Panasonic KX-F90 telefax
(apróra)

Mit is szedjek szét, mit is? Választok valamit a pincéből, mégpedig ebből a papírdobozból. Mondjuk legyen, legyen mondjuk az a szép nagy fekete telefax. Egyrészt könnyű döntés volt, mert ez van a dobozban, illetve ez van benne legfelül. Másrészt viszont nehéz döntés, hiszen mégiscsak egy telefax.
Szép darab! Ilyen volt a cégnél az első faxunk. Volt mellette egy füzet, amibe bele kellett írni, hogy kinek, honnan, milyen iromány érkezett, s alákellett íratni a címzettel, hogy át vette. Küldeni meg nem volt szabad "idegen" számokra semmit, nehogy valami szamizdatot terjesszünk véletlenül. Érdekes idők voltak, az már biztos! A fénymásolóhoz is volt egy ilyen füzet. Még a napi számlálóállások is fel voltak írva! Az a rendszer annyira volt a barátunk, hogy tulajdonképpen jobban félt tőlünk, mint az ellenségtől.
Az én asztalomon túl sok minden van, ezért kölcsönveszem egy kollégámét, mert ezen sokkal több a szabad hely. A maradék lomokat elrámolom, hogy ne legyenek útban a boncoláskor. Ha olyan helyen laknék, ahol sok asztalom lenne, akkor több dolgot is csinálhatnék párhuzamosan. No de így? Így legalább van mire fognom. Persze ez az asztal sem itthon van, hanem a munkahelyemen. Már miért is dolgoznék itthon? Illetve miért csak itt vagy ott tenném? Én kérem bármit bárhol szétszedek!
Ez egy szép egységes szürke háttér, ami éppen jó lesz egy fekete színű gép boncolásához. Az asztalon odaszáradt étel és italmaradék található. A helyiség tiszta ablak. A telefax boncolós projectre így jóféle napfény vetül. Az asztal állaga miatt Gáborra viszont nem vetül jó fény...
Ez egy törlőrongy. Mint az a színéből egyértelműen megállapítható, szoktam volt használni. Néha elkap a gépszíj, és olyankor nincs megállás! Egyszer berágtam, hogy évek óta senki sem pucolja meg az ablakokat, fogtam egy vödröt, és lemostam az egész emeletet!
Mi a különbség a két kép között? Mármint a fentebbi meg e között. Pedig mosószert még nem is használtam! Persze nem is akartam, de végül mégiscsak kénytelen voltam. A rongyon látható keresztirányú fekete csík ugyanis egyetlen mozdulatra jött létre.
Ezen a képen az látszik, amint a bal kezem mutatóujjával el akarom tolni az asztal lapján oldalirányban az egyik bögrét, csakhogy ezen próbálkozásomat nem koronázta siker! Kicsit belebokszoltam a bögrébe, de meglepően jól állta az ütést. Aztán adtam neki egy hatalmas pofont, amitől a téli cukros tea - mint ragasztó - végül is megadta magát.
Íme az asztal teljesen letakarítva. Még a bögréket is elmosogattam! Ez nálam így szokott lenni. Elkezdek valamit, aztán nem bírom abbahagyni! Például gondolkodóba estem, hogy mi lenne, ha a többi asztalt is lemosnám? De aztán a szétszedési mánia kerekedett felül. Hóbortok harca sej...
Alanypusztító szerszámok. Ezeket nem kellett előszednem, mert ezek ott lapultak a zsebeimben. A kalapácsot 1978-ban vettem fel a raktárból, azaz immáron harmincadik éve hordom magammal. Le sem tagadhatnám, hogy nagyon tudok ragaszkodni a tárgyakhoz. Szóval felszerelés nélkül egy tapodtat se! Mert tegyük fel szét akarok szedni valamit, de nincs nálam csavarhúzó. Valószínűleg idegösszeomlást kapnék! Persze nem teljesen mindegy, hogy miért kezelnek?
De térjünk vissza mai boncolásom tárgyához. A Panasonic cégnél volt formatervező részleg, és az ott dolgozók kifejezetten jó munkát végeztek. Ez a gép, ez kérem szép! Valamikor a 90-es években lecseréltem az itthoni telefonokat Panasonicra. Mindhárom készülék azóta is hiba nélkül működik. Szóval nem csak szép, de jó dolgokat is gyártottak. Például van az asztalomon egy KX-T2261X készülék. Darabokra szedem kimosás céljából. (míg bagóztam, szívta magába a nikotinködöt) Minden alkatrésze ment a csapba, még panel is! Egy hetet száradt a cserépkályha tetején. Összeraktam, és a memóriájában bent maradtak a számok. Mindeközben más készüléknek elég a felejtéshez, ha kihúzom belőle a telefonzsinórt.
Ez a neve, azaz KX-F90 Felül a felirat arról szól, hogy üzenetrögzítő is van benne. Mikro kazettára rögzíti a bejövő dolgokat, a fogadó szöveg pedig memóriában van eltárolva.
Ez az üzenetrögzítő rész. Nem dereng, hogy bármi hiba lett volna vele míg használtuk. Persze semmi sem tart örökké. Ebben a gépben például el volt szakadva a meghajtó szíj. De ez azért nem egy nagy hiba, pláne nem 20 év használat után.
LCD kijelző. Márpedig ilyen minden gépbe kell! Manapság persze már az érintőképernyős színes változat a divat. Például a régi fénymásolókon volt egy gomb, amit meg kellett nyomni fénymásoláshoz. Bárki tudta használni. Az új fénymásolónak a színes szagos üzemmódok miatt viszont már pilótavizsgás a kezelése.
Persze egy tárcsás telefonhoz szokott titkárnő számára ez sem valami egyszerű kezelésű szerkezet. Rengeteg gomb mindenfelé, de majd én jól kiszedem őket!
A telefon kézibeszélő része. Azért van rajta, mert ezzel a telefaxszal telefonálni is lehet. Ez nem minden készüléknél van így. Például van valahol egy Philips faxom, azzal nem lehet telefonálni, és nincs is beszélőkéje. Meg esze se sok van! Például nem hiszi el a tárcsahangról, hogy az tárcsahang. Állítani meg nem lehet benne semmit. Majd jól szétszedem azt is, ha a kezeim közé kerül.
Mint ahogy ezt is szétkaptam. Nem csavarok tartják össze, hanem patentos. Jóérzéssel megropogtattam, megcsavargattam, de nem akart szétjönni. Persze akinek csavarhúzót adott az Úr!
Ez itt a hallgató.
Szerintem teljesen felesleges innen kiszedni.
Tehát így néz ki kiszedve.
Teljesen felesleges szétszedni.
Nem is szedem szét.
Jól van no, csak vicceltem!
Két darabra lehet bontani.
Balra a hallgató, jobbra pedig az eleje látható.
Ezt annyira értelmetlen lenne tovább boncolni...
Ezért én megteszem. Már csak a membránt lehet belőle kitépni. Persze letekercselhetném a lengőcsévéről a huzalt, csak ahhoz azért már egy kicsit vaksi vagyok. Nincs tovább, ennyi.
Mert mi értelme is volna addig farigcsálni a csípőfogóval a műanyag burkolatot, amíg kijön belőle a mágnes? Semmi értelme sem volna! Akkor meg minek szedjem ki? Persze ha találnék valami okot...
Találtam.
Hűtőmágnes!
A kézibeszélő mikrofon felőli része belülről.
Itt van ez a csatlakozó a rugószsinórnak. Ki lehet ám belőle húzni, illetve akasztani a zsinór végét. (plug) Van aki addig-addig tekergeti a beszélőt, míg a zsinór hasonul a gazdájához, s ő is teljesen becsavarodik. Néztem miért hajol a titkárnő az asztalra telefonálás közben, s rá is kérdeztem. Szóval azért, mert rövid lett az összetekeredett zsinór, s ha csak úgy megszokásból felkapta a beszélőt, akkor hozta magával a telefont is. A titkárnő szerint a zsinórt nagyon bonyolult kitekergetni. Mindkét megoldást megmutattam neki. Egyrészt a beszélőt lógatva kiforog a zsinór, másrészt a dugót kihúzva még lógatni sem kell! Ezek a csudálatos férfiak, az ő varázslatos megoldásaikkal...
Jobbra a mikrofon látható, balra pedig az őt tartó műanyag keret. A műanyag kereten látható még némi ételmaradék, ami beszéd útján került a rácsra. Mivel az embernek a szája felett rögtön az orra van, ezért egyetlen akaratlan levegővétellel fel tudjuk mérni egy idegen telefon tulajdonosának szájhigiéniás szokásait. Érzékenyebb orrúak akár az étlapot is képesek felmondani, akár több napra visszamenőleg!
Minek néznénk bele egy electret mikrofonba? Mert kíváncsiak vagyunk! Ez tuti! Én biztosan kíváncsi vagyok, hiszen szétszedtem, de te sem vagy különb, hiszen nézed!
Ez egy ólomsúly, mégpedig a kézibeszélő közepén.
Pusztán csak nehezéknek van itt, illetve most már csak volt. A régi telefonokba nem kellett nehezék. Vagy bakelitből volt a kézibeszélő, például a CB35-ös, vagy a CB55-ös készüléken, és az elég nehéz volt magától is, vagy ugyan könnyű műanyagból volt, mint mondjuk a CB76-os, de azért volt benne anyag rendesen. Viszont ennek a beszélőnek a súlya - nehezék nélkül - nem képes lenyomni az automatát.
Kompozíció
Ezt a részét levettem. Ez engedte be a készülékbe az elküldendő papírt. A két széle szimmetrikusan pozícionál, hogy a papír lehetőleg középen legyen, és lehetőleg egyenesen menjen be a készülékbe. Nem bonyolult a használata, mindössze egyszer kell beállítani egyetlen kézmozdulattal a megszokott A4-es papírmérethez. Persze ez nem mindenkinek volt egyértelmű. Van akinek nem az értelme egy, hanem az ügye. Vagyis gügye. Érkezett is hozzánk rengeteg dőlt, illetve láthatóan gyűrött fax.
Ezen a részen ment be a papír. Itt van a papírt leolvasó, a mintát (írás vagy kép) elektromos jelekké alakító szerkezet. A telefaxnak nem valami nagy a felbontása, de ezt sajnos sokan nem voltak hajlandóak tudomásul venni. Hány de hány "gyönyörű" céges fejléces papíron lehetett látni 8-as betűnagyságot, amit aztán az ellenoldalon csak erős asszociációs képességekkel lehet visszafejteni.
Itt meg kijön a papír. Persze eredetileg így van benne, de szerintem keresztbetéve jobban mutat. Még valamikor a 90-es évek elején voltam egy fax és adatátviteli tanfolyamon. Mikor visszajöttem, a kolléganőim megkérdezték, hogy mit tanultam, én pedig lelkesen nekiálltam elmagyarázni, hogy hogyan is működik a telefax. Szerintem én érthetően tudok magyarázni. Persze csak szerintem. A lányok okosan néztek. Láttam rajtuk, hogy értik amit mondok. (vagy csak úgy tettek) Befejeztem a mondókámat, s kérdőn körbepillantottam. Ekkor kaptam egy kérdést: Már csak azt nem értem, hogyan jön át a dróton a papír? (Tomi! Szólj anyádnak, hogy róla van szó)
Hogyan is ír a papírra a telefax? Nos hővel! Persze manapság már rendes papírt használnak a faxok, a nyomtató részük egy szokványos nyomtató. Ez a készülék viszont még úgynevezett hőpapírt használ. Ez a vékony papír hő hatására megfeketedik. Ha a papírt kitesszük a napra, akkor is megfeketedik. Cserébe viszont a kinyomtatott szöveg néhány év alatt képes teljesen elhalványulni. A papírra a felirat a csavarhúzóm nyelével készült. Az írás közben létrejött súrlódási hő ugyanis bőségesen elég a papír elfeketítéséhez.
A készülék adatlapja.
Ez bizony még Japánban készült.
Ötöt lőttem erre a részletre a fényképezőgéppel.
Ha mellé nem is ment, de még ilyen életlen képeket...
Itt van elbújva az eprom. Ebben van eltárolva a készülék, illetve a készülék tulajdonosának adatlapja. Külföldön (nyugaton) ez szabadon beállítható volt. Az ügyfél megvette a gépet a boltban, majd otthon beállította azokat az adatokat, amiket a készülék elküld magáról. Ezt hívják fax fejlécnek. Például Akármi KFT. valamilyen telefonszám. Itt keleten ez kifejezetten tilos volt! Itt csak a szerviz állíthatta be ezeket az adatokat, nehogy visszaéljünk a dologgal, például másnak adjuk ki magunkat.
Kitekertem ezt a pár csavart.
Mondtam már, hogy gyűjtöm a csavarokat?
Mondtam már, hogy gyűjtöm a csavarokat!
Könnyen megadta magát, már lent is van az alja. Bezzeg a nők nem engednek ilyen könnyű hozzáférést az alsó felükhöz! Állítólag velük szemben is használ a csavarhúzós fenyegetés, de ezt az utat még nem próbáltam.
Egy távolabbi kép az asztalról. Bevallom őszintén, hogy kifejezetten élvezem, hogy szétpakolok mindent, és még mindig van hely! Az apróbb lehulló dolgokat is élvezettel taposom meg, majd szórom be a szemetesbe.
Kiszedtem belőle mindent, ami csak kiszedhető volt. Persze ha megfordítom, akkor van a másik oldalán is egy csomó minden. Jó dolog ez a telefax, mert rengeteg megmutatható bizbasz van benne.
Az igaz, hogy ez a kép ferde, de legalább éles!
Nos ezt a gépet, ezt bizony rendesen szétkaptam!
Majd moshatom le újra az asztalt.
A kezemről nem is beszélve!
Ennyi csavar volt benne. De most hová tegyem őket? Ebben a bögrében fognak lakni. Csak nehogy valaki belekortyoljon! Már előre látom, amint megtelik a bögre, ezért bevittem csavartartónak egy kávésüveget. De az is meg fog telni. Nem csak itthon, de a munkahelyemen is van csavargyűjteményem. Van például egy egész doboz hagyományos facsavar, meg egy süteményes dobozra való mindenféle más.
Rengeteg gomb! Kifejezetten ügyes megoldás, hogy nem hullanak ki egyenként a gombok, hanem mint mondjuk egy repülőmodell alkatrészei a dobozban, össze vannak kötve. Pár mozdulattal lehet összerakni, nem kell találgatni, hogy mi hová való.
Rengeteg műanyag.
Beszórom az egészet a kukába.
Nesze neked környezettudatosság...
Elektronikai részek. Ezeket további boncolásra hazahozom, vagyis mégsem úszom meg az itthoni többletlomot.
A mechanika alkatrészei. Voltak ötleteim, hogy mit is lehetne velük kezdeni. Persze úgysem csinálom meg, ezért kivágtam az egészet a szemétbe. A mikrofont, meg a kishangszórót azért eltettem. No nem mintha nem volna belőlük itthon éppen elég...
Ferritgyűrű!
De jó!
De jó, hogy itt van mellettem a kuka...
Még érdekes részletek. A felső rész írta a papírt. Alatta két vékony tükör látható, ezek vetítették a képet az alul látható CCD érzékelőre. A zöld panelcsík a beolvasott papír megvilágítására szolgált. Ezeket nemsokára megnézzük közelebbről is.
Motorok áttétellel. A motorokat is imádom! Mindig akad ötletem, hogy mit lehetne velük forgatni. Ezek nem nekem valók, ezek ugyanis viszonylag bonyolult vezérlésű un. léptetőmotorok, ezért mennek a kukába.
A kiszedett hálózati kapcsoló és csatlakozó, valamint néhány optikai érzékelő. Ez utóbbiak arra szolgáltak, hogy tudja a gép, hogy van-e benne papír, az éppen merre jár, illetve hogy becsuktuk-e a doboz ajtóit.
Drótok.
Hú!
De jó!
Szalagkábelek!
Kuka...
Ez a motor mozgatta a papírvágó kést. Mikor a gép befejezte a fax fogadását, akkor levágta a spulniról a teleírt papírt. Ezt a motort eltettem. Persze van itthon egy egész doboz motor, de ezen ott az áttétel, meg meg meg...
Csak jó lesz egyszer valamire!
És igen! Valakinek pont egy ilyen kellett, én meg elpostáztam.
A maradékokat beszórtam a bögrébe, rá a csavarokra.
Még tiszta szerencse, hogy a konyhában nem én tartok rendet.
Jó, beismerem, a konyhában is én tartok rendet.
Ez az optika. A korábban említett tükrök segítségével ez vetítette rá a képet a CCD érzékelőre. Érdekes lenne odatenni a szemem a CCD helyére, és látni amit ő látott, de ez most nem fog megtörténni. Azért fényképeztem egy sikertelent a lencséken keresztül.
Márpedig nem hozok haza piszkos paneleket! Ha piszkosak, akkor előbb szépen megfürdetem őket. A legutóbbi telefonközpont boncolásától ugyanis enyhe szilikózist kaptam.
Beszórtam a paneleket száradni ebbe az irattartóba. Ácsorgok a szekrényem előtt egy óra múlva, és valami iszonyat trágyaszagot érzek! Na mondom, biztosan szarba léptem, amitől remélhetőleg szerencsém lesz. Nézem a cipőm, de nem szaros. Körbeszagolom magam. Kitudhatja így negyven felett? De nem én vagyok a forrás. Szimatolok mindenfelé. A szekrényből jön a szag. Végül persze meglett a tettes. Egy ecsettel mostam le a paneleket. Az ecsetet betettem a szekrénybe, majd megszárad az ott is lapon. Ebből az ecsetből jött a szag. Valószínűleg állati szőrből van, de a lóistálló ájer talán azért kicsit erős volt.
Az üzenetrögzítő mechanikája. Már több ilyet is szétszedtem, így ezt most nem bántom. Megy ahogy van, egyben bele a szemetesbe. Úgyis onnan van ez a fax, hiszen az épülettel szemközti szemétdombon lett találva. Legalább nem halt meg hiába!
Álljon ez az oldal emlékül e gépnek,
El ne felejtsük, vannak itt e képek.
Visszapakoltam a kollégám cuccait az asztalra. Még el fogom foglalni párszor ezt az asztalt, hiszen van még a pincében bontani való kacat bőven.

Folytatás

Vannak még érdekes részek, ezeket boncolom tovább. Például itt van ez a szép nagy barna panel. Ez nem maga a fax, hanem ez még csak a tápegysége!
Természetesen kapcsolóüzemű. A hagyományos tápegység: trafó + dióda + kondi + stabilizátor. Ez meg egy varázslat a rengeteg bizbasszal. Biztosan drága a vas és a réz (ebből van a trafó), de szerintem inkább a bizbasz gyártó maffia keze van a dologban.
Bejön a 230, a balra dőlő fekete lapocskában található 4 db. dióda egyenirányítja, a szép nagy kondenzátor pedig feltöltődik 230 szorozva gyök kettőre. Márpedig ebből barátok közt is 325 volt lesz! De barátságról itt szó sincs! Aki fogta már meg a 230-at, az tudja, hogy nehéz elengedni, hiszen izomrángást okoz. A váltóáram legalább megszűnik létezni másodpercenként ötvenszer, az egyenáram viszont izomgörcsöt okoz. A váltóáram bizserget, míg az egyenáram inkább lórúgáshoz hasonlítható. Tehát jobb, ha a tápegység semmilyen részét sem tapogatjuk!
Ez a tápegység lelke, illetve vezérlő integrált áramköre. Mitsubishi M51977 Mesélhetnék a kapcsolóüzemű tápegység lényegéről, no de kit érdekel...
Szóval a fenti IC egy kapcsolóeszköz (FET vagy tranzisztor) segítségével nagyfrekvenciás jellé alakítja a puffer kondenzátoron létrejött 325 voltot. Ez a nagyfrekvenciás feszültség kerül a balra látható trafóra. Nagyfrekvencián sokkal jobb hatásfokkal üzemelnek a trafók, ezért lehet ilyen pici.
A trafó után szűrés, majd stabilizálás következik, erre szolgál a panelon ez a másik rakás bizbasz.
Ez a két csatlakozó szolgál a kimeneti feszültségek elvezetésére. A faxnak sokféle belső funkciót kell ellátnia, sok különböző tápfeszültségre van szüksége. A digitális rész általában 5 voltról jár, az analóg résznek pedig jól szűrt tápfeszültség kell, mindezt úgy, hogy közben a vezérlés erőből rángatja a léptetőmotorokat.
Egy keresztbe fotó a panel aljáról. Jól láthatóan nincs összekötve semmivel az alsó és a felső rész. Persze ez így nem igaz, mert össze van kötve, csakhogy nem árammal, hanem fénnyel.
Mégpedig ezen két optocsatoló segedelmével. A bemenete LED, a kimenete fotódióda. Csak a jel megy át rajta fény formájában, a feszültség maga nem. Magyarul nem vezeti az áramot. Az IC a FET-en át dönti be a trafóba az energiát, de nem ám ész nélkül! Ez a két optocsatoló jelez vissza a vezérlésnek, mikor már elég volt a pumpálásból, létrejött a kimeneten a szükséges feszültség. Ez hatásfok szempontjából jó. Ha nincs áramfogyasztás a szekunder oldalon, akkor nem kell a primer oldalon áramot nyomni a trafóba, nem fogyaszt a tápegység feleslegesen.

Így boncolok én

 

Ez az alkatrész elszökött, de megtaláltam. Persze az is előfordul, hogy az asszony találja meg.
- Találtam egy kicsi sárga izét!
- Jól van Manócska. Hány lába volt?
- Miért kérdezed?
- Mert ha hatlábú, és mozgott is, akkor nem az enyém!
- Nem volt hat lába!
- Akkor jó. Hol van?
- Megette a porszívó...
Hálózati biztosíték.
Ötös csavarral is lehet pótolni, de baj lesz belőle!
Tapasztalat...
Felirat a szekunder kör szűrőkondenzátorán. Ez a 3900 mikro nem éppen egy megszokott érték, de legalább nem csaltak a számokkal. Valahol a mai napig őrizgetek egy nagyon nem szabvány értékű 640 mikrós kondenzátort. Egy lemezjátszó erősítőjének kimeneti csatoló kondenzátora volt. Hosszú percekig nézegettem, méregettem, mire kiderült, hogy azért nem szól, mert szakadt a kondi.
Ilyen pici a tápegység trafója. Alig van benne anyag, mégis átmegy rajta 65 wattnyi energia. Egy ekkora teljesítményű trafó, hagyományos vasból és rézből, olyan nagy lenne, hogy súlyzónak is beválna!
Ez egy relé. Kapcsolási rajz híján ki tudja mit csinált a tápegységben. Persze tudjuk. Kapcsolt, hiszen ez a dolga.
Két tekercs. Mindkettő a tápegység primer oldalán volt. Ezek (néhány járulékos alkatrésszel együtt) oda-vissza képesek elnyelni a feszültségtüskéket. Egyrészt jobb ha nem jut ki a tápegység belső kapcsoló frekvenciája a hálózatra, mert zavarhat más eszközöket. Másrészt a kapcsoló elem sem szereti ha kap a hálózat felől egy lórúgást, könnyen elszáll. Tipikus példa erre az építkezések. Irodának használt konténerben fax + telefon + ADSL + számítógép + mobiltöltő. Melós nekiáll hegeszteni, automata lever. A hegesztőtrafó olyat rúg vissza a hálózatra, hogy visz mindent ami nem kellően védett.
A hálózati feszültséget egyenirányító diódahíd.
Ez a 2SK1357 FET kapcsolgatja a 325 voltot a trafóra. Kiszedtem a ruhájából, s úgy tettem el. De hogy minek?
Ez egy tekercs.
Mit is mesélhetnék róla?
Ferrit magon pár menetnyi drót...
Ez egy érdekes alkatrész. Már beszórtam a többi kacat közé, ezért nem fogom kimérni mi is ez valójában. Persze nem is szükséges, hiszen a helyzetéből kideríthető a funkciója. A hűtőbordára volt felcsavarozva, s a meleget érzékelte. Arra szolgált, hogy szólt az elektronikának, hogy meleg van, vegyél vissza, mert fortyognak a tranzisztorok!
A vezérlő panel. Ez köti össze a humán vezérlést a belső logikaival. Vagyis ez van belül a gombok alatt. Balra fent van rajta egy LCD kijelző. Jobbra mellette egy kontraszt szabályozó a kijelzőhöz. Ha teljesen feltekerem, akkor jól látszanak a számok. De miért ne tekerném fel teljesen? Miért akarnám, hogy rosszul látszódjanak a számok? Érthetetlen részlet...
Kiszedtem pár LED-et...
Meg ezeket az aranyos piciket is.
Kivettem két nyomógombot, de aztán abbahagytam. Ezekből biztosan nem csinálnék semmit! Ha jól belegondolok (jól belegondoltam), csak egyetlen általam gyártott valamin találtam nyomógombot, az pedig a frekvenciamérőm reset gombja. De ez kit érdekel? Akkor elmondom! Találtam egy odavaló szép gombot, jelként egy nulla volt rajta. Pont jó szimbólum egy nullázó gombhoz. Mire készen lett a műszer, eltűnt a gomb! Most egy felfelé mutató nyilacskás van rajta...
A vonali panel. Ebbe megy bele a telefonvonal, meg jön is ki belőle. Vagyis rá lehet dugni, illetve sorba lehet (és kell) kötni a faxot a telefonnal. Ez azért jó, mert nem fogunk faxolás közben beemelni a vonalba. Persze megtehetjük, de hiába! A fax működés közben leválasztja a telefont. Ha nem így kötjük be, érdekes dolgok adódnak. Például a titkárnő bejelenti, hogy rossz a telefon, időnként valami zaj jön belőle. Kérésre eldúdolja nekünk a faxhangot. Ezt persze csak akkor hallja ha a szomszéd szobában valaki faxol!
A BA6220 egy motorokhoz való feszültség szabályozó IC, de nem is miatta készült ez a kép, hanem a mellette található három apróság miatt. Tologatom a pákát a panelon, ugrál. Felveszem az erősebbik szemüvegem, megnézem jobban a lapot. Hát nem tele van SMD alkatrészekkel a fóliás oldal! Ezt a három apróságot a páka hegyéről vadásztam le. Ez már nem az én szememnek való világ...
Három kapcsoló és egy tolópoti.
Újabb apró lomok a dobozomban...
Kiszedtem a csatlakozókat is.
De mégis minek?
Csak nem akarok telefont építeni?
Nem!
Jó.
Majd építek egyet, de abba nem kell ilyen csatlakozó.
Trimmerpotik.
Jó az ha van a dobozban.
Persze jobb lenne ha csinálnék belőlük valamit.
Nem unalmas, hogy sajnálom magam?
De!
Ez a két apróság vigyázott a vonalra.
A telefonvonalon a teljes szakadástól a totális rövidzáron át, a villámig bezárólag minden elő szokott fordulni. Ez az alkatrész a kisebb villámok megzabolázására való. Gáz van benne két érintkező között. Ha jön a túlfeszültség, akkor a gáz begyújt, vezetni kezdi az áramot. Jó esetben megvédi az utána következő elektronikát a pusztulástól. Ez például meg van feketedve, valószínűleg már volt éles bevetésen.
JRC4558-as kettős műveleti erősítők.
Újabb marék alkatrész a dobozomba...
Ezt is kiszedtem. Ez egy ügyes dolog! Mérőpontnak hívják. Be van számozva a kapcsolási rajzon, és a panelen is. Méréskor az ember csak ráakasztja a krokodilcsipeszt. Van belőle egy kis dobozkával. Sose használtam őket...
Ez volt a fax agya, de kiegyeltem belőle.
Az okosabb győz!
Vagy az okos enged?
Hatalmas Rockwell chip.
Nem találtam róla semmit a neten.
High voltage, high current Darlington transistor array
Azaz nagyfeszültségű, nagyáramú vezérlő áramkör.
Ez (ezek) hajtották a léptetőmotorokat.
Pár kondi, s egy pici kvarc, ennyi csak mi megmaradt...
Optokapuk. Ezek érzékelték hol áll a mechanika, be van e csukva minden ajtó. Olcsóbb mint egy mikrokapcsoló, és sohasem lesz kontakthibás. Viszont nem szereti ha belevilágítunk a szemébe! A videókat is telepakolták ezekkel, meg is tudtak őrülni ha meglátták az asztali lámpámat. Belevilágított a "szemükbe" nem láttak semmit. Ha meg lekapcsoltam a lámpám, akkor én nem láttam a videót...
A CCD. Ez olvassa le a papírról a képet. Vékony soronként feldolgozza amit lát, és elektromos jelekké alakítva átküldi az ellenoldalnak. Ugyanez az érzékelő van például a szkennerben is.
Megpróbáltam kivenni, de nem akart elszakadni a paneltől. Feszegettem, néztem melyik lába tartja, de nem láttam semmi gyanúsat. Viszont a másik oldalt megfigyelve rájöttem, hogy oda van ragasztva azzal a fehér izével. Kedves megoldás...
Persze nem fogott ki rajtam.
Kiszedtem a CCD-t.
Ebből aztán tényleg nem lehet csinálni semmit!
A fax író része.
Ezen a pár lábon ment be a jel.
Itt nincs semmi IC
Ez a panel alakítja hővé az elektronikától kapott jeleket, ezzel ír a hőérzékeny papírra a telefax. Itt van róla egy közeli kép. Gondoltam hogy kipróbálom, de aztán nem láttam semmi értelmét. Már éppen nekiálltam volna a kísérletezésnek, erre nem volt itthon faxpapír...
Ez a panel világította meg a beolvasandó papírt.
Aprócska integrált LED-ek vannak rajta.
Ha adok neki áramot, akkor ilyen szép zöld világító csík lesz belőle. Ej ha éppen világító zöld csíkra volna szükségem! Vagy mondjuk ha találnék neki valami értelmes funkciót! Például lehetne egy rádió skálavilágítása. Ha elkészült, majd belinkelem ide, de lehet a nyugdíjam előbb jön meg...
Ennyi maradt a faxból.
Beszórtam a dobozba a többi közé. A hűtőbordák, s a hozzájuk tartozó stabilizátorok egy Honeywell Bull számítógép terminál alaplapjából származnak. Miután ezeket az alkatrészeket kiszedtem, kidobtam a panelt. Csak nem fogok kiforrasztgatni TTL IC-ket? Nem kell az már senkinek! Vagy mégis?

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...