,
ennél a műszernél csak akkor volt rá szükség, ha áramot akartam mérni.

 

 

Egyen és váltakozó feszültég, illetve áram, valamint ellenállás és félvezető mérésre
is alkalmas. Utóbbi nem ám csak azt jelenti, hogy diódát is lehet vele mérni (van
benne elem), hanem a tranzisztorok bétája (áramerősítési tényező) is mérhető.

 

 

Mondjuk ebbe a csatlakozóba a nagyobbacska tranyók lábait a vastagságuk
okán sajnos nem lehet beledugni, de ez egyrészt azért nem akkora
gond, másrészt pedig idővel megoldottam a problémát.

 

 

Készítettem a műszerhez egy ilyen furcsa kis segédpanelt.

 

 

A panel hátából ezek a műszerhez pontosan illeszkedő lábak lógnak ki.

 

 

A panelt az eredeti csatlakozóba bedugva, a nyáklaphoz már kényelmesen
odafogható a merevebb, illetve vastagabb lábú teljesítmény tranzisztor is.

 

 

Az egy dolog, hogy a szerző (vagyis én) már alapesetben is mindent szétszed,
merthogy erősen kíváncsi természet, de jelen esetben komoly oka is van
a boncolásnak. Szóval az úgy volt, hogy vettem a bolhapiacon egy
hélium-neon lézercsövet. Ne kérdezd meg miért! Már eleve
azért se, mert úgyis elmondom. Százötven forint volt.
Nos kell ennél több a vásárláshoz? Mivel ezt a fajta
lézert csak nagyfeszültségről lehet begyújtani, így
kisvártatva (igen, kisvártatva, mert akkoriban még
sokkal fürgébb voltam) belekezdtem egy a lézercsőhöz
illeszkedő nagyfeszültségű tápegység építésébe. Ezen fejlesztésnek
esett áldozatul ez a szerencsétlen sorsú multiméter. Ki tudja már azt, hogy mit
műveltem vele pontosan... Az biztos, hogy valami olyasmit akartam megmérni,
ami jóval túlmutatott a műszer képességein. Konkrétan az történt, hogy láttam
áthúzni a nagyfeszültséget. Csakhogy nem valahol kívül húzott át, hanem igen
sajnálatos módon, valahol a műszeren belül! A sárga tokon átvilágló szikrázás
láttán nagyon úgy nézett ki, hogy akkor és ott azonnal annyi a műszernek, de
végül megúszta az esetet. Már úgy értem, hogy egy apró hibától eltekintve
sikerült újra használható állapotba hoznom. Mondjuk az igaz, hogy
keletkezett a műszeren egy kifejezetten csúf javítási nyom.

 

 

Meg mernék rá esküdni, hogy a kényszerűségből szétroppantott kapcsológomb
összeerősítésének létezik ennél esztétikusabb megoldása is, csak mikor
én épp ott tartottam, hogy márpedig újra össze kell fogatni ezeket
a dolgokat, valahogy nem volt ingerenciám a kidolgozásához.

 

 

A javítás után mindössze annyi hibája maradt a műszernek, hogy két
kiloohmos állásban, másfél kiloohm felett már nem mér pontosan.

 

 

A másik oldaláról természetesen műanyagozott alufólia árnyékolási célokat szolgál.

 

 

Zöld panel. Láttunk már ilyet. Lapozzunk.

 

 

Van a műszerben rövidzár kereső funkció is mely kapcsolóállásban
ez az apró piezo csipogó szolgáltatja a sípoló hangot.

 

 

Eddig a szintig könnyű volt eljutnom, de itt aztán meg is állt a tudomány. Sehol semmi
nyoma sincs, hogy innen bármi módon tovább lehetne jutni! Mivel a műszer sajnos
döglött volt, vagyis épp nem volt mit rontani az állapotán, ezért némi vacillálás
után úgy döntöttem, hogy széttöröm. Persze szó sem volt rombolásról!
Kénytelen voltam eltörni a kapcsolót, ugyanis egyértelmű
volt, hogy miatta nem jutok tovább.

 

 

Miután az összeégett nyáklapot kivakargattam, ugyan feléledt a műszer, csak ugye
még koránt sem voltam kész a feladattal, hiszen ekkor még csak ott tartottam,
hogy álltam a kezemben egy darabka zöld nyáklappal, meg egy kettétört
kapcsolóval. Persze ami egyszer egyben volt, és csak úgy egyszerűen
eltörött, azt azért nem lehet akkora gond újra egyesíteni. Gondolta
a szerző hatalmas rutinjával elhamarkodottan. Nagyon bonyi volt!
Konkrétan többszörösen elátkoztam azt a nyomorult szemétládát, aki
úgy tervezte meg a műszer kapcsolóját, hogy az szétszedhetetlenül össze
lett ragasztva az előlapba rögzített tárcsával. Sajnos nem ám csak szétszedni
nem lehetett, hanem a törés után nem találtam rajta semmiféle jelölést, hogy
mégis hogy a csudába kellene állniuk egymáshoz képest az alkatrészeknek.
Persze idővel rájöttem, mely sikerem azonnal nyomot hagyott a panelen.

 

 

Az volt a szerencsém, hogy úgy tört ketté a kapcsoló, hogy kicsit féloldalas lett
a tengely törése, ezért ha nem is egyszerű módon, de azért némi türelemmel
összejátszható a három alkatrész eredeti pozíciója. Az a helyes technika,
hogy előszörre csak egy kicsit kell meghúzni a csavart, majd amikor
érezhetően kezd összeakadni a két kapcsolótárcsa, merthogy a panel
másik oldalán is van belőle egy, akkor megint kicsit húzni kell a csavaron,
majd mozgatni a hátsót, hogy egy kicsit lógjon, csavart húzni, mozgatni, és ezt
egészen addig ismételgetni, míg a panel két oldalán már nem lötyögnek egymáshoz
képest a kapcsolótárcsák. Persze szó sincs róla, hogy csak ennyi lenne a feladat!
Mivel az arretáló (a kapcsolót az adott pozícióban rögzítő) szerkezet az előlapi
gomb része, így azt is be kell állítani, hogy pontosan milyen pozícióban álljon
a belső kapcsoló az előlapihoz képest. A kettővel fentebbi képen látható egy
"20 V" felirat, amit úgy kell értelmezni, hogy a forgatógombot a 20 voltos
egyenfeszültségű méréshatárra kell állítani, míg a hátsó kapcsolókereket
az előző képen látható jelölésre. Ez az anya pedig azért lett ilyen nagy
és szögletes, nehogy leforogjon már egy ilyen bonyolult művelet után.

 

 

Azért milyen mocsok dolog már, hogy ez ragasztva volt? Szerintem nagyon!
Olvasói visszajelzés alapján későbbi szériákban már nem ragasztva volt,
hanem ahogy azt normális esetben kell, zéger gyűrű tartotta össze.

 

 

Most csak annyi vele a dolgom, hogy letörölgetem róla a port, illetve az érintkezőit
is megdörgölöm, merthogy az utóbbi időben már egyre sűrűbben játszotta
azt, hogy nem mutat semmit, vagy valami teljesen hülyeséget mér.

 

 

A bal sarokban a törött felület, a jobb sarokban pedig amiért ketté kellett törni.
Mit ne mondjak, kifejezetten szürreális élmény volt, ahogy a belül cikázó
apró villámok átvilágítanak a műszer sárga tokján. Pláne úgy, hogy
szinte éreztem, amint ezen esemény hatására fogyatkozásnak
indulnak a pénztárcámban az ezerforintos bankjegyek.

 

 

Ide (a kép közepén látható ferdére törött tengelymaradványra) csatlakozik az előző
képen látható kerék közepe. Szóval nem csak úgy mondom, hanem ezt aztán
tényleg nem egyszerű úgy összejátszani, hogy utána még működjön is
a műszer. Szerencsére a technológia már korábban ki lett dolgozva.
Most csak annyi itt a dolgom, hogy fényesre törlöm az érintkezők
aranyozott felületeit, aztán ahogy volt, újra összeszerelem a műszert.
Persze tettem egy újabb kísérletet a két kiloohmos állásban tapasztalható
mérési anomália okának felderítésére is, de mint ahogyan az korábban történt,
most sem jártam sikerrel, pedig néztem hozzá a műszer kapcsolási rajzát is.

 

 

Innen nézve elég egyértelmű, hogy miért volt képtelenség törés nélkül megbontani
a műszert. Még ha le is tudtam volna lökni valahogy a helyéről a zégert, akkor
sem jött volna szét semmi, hiszen eredetileg hozzá (konkrétan bele) volt
ragasztva a forgatógomb közepébe a kapcsolótárcsákat összefogó
tengely. Ami fényeset a kilógó csavar körül látunk, az már nem
eredeti alkatrész, hanem egy általam utólag odakombinált apró
távtartó, amire azért volt szükség, hogy az átmenőcsavarral ne
szorítsam össze tekerhetetlenre a kapcsolót és a forgatógombot.

 

 

Íme a műszer szemből, a másik oldali kapcsolótárcsával. Ennek, meg a panel másik
oldalán található társának, adott pozícióban kell állnia egymáshoz képest, ráadásul
forgatás közben mereven. Szóval tényleg nem volt valami egyszerű feladat újra
összecsavaroznom úgy, hogy egyben is legyen, szoruljon is össze
a kellő pozícióban, de azért forgatni is lehessen.

 

 

Vannak benne mindenféle színes alkatrészek, de ez most teljesen lényegtelen,
mint ahogy az is, hogy a bétaméréshez tartozó egyik ellenállás kissé égett.

 

 

Miután mindent jól kifényesítettem, már csak össze kell szerelnem.

 

 

Ej... Ha minden képem ilyen hangulatosra sikerülne...

 

 

Ahhoz képest, hogy nem is látszottak koszosnak az érintkezők,
mondhatni érdekes színűk lett a fültisztító pálcikáknak.

 

 

A jobbra látható, amúgy szintén METEX multiméter már egy kicsit újabb (konkrétan
vadonat új), nagyobb a kijelzője, és még kicsivel többet is tud (frekvencia, illetve
kapacitásmérés), de én már csak a megszokott régit nyúzom. Amúgy van még
egy ezeknél is nagyobb kijelzős kínai, meg kicsi kínai, meg egy nagyon profi
automata méréshatár váltós Fluke, és akad még valahol egy magyar szürke is.
Az asztali TR1667B-ről nem is beszélve! Mindezeken felül őrizgetek két amatőr
multimétert is, melyek közül az egyik tokja faládika, míg a másik műanyagdobozba
lett beépítve. És akkor azt még nem is említettem, hogy még amatőr építésű digitális
multiméterem is volt, csak azt már rég elajándékoztam. Ilyenkor aztán szomorúan
gondol bele az ember, hogy mivégre a rengeteg műszer, ha már nem is használja
őket. Persze ahogy Apukám mondta mindig: Kenyeret nem kér! Mondjuk ezen
okból azért nem kellett volna ekkora túlzásokba esnem, de mindegy. Mert ugye
a többit, a nem multiméter jellegű műszereimet még fel sem soroltam! Mondjuk
ha beindulna végre a rádióépítős oldal, ott azért lenne mit mérni, és akkor majd...

 

 

Ehhez képest mit csináltam? Szó sincs semmiféle rádióépítésről, hanem
inkább nekiálltam felboncolni a kissé túlkészletezett magnóimat.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...