Terta Orionette 1004
Egy letűnt kor szülötte...

 

Elvan bújva a polc szélére.
Olyan romos szegény, nem is én dugtam ide,
hanem csak úgy magától bujdokolt el. Ne lássa senki...

 

 

Rettenetesen le van lakva! Egy kukástól vettem a Verseny utcai piacon.
Igazándiból nem kellett nekem ez a rádió, de ismertem az árust, aki a piac végén
összeszokta taposni a portékáját. Nem volt szívem hagyni ott pusztulni szegény masinát!

 

 

Pedig láttam rajta, hogy nagyon ramaty állapotban van.
A tárgyaknak is van lelkük, pláne egy ilyen szép régi tárgynak!
Megszolgálta már a magáét, megérdemel szegényke egy kis pihenést a polcon.

 

 

Valószínűleg ázott valahol, teljesen szétjött a doboza.
A doboz fából van, kívülről pedig zöld műbőr borítás van rajta.
Valószínűleg azért zöld, amiért a T-Ford fekete. Ilyen szín volt raktáron!

 

 

Ezzel a három gombbal lehet kezelni.
Állomáskereső, hullámváltó, hangerő. Nem is kell ennél több.
Mindenki álma volt egy ilyen rádió! Státusszimbólumnak számított a maga idejében!

 

 

Felvált a műbőr borítás, és hiányzik a díszkeret, mely a gombot övezte.

 

 

A hullámváltó díszkerete még megvan. Persze nem így nézett újkorában!
A doboz szép zöld volt, a díszek aranylóan csillogtak, a szomszédot ette a sárga irigység...

 

 

Hát, mit ne mondjak, szegényke elvesztette a varázsát...

 

 

A hatvanas években olcsóbb volt emberi erővel fából, pontosabban rétegelt
lemezből legyártatni egy rádió dobozát, mint műanyagból kifröccsenteni géppel.

 

 

De nézzük csak mi van belül. Szép kis gép ez!

 

 

Csak kissé rohad!
Ez a valami esett ki belőle, mikor kinyitottam. Ez bizony rozsda.

 

 

Ez a forgókondenzátor.
Hát ezt reménytelennek nézem...

 

 

 

Viszont rácáfol kinézetére, ugyanis forog!

 

 

Ilyen darabokban mállik le a rádióról a doboz.
Ezek a részek eredetileg is levehetők voltak, csak persze újkorukban nem így néztek ki.

 

 

Ebből a szögből jobban bele lehet látni a forgóba. Rémes!

 

 

Ferritrúd a közép, és a hosszúhullámú modulátor tekerccsel.

 

 

A hullámváltó kapcsolótárcsája.
Jobbra porcelán trimmerkondenzátor.

 

 

Balra a modulátor tekercs méhsejt tekercselése, jobbra a hangerő szabályozó potméter.

 

 

2SA15-ös tranzisztor.
A honi ipar nem tudott nagyfrekvenciás tranzisztorokat előállítani, ezért ezeket
általában japánból szerezték be, de volt amerikai 2N szériával,
és szovjet П sorozatú tranzisztorokkal szerelt rádió is.

 

 

Ez viszont egy hamisítatlan Tungsram gyártmányú P15-ös tranzisztor.
Nem egy igényes jószág, de középfrekvenciás fokozatba még éppen megfelelt.
Keverő, illetve oszcillátor tranzisztornak már nem volt jó, 1MHz felett leállt a működése.

 

 

Fázisfordító transzformátor, kicsit ez is rozsdás.

 

 

Tankérem nem én voltam!

 

 

Nagy kocka középfrekvenciás transzformátorok.
Négyszer akkorák, mint mondjuk egy Sokol rádióban.
Persze az ötvenes hatvanas években ez is miniatűrnek számított!
A korabeli csöves rádiókban a KF trafó kövérebb volt, mint egy góliát elem!
Ilyen pici dolgokat akkoriban nehéz volt előállítani, de bánni sem volt velük könnyű.
A Rádiótechnika hasábjain sok cikk szólt a "hogyan készítsünk KF trafót" témakörről.
Nekem az tetszett, mikor lyukas közepű ferrit rudat szeleteltek fel, s abból készítettek KF-et.

 

 

Tájkép.
Kicsit összevissza állnak az alkatrészek.
Úgy értem lehetne kicsit rendezettebb is a szerelés.

 

 

Az elemek persze benne vannak.

 

 

A "9,80" azt jelenti, hogy kilenc egész nyolctized forint.
Ez az ár olyan harminc éve lehetett aktuális, már ha nem csal az emlékezetem...

 

 

Természetesen magyar gyártmányú a telep.
Akkoriban még készült valami ebben az országban...

 

 

A teleptartó átlátszó műanyagból van.
Jobbra az a valami, az egy fadarab lenne?

 

 

 

Dehogy fa...
Szivacs az, csak meg van öregedve!

 

 

Egy 2SA12-es tranzisztor.
A korabeli cikk jut eszembe a
rádiótechnikából,
amiben Makai István arról ír, hogyan kell rezgésképes tranzisztort válogatni a rádióba.

 

 

Adtam neki áramot, de meg sem mukkan!
Jó, rendben, el van rohadva. De attól azért még szólhatna!

 

 

A doboz eleje a hangszóróval.
Ki tudja miért van narancssárga színe a membránnak?
Józsi bácsi! No? Tud e narancssárga papaírt meríteni? Tudok hát!
Valószínűleg ez a narancsszín membrán megvalósításának igaz története.
Szegény Józsibá pedig sosem tudta meg, hogy csak vicceltek vele a kollégák...

 

 

A panel fóliás oldala.
Tanulmányozva a mintázatot, könnyen rájöhetünk, hogy emberi agy szüleménye.
Már csak azért is, mert akkoriban még nem volt paneltervezési célra számítógép.
Kicsit azért meg is látszik a vonalvezetésen. Bár nem túl kusza, de azért
többször beugrott nézegetés közben a "hát ezt meg miért" kérdés.

 

 

Furcsa egy világ volt ez!
Külföldön az Orion volt ismert, és elismert márkanév.
Ezért a Tertában, ami a Telefongyár márkaneve, Orion emblémás rádió készült.
Orionette fantázianéven! Majd elvették a Tertától a rádió és magnó gyártási profilt.
A rádiók a Videoton gyárban készültek, amit régebben Vadásztöltény gyárnak hívtak.
A magnógyártás a BRG-be került, ahol elsőre belebuktak a
Koncert M4a magnóba.
Központi irányítás, és tervgazdálkodás sej!

 

 

Kicsit koszos a skála.

 

 

Kiszedtem, mielőtt még eltörném.
Mert ez bizony törékeny, ugyanis üvegből van!

 

 

Így megpucolva azért jobban néz ki.

 

 

Ha valakinek hiányozna, itt van fekete háttérrel.

 

 

Itt meg fehérrel. Ez jobb, mert itt látszanak a számok.

 

 

 

Forog a forgó. Az állagát elnézve hihetetlen!

 

 

Egyszerűen nem tudok betelni a látvánnyal!

 

 

Hát ez a két rudacska? Kondenzátorok.
Ha nem volt megfelelő értékű, hát betettek két feleakkorát.

 

 

A lyukakból előtörő színes drótocskák a KF trafó lábai.
Tehát a trafó tartólába még műanyagból volt, a képen láthatóan
melegen el, illetve szétnyomva. Az elektromos láb pedig kilógatott drót.

 

 

 

A két végtranzisztor ránézésre sem egyforma, ráadásul az egyik nem is működik.

 

 

Van benne anyag rendesen.
Már mint úgy értem, idegen anyag!

 

 

Igen jól sikerült felvétel a hangszórószéli koszról.
Homok és szöszmösz tenger!

 

 

 

Hát ennek a hangszórónak annyi...

 

 

Még jó, hogy van a gépemen minden! Például van panelrajz is ehhez a rádióhoz.

 

 

Már megint hogy néz ki az asztalom?

 

 

Unalomig mondott poénom a dobozaimról.
Hát persze, hogy van itthon egy raklap germánium tranzisztor!
Éjszaka néha felriadok, P13 ordítom zihálva! Előveszek egyet, babusgatom...

 

 

A végfokozatba pont jó lesz ez a szép Tungsram gyártmányú AC125-ös.

 

 

Kiszedem a régit.

 

 

Berakom az újat.

 

 

De nem szól.
Nem csak a hangszóró miatt, hanem amúgy sem.
Adok neki egy másik hangszórót, van a polcon, miért is ne lenne...

 

 

Már két rossz hangszóróm is van.
Szerintem vagy kivágom őket a kukába, vagy lesz hangszórós szétszedtem is!

 

 

Nagyon óvatosan kell forrasztani ezeket a régi paneleket.
Szinte semmi sem tartja rajtuk a fóliát! Kicsit jobban megmelegíti
az ember a panelt a pákával, erre az pukkan egyet, és leköpi magáról a rezet.

 

 

A fázisfordító trafót meghajtó tranzisztort is hibásnak érzem.
Kap a rádió még egy esélyt, és egy OC1044-es tranzisztort.

 

 

De nem szólal meg!
A zöld pötty a fázisfordító transzformátor lába, csak le van törve.
A rézdrót az idők folyamán bezöldült. Fel sem tűnt a többi rohadós részlet között...

 

 

Odahefteltem.

 

 

 

És igen!
Ez a rádió, ez kérem szól!
A forgókondinak meg sem kottyant az a "kis" rohadás!

 

 

Balra az üvegtokos demodulátor dióda. Jobbra egy szörnyű trimmerpotméter.
Lent a három kicsit idegenül ható új tranzisztor. Az a zöld kalap az nem tranzisztor,
illetve mégis az, bár csak két lába van bekötve. A germánium alapú tranzisztorok
meglehetősen hőmérséklet függőek voltak. Kivitte az ember a rádiót a strandra,
rásütött a nap, és már lehetett is vinni a masinát a szervizbe! Szóval az a zöldkalapos
tranyó azért van, hogy a két végtranzisztor megfutása ellen dolgozzon. Mikor a végtranyók
a melegtől "megszaladtak", akkor az a zöldkalapos több kevesebb sikerrel ellenük dolgozott.

 

 

 

Hát ezzel a rohadt forgóval nem tudok betelni!

 

 

Most mégis mi a csuda legyen ezzel a rádióval?

 

 

Ideiglenes jelleggel visszarakom a dobozába.
Azon gondolkodom, mi lenne, ha kapna szegénykém egy rendes dobozt?
Az csoda lenne! Amilyen lusta vagyok mostanában, nem lesz ez kész karácsonyra...
Szerencséjük volt a maradványoknak. Van ki a skálát, más a teleptartót, ki a többit kérte el.

 

 

A hátlap belülről.
Jól látszik az anyag mechanikai felépítése.
Kívülről két oldalról vékony furnér, belülről lécek.

 

 

 

Ez a tekercs úgy hinnénk itt áll hiába magába, de nem!
Az egyik lába hozzá van kötve a rádió hátlapját tartó csavarhoz,
ami egyben a földelés banánhüvelye is, a másik vége meg az antenna
csatlakozó hüvelyben végződik. Mondhatnánk, akkor sem csatlakozik
sehová, de nem így van! Mikor a rádió hátlapját a helyére tesszük, akkor
a tekercs odakerül a ferritrúd mellé, és induktív módon csatolódik be az antennajel.

 

 

Ez egy rajz, ami azt ábrázolja, hogyan kell betenni a telepeket.
Persze ha az is oda lett volna írva, és persze be is lett volna tartva,
hogy időnként ki is kell őket szedni, akkor most nem így nézne ki szegénykém...

 

 

Az eredeti Orionette készülék kapcsolási rajza

 

 

Javított kiadás kapcsolási rajza

 

 

Panel nyomtatási és beültetési rajz

 

 

Mechanika

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.