Karácsonyi piramis
(dekoráció)

Mivel mindjárt itt a karácsony, gondoltam igazán lehetne egy témába
vágó cikk. Illetve nem is én gondoltam, hanem a párom, és nem
csak úgy egyszerűen gondolta, hanem át is hozta javításra.

 

 

Ezek a fogasok úgy kerültek képbe, hogy Andinál feleslegesek voltak, nálam viszont
szükségesek. A múltkor, mikor egy egész szatyornyi ősrégi fafogast találtunk
a szekrényben, részemről még örültem is nekik, merthogy el lehetett
őket tüzelni, miáltal felszabadult a helyük, ami az éppen aktuális
állapotban egy teljesen formátlan szatyor volt. Kevéske idővel
később persze kiderült, hogy mivel nem vásároltam helyettük
újakat, műanyagból, így nem volt mire fellógatni az ingeimet.

 

 

Ha már egyszer épp itt vagyunk, vesézzük már ki egy kicsit ezt a dobozt. Karácsonyi
piramis? A piramisok tudtommal (zömükben legalábbis) Egyiptomban találhatóak,
ahol arabok élnek, akik iszlám vallásúak, ezért nem tartják meg az egyértelműen
keresztény ünnepnek számító karácsonyt. Szóval a piramis meg a karácsony, az
valahogy nem jön össze. Valamint figyeljük meg a dobozt, de jó alaposan, majd
tegyük fel magunknak a nyilvánvaló kérdést: Mi az, amit nem látunk a dobozon?
Mondjuk a karácsony - mint hangulat - az mondjuk ott van. No de hol van a piramis?

 

 

Részemről pozitívan értékelem, hogy a doboz hátuljára nyomtatták
a használati utasítást, mert így legalább nem veszik el. Már
persze csak akkor nem, ha megtartjuk a dobozt.

 

 

Honnan máshonnan is érkezhetett volna, mint Kínából.

 

 

Ez valami borzasztó! Létezik egyáltalán akkora barom, aki az égősorral belülről
akarja kivilágítani a dobozt? Ha meg a nejlon csomagolásra gondolt a mondat
megfogalmazója, akkor is marhaság amit írt, mert míg az le nincs róla véve,
addig nem lehet betekerni a középső izzót, ami nélkül úgysem működik
az égősor. A második mondat jogos, mint ahogy a harmadik is.
Az izzók kilazulásában ellenben részemről nem hiszek.

 

 

Az első mondat jogos, hiszen rengeteg felhasználó még mindig ott tart, hogyha izzó,
akkor azt tekerni kell, mert úgy jön ki a helyéről. Ha olyan izzókból áll a sor,
melyek kiégéskor nem szakadásba, hanem rövidzárba mennek át, akkor
a második mondat is jogos. A harmadik mondat viszont értelmetlen,
hiszen a foglalat értelme az, hogy cserélhető benne az izzó. Negyedik
mondat rendben. Az ötödik mondat alapján egészen biztosan ki merem
jelenteni, hogy a szerkesztőjük nem ismeri a hosszú „ő” betűt. Az utolsó
mondat stimmel, bár ki kell egészítenem azzal, hogy nem csak
a feszültségnek kel egyeznie, hanem az áramigénynek is.

 

 

Na most erről az izéről azt állítani, hogy ennek piramis formája van,
az egy mértani nonszensz, hiszen a piramis egy négyzet alapú
gúla, míg ez itt legfeljebb egy oldalhiányos háromszög.
Amúgy ez egy hétágú gyertyatartó, vagyis menóra,
ami alapvetően zsidó kegytárgy, aminek szintén
semmi köze sincs a karácsonyhoz. Szerintem...

 

 

A balról belógó rész (vagyis a talp) fából, míg a „gyertya” szára (és persze a zöld
és az arany dísz) műanyagból van. Így vált a karácsonyfa idővel műanyaggá.

 

 

Íme a piramisnak titulált forma alulról.

 

 

A nem látszó részletekre re nem igazán adtak, mert ugye minek. Elsőre kérdőjelet
akartam biggyeszteni az előző mondat végére, csak aztán úgy döntöttem, hogy
a mondat tartalma a mai világban inkább mint kijelentés állja meg a helyét.

 

 

A nem látszó helyeken tényleg nem adtak a munka minőségére.

 

 

Az izzó még hagyományos izzószálas, 34 voltos, 3 wattos.

 

 

Bár 9 voltos elemmel próbálva az izzószál épp csak felizzik, de egy próbához ennyi
is bőven elég. Mivel az összes izzó jónak bizonyult, így megmaradtak
hibalehetőségnek a foglalatok, illetve a kábelezésük.

 

 

Ugyan az izzósor egészen idáig hibátlanul működött, de ettől még egyértelműen
hibás elképzelés, hogy a rugóbronz helyett megteszi érintkezőnek a sárgaréz.

 

 

Most nem a malacos lámpát mutatom, hanem a tollak mögött megbúvó horgolótűket.
Mikor egy Kontrax márkájú írógép megszerzése közben rájuk bukkantam, bár akkor
még nem tudtam, hogy mire lesznek jók, de ezeket is elhoztam a sittes konténerből.

 

 

Na most a horgolótű - mivel horgolni nem tudok - részemről arra való,
hogy megigazítsak vele egy mély lyuk alján megbúvó érintkezőt.

 

 

Ezt a talpacskát mondjuk nem állt szándékomban levenni, csak kénytelen
voltam, mivel a kapott mérési eredmények értelmetlennek bizonyultak.

 

 

Most erre mit mondjak? Tudok mutatni részemről ennél szebb famunkát?
Mondjuk a létraszárakat összezáró bilincsem például biztosan szebb.

 

 

Most már értem, hogy miért mutatott a műszer szakadást. No persze csak az általam
elképzelt bekötéshez képest nem stimmel a foglalatok összekötésének sorrendje.

 

 

A hálózati kábel egyik fele ugyanis az egyes, a másik meg a kettes izzóhoz vezet.
Én meg ugye tévesen úgy képzeltem, hogy szép sorjában vannak bekötve.

 

 

Végül jó lett, bár a párom néhány nap múlva visszahozta, mikor is kapott az összes
foglalat mindkét érintkezője egy újabb igazítást, illetve Andi egy eligazítást,
miszerint ne tekerje be erőből tövig az izzókat, mert elgörbülnek, majd
úgy is maradnak az érintkezők. Valamint a középső izzót (amit ki kell
tekerni, mert vele együtt nem fér be az égősor a dobozba) csak addig
kell betekerni, míg el nem kezd világítani. A további két fordulat már
nemcsak úgy egyszerűen felesleges, hanem már kifejezetten ártalmas,
ugyanis jövőre már nem biztos, hogy sikerül annyira mélyre csavarnunk
a lámpácskát, hogy az immáron elgörbült érintkezők esetében is érintkezzen.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...