Karcsi barátomnak készült erősítő
(csak erős idegzetűeknek)

Mikor a lakásban körbenézek, valósággal összeomlok a felhalmozott szétszedendő
tárgyak mennyiségétől. Minden sarokban hever valami! Még nagyon kevés
a letisztult (értsd szétszedni való tárgy nélküli) polc. Hogy a nyomástól
legalább egy kis időre mentesüljek, lejöttem a pincébe. Az mondjuk
igaz, hogy itt aztán tényleg hemzsegnek a szétszedésre váró lomok,
azonban itt kevésbé nyomasztó a tömegük, hiszen ez itt az ő helyük.
Valaki kért tőlem a múltkor egy lemezjátszót, ami jól forgatja a lemezt.
Ha a szemem nem csal, sikerült annyi lomot leszedni előle,
hogy már legalább az egyik sarka kilátszódjon.

 

 

Egyrészt megvan a lemezjátszó. Másrészt megtaláltam az apukám építette akkutöltőt,
amit a múltkor -mivel ezt nem találtam- egy CB rádióhoz való tápegységgel
helyettesítettem. Mondjuk a kerékfújó kompresszornak mindegy volt.

 

 

 

Ez a lemezjátszó olyan gyengén forog, hogy alkalmatlan a neki kieszelt feladatra.
Ebből ugyan nem lesz lemezmosógép! Ellenben, ha ép benne az erősítő, már ki
is találtam számára egy faladatot. Beleépítem a múltkori erősítő boncolásakor
mutatott XY-MS-XY átalakítót. Ettől a hangszórókimeneten nem jobb és bal,
hanem összeg és különbségi jelek fognak megjelenni. Ehhez persze nem jobb
és bal oldali hangszóró kell, hanem összeg és különbségi. Ezt első nekifutásra
úgy tudnám a legegyszerűbben produkálni, hogy a dédi rádiójában található
három hangszórót kötném rá. Persze nem pont így szól a leírás, de ha tetszik
amit hallok, hátha adna egy kis (vagy reményeim szerint inkább alapos)
lökést az induláshoz. De ez is annyira bonyolult, hogy még! Én meg
most valami nagyon egyszerűt szeretnék, amit sem nem kell,
de még csak nem is lehetséges bedugni a konnektorba!
Javítgatni, módosítani, meg pláne ne kelljen!

 

 

A múltkori pincés rendrakásaim közt megejtett kalandozásaimkor annyi porszívó
alkatrész (főleg csövek és kefék) akadt a kezembe, hogy nyitottam nekik egy
dobozt. Innentől természetesen csak egyetlen árva kefébe botlottam bele.
Ellenben most? Pár perc alatt összejött egy fiókra való mennyiség!
Ezek mind kihullottak valahonnan. Na innen
essenek ki, ha tudnak!

 

 

A cikk címéből persze kiderül, hogy ma a Karcsi barátomnak készített erősítőről
lesz szó, de mikor az eddig látott fotók készültek, ez még egyáltalán nem volt
egyértelmű. Én már egészen tisztán látom, hogy ez már megint egy olyan
cikk lesz, hogy rengeteg betű van a képek alatt. Merthogy rögvest felmerül
a kérdés, hogy miért van matrica a doboz tetején? Mikor ennek az erősítőnek
az elődjét beígértem, már úgy értem, hogy Karcsinak, hogy jó, legyen, építek neki
valamit, akkor Karesz olyan kérdéseket szeretett volna tőlem hallani, hogy milyen
gombok és színes lámpácskák legyenek az előlapon. Meg persze azt szerette volna
ecsetelni, hogy mennyire legyen hangos. Én viszont tüntetően nem figyeltem rá,
hanem azon polemizáltam Deák Jutkával, aki Karcsi csinos kis barátnője volt,
hogy milyen virágot fessek a doboz tetejére. Mondjuk az igaz, hogy kissé (?)
be voltam állva a VBK-tól (vörösboros kóla), de ez egyértelmű, különben
nem lettem volna olyan könnyelmű, hogy beígérek egy erősítőépítést.
Szóval azért került a matrica a doboz tetejére, hogy mikor átvittem
a kész dobozt Karcsinak, akkor elsüthessem azt a lüke poént, hogy
húzom ki a szatyromból a dobozt, miközben Jutkával találgatunk, hogy
milyen virágot festettem a doboz tetejére. Komolyan mondom, hogy csak
erre a "virágot a tetejére" hülyeségre több energiát pazaroltam el,
mint a doboz tartalmára. Majd mindjárt elmesélem,
illetve természetesen meg is mutatom,
hogy ez mennyire így van.

 

 

Mi az, hogy borzasztó? Ez kérlek nem borzasztó, hanem egyenesen rettenetes!
Na most képzeld el, hogy ez eredetileg nem így nézett ki, merthogy ez nem az
első, hanem a második, már erősen módosított, akarom mondani csinosított
változat. Az első verzióban csak a jobbra látható zöld lap, illetve az alatta
megbúvó szürke nyomógomb volt az előlapon. Hogy az elsőben mi
volt belül? Kíméletlen vagyok, ezért ezt is el fogom mesélni!

 

 

Szóval -mint azt épp az előbb említettem- ezek a gombok már utólag kerültek ide.
Karcsi nagyon sok gombot szeretett volna, de tőlem csak ennyi tellett.
Az egyszerűség kedvéért, no meg az is igaz, hogy ilyenből volt
a dobozban, mindenhova mono tolópotmétereket tettem.
Hangerő, magas és mély hangszínszabályzó. Mind mind
külön jobb és bal csatorna, csak hogy jó soknak tűnjön.

 

 

Az első változaton még nem volt ott a két műszer, hanem csak ez a zöld lap volt
a kivezérlésjelző. De menjünk vissza még egyel korábbra. Erősítő? Olyan csak
a báró Csekonicséknak volt! Karesznak volt valami magnója, és azt hallgatta.
A többiek is épp így voltak. Akkoriban ez volt az elfogadott akusztikai lánc.
A 80-as évek elején egy Tesla B444-es magnóm volt. Guszti barátomnak
Kashtan, amihez legalább adtak két hangfalat. Halasi Lacinak az Unitra
ZK246-hoz két kukázott hangszórója volt, amihez tölcsér alakú műanyag
szék volt a hangfal. Neki legalább volt a hangszórókhoz plusz erősítője. Két
csöves mono blokk, amit egy-egy kukázott orosz lemezjátszóból szereltem ki
neki, amiket aztán ő bedobozolt. Jóskának a szomszédban B400-as magnója volt,
amihez egy rajztáblába csavarozott hangszóró volt a hangfal. Tomi barátom egészen
jól elvolt a kazettás ébresztős rádiósmagnójával. Erősítő... Karcsinak egy B90-es
magnója volt. Ugyan a szobácskáját betöltötte a hang, de amit a magnó kiadott
magából, az semmiképp sem volt komoly hangerőnek nevezhető. Ugyan volt
a magnóhoz valami egy darab hangfal, de attól ugyan hangosabb nem lett
a készülék, legfeljebb csak valamivel szebben szólt, mint a beépített
hangszórójával. Szóval Karcsi már ekkor is akart tőlem valami
hangosabbat. És kapott is! Csak még nem ezt a gépet.

 

 

A nulladik változaton talán még egy ilyen gyönyörűséges, bár berozsdált csavarú
bekapcsoló gomb sem volt. Az első erősítő anyagköltsége mindösszesen száz
forintra rúgott. A százas az erősítő alapját képező, talán autóbuszba való
erősítő volt, amit a Dózsa György úti Ezermester boltban vásároltam.
Ebből kivettem a kimenőtrafót, és betettem helyette egy hálózatit.
A belsejébe is beletúrtam, de nem nagyon. Olyan 10 wattnyi
teljesítményt tudott kinyomni a hangszóróra, miközben a másik
húszat eldisszipálta. Rátetted az erősítő tetejére a kávéd? Sose hűlt ki!
Karcsi ennél hangosabbat szeretett volna, amit ugyan jó sokára, de megkapott.

 

 

Micsoda csodás fejlődés ez a gyönyörűséges tologatós gomb, az első két verzió
puritánságához képest! Kicsit még a csóróságról. Szóval lehet, hogy motorunk
az volt, hiszen tulajdonképpen azoknál fogva verődtünk össze, de előfordult,
hogy valaki azért hiányzott, vagy jött ki gyalog, vagy a régi bicajjal a ligetbe
(törzshely) merthogy épp nem futotta benzinre. Karcsinak nem volt rádiója!
Nem volt miről felvennie szalagra zenét. Lemezjátszója volt, csak azt egyrészt
lemezzel etetni? Mikor benzinre meg motoralkatrészre kell a pénz! Kölcsönlemez.
Amit épp kapott kölcsön, az szólt vissza a szalagról. Hogy ez ne így legyen, fel tudja
venni a slágereket a rádióból, tőlem kapott egyet. No ne képzeljétek, hogy én olyan
gazdag lettem volna, hanem csak jóindulatú voltam. Épp a Viola utca legszörnyűbb
részén szereltünk telefont Bikki bácsival (akkori mesterem), mikor is kifelé jövet,
mikor ki akartam dobni az épp az előbb felszerelt telefon dobozát, találtam a ház
kapualjában elhelyezett kukában egy rádiót. Ezt azért írtam így körül, hogy lásd,
magamtól nem másztam bele a kukákba. Azonban ha valamiért kinyitottam,
akkor már nem bírtam magam visszatartani. Persze, hogy elhoztam! Egy
csöves, Videoton, un. daxli készülék volt. Az AM része halott volt, de
úgy is URH-ról lehet normális minőségben felvenni. Némely fényes
nyomógombjai meg hiányoztak, melyek vakon árválkodó lyukaiba
szép színes jelzőlámpakupakokat csavartam. Karcsinak hosszú
éveken át ez a kukából kimentett készülék volt a rádiója.

 

 

Mint azt már mondtam, az első változatban még nem voltak műszerek, illetve csak
néhány izzó villogott a zöld ablak mögött. Ez amúgy a B100-as magnó műszere.
Valaki idővel hozzám vágott egyet alkatrésznek. Meglehet, hogy épp Karcsi
volt az elkövető. Szerintem van erről egy történetem. Ha már itt tartunk,
akkor elmesélem az előd erősítő történetét. Karcsi nagyon hangosat akart!
Én meg nagyon nem akartam dolgozni. Motor, lányok, buli. Vagy bármi! No
de erősítőt építeni? Azt azért nem! Karcsinak ekkoriban már egy Unitra M531-es
magnója volt. Ez azért már érezhetően hangosabban szólt, mint mondjuk az előző
Tesla B90-es. Persze egy normális bulihoz édeskevés volt. Szólhatott napestig,
még csak rá sem hederítettek a szomszédok! No de amit én követtem el?
Arra bizony jó párszor ráhívták a rendőrséget! Két darab egészen brutális
hídvégfok került a dobozba. A tápegység egyfeszültséges, diódahíd plusz
puffer kondi felépítésű volt. A végfokok négy-négy darab 2N3055-ös
tranzisztorának meghajtásáról egy-egy vezérlőtrafó gondoskodott.
A zöld ablak mögött három három 24 voltos izzó villogott vadul
a hangszórókimenetről. Csókolom! Semmi több! Ennyike!
A vezérlést, illetve a vezérlőteljesítményt az M531-es magnó
végerősítői biztosították. Mivel a hídvégfok munkapont beállító
elemei tényszerűen nem léteztek, ezért az erősítő alacsony kivezérlés
esetén erősen torzított. No de ki akar egy erősítőt halkan hallgatni? Ha mégis?
Akkor ott voltak az M531 erősítői. Azonban mikor 10 watt feletti igény merült
fel, tipikusan házibuli, beröffentek a hídvégfokok. Akkor aztán volt nemulass!
A torzítást idővel elfedte a hangerő, illetve a munkapontot némileg beállította
az M531-es magnó zaja. Én mondtam Karesznak, hogy ez tényleg valami
kurva hangos lett. Mindenképp valami olyan hangfalat vegyen hozzá,
ami bírni fogja a gyeketát. Én a saját hangfalaimat csak egy tízes
osztóval mertem rákötni. Karcsi beruházott két darab HS500-asra.
Ezek voltak az akkoriban kapható legnagyobb hangfalak. Volt rajtuk
valami túlvezérlést jelző LED, amit az általam krehácsolt erősítő képes
volt szinte folyamatos világításra ösztökélni. A 24 voltos izzók, melyek
a zöld lapocska mögött villogtak, kiégtek, miközben rajta lógott az erősítőn
a hangfal. Ha csak 24 voltos feszültség volt a 8 ohmon, az már eleve 72 watt,
de mivel a 24 voltos izzók kiégtek... Amúgy a dobozban található tápegység
szerintem eleve nem tudott ekkora teljesítményt leadni. De ha egyszer
magam láttam, hallottam. Még hogy én? Illetve mi. De bizony
ebből már erősen jutott a szomszédoknak is. Az egész környék
zengett tőlünk! Karcsi meg csak úgy hordta vissza a HS500-asokat
garanciális javításra! Kéthetente ugyanis kikönyökölt belőlük a mélynyomó.
Általában lerázódott az alumínium lengőcsévéről a tekercs. Mikor ezt egyrészt
Karcsi, másrészt a szerviz megunta, akkor készült a most bemutatott erősítő.

 

 

Karcsi egyszerűen letette a dobozt az asztalomra, majd elsorolta kívánságait.
Legyenek rajta gombok, és ne legyen már olyan hangos. Raktam rá
gombokat, és lehalkítottam. Ez amúgy egy szép doboz, vagy
legalábbis fénykorában az volt. Apukám hajtogatta alu
lemezből. Kezdetben ebben a dobozban lakott az én 160
wattos erősítőm, amiről egy korábbi cikkben már meséltem.
Majd mikor kiszereltem a dobozból, az ő helyére került a 10 wattos
push-pull csöves, ami leégett. Illetve ezt is elmeséltem már egy másik cikkben.
Szóval ez már egy erősen sokat látott doboz. Mivel Karcsi kicsikarta belőlem,
hogy megvehesse az úgynevezett fényjátékos erősítőm, ezért ez a doboz
feleslegessé vált. Visszakaptam, lekerült a pincébe. Azért rozsdás,
mert már vagy húsz éve hányódik a polcon. Illetve egyszer
-egy pincetűz alkalmával- kissé meglocsoltam.

 

 

A doboz sarkán egy aszott póktetem figyelmeztet az élet múlandóságára.

 

 

Erről beszéltem az előbb! Ebben a dobozban ez már a negyedik erősítő,
mely építési tevékenység a doboz alján erős nyomokat hagyott.
Ez egy szokatlanul puha alumínium lemez. Akár még
egy kézzel tekert csavarhúzóval is át lehet fúrni.
Ahogy így elnézem, ezt párszor meg is tettem.

 

 

A hálózati kábel össze van bandázsolva, csak nem tudom, hogy minek.
Szerintem ugyanis ez a doboz üres. Emlékeim szerint kiszórtam a belsejét.
Trafó az már biztosan nincs benne, merthogy tán még fél kiló sincs a doboz.

 

 

A doboz hátulja. A 160 wattos erősítőm idejében a bal oldali lyukon ment be
a hálózati kábel, a két nagyobb lyukban pedig a ki és a bemeneti aljzat volt.
Akkor nem kellett több csatlakozó, merthogy nem volt más műsorforrásom,
csak a magnó és a rádió. Alapvetően a magnó volt rádugva az erősítőre.
Ha meg rádiót akartam (hangosan) hallgatni? Csak felvétel állásba
kapcsoltam a magnót. Ennyi akkoriban bőven elég volt
műsorforrás választó kapcsolónak.

 

 

Az addig rendben, hogy se elől se hátul nincs rajta semmi
csatlakozó, de akkor mégis hol a csudában vannak?

 

 

Az kizárt dolog, hogy ezt a szörnyűséget meg tudjam magyarázni!
Egészen egyszerűen ki lett ollózva a doboz oldalából egy darab.
De ez még semmi! Úgy lett kipótolva műanyaggal, hogy attól
kicsit szélesebb lett a doboz, amire a tető egyszerűen rá lett
erőltetve. A következő kép bal szélén látszik csak
igazán, hogy miről is beszélek.

 

 

Gyanús nekem ez a doboz, hogy mégiscsak maradt benne valami. Pedig már
felkészültem, hogy kénytelen leszek emlékezetből elmesélni a valaha volt
tartalmát. A négy piros téglalapot azért rajzoltam, hogy megmutassam,
hogy eredetileg, még a 160 wattos erősítő korában, maga a doboz alja
szolgált hűtőbordául. Konkrétan a mutatott helyekre volt becsavarozva,
a négy darab 2N3055-ös. Mindezt persze csakis azért, mert az alumínium
mintaboltban nem kaptam hűtőbordát, csak karnist, az meg valahogy nem
passzolt a dobozba. Figyelem! Csak az erős idegzetűek lapozzanak
tovább, de ők is vegyenek előtte egy mély levegőt.
Illetve üljenek le, és kapaszkodjanak!

 

 

Azt hiszem, meg kell hogy állapítsam, miszerint a renomém megőrzésének
szempontjából biztosan jobban jártam volna, ha ezt nem mutatom meg.
Szerintem írhatok amit akarok, erre a borzalomra nincs mentség.
Kész... Vége... Ezennel örökre elástam magam...

 

 

Ez az alkatrész egy Tanért bemutatóeszköz eleme. Ez volt a forgórész vasanyagának
a széle. Ez egy látványosan nagy villanymotor volt, amit még a hátsó padokból is
jól lehetett látni. Az mondjuk igaz, hogy a képen látható alkatrészt 90 fokban
meggörbítettem. De ha egyszer így volt jó kötőelemnek, akkor miért ne?
Amit a hátlapon látunk, az a barna trutyi, az eredetileg nem így nézett ki.
Fekete alapon fényesen csillogó volt, mely csodálatos, ellenben semmiképp
sem kívánt módon a csöves erősítőm hálózati trafójából jött ki. Addig
addig dörgöltem a lemezt, hogy csak ennyi maradt meg belőle.

 

 

Ez valami iszonyatos! Mint az látható, illetve sejthető, mikor ezt elkövettem,
valószínűleg semmi kedvem sem volt erősítőt építeni. Az lehetett, hogy
odakint szakadt az eső, vagy épp darabokban hevert a motorom a
pincében, én meg unottan leültem az asztalomhoz, kinyitottam
a dobozt, és átrendeztem a benne található alkatrészeket. A tápegység
maradt, ellenben a vezérlőtrafók kikerültek a dobozból. A hűtőbordákat
a tranzisztorokkal itt jobb oldalt meghagytam, a másik oldalról viszont
kiszedtem. Az immáron oldalanként mindössze két-két darabra
csökken létszámú 2N3055-ös tranzisztorok kaptak egy
normálisabbnak nevezhető vezérlést.

 

 

Na most képzeld el, ha ez nálam a normálisabb vezérlés! Akkor milyen lehet az,
amikor gányálok? Feltúrtam a lakást, a pincét, könyveket lapozgattam,
kértem telefonos segítséget, de erre az ocsmányságra még közös
erővel sem sikerült semmiféle mentséget találnunk!

 

 

Íme egy az előzőnél még közelebbi kép. A BD241-242 tranzisztorok a 2N3055-ösök
meghajtói. Ez így azért jó, merthogy ezek a meghajtónak bevetett teljesítmény
tranzisztorok akár már magukban is képesek volnának szolgáltatni, az
erősítőtől megkívánt 20-30 wattnyi teljesítményt. Vagyis esélytelen,
hogy ezek itt a túlterheléstől elszálljanak. Mint ahogy az is esélytelennek
látszik, hogyha mégis tönkremennek, akkor ki lehessen őket valahogy cserélni.
Amúgy ez nem történt meg. Már úgy értem, hogy ennek az erősítőnek a bedöglése.
Éveken keresztül minden hiba nélkül működött. Szerintem még most is beindulna,
ha visszakötnék rá valami tápot. Mekkora szerencse, hogy idelent a pincében
ezen kísérlet elvégzésre semmi esélyem. Amúgy ez nem igaz, hiszen annyi
a trafó a hátam mögött, mint égen a csillag! Diódahíd biztosan akadna
az alkatrészes dobozokban, puffer kondi meg van a másik pincében
egy egész fiókkal. De még itt is akad két akkora kondi pakk, hogy
hegeszteni lehetne velük. A múltkor meg találtam egy 24 voltos
trafót, amiből egy Weller páka lógott ki. Az egyik dobozban van
egy pár használhatónak látszó kétutas hangfalam. Sztereó magnó
is akad a polcokon bőven, mint műsorforrás. Rámenne egy órám,
de ha nagyon akarnám, akkor be tudnám indítani idelent a zenebonát.

 

 

A panel egyik oldalán a bal, a másik oldalán pedig a jobb oldali erősítő fél lakik.
Fogadjunk, hogy ilyet se láttál még! Szerintem mástól én se.
Bevallom őszintén, hogy fogalmam sincs, hogy
mégis honnan jött ez az esze ment ötlet.

 

 

Ezek a hűtőbordák (valójában csak puszta vaslemezek) az előző változatból
öröklődtek át. Az őket az alaplemeztől elszigetelő fekete bakelit hasábok
pedig Ezermester egységcsomagból származnak. A bázis emitter közötti
ellenállások, melyekre a meghajtó tranzisztorok dolgoznak, az egyszerűség
kedvéért közvetlenül a tranzisztorok lábaira kerültek. A fekete szigetelőszalagba
burkolt kondenzátor a kimeneti leválasztó. Méretéből adódóan valószínűleg jó ha
1000 mikrofarádos lehet. Ez azért jó, mert így egy kissé gyengül a mélyhangok
átvitele, ami kedvezően hat a HS500-as hangfalak élettartamára. Mondjuk
csúnya dolog két melegedő vaslemez közé tenni egy kondit. Most jövök
csak rá! Lehet, hogy ezt a technikát tőlem lesték el a kínaiak? No
de mi is ez az erősítő? Illetve honnan van a kapcsolási rajza?

 

 

Ez a kapcsolás az Ezermester újságból származik. Nálunk ugyanis sokáig ez volt az
alapértelmezett családi lap. Gondolom elektronikai témában történő fejlődésem
szempontjából sokkalta jobban jártam volna a Rádiótechnika újsággal, de ha
egyszer így alakult, utólag már nincs mit tenni. A mérés, számolás, vagy
csak úgy egyszerűen tudás helyett, nálam már csak megmarad
a kísérletezés. Mert ugye -az Ezermester filozófiája
szerint- majd csak jó lesz valahogy.

 

 

Ez egy nagyon egyszerű erősítő. Kevés alkatrész, átlátható, felfogható funkciókkal.
Ha összeraktuk és nem kötöttünk el semmit, akkor elsőre indul. A 100k trimmerrel
a két végtranyó közötti fél tápfeszültséget kell beállítani, a 100 ohmossal pedig
addig kell fokozni a végtranzisztorok áramát, míg csak abba nem marad
a keresztezési torzítás. Ezt a kapcsolást én még levegőbe építve is
láttam működni. Gyurka kollégám követte el. Egy társasjáték
papírdobozának tetejére felrajzolta ezt a kapcsolási rajzot,
majd átszurkálta a kartonpapírt, és a lyukakon keresztül
átdugdosott alkatrészek lábait a másik oldalon összekötötte.
A hűtőborda hiányától eltekintve, még használni is lehetett volna.

 

 

Ez már nem az eredeti hat darab 24 voltos izzó, hanem csak kettő.

 

 

És már nem a hangszórókimenetre kötöttem őket, hanem saját vezérlőfokozatuk van.
Megadtam a módját na! Azt már meséltem? Nem? Akkor ezt hallgasd meg! Mikor
ezen erősítő elődje (a két hídvégfok) beindult, akkor egészen egyszerűen nem
hallottuk, mikor valaki becsengetett. Mondjuk az igaz, hogy a becsengető
panaszos szomszédokra nem is voltunk kíváncsiak, de azt azért szerettük
volna tudni, mikor új vendég érkezett a buliba. Karcsi végül úgy oldotta meg
a problémát, hogy kerített egy akkora csengőt, aminek a harangja leginkább egy
sapkára emlékeztetett. Már úgy értem, hogy emberfejnyi méretű volt. Csak ez
volt képes legyőzni hangnyomásban, az erősítőmmel táplált HS500-asokat.

 

 

Ezek itt négyen valószínűleg a kivezérlésjelző beállító trimmer potméterei.
Jellemző, hogy nem akadt a dobozomban négy egyforma trimmer.

 

 

Ez nem próba nyáklap, hanem ez direkt ide készült. Volt egy olyan csavarhúzóm,
aminek a vége marónak volt kiképezve. Mikor erőből végighúztam a panelen,
lehetőleg egy fém vonalzó mellett, akkor kihántolta maga alól a rézfóliát.
Ilyen egyszerű mintázatú paneleket, pillanatok alatt el lehetett vele
készíteni. Sem nem zörgött, mint a Miniplex géppel történő
marás, sem nem mocskolt, mint a vaskloridos maratás.

 

 

Érdekesség, hogy a szemből teljesen egyformának tűnő műszerek hátulról
nézve látványosan eltérő képet mutatnak. Hogy aztán ez így felemásan
származik egy Tesla B100-asból, vagy nekem volt a dobozban két
különböző forma műszer? Ki tudja már ennyi idő elteltével.

 

 

Ez a zöld festés, ez speciel nem én voltam. Karcsi, bár bádogos, de időnként
azért merészen belenyúl az elektromos cuccokba is. Szegény Deák Jutka
valószínűleg azóta sem érti, hogy hová lett a fürdőszobapolcról
a méregzöld színű körömlakkja.

 

 

A hangszórókiment csatlakozói, az egyszerűség jegyében banánhüvelyek.
Valamint jól látható, hogy az egész dobozban egyetlen centi árnyékolt
kábelt sem használtam fel. Amúgy nem is kell. Az a panel meg ott
középen, a lelógó rózsaszín csehszlovák kondenzátorral? Szerintem
ne találgass! Inkább elárulom, hogy az ott kérlek a hangszínszabályzó.
Felhívnám még a figyelmet a tolópotméterek igencsak ötletes rögzítésére.
Egy hosszú menetes szár indul el felfelé a készülék aljából, amire a potméterek
rá vannak tologatva. Közöttük néhol banánhüvely távtartó látható. Végül legfelül egy
újabb anya fogja össze az egészet. No de honnan volt nekem méterszámra ilyen
vékony menetes száram? Befogtam egy hegesztőpálcát az amerikánerbe,
ráfogtam a kombinált fogóval, majd jól megtekertem a hajtókart.
A fogót a hegesztőpálcán végigtolva lejött a pálcáról az aktuális igény
szerint oda nem illő réteg. Befogtam a hajtókarba egy 2,6-os menetvágót,
és végigtekertem benne a pálcát az amerikánerrel. Csak pár perc munka,
és már készen is lett az amúgy akkoriban beszerezhetetlen menetes szár.

 

 

Ezt a panelt egy az egyben kiollóztam egy B100-as magnóból. Az ollózás láthatóan
valóban az olló nevű szerszámmal történt. Egyszerűen kivágtam a magnó
elektronikai paneljából azt a részletet (hangszínszabályzó), amire
épp szükségem volt. Tényszerűen összeollóztam a kapcsolást.

 

 

Ezen a gyönyörűséges gumilábon a fehér pettyek, az kérem penész.
Idővel mint a bor, a pincében az erősítő is nekiáll nemesedni.

 

 

Mivel nem kellett a bemutatóhoz szerszám, kivéve a képen látható egy szem
csavarhúzó, ezért idelent is megejthettem a szétszedést. Ez a papír amúgy
eredetileg teljesen fehér volt. Vagyis ha nem itt lent szedem szét ezt,
meg persze a múltkoriban bemutatott erősítőt, akkor ez a kosz
most odafent lenne a szobámban. Ha nem papírozom le,
akkor természetesen az asztalomon. Még a végén
az lesz, hogy leszokok ide a pincébe.

 

 

Visszatettem a polcra az erősítőt, rátettem a tetejére a lemezjátszót, elétettem
az összefűrészelt tévémhez átalakított monitort, meg a sarokba a hiányos
VL100-as kistévét, aztán csak néztem, hogy hová lett a többi a kacat.
Merthogy lett itt egy kis hely. Mivel nem szedtem ki innen semmit,
illetve nem tettem át semmit máshova, ezért azoknak a valamiknek,
amik eddig itt voltak, csak kell lenniük valahol. De nem találtam meg
őket! Ez persze nem egy akkora gond, hiszen mindössze néhány pillanat
alatt sikerült feltöltenem a helyet a másutt viszont túlburjánzó lomhalomból.

 

 

Ez a fúrós doboz már többször is meg lett találva, azonban még mindig nem került
a helyére. Hordom a zsebemben mindenfelé, de mikor megtalálom, olyankor
sosem abban a pincében vagyok, ahová való. Néha azt szoktam játszani,
hogy az ilyen elveszett tárgyakat egyesével, de persze az is előfordul,
hogy csokorba fogva viszem a helyükre. A rengeteg szaladgálástól
vagy úgy egy óra leforgása alatt elfáradok, aztán megelégedéssel
nézek körül, gondolván mily látványos eredményt is sikerült
elérnem nekem. De persze nem...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...