Telefonközpont
(kicsinek kicsi, de azért központ)

Éppen eluntam a pincében a Salgó polcok szerelését. Szeretek csavarokat tekergetni, meg gyűjtöm is őket, de azért mindennek van határa! Hétvégés vagyok, megnézem a gépben jött e hiba. Ha nem jött, akkor lemegyek félórácskát csavarozni a pincébe.

Mikor feljöttem a pincéből bedugtam a  csavarbehajtó akkuját tölteni, gondoltam félóra alatt megy bele annyi energia, hogy tovább tudok vele dolgozni. Egy "teszkós" gépbe fogtam be egy "bécsi" 13-as krovát. Mindketten felhördültek amint munkára fogtam őket. Érezni lehetett a levegőben a sértődöttségüket! Addig is míg kiduzzogják magukat, körbenéztem a tartózkodóban. Hoppá! Egy telefonközpont! Jó jó, telefonközpontban dolgozom, de a nagyot azért csak nem szedhetem szét!

Bár meg fogom kérdezni, hátha mégis megengedik... De nézzük most ezt a kis dobozt. Ott hevert árván a kabátok alatt. Nem mostanában került oda, már szemezek vele egy ideje. Most van egy kis idő, meg van is egy fényképezőgép a zsebemben, szóval még csak haza sem kell hoznom. Ez igen nagy előny, mert itthonra már nem fér be semmi!

Nem egy mai darab, 1990-ből származik. A HIF-et akkor még PTF-nek hívták. A forgalmazó a Csúcstechnika KFT. Tökre izgi a logójuk! Néztem egy darabig mire rájöttem mit is ábrázol. Hát ez bizony egy háromszögletű floppylemez. Ha valakinek volna hozzávaló meghajtója, azt szívesen szétszedném...

Minden fontos adat egyetlen matricán.

A doboz alulnézetben.

Ennél a két lyuknál fogva lehet felakasztani a falra.

Az a két pöcök ami felül kilóg, az tartja a doboz tetejét. Kicsit túl van méretezve, de ez nem egy alumínium doboz, hanem igazi vasból van! Dög nehéz. A két trafó ellenére a doboz nehezebb mint a tartalma.

De nézzük a tartalmat. Szép szerelés a 90-es évekből. Tulajdonképpen minden ilyen szépen volt szerelve. Nem tudok belülről csúnya telefonközpontról. A régiek sajna már a kukában vannak, nem tudom őket bemutatni.

Két darab hálózati trafó. A bal oldali a hálózati trafó, a jobb oldali meg nem. A barna színű állítja elő a készülékek részére a csengetéshez szükséges feszültséget. Ez a nagyobb kisközpontokban is így volt. Egyszer még a 70-es években bedöglött a Klinikák (Üllői u. 78) alközpontja. Meghalt benne a csengető tápegység. Valami fura gépük volt, nem volt bele jó csak a saját egysége.

Három napig nem csörögtek a készülékek, mire megjavítottam a tápot. Azért "szép" eset volt, hogy senki sem tudott kimérni egy hibás tranzisztort! Nekem kellett megcsinálni. Ekkor éppen másodikos ipari tanuló voltam, de rég is volt... Igazság szerint bele sem mertek nyúlni a műszerészek a központba, mert hogy az ráz. Dehogyis ráz! Ez ráz itt a piros nyilacska alatt!

Az alsó IC egy Z80-as, ez a processzor a telefonközpont agya. A felső IC egy memória, ebbe van beleégetve mit kell csinálnia a processzornak. Mikor ez a processzorosdi divatba jött, akkor vesztették el végleg az "öreg telefonos szakik" a fonalat. Persze ez valószínűleg kölcsönös, gondolom egy mai programozó is elakadna annál a régi jól bevált telefonos részletnél, mikor két készülék egy 60 eres kábellel van összekötve.

Írhatnám, hogy ez itt két darab trimmer potenciométer, de nevezzük nevén a gyereket. Ez itt maga a beépített kontakthiba személyesen! Ezekkel a trimmerekkel én nagyon nem voltam kibékülve.

Most írjam le megint, hogy valamikor régen a melegedő alkatrészek hűtését nem a véletlenre bízták, hanem hűtőbordát használtak a hő elvezetésére? Még pár év, és senki sem fogja nekem elhinni...

Egy vonal bemegy, s öt mellékállomás lesz belőle.

Ezeket a reléket szeretem, ezeket ki kellene szedni a panelből. Persze nem az enyém a központ, nem szedhetem szét! Hétfőn megkérdeztem a kollégákat: Kié ez a doboz? Azonmód meg is lett a gazdája! Megkérdeztem, hogy ugye nekem hoztad szétszedni? Szörnyű csalódás ért! Vannak ilyen esetek. Majd elviselem valahogy. Azért egy elutasítást csak kitudok heverni. De hogy első szóra nekem adták! Újabb kacat a gyűjteményemben...

Ezek is szép relék...

Korabeli zöld elkók felett egy hatalmas piros ellenállás terpeszkedik. Jobbra szögletes rózsaszín kondenzátor sárga gyantával kiöntve. Hát akkor ennyit mára a tájleíró képességemről...

Hazahoztam a dobozt, és letettem a polcra. Aztán rátettem ezt meg azt. Még egy kacsa is ráült! Megírtam a szöveget is a szétszedéshez, itt volt félkészen egy éve. De ez mind semmi! Már el is ajándékoztam a központocskát, szinte csak a postázás volt hátra.

Meg az is hátravan, hogy megnézzem, van e élet a központban. Borzasztóan bonyolult dolog bedugni egy villásdugót a konnektorba, meg rátenni egy készüléket valamelyik mellékre. Rá is ment e felettébb összetett műveletre való felkészülésre egy egész évem! Ez van, nem szoktam elkapkodni a dolgokat. A képen látható egy apró változás a megszokotthoz képest. A lámpám nem fehér, hanem kék! A fehér annyira szétkopott, szinte széthullott ha hozzáértem. Ezt a kéket másfél éve vettem a piacon, azóta a cserépkályha tetején pihent. Szóval nem is volt olyan sok az az egy év a telefonközpontra...

Kell egy konnektor a kísérlethez. Hoztam haza pár telefonos cuccot, ha már telefonszerelő vagyok. Jól eldugtam őket, hátha nem találom meg, de ez a konnektor valahogy előre türemkedett. A rohadék...

Kell még egy darabka drót, amivel bekötöm a konnektort. Szóval mint látható, minden együtt volt a befejezéshez. Persze ez engem nem tud visszatartani a semmittevéstől! Például ezek a drótok egészen fésületlenek!

Pont mint apukám...

Kipróbáltam a központot. Van benne élet, adott tárcsahangot a mellék, el is lehetett a vonalat tárcsázni. Szó szerint tárcsázni, vagyis "tone" üzemmódban nem működik a központ, ami nem is csoda! 1990-ben még nem volt divat a dualtone üzemmódú készülék. Ha ez probléma, majd az új gazdája megoldja. Szerintem szamárság ezzel a dobozzal foglalkozni, úgy hogy gyorsan el is postáztam...