Stalker IX CB rádió
(fogyjon egy a pincéből is)

Választok valami érdekeset az alsó polcról.
Ez egy politikus kijelentés volt, vagyis semmi köze a tényekhez.
Az igazság az, hogy a CB rádió jön, akármi más érdekesség is van a polcon!
Pedig van ott érdekes! No nem a rádiók (majd ők is), hanem a fehér papírdoboz tartalma.
Egy olyan gép van benne, amivel a némák szoktak beszélni, de azt majd később...

 

 

Most nézzük a CB rádiót. Szerintem szép darab.
A 80-as években szinte minden taxiban ez a típusú rádió volt.
A gazdagabbak Grant-ot vettek, a szegényebbeknek sima 40 csatornás jutott.

 

 

A CB (Citizen Band) sáv alapvetően 40 csatornából áll, ennyit tudnak általában a rádiók.
A rendelkezésre álló hely ennél jóval szélesebb, el lehet tolni a rádió működési tartományát
450 kHz-el, ekkor újabb 40 csatornát kapunk amin beszélgetni lehet. Erre való az első kapcsoló.
A középső kapcsoló a zajvágót kapcsolja be. Ezzel a hirtelen beütés szerű zajok szintjét tudjuk
mérsékelni, mint például a villámlás, vagy az autó motorjának gyújtása által keltett zavarok.
A harmadik kapcsoló átkapcsolja a CB rádió hangfrekvenciás végfokozatát megafon üzemmódba.
Ha a hátsó csatlakozóba bedugtuk a külső megafon hangszóró Jack dugóját,
akkor ki tudunk kiabálni az autóból a CB mikrofonjának segedelmével.

 

 

Van benne térerő mérő műszer is.
Szép, de tulajdonképpen sosem használtam semmire.
Látszik rajta a vett jel erőssége, és kitér a mutató akkor is ha adunk.

 

 

A "volume" gomb a power, és a hangerőszabályozó is egyben.


A "squelch" gomb a zajzár. A rádió alapjáraton sustorog, veszi az éteri zajokat amik mindig vannak, még akkor is ha senki sem forgalmaz az adott csatornán. AM üzemmódban ez még úgy ahogy elmegy mint háttérzaj. Azonban FM üzemmódba kapcsolva a rádiót, ha az adott csatornán nincs forgalom, akkor örült sistergést fogunk hallani. Ha a zajzár gombját elkezdjük feltekerni, akkor egyszer csak csend lesz. A rádió csak akkor fog megszólalni, ha lesz vétel, vagyis valaki forgalmazni kezd az adott csatornán. A zajzárat feltekerve adásszünetben csendben fog maradni a rádió. Annál nagyobb lesz az ijedtség, mikor egyszer csak felüvölt valaki a csendből!


A "mode" kapcsolóról legszívesebben elfelejtkeznék, de ha egyszer pont középen terpeszkedik, nem lehet kihagyni. Az FM azt jelenti, hogy a mikrofon jelével a rádiófrekvenciás jel frekvenciáját moduláljuk. Az AM azt jelenti, hogy az RF jel amplitúdóját (jelszintjét) moduláljuk. Az USB és LSB viszont már sokkal keményebb dolog magyarázat szempontjából! Nézzük az alapesetet. Adásra kapcsolunk, kimegy a dróton 10 Watt teljesítmény. Ez mindössze annyi információt hordoz, hogy adunk-e vagy sem. Így működik a morze adás. Nyomkodjuk az adás gombot, ami egy billentyű. Nézzük most az AM modulációs eljárást. Ha modulálni szeretnénk a kimenő RF jel amplitúdóját, akkor teljesítményt kell hozzáadnunk. Tegyük fel 100% a modulációs mélység. Ez annyit tesz, hogy az RF jel amplitúdója a modulálatlan jelszinthez képest a nulla, és a kétszeres jelszint között változik. Ehhez éppen kétszer annyi energia kell mint moduláció nélküli esetben. Nézzük meg az energiamérleget. 10 Watt vivőnk van, ami semmiféle információt sem hordoz. 10 Wattot fordítottunk modulációra, ami kétszeresen hordozza az információt, hiszen a vivőfrekvenciához képest lefelé és felfelé is megtalálható a moduláció spektruma. (két oldalsávos AM) Vagyis 20 Watt felhasznált energiából mindössze 5 Watt hasznosult információátvitelre! Ezen mérleg javítására találták ki az elnyomott vivőjű egyoldalsávos SSB (Singele Sideband) modulációt. Ennek lényege, hogy nem sugárzunk ki olyasmit az éterbe, ami nem hordoz hasznos információt. Kivesszük a kimenti jelből a vivőhullámot, ami a példánkban egyből 10 watt nyereséget jelent. A két oldalsáv azonos információt hordoz, ezért az egyiket nem sugározzuk ki. Újabb 5 Wattot nyertünk! Attól függően USB vagy LSB, hogy az alsó vagy a felső oldalsávot használjuk-e fel. Eredetileg 20 Wattból 5 hordozott információt, most pedig 20-ból 20! Négyszeresére növekedett a hasznos kimeneti teljesítmény! Az SSB moduláció megvalósítása sem adó, sem vevő oldalon nem egyszerű feladat. Adó oldalon ki kell szűrni a vivőhullámot, és le kell vágni hol az egyik, hol meg a másik oldalsávot. Vevő oldalon hertzre pontosan vissza kell állítani a hiányzó vivőhullámot.


A vevőoldali vivőhullám pontos beállítására szolgál a "clarify" (lári-fári) gomb. Ezt tekergetve igen érdekes hanghatásokat lehet elérni! A hangsávot tudjuk vele ide oda tologatni a frekvenciasávban. Vagyis mélyül, vagy magasodik a hang amit hallunk. Morze jeleknél semmi különös, de emberi hangnál igen érdekes jelenség! Sajnos nem sikerült egyetlen SSB állomást sem vennem, ezért ezt most nem hallgatjuk meg.


Az utolsó gomb az "RF gain", vagyis a vételi jelszint szabályozó gombja. Ez nem a hangerőt szabályozza, hanem a bejövő nagyfrekvenciás jel szintjét. Ha elkezdjük lecsavarni a gombot, szépen elkezd eltűnni a vétel. Elsőre semmi értelme, de azért van benne ráció. Ha nem vagyunk kíváncsiak az adott csatornán folyó összes beszélgetésre, akkor levesszük a jelszintet, és csak a közeli adókat fogjuk hallani.


A "Stalker" a webes fordító szerint lesvadászt jelent.
A bal oldali LED akkor világít, ha véletlenül FM-re kapcsoltunk.
Régen kutya sem használta ezt az üzemmódot, most meg az AM lett a tilos.
A TX LED akkor kezd világítani, ha megnyomtuk a mikrofonon az adás gombot.
Ez azért jó mert látjuk, hogy tényleg adásra kapcsolt a rádió, be van dugva a mikrofon,
és nem felejtettük PA állásban az üzemmód váltó kapcsolót sem.

 

 

Oldalnézet a szokásos mikrofoncsatlakozóval.
A középső lyukhoz volt egy nagy kerek kézzel tekerhető csavar.
A csavar egy "u" alakú kerethez fogta a rádiót, ami a műszerfal alá volt csavarozva.
A gazdagabbaknak olyan CB beépítő keretük volt, amiről le lehetett húzni a rádiót.

 

 

A nagy kerek az antenna csatlakozója. A tuchelbe a szelektív hívót lehet beledugni.
A "PA" a megafon hangszórójának van, az "EXT" pedig póthangszórónak.
A rádió eredeti hangszórója nem a legjobb, ráadásul felfelé sugároz.
A felfelé adott esetben azt jelenti, hogy a műszerfal alá.
Sokat segít ám egy jól elhelyezett póthangszóró!

 

 

Elég egyedi tápcsatlakozó.
Lehet, hogy valami szabvány, de CB rádión kívül máson még sosem láttam ilyet!
Ez a rádió Taiwani gyártmány, de amerikai fejlesztés.
Volt egy sorozat CB rádió az amerikai elnökökről elnevezve.
Ez a rádió a President McKinley másolata, illetve ha jól dereng, akkor az úgy volt,
hogy az amerikai cég eladta távol-keletre az egész know-how-t, vagyis gyártósorostól mindent.
 

 

Hatalmas zöld panel.
Közelről nézve látszik, hogy rengeteg dolog van beleforrasztva.

 

 

Ugye megmondtam!
Ez nem egy olyan "valamelyik sarokban egy panel" felépítmény.
Itt kérem faltól falig tele van szórva a doboz mindenféle alkatrészekkel!
A rádió rajzán sem olyan könnyű elmenni, mert kétszer transzponáló típus.
Ráadásnak ott a PLL szintézer, a zajzár, a zajvágó, az SSB, és az egész adó rész...

 

 

A két RF végtranzisztor.
Hőérzékelő (dióda) van rájuk csavarozva, megvédi magát a végfok a túlmelegedéstől!

 

 

Pár szűrő kondi, HF végfok IC, a zöld pedig az AM modulátor 2SA473-as tranzisztora.
A háttérben megbúvó picinyke trafó csak egy tekercs a tápfeszültség útjában.
A nagyfrekvencia tápkábelen való ki és bejutását hivatott megakadályozni.

 

 

Mikor először megláttam ezt a paneldarabkát, kíváncsian nézegettem.
Vajon minek van ez itt? Ki lehet húzni, be lehet dugni. De minek?
Ha kihúzom, akkor nem kap feszültséget az RF végfokozat.
Javításkor kivettem, de nem láttam igazi értelmét...

 

 

Ez a rádió PLL IC-je. Amíg ez fel nem volt találva,
addig minden egyes csatornára külön kvarckristály volt a CB rádiókban!
Csak a PLL (Phase Locked Loop) vagyis fázis zárt hurok elvén működő szintézer
áramkörök elterjedésével jöttek divatba a 40 (vagy több) csatornás CB rádiók.

 

 

A rádió tele van alkatrészekkel.
A kapcsolási rajz két oldal A4, tele apró rajzjelekkel!
Hogy egyetlen panelre ráférjen minden, erősen integrált áramkörös.
A KF mögött megbújva egy SO42P típusú keverő IC látható.

 

 

Ez pedig egy 455 kHz-es MURATA KF szűrő.
Tekercsekből felépítve sokkal több helyet foglalna!

 

 

Az előlap belülről.

 

 

Itt van ez a szép zöld 40 állású fokozatkapcsoló, ami kettes számrendszerben
vezérli a PLL szintézer IC-t. Telefonos segítséget kértem hozzá, mert mikor
én jártam iskolába akkor még nem tanították a számrendszereket.

 

 

A kétszer 40 csatornának külön külön beállító tekercsei vannak.
Külön van AM+FM, illetve USB és LSB tekercsecske.
Térkép nélkül bele sem szabad nyúlni a rádióba!
Műszerek nélkül sem szabad!
Hozzáértés nélkül se...

 

 

Aki fél a drótmalactól, az ne lövöldözzön a pákával!

 

 

Bekapcsoltam, működik.
A kijelző műszere akad, más baját így elsőre nem látom.
Meg nem is érdekel, majd az új gazdája csinál vele amit akar! (a rádió már elkelt)

 

 

 

Szobaantennával (műszerzsinór) nem produkált normális vételt.
Inkább csak moduláció nélküli adásokat fogtam...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.