Kínai óra javítása
(pirossal az olvasói megjegyzések láthatók)

 

Hogy mi a különbség a képen látható két gombolyag között? Nem, nem az a lényeg, hogy az egyik kisebb, a másik meg nagyobb! A lényeg az, hogy a bal oldali gombolyag egy darab egybefüggő drótból van, a jobb oldali pedig ötven részre van szakadva. Nem! Nem én téptem szét! Darabokra szakadva tekertem le egy boltban vásárolt teljesen új kínai óra motorjának állórészéről. A motor nem járt, szakadtra mértem a tekercset. Olyan nincs, hogy csak elpusztítom a dolgokat! Mese nincs, ezt meg kell javítani! Telefonos vagyok, az drótos szakma, kell legyen érzékem a tekercseléshez!

Valamint igen jó érzékkel vásárol döglött órákat is...

 

 

Egy kerek falap, meg az óramechanika egy zacskóban. Így vettük egyben az asszonnyal egy Üllői úti kreatív boltban. Gyerekeknek, barkácsoló kedvű felnőtteknek való játék. Olyan órát csinál belőle az ember, amilyet csak akar, illetve amilyet tud! De ez az óra nem jár! Az asszony próbálta ki, de nincs értelme ráfogni, nem ő rontotta el. Ez az óra egy selejt! Kisgyerek megrajzolja az óra számlapját, majd anya beszereli az óra mechanikáját, de az óra nem jár. Még az asszony is elmorzsolt egy könnycseppet a szeme sarkában, nem hogy egy gyerek!

Itt kívánom megjegyezni: Az összes kínainak egye meg a szomszéd a macskáját!

 

 

De mi ne együnk macskát, jó lesz nekünk a csirkepörkölt is! Ebéd után azonnal nekiestem az órának. Aludt rá pár órát! (asszony) Mint fentebb látható, kicsit szétkaptam. Nem tartja össze semmi! Teljesen patent! Kiakasztottam a hátlapját, kiszóródott a bele az asztalra. Minden kiesik a kezéből (asszony) Nem vagyok egy órás típus, ráadásul ahogy öregszem, egyre vaksibb vagyok. Nem látom én már az ilyen apró bizbaszokat! A barna henger szélén a fogaskerékkel az óra elektromos motorjának forgórésze. A méret érzékelése végett balról belóg a képbe egy Ø 1-es csigafúró.

 

 

A motor állórészének cséveteste. Sorjás! Egy olyan valami, amire Ø 0,1 milliméteres huzal van tekercselve! Ez a huzal nagyon vékony, nagyon könnyen szakad. A jobbra alul látható kilógó kis pöcök elég is hozzá, hogy a tekercselőgép széttépje a huzalt. De nem ez volt a baj! Az volt a baj, hogy aki összeszerelte az óra motorját, az végigtolta a vasmagot a tekercs külső menetsorán. Ettől a huzal több helyen is elszakadt!

 

 

Csodafiók! Ami itt nincs, az nincs is! Ez magyarul azt jelenti, hogy ide szórom be a szemetet. Ha kell valami apróság, akkor innen veszem elő. Vagyis ha kell valami, akkor abból lesz, amit itt találok. Márpedig itt van minden! Most egy befogó szerszám lesz mindenből. Illetve bármiből, amiből kitelik.

Márpedig tőle minden kitelik!

 

 

Minden anyagdarabkának megvan a maga története. Ez például egy Tanért demonstrációs villanymotor forgórészének záró lemeze, amiből apukám szélerő hajtotta dinamót akart barkácsolni a telekre. Persze apukám mondhatná, hogy azért nem lett kész, mert odaért a villamosítás. De az igazság kedvéért valljuk be, ennek az állításnak nagyon csekély a valóságtartalma!

 

 

Hopp! Ebbe bizony beleharapott a lemezolló! Közben persze jól el is görbítette az anyagot, de nem baj, mert úgy is formáznom kell. Volt egy olyan lemezolló itthon, ami nem gyűrte az anyagot! Meg az orra olyan furán állt, lehetett vele menni a lemezben. Na ezt az ollót apukám kivitte a telekre. Hogy mit csinál vele a telken? Illetve, hogy egyáltalán bármivel is bármit csinálna apukám? Na jó, anyukámat bosszantja, de az azért nem olyan kimerítő tevékenység. Bár anyukám az utóbbi időben elég kimerültnek tűnik...

 

 

Nem részletezem az elkészítés folyamatát. De!
- satuban kiegyengettem (kicsit lett csak görbébb mint volt)
- méretre reszeltem (azt sem láttam mit csinálok)
- pontosan dolgozok (tolómérő helyett, ránézésre jó lesz)
A lemezke egyik végét közelítőleg kör alakúra formáztam, így belehet fogni a furdancs tokmányába. Ez azért kell, mert biztosan nem fogom szabadkézzel teletekerni ezt a csévét. 0,1-es huzallal meg pláne nem!

 

 

Stimmel! Azaz minden különösebb méregetés nélkül sikerült elsőre pontos szerszámot gyártanom. A lényeg, hogy picit szoruljon a csévében, nehogy tekercselés közben lecsússzon. A másik fontos dolog a lötyögés! Ha billeg a cséve a felfogatáson, akkor rángatja a huzalt. Elszakadni nem fog, mert éppen hogy nem megfeszül, hanem mikor a cséve "leesik", akkor lazul a drót. Ha eltaláljuk a tekercselés sebességét, akkor igen randa lötyögő meneteket tudunk majd produkálni.

Figyeled! Ha valaminek az elrontásáról van szó, egyből többes számban ír!

 

 

Szóval volt nekem az a szép amerikánerem. Illetve apukámé volt, és most is az övé, ki is vitte a telekre. Az amerikáner nyele szépen illeszkedett a satuba, pici volt, könnyen forgott, jó volt vele dolgozni. Apukám látta, hogy szomorú vagyok, ezért kaptam egy saját amerikánert. Ez nagy, nem lehet befogni a satuba, rosszul forog (zörög, akadozik), szar vele dolgozni. Annyira utálom, hogy levittem a pincébe! Azért most jó lett volna, de lusta voltam lemenni érte. Az akkus fúrógép túl brutális egy ilyen finom munkához, úgy hogy szegény Miniplexet fogtam be a satuba.

 

 

Úgy sem jössz rá, mit ábrázol ez a kép! Nem, nem arról van szó, hogy befogtam a szerszámot a Miniplex tokmányába! Sokkal inkább arról van szó, hogy ember tervez, Isten végez! A képet alaposabban szemügyre véve jól látszik, hogy bal oldalt kilóg a csévéből a szerszám. Mégpedig az a vége lóg ki, amit kerekre reszeltem! Ugyanis pont ehhez a mérethez nincs tokmánya a Miniplexnek!

Persze annyi esze nem volt, hogy megnézze, mielőtt nekiáll reszelni...

 

 

Két volt feszültség. Éppen ennyi kellett a pici fúrógépnek ahhoz, hogy szemre jól forogjon, de még ne túl gyorsan, viszont kézfogásra még ne álljon le. Már rég be van tervezve egy Miniplexhez való tápegység, ami tudna olyat, hogy fordulatszámtartás. Valahol a kapcsolási rajz is megvan, de most nem ezt látjuk, hanem e cikk szerzőjének "labor" tápegységét. Mindkét csatornában kihalt az áramkorlát funkció, a pozitív csatornából már semmiféle feszültség sem jön! Szegényke nagyon beteg, majd nemsokára megjavítom.

Erről beszél már vagy öt éve!

 

 

Előtérben (élesen) az új huzal látszik, háttérben (életlenül) a régi huzal. Megmérhetném, hogy stimmel e az új huzal átmérője, de nem teszem. Minek is tenném? Iparos vagyok, nem mérnök. Nem is tudom kiszámolni a dolgokat, csak szemre, vagy érzékkel jóra csinálni. Ide kívánkozik a digitális fényképezőgépek egy érdekes tulajdonsága. Mondjuk adok neki két tárgyat, majd eldönti melyikre mozdul rá az automata fókusszal. Ilyen kétesélyes esetekben nem tud dönteni, és azonnal elhomályosítja az előtérben lévő két céltárgyat, majd (rajtam) röhögve a háttérre fókuszál.

 

 

Ez egy hatalmas fiók, félig megtöltve tekercselő huzalokkal. Már többször úgy volt, hogy szépen lehordom az egészet a pincébe, hiszen már nem tekercselek trafókat. Régen is csak akkor csináltam, ha egyedi darab kellett a saját építésű masináimba. De ezek az idők elmúltak, nem rakok én már össze semmit...

De szét se szed, csak gyűjti!

 

 

Azért ezt a szép bordó színű huzalt választottam, mert ez volt legfelül! Rá van írva a spulni oldalán található címkére, hogy milyen vastag a huzal, de szemüveg nélkül nem tudom elolvasni a feliratot. Bevallom, nem is érdekel! Drót az drót, ezt fogom használni és kész!

 

 

Ez a szép rózsaszín rúd fából van, és a gyermekkori kiságyam alkatrésze volt mint rácselem. Az Ezermester újságon nőttem fel, bármire nézek azt látom, hogy mit lehet belőle csinálni, mi másra lehet felhasználni. Mi másra lehetne felhasználni egy farúdat, mint tekercselőhuzalhoz orsótartónak?

Például egy ilyen bottal lehetne ütni a nyomát, vagy nem csak azt...

 

 

Kell még jó anyám kárpitozott sámlija. A kárpitozás az nagyon kell, sokkal jobban, mint a képen látható MiniVidi kistévé. A kárpitozás azért jó, mert belesüpped a rúd, nem akar forogni, nem gurul le a sámliról, nem szakad el a huzal, nem kezdek el hangosan káromkodni.

...nem tanul újabb hasznos kifejezéseket a gyerek...

 

 

Meg van! Tudtam én, hogy itt kell lennie! A kistévének meg nem kell itt lennie! Hogy szerettem volna gyermekkoromban egy ilyet? Nagyon! Most már persze felesleges, hiszen teljesen leszoktam a tévénézésről. A Fábrysón elalszom, a Heti Hetes meg csak felbosszant. Mérgemben jól szét is fogom szedni ezt a szegény kistévét!
Ez hülyeség! A tévéseket kéne szétszedni!

 

 

A természetes dolgok, anyagok tartósak, jól ki vannak találva! Ez a bőrpapucs már évek óta megvan. Mikor családi kritika érte, mindig kaptam helyette egy másikat, ami kb. fél éven belül a szemetesben végezte! Vagy egyszerűen vegyi fegyver szintre szagosodott bennük a lábam, vagy minden ragasztgatás ellenére elemi darabjaikra hullottak szét. Ez a bőrpapucs viszont bírja! Persze nem ártana belőle egy új, de sehol sem látok ilyet. A varrást már többször kicseréltem egy igen speciális, és nagyon drága (16 forint volt kilója a MÉH telepen) árnyékolt kábelre. A bal oldali tartó a kihúzott asztalfiók, a jobboldali anyukám kedvenc sámlija. Ezt a szép sámlit apukám készítette.

Készíthetett volna kettőt is, a másikat nem mondom mi (ki) helyett...

 

Így tekerek én!
A képet körbevágtam, és életlenítettem is rajta, de még így is túl sok látszik belőlem!
Ott van mindjárt a kockás has, legalábbis a vízszintes csíkok már megvannak.
A tini lányokat megszégyenítő kebleimről meg ne is beszéljünk...

 

Már készen is van, ahogy a főzőcske sókban szokták volt mondani. A tévén nevelkedett nemzedék nem is érti, hogy mit csinál anya egész délelőtt a konyhában! Aztán ha neki magának kell főznie valamit, akkor jön a meglepetés, hogy semmi sincs úgy mint a Stahl Jutkánál!

 

 

Ha már úgy is kilógott a feleslegesen kerekre reszelt rész a befogó szerszámból, akkor rátekertem a huzalt. Ez több okból is jó!
- nem csapkod a drót vége őrült módra tekercselés közben
- nem húzódik le a drót az első két menet után a csévéről
- mikor megblankolom a huzalvéget, nem tépem ki tőből

 

 

Íme az újratekercselt állórész. Érdekes, hogy a boltban egy üres óramechanika, számlap nélkül de mutatókkal, majd ezer forintba került. Ehhez az órához meg (üres) számlapot is adtak, mégis csak 600 forintom ment rá.

Meg a fél estéd, mire rendbe hoztad!

 

 

Rátoltam a tekercset az állórész vasmagjára. Éppen eltaláltam a tekercselés méretét. Éppen hogy nem ér hozzá az állórész a menetekhez. Persze számolhattam volna menetszámot is, de akkor mind le, mind pedig feltekercseléskor kellett volna. Hát nem egyszerűbb értelemtől mentesen telitekerni a csévét a huzallal?

Ez utóbbi (értelemtől menetesen) ez nagyon megy neki!

 

 

Elk*rtam! Fordítva fogtam a vasmagot. És akkor mi van?  Még éppen idejében rájöttem a hibára. Na jó, nem jöttem rá! És akkor mi van? Mikor nem ment a helyére, akkor megfordítottam. Nehogy már én ne lehessek böszme!

 

 

Az óra motorja a helyén. Az a három kis pöcök tartja. Csak úgy rá van tolva a motor állórésze a kilógó műanyag pöckökre. Az egész órában sehol egy csavar!

 

 

A forgórész is a helyére került. Nemrég egy kiváló barátom egy hasonló óra lemágneseződött forgórészét delejezte újra. Mikor mesélte a magam részéről felesleges cselekedetnek éreztem a dolgot. Mára megváltozott bennem e tett megítélése, most már biztosan tudom, hogy őrültség kínai órát javítani!

 

 

Visszaraktam az órát a tokjába. Nem tartja benne semmi. Illetve de, az óra hátlapja tartja a helyén az alkatrészeket. A fogaskerekeket is! Most a felgumizott kombinált fogó tarja egyben a dolgokat, hogy legalább addig ne essen szét, amíg összerakom.

 

 

Beforrasztottam a motor drótlábait a vezérlőpanelbe. (bal oldalt felül) Jobbra a hengeres kétlábú az a kvarc, ő az óra időalapja. Mikor a Szovjetunió felbomlott, akkor az ott dolgozó tudósok munkalehetőség hiányában szétszéledtek a négy égtáj irányába. Az okosabbja nyugatra ment jó pénzért. A hülyébbje északra ment jegesmedve eledelnek. A színekért felelős orosz tudós pedig keletre indult, és Kínában telepedett le. Mint a zöld pötty árnyalatán látszik, most e szépen fejlődő országban fejti ki áldásos tevékenységét.

 

 

Összeraktam. Mit összeraktam? Működik is! Nem maradt ki egyetlen fogaskerék sem. Ami kimaradt, az a jobbra látható drótgombolyag. Mozognak a mutatók, ráadásul előre! Nem tudom, hogy tud e ez a fajta óra visszafelé járni. Nem volt kedvem kipróbálni mi történik, ha megfordítom a motor kivezetéseit. No majd talán legközelebb...

 

Kiharcoltam egy kis dicséretet...

 

az olvasói megjegyzések is a szerző tollából származnak