Orionton táskarádió
(emlék)

Ezt láttam reggel, mikor kinyitottam a szemem. Egyszer lenne aranyhegy...
Ha egyszer oda van készítve az az Orionton rádió, akkor az oda van készítve!
Persze van még odakészítve még pár tucat, de ha egyszer a cikk címe Orionton...

 

 

Sok ilyet láttam a piacon, mire egyszer vettem egyet. Emlék... Régen ilyen rádiónk volt
a konyhában. Később lett helyette egy Sonata, az Orionton pedig kikerült a telekre.

 

 

Feltúrtam a családi fotóarchívumot, mert éreztem, hogy lennie kell egy ilyen képnek.
Ott ücsörög az Orionton rádió a hokedli lábánál. A kép a telken készült.
Sajnos a szereplők közül már sokan nem élnek, de hát
így van ez minden régi családi képpel...

 

 

Oldalról nézve nincs valami jó állapotban.
Kicsit ferdén van összerakva. A hátlapja töredezett, beesett.

 

 

Ez a gombocska a rádió fülét tartotta. A piacon a fül sajnos nem járt a rádióhoz.

 

 

Ez az oldal annyiban más, hogy itt van az egyik antenna csatlakozó aljzat.
 Ezt a rádiót kocsiba is be lehetett építeni, bár ugyanúgy nem lehetett
rákötni az akkura, mint a múltkoriban boncolt Strand rádiót.

 

 

A rádió alján semmi különös, csak a szokásos kopásnyomok.

 

 

Innen nézve enyhén csálén állnak a gombok, és kicsit mintha poros volna a skála.

 

 

Húztam a skálára egy vonalat ujjal. Legyen, akkor nem kicsit poros. Egyébként ne
gondoljátok, hogy nálunk minden ilyen! Már úgy értem, hogy mindenütt
ekkora por van. Mert vannak ennél sokkal porosabb cuccaim is!

 

 

A készülék sarka letörve, az antenna vége letépve. Ez elég tipikus állag egy nem szekrényben
tartott rádiónál. Hiába vigyáz rá az ember, ha használja, hiszen elég csak egyszer kint felejteni
a szabad ég alatt, a diófa levágott ágcsonkjára akasztva, és máris hogy néz ki két hét múlva?
Aztán meg hol innen, hol meg onnan (attól függ éppen hová tesszük) esik le a rádió.
Ha gödröt ásunk, akkor beleesik. Ha sikerül olyan jó helyet találunk neki, ahol semmi
baj sem érheti, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a belépő szomszéd azonnal felrúgja!

 

 

A hullámváltó nyomógombos. A pirossal megjelölt gombot benyomva lehet a rádiót kikapcsolni.
Ha nem kapcsoljuk ki, akkor a rákövetkező héten, mikor a telekre megérkezünk, már hiába
nyomogatjuk a gombokat. Viszont a környékbeli madarak megtanultak fütyülni Hacki
Tomitól! Illetve 10 forint, és 80 fillér kiszámolása után a trafikostól kapunk két új
zsebtelepet. Azért érdekes ez az öregedés... Hogy a doktornő mit mondott
tegnap? Hogy hová és hogy hányra menjek? Arra nem emlékszem.
Bezzeg a zsebtelep árára a 70-es évekből, arra meg igen!

 

 

Az állomáskereső gombja az egész skálával együtt el van csúszva, vagyis a rádió belül
ferdén áll a dobozában. Érdekes hiba, mert ez egy elég masszívan összerakott, mechanikai
részeit tekintve jól illesztett készülék. Később úgy is meglátjuk, mi okozza ezt a ferdeséget.

 

 

A hangerő gomb pedig kiáll. Ez olyankor szokott előfordulni, ha potméter csere után
nem sikerül pontosan eltalálni a tengely hosszát. Mondjuk érdekes, mert csak
egymás mellé kell tenni a kettőt. Persze ha valakinek nincs fűrésze...

 

 

A készülék hátán semmi érdekes. Illetve de. Jobbról balról az a két nagy csavar.

 

 

Ez egy csavar, és egy banánhüvely párosítása. Annyira ötletes, hogy nem terjedt el.
Pedig tényleg nagyszerű ötlet! Egyrészt a csavart ki lehet tekerni bármivel,
ami nem kiscsavarhúzó. Például érme, bicska, köröm, vagy sörnyitó.

 

 

Másrészt a csavar közepében a lyuk éppen kitesz egy banánhüvelyt.

 

 

Levettem a hátlapot, és úgy éreztem, hogy poros a készülék alsó szélén található
szivacs csík, hát toltam rajta egyet a porecsetemmel. Ennek a szivacsnak már annyi...

 

 

A készülék hátába belülről bele van kasírozva a kapcsolási rajz.

 

 

Semmi különöset nem tartalmaz, talán csak a végfokozat kialakítása méltó említésre.
A rádió két zsebtelepről üzemel, és hogy a kimeneti csatoló kondit megspórolják,
a hangszóró a két zsebtelep találkozása alkotta fél tápfeszültségre van kötve.
Jó ez, legalábbis amíg egyformán merülnek az elemek, s a közös pontjuk
tartja a fél tápfeszt. A kimerült elemeket meg tessék szépen cserélni!

 

 

A google azt mondja: hatálya alá tartozó változások
Gondolom a szokásos. Vagyis a gyártó a változtatás jogát fenntartja.

 

 

A hullámváltó minden rádióban egy varázslat! Mindenképpen kell hozzá valami
táblázat (például egy ilyen), hogy megtaláljuk az éppen keresett lábat.

 

 

A rádió vételkészségi frekvenciatáblázata. Ez azért kell, illetve fontos, mert ez a készülék
több változatban is készült. Mindenféle országokba szállítottuk, más és más vételi
hullámsávokkal. Még URH sávos változata is volt, UKW Superton néven.
Ha jól emlékszem, ezen utóbbi rádiók exportból visszamaradt
példányait az ezermester boltban lehetett kapni.

 

 

Kedves dolog ez a ráhúzott gyűrű, nem esik ki tőle a csavar.

 

 

A rádió belülről szép és rendezett.
A Tertában (telefongyár) ügyesek voltak a konstruktőrök.

 

 

A két zsebtelep befogadására alkalmas elemtartó.
A szivacsdarabka ugyan már kirohadt, és az elemeket rögzítő gumi sincs meg...

 

 

...de az elemcsatlakozók teljesen épek. Vagyis ennek a rádiónak rendes gazdája volt.
Sosem hagyta megrohadni a tartóban az elemeket!

 

 

És akkor azt mondta a fotómasinám (pedig annyira benne voltam a szétszedésben),
hogy épp most merültek ki benne az akkuk. A tartalék akkumulátorokkal
sem indult el a gép, ezért félretettem a rádiót. Ha épp el találna
fogyni a munkakedvem, mindig kitalálok valamit...

 

 

Másnap innen folytatom. Megnéztem, hátha van tápcsatlakozó a fotómasinán. Már csak
abból gondoltam, hogy kellene rajta lennie, mert addig forgattam, míg találtam az alján
egy feliratot. Viszont tápcsatlakozó meg sehol! Körbenéztem az egész gépet, végül az
internet azt mondta, hogy olyan a tápcsatlakozó, hogy az elemek helyére kell betenni.
Valahogy nem volt kedvem kábelt és csatlakozó alkalmatosságot barkácsolni, pedig az
asztalon fotózáskor jól jönne. A zsinór nincs útban, egy jól terhelhető 5 Voltos tápról
pedig valószínűleg sokkal gyorsabban töltene fel a vaku. Ezen jól elgondolkodtam.
Milyen jó is lenne, ha nem kéne annyit várni a vakura. Aztán hagytam
a dolgot a csudába, hiszen nem is szoktam vakuzni...

 

 

Rendesen be van számozva,
ami kell is, ha valamiből azonos formában többféle változat is készül.

 

 

A hangfrekvenciás erősítő külön panelen kapott helyet. Ennek nincs különösebb értelme,
ha csak az nem, hogy ez az erősítő több más készülékben is felhasználható. Vagyis
nem kell mindenhez külön fejleszteni, lehet gyártani raktárra, aztán beépíteni
amibe kell. Ha még nem is lehet kihúzni, de alapjaiban véve ez már modul.

 

 

A forgókondenzátort látjuk hátulról, miközben alul keresztben átvonul az antenna.

 

 

A rádiónak belül fém váza van, erre vannak rácsavarozva a panelek.
A fém keret négy (ilyen) ponton van belecsavarozva a dobozba.

 

 

Persze ez csak addig van így, míg nem jövök én a csavarhúzómmal.

 

 

Mikor ilyen apró, törött felületű műanyag darabok esnek ki egy rádióból,
az kérem sosem jele semmi jónak...

 

 

 

Jelen esetben a skála hátlapja, amire a ferritrúd van rögzítve, le van szakadva. Ki ugyan nem esik,
de csak a rajta két helyen is átfűzött skálahúr tartja, meg a ferrit tekercseinek vezetékei.

 

 

Ha a nyilakkal jelölt három kis pöcköt kiegyenesítem...

 

 

Akkor ki lehet húzni az előlapból az Orionton feliratot. Az Orion volt a világszerte
bejáratott márkanév. Ezért ha valamit külföldön is el akartunk adni, akkor
hiába készült a Tertában (telefongyár), vagy például a Videotonban,
Orion nevet, és emblémát kapott. Pláne, hogy az Orionnak volt
önálló exportjoga. Abban a régi rendszerben még úgy volt,
hogy nem kereskedhetett a külfölddel bárki csak úgy!

 

 

Ne kérdezd meg minek van kucsma a hangszórón.
Van rajta és kész!

 

 

A hangszóró kosara testelve van a rádióhoz. A testvezeték ebben a forrasztófülben
végződik, ami a hangszórót rögzítő egyik csavar alá van befogatva.
Azért említem ezt az amúgy érdektelen részletet, mert...

 

 

...mert a hangszóró kosarára oda van hegesztve egy forrasztófül pontosan erre a célra.
Ha egyszer a leírásban az szerepelt, hogy külön forrfül kell, akkor az kell és kész!
Ez például annyira így volt, hogy telefonszereléskor a konnektor alá be kellett
szerelni egy un. fatárcsát, aminek a műanyagból készült telefonkonnektorok idejében
már semmi értelme sem volt, de benne volt a technológiai leírásban, hát alkalmazni kellett.

 

 

Jól meg lett melegítve az a drót, hogy így visszakúszott rajta a szigetelés.

 

 

Szép kis szerkezet, csak elég rozzant állapotban van. Legalábbis én már látom
a kettétört ferritrudat, és sajnos az állomáskereső gombját sem sikerült tekergetnem.

 

 

Kivettem az antennát, de így utólag (két nap távlatából) meg nem mondom minek.

 

 

Szép ez a rádió.
Vagy talán csak az emlékek miatt érzem így?

 

 

Kövér KF-ek, zöldszín szénréteg ellenállások, barna és fehér Remix kondenzátorok.

 

 

 

   A hangfrekvenciás erősítő felülnézetből. Volt nekem ilyenem, de nem dereng, hogy a telki rádiót szedtem volna miszlikbe, inkább csak valami roncs jutott el hozzám. Elkezdtem játszani az erősítő paneljával.
   Nekem ugye az elektronika olyan volt, mint más gyereknek a Merklin. Láttam valamit, vagy támadt egy ötletem, és akkor leültem pákázni. Ennek a rádiónak megvolt a kapcsolási rajza a sárga elejű Kádár könyvben, amit jó alaposan megnéztem.
   Nekünk sajnos nem járt a Rádiótechnika újság, apukám az Ezermestert vette, vagyis én nem értettem (és ez még most is így van) az elektronikához. Viszont tudtam, hogy bármiből bármit lehet csinálni!
   Kaptam apukámtól egy dobozt, ami szerintem eredetileg egy Orivohm műszer fedele volt. Ez egy lapos kis valami, talán ha négy centi mély lehetett, és kb. 15x25 centis.
   Kaptam egy hálózati trafót, ami viszonylag kicsi volt, így belefért a lapos dobozba, miközben 24 voltot adott le.
   A melóban (mint még ipari tanuló) "szereztem" egy kidobott tápegységből egy 1.000 mikrofarádos szűrő elkót.
   Mindezekhez jött az Orionton rádió erősítő panelje, a hozzávaló kapcsolási rajzzal. Apukámat pont ekkor hívták be katonának, kifejezetten azért, hogy rendbe tegyen valami híradós raktárt, ha jól dereng akkor valahol Vácott.
   Rengeteg szemetet szórtak ki, amiből apukám elhozott nekem néhány dolgot, amiről úgy gondolta, hogy jó lesz az a gyereknek játszani. Így kaptam néhány ASZ1017-es végtranzisztort, melye kettesével hűtőbordára voltak szerelve.
   Persze a tranzisztor párosok közül az egyik fél rossz volt, épp ezért dobták ki őket. Az Ezermester logika szerint viszont a másik tranzisztor még jó, ezért apukám elhozta nekem.
   Nekem Terta 811-es magnóm volt, ami 3 wattos, vagyis nem különösebben hangos. Jól szól az, de igazából bömböltetni nem lehet. Én meg nagyon szerettem (és még most is szeretem) a hangos zenét.
   A sarokban volt egy hatalmas kihasználatlan hangfalunk, ami valóban hangfal volt. Egy óriási deszka, rászerelve egy mozigép hangszórója. A mozigép hangszóró olyan 30-40 centis lehetett. A deszka a hangszóróval be volt állítva a sarokba, a fal és a falból kilógó betongerenda közé. Jól szólt a Tertával, csakhogy a mozigép hangszórója 15 ohmos volt, míg a Tertában eredetileg 3 ohmos hangszóró lakik. Vagyis minden volt, csak hangos nem. Kellett volna valami, amivel jól meg lehet hajtani azt a hangszórót.
   Gondolkodtam a Terta magnó kimenőtrafójának áttekercselésén. Az adatok megvoltak, de ha meg is csináltam volna, wattokat nem, csak plusz hangszórófelületet nyertem volna. Szóval úgy nagyjából minden együtt volt egy tranzisztoros erősítő építési projecthez.
   Alkatrészek, lehetőségek, igény. Ami hiányzott, az a tudás, de ezt mint minden fiatal, erős lelkesedéssel pótoltam.
   Elkezdtem emelni az Orionton rádió végfok moduljának a tápfeszültségét. Eleinte egyre hangosabban szólt, aztán persze felrobbantak benne az elkók. Tettem bele nagyobb feszültségtűrésű kondenzátorokat, hogy ne repüljön szét a szerkezet a pákatrafó 24 voltos részéről járatva se.
   Ekkor meg a végtranzisztorok olvadtak el szinte azonnal. Az apukám hozta hibás modulokból összeraktam egy jót, és beledrótoztam az Orionton paneljába, a kiégett OC1072-es tranzisztorok helyére.
   Na, ez már k*rva hangosan szólt a Tertához képest! Erről akkori szomszédunk, Girányi bácsi is biztosított.
   Már majdnem jó volt az erősítő, csak izzott a vezérlő tranzisztor. Ide valamiért nem vált be az ASZ1017-es, viszont bevált az egyetlen itthon található BFY33-as.
   Ekkor vérszemet kaptam a fejlesztésben, és az eddigieket megfejeltem egy magas és egy mély hangszínszabályzó potméterrel, ami ráadásul tolópotméter volt. (Fő utcai maszektól beszerezve)
   A pákatrafót kiváltottam az apukámtól kapottal, vagyis minden együtt volt, csak valami iszonyatosan nézett ki. A panelből a fele alkatrész kiforrasztva. Drótok lógtak mindenfelé, a drótok végén a panelbe nem férő alkatrészekkel.
   Visszarajzoltam a kapcsolási rajzot. Terveztem, és marattam panelt. A panelra átültettem az asztalomon (illetve ekkor még apukám asztala volt) található drótgubancból az alkatrészeket, majd beszereltem a dobozba (ami valami műszer fedele volt, de ezt már mondtam) a trafót, a kondit, a panelt.
   Fúrfaragtam egy előlapot, amibe beszereltem a három tolópotit (egyből meg is bántam a beszerzést a szükséges hosszú egyenes lyukak miatt), a power kapcsolót, a hangfalcsatlakozót, egy tuchelt, meg az elmaradhatatlan bekapcsolást jelző lámpácskát. A LED ekkoriban még elérhetetlenül drága, és fonnyadt fényű volt.
   Az erősítő 4 ohmos műterhelésre 10 voltot produkált, vagyis éppen 25 wattos volt. Sokkal hangosabb volt Bartusz Gabi osztálytársam RA4324-es lapos sztereó rádiójánál! Ő az erősítőmet irigyelte, én meg a ferde előlapos SANYO kazettás magnóját.
   Megtetszett az erősítőm Csapi Attila osztálytársamnak, és sikerült is tőlem megszereznie. Kaptam érte egy ugyan kissé rozzant, de azért még bőven kipofozható állapotú Tesla B4-es orsós magnót, ami már majdnem olyan volt mint Józsi barátom B400-as magnója. (csak nem szögletes, hanem kerekded dobozban lakott)
   A B4-et kipofoztam, így lett egy jobb magnóm a Terta helyett. A B4-es jó hangos az ő 4 wattjával, csak ugye nekem nemrég volt egy 25 wattos erősítőm, és ennek fényében, illetve képzavart kerülendő hangerejének tükrében (újabb képzavar) ugye...
   A Terta 811-es hamvaiból a felesleges részek kiszedésével erősítőt eszkábáltam. (jó, akkor csak visszabutítottam) Ezt az erősítőt Farkas Gyuri osztálytársammal elcseréltem egy olyan 20 centis masszív hangszóróra, aminek nem volt meg a gumipereme. (akkor ennyit mára a masszívságról)
   Gyuri a hangszórót Bartusz Gabitól kapta, mert egy házibuli alkalmából úgy megbőgettük az erősítőmmel, hogy kipergett belőle a membránszél. Persze nem a hangerőtől, és nem is a beleborult féldecitől pergett ki a gumi, hanem mert el volt öregedve.
   Nekem a hangszóró azért kellett, mert apukám (Girányi bácsival (szomszéd) egyetértésben) letiltott a mozigéphangszórós sarokhangfal használatáról, ennek ugyanis doboza jórészt a fal volt. Vagyis amit én hallottam a szobában, annak a másik fele (a hangszóró membránjának hátrasugárzása kapcsán) jórészt átjutott szegény Girányi bácsihoz.
   Lomtalanítottam egy lapos ládát, ami épp odafért az íróasztal elé. Ebből lett az új (hülyeség, mert eddig nem is volt) hangfalam.
   Apukámtól ekkoriban kaptam két garnitúra új gumit a Camping biciklimre. A régi belső gumit felszabdaltam, és Pálmatexel felragasztottam a darabokat a hiányzó membránszélű hangszóróra. Ez kérem pont olyan iszonyatosan nézett ki, mint ahogy hangzik!
   Apukám vett fatapétát, amivel letapétáztuk a lomtalanításból származó dobozt, majd a dobozba beszerelésre került még egy sárga membrános kerek magassugárzó, amit szintén lomtalanítottam valamiből.
   Már szinte minden együtt volt. Volt egy jó magnóm (TeslaB4), volt egy (a lehetőségekhez képest) jó hangfalam. Ami hiányzott, az az erősítő, hiszen azt adtam oda a magnóért.
   Ekkor elszomorodtam, és fene nagy szomorúságomban összeraktam egy olyan erősítőt, ami még az eddig leírtaknál is szörnyűbb volt! De már így is hosszúlére eresztettem magam, és az már amúgy is egy másik történet...

 

 

Visszatérve a rádióhoz, mint azt már említettem volt, a ferritrúd ketté van törve.
Ez nem mindegy, mert egy fele akkora ferritrúdon lévő tekercsnek nem azonos
az induktivitása! Pláne úgy nem, hogy a tekercs arányaiban véve nem ott van
a rúdon, mint eredetileg volt. Ez azért baj, mert így még a Kossuth (mint
nálunk legerősebb adó) sem fog normálisan jönni, mert a modulátor
tekercs (ez van a ferritrúdon) félre lesz hangolva.

 

 

Porcelánból készült trimmer, és selyemszigetelésű drótból készült tekercs.

 

 

Az előerősítő és a fázisfordítót meghajtó tranzisztor a meghajtótranszformátor
társaságában. Valami érthetetlen okból a mai napig őrizgetek valahol
egy (de lehet hogy tán két) ilyen Orionton rádió erősítő panelt.

 

 

Az nem szép dolog, hogy a végtranzisztorok nincsenek felfogatva a készülék
fém vázára, mint hűtőbordára. Ráadásul még csak hűtőzászló sincs rajtuk!

 

 

2SA12-es Hitachi tranzisztor. Ekkoriban a magyar ipar még nem
tudott a rádiófrekvenciás fokozatok részére megfelelő
nagyfrekvenciás tranzisztorokat gyártani.

 

 

Légforgó. Bevált, könnyen gyártható, megbízható,
és tulajdonképpen belefér a dobozba.

 

 

Tungsram OA sorozatú dióda. Kettő is van belőle a rádióban. Az egyik mint AM
demodulátor, a másik mint a KF részben valami erősítés szabályzó az AGC miatt.

 

 

A fotó címe "hosszú" és eredetileg így nézett ki. Ilyenkor aztán, mikor később
a képeket szerkesztem, elgondolkodom, hogy mégis mi a csuda hosszú?
A ferritrúd? Azt nem így kéne fotózni! Lényeg a lényeg, a hangerő
szabályzó potméter nem az eredeti, annak a tengelye a hosszú.

 

 

Alig koszosak a gombok. Persze a koszos gomb nem csoda, hiszen ha egyszer
valami recés, a kezünk meg sosem tiszta...

 

 

Ezért állt ferdén a rádióban az előlap. Itt van a készülékben egy kis konstrukciós hiba.
Ennél a fülnél (és még három társánál) fogva van a rádió belecsavarozva a dobozba.
A rádió hátlapja viszont nem a fém vázhoz van hozzácsavarozva, hanem a panelra
szegecselt lemezdarabba forog bele a hátlapot tartó csavar. A görbült fül mögötti
lemezkéről van szó. Ha a hátlapot tartó csavart a felhasználó jól meghúzza, mert
miért is ne tenné, hiszen azért csavar, meg jó nagy is, meg finom menet is van
benne. Szóval a jól meghúzott csavar az amúgy nem túl erős bakelit alapú
nyáklapot igencsak görbíti. Azért nem lehetett az anyát magából a
rádió fém vázából kiképezni, mert ez az egyik oldalon a föld
(itt mondjuk lehetett volna), a másik oldalon viszont
egyben a hátlapi antenna csatakozó is.

 

 

Mivel a múltkor sikerült lemosnom a Rossija rádió skálájáról a feliratokat, ezért most
nem fogok kefével nekimenni a skálának, csak óvatosan meglögybölöm
az ultrás vízben, illetve csak szemből dörgölöm meg.

 

 

A gombokról meg majd leszedi a koszt a denaturált szesz.

 

 

Szép ez a légforgó, csak sajnos hibádzik a nevéhez egy kevés.
Már úgy értem, hogy forogni azt sajnos nem forog.

 

 

Ki kellett venni ezt az izét. Egyrészt útban van a forgókondi felé vezető úton,
másrészt le vannak róla törve a tartófülek.

 

 

A fele benne is maradt a dobozban. Nem lehetetlen összeragasztani,
de bevallom őszintén, hogy nem sok kedvem van hozzá.

 

 

A skálahúr vagy mállik, vagy csak összeszedte a szöszt.

 

 

Minden darab megvan, de most akkor sincs kedvem legózni!

 

 

Kénytelen voltam levenni a skálahúrt, pedig nem szeretem visszatenni.

 

 

Úgy kellett volna, hogy kiszedem a forgót, és szétszedem. Vagyis nem úgy kellett volna
hozzáállnom, hogy ez rádiójavítás, hanem úgy, hogy restaurálás. Utóbbi esetben
a hibás alkatrészekkel alaposabban, illetve sokkal óvatosabban kell bánni.
Én nem így jártam el, majd mindjárt meglátjuk mi lett az eredmény.

 

 

Ebbe a tengelybe is belenőtt a zsír, vagyis ez sem akar forogni.

 

 

Levettem róla a zéger gyűrűt, majd ki-be tologattam, miközben kapott némi
kontakt sprayt lazításnak. Ezt meg úgy kell, hogy ki kell szedni az egészet,
szét kell szedni, lepucolni, vazelinnel bekenni, és összerakni. Ha így
teszek vele, újabb negyven évig forgatható lesz a gomb.

 

 

Nem erőltettem, nem húztam túl a csavart, hanem
egyszerűen csak úgy magától eltörött.

 

 

Elérett a műanyag, szinte porlik szét a kezemben. Persze lehet, ha kiszedem a forgót,
és kipucolom, a tengelye valóban könnyen jár. Persze most már mindegy...

 

 

Ez biztosan nem a mostani erőltetéstől esett szét...
Legalább nem kell visszatennem a skálahúrt...

 

 

Nem így kell kettőstápnak használni a tápegységem, de mivel a bal oldala rossz,
én meg évek óta lusta vagyok megjavítani... Még jó, hogy van a TTL áramkörök
járatásához való külön 5 Voltos rész. Most azt használom mint másik zsebtelep.

 

 

 

A rádió működik, de ez engem egy rádiókkal ennyire telített szobában alapjaiban
véve annyira azért nem hoz lázba. A ferritrudat össze kell fogni kézzel, hogy
a modulátortekercs helyesen legyen hangolva, miközben a beteg forgót
csak csavarhúzóval lehet tekergetni. Szépen vagyunk, nem mondom.

 

 

Ugyan nincs különösebb értelme, de mivel nem esztétikus, satu is van,
meg fűrész is akad, így hát méretre szabom a potméter tengelyét.

 

 

A három közül a középső csavar tartotta a skála mögötti nagy fehér műanyag izét.
Én ugyan nem fogom visszaragasztani a hiányzó részeket!
Ezentúl majd tarja a jobb oldali csavar.

 

 

Alátétek kellenek, meg hosszabb csavarok. Mivel mindkettő van...
Persze először két kerek alátétet akartam, de aztán kiderült, hogy két szögletes
kellett volna. Mivel lusta voltam előrehajolni a csavaros dobozig,
inkább levágtam a kerek alátét széléből.

 

 

A fele ferritrúd már a helyére is került.

 

 

Valamit kötözgettem egy rádióban ezzel a spárgával, a maradék meg itt maradt.

 

 

Most meg pont jól jött. Átdugtam hosszában a spárgát a ferritrúdon. Ez azért
sikerült, mert egyrészt nagyon ügyes vagyok, másrészt van lyuk a
ferritrúdban. Nem egy szép rögzítés, de azért megteszi.

 

 

Még mindig jobb így bizonytalanul, mint kettőbe törve.

 

 

Szerelés közben a rádió időnként erőteljes búgó hangot adott. Olyan volt, mintha
mondjuk rövidre zárnám a tápot, és ezen okból felmordulna a tápegység. Szóval
50 hertzes erős brumm. Elkezdtem keresni az okát, és meglepően gyorsan meg
is találtam. Minap valamelyik orosz rádió boncolásakor megjegyeztem, hogy
tipikusan csak az oroszok festették feketére a germánium diódák üveg tokját.
Mégpedig tették ezt azért, merthogy az asztali lámpa 50 hertzes frekvenciával
modulált fénye megzavarhatja a dióda működését. Vagyis a dióda fotódiódát
fog játszani, mikor belejut a fény. Az alábbi videón erre a jelenségre láthatunk
példát, bár jelen esetben nem a dióda, hanem a Valvo gyártmányú OC71-es
tranzisztor a ludas. Hiába van feketére festve, vagy hibás a fényezés,
vagy átereszt az infravörös tartományban.

 

 

 

Ha fényt kap a tranyó, erős búgásba kezd a rádió.
Persze ha a rádió be van dobozolva, akkor nem jut oda a fény a tranzisztorhoz.

 

 

Nem akartam én leszedni azt a gombot, leesett az magától...

 

 

Kicsit rozsdás a kapcsoló vége, és a rugója is, ami azért érdekes,
mert amúgy sehol másutt nem rozsdás a rádió.

 

 

Ha a jobb oldali tengelyre (forgó vége) tennék egy szíjtárcsát, akkor össze
tudnám kötni a forgatógomb és a forgókondenzátor tengelyét egy ékszíjjal.
Persze a skálamutatót nem vinné semmi, de legalább lehetne hangolni a rádiót.

 

 

 

A Kossuth szól fixen. Szerintem így marad, mert nincs kedvem megjavítani.

 

 

A skálaüveget (ami persze műanyagból van) a fürdőszobai polcon találtam meg.
Hihetetlen, hogy elkészült a fürdőszoba! És az is hihetetlen, hogy
már megint sikerült megsemmisítenem egy skálaüveget.

 

 

Szerencsére nem tört el (bár tele van hajszálrepedéssel), hanem "csak" a fehér háttér
jött le, pedig nem is súroltam. Egyszerűen leázott! Olyan volt, mintha vízfestékkel
lett volna lefestve, vagy mondjuk elfelejtették volna ráfújni a rögzítő lakkot.
Meglögyböltem a skálát a vízben, s ettől leúszott róla a fehér réteg...

 

 

Ha volt Orionton rádió végfok panelem, akkor kellett legyen Orionton rádióm is.
Ha meg volt rádióm, akkor annak kellett legyen forgója, azon meg kellett legyen
skáladob, olyan pedig nem fordulhatott elő, hogy én azt kidobtam volna!
Erre utaló pozitív jel, hogy a dobozban felül középen ott ücsörög
egy Orionton hangszín kapcsoló karocska.

 

 

Ezeket a gombokat azért barkácsoltam, mert nagyon nem tetszettek a boltban kapható
forgatógombok. Tulajdonképpen kétféle gombot lehetett kapni a boltban. Egy magyar
gyártmányút, háromféle méretben, kívül fekete, középen fényes, nem túl szép, és
a VEF rádió nagyon fényes gombjait. Amatőr készítésű erősítőkön ez a kettő
fordult elő. Persze hol vannak már azok az erősítők, amik ezen gombok
 mögött laktak? Az egyiknek a roncsát megtaláltam a pincében, majd
alkalomadtán belenézünk. A másik meg olyan régen volt, hogy
azóta már egy CB tápegység lakik a dobozában.

 

 

Ez utóbbiról viszont mégiscsak találtam egy képet a családi archívumban. Felül van
az M531-es magnóm, természetesen szarrá alakítva, már nem is tolópotméteres.
Alatta van az apukám gyártotta tápegység, ami valahol a telken hányódik, és
legalul, az a fekete előlapos valami, az az előbb látott kisebbik gomb mögé
tartozó erősítő. Az M531-es két panelje volt benne, meg egy szintén ebből
a magnóból származó műszer. Szélről az akkoriban kapható legolcsóbb
háromutas Videoton hangfal látható. Valami nem volt 2.000 forint a
kettő. Szóval képzelheted... Az a rádió meg... Farkas Gyuritól szereztem.
Totál döglött volt. Annyira halott volt a hullámváltója, ha fizikailag nem is (hogy
a gombok helyén ne legyen lyuk), de elektromosan mind kiszereltem. Belül agyon volt
forrasztva az egész. Ráadásul ez nem egy sztereó rádió, nekem meg ugye ott a polcon
a sztereó magnó. Szóval sztereósítottam. Egy autórádió roncsból kivettem a panelt,
leszedtem a fölös alkatrészeket, és a megmaradt dekódert beledrótoztam ebbe
a rádióba. Aztán meguntam a dolgot, és elkezdtem gyűjteni a húszasokat.
Mikor a malac megtelt, feltörtem (ez hülyeség, mert műanyag malac
volt), és vettem egy Videoton hifitoronyba való tunert. A képen
a rádió tetején felhalmozott cigarettakészlet. A rádió előtt két
Valerianas üvegcse. Jobbra fent az N313-as orosz szkópom.

 

 

Visszatérve a gombos fiókhoz...

 

 

Megtaláltam amit kerestem. De nem jó, mert korábban valami másra használtam.
Sajnos le van fűrészelve (ráadásul jó csálén) a forgókondenzátor tengelyére
illeszkedő rész. De annyi baj legyen! Mit számít, hogy egy polcon
ülő rádió, amit amúgy sem kapcsolnék be, nem hangolható...

 

 

Begyűjtöttem a lakás különböző részein (polc, cserépkályha) elrejtett alkatrészeket.

 

 

Azért így csak tisztább, mint volt!

 

 

Ez pontosan ugyanaz a rögzítési módszer, és még a forma is azonos, mint amit
a múltkor láttunk a Strand rádió esetében. Hogy miért jó, hogy elkeskenyedik
az anyag, ráadásul pont ott, ahol a legjobban kéne tartania, azt nem értem.

 

 

Az állomáskereső gombja magasabb, mégpedig azért, hogy egyforma magasan álljon
hangerő gombbal, ami azért alacsonyabb, mert alatta ott van a hangszínkapcsoló
apró karocskája. Persze, hogy először fordítva raktam fel őket!

 

 

A piros csík nem görbe, hanem térben görbe. Vagyis kezd leválni a festés a skáláról.
A satírozás szerű mintát pedig a plexin belüli repedések okozzák.

 

 

Azért csak felvetül az emberben a kérdés, hogyha a hangszórón vannak
a felfüggesztését szolgáló lyukak, akkor miért kellenek a lefogató bilincsek?

 

 

Egy kicsit akad a rádió a dobozában. Tudom, mert ismerem a jelenséget régről.
Ez persze nem akkora gond, csak kicsit szorosan illeszkedik. Olyan, mintha
elfelejtkezett volna a konstruktőr a tényről, hogy a rádiót nem
lehet csak úgy egyszerűen betolni a dobozába.

 

 

Mégpedig azért nem, mert kilógnak belőle a mindenféle gombok, ezért összerakáskor
meg kell billenteni. Na ehhez a billentéshez nincs elég hely, ezért itt ott megszorul
a rádió a házában. Koppant valami. Mégpedig a skála előtt látható anya. Még
valamikor napokkal ezelőtt (mikor szétszedtem) esett bele a hullámváltóba.

 

 

Kifelejtettem az antennát. A rögzítő csavarokat a másik oldalról kell meghúzni,
de így marad, mert én bizony szét nem szedem még egyszer!

 

 

Jópofa dolog, hogy 10 filléres érmével lehet levenni a hátlapot.
De ha épp nincs kéznél apró, ekkor egy ekkora csavarhúzó is megteszi.

 

 

Szép készülék, bár pont az "arca" nem látszik a polcról. Mivel minden kezelőszerve
a felső lapján van, ezért ezt a rádiót így ahogy most látjuk, be lehetett szerelni autóba.
Később volt egy direkt ilyen, mármint autóba szerelhető célra kialakított Camping nevű
rádió, amihez már beépítő keretet is gyártottak. A popsiján volt egy csatlakozó, ha
autózni ment az ember, csak betolta a rádiót helyére. Nem kellett drótozni semmit.
Sok sok évvel ezen rádió születése után (ha más célból is) a világ újra feltalálta
a kocsiból egyetlen mozdulattal kivehető autórádiót.

 

 

Ha nagyon akarom, akkor szól, és sokkal tisztább mint volt. Ha ilyen észvesztő
tempóban haladok a rádiók terén, akkor nemsokára odaérek a legkoszosabb
rádióm
hoz. Hiányzik a rádió füle, és ha volt ilyen rádióm, és annak volt
füle, akkor annak meg kell lennie valahol! Leszaladtam hát a pincébe.
Vittem fényképező gépet is, csak a szekrénykulcsot nem vittem le
magammal. Sebaj! Úgy sem viszem sehová ezt a rádiót... Aztán
csak nem hagyott nyugodni a dolog. Ismét lementem a pincébe,
de most már levittem a kulcsot is. Itt kéne megtalálnom a
rádió fülét. Én azt mondom, hogy ez nem lesz meg!

 

 

Árválkodik a helye a polcon. Teszem vissza rögtön! Jó nézni az ilyen alakuló polcot,
bár a szögletes vekker, meg az órásrádió még hátra van, viszont a Tokai kisrádió,
az összerakós orosz, meg a Strand, és a Riviera már átesett a bemutatáson.
Balra fent van egy rázogatós lámpa, azt is láttuk már. Viszont
a felhúzható játéktank még nem szerepelt.

 

 

Nem kimaradt a rádióból pár apróság?

 

 

Betettem őket egy zacskóba, a zacskót meg a teleptartó mellé. Erről meg az a régi
történet jutott az eszembe, amit Józsi barátom mesélt. Még valamikor a videós
hőskorszakban történt, hogy a kölcsönkazettához volt egy papír, mert nem
fért rá a film a kazettára. A film történetének vége, a papírra volt felírva!

 

 

Ez a rádió lesz a közvetkező alany, de róla majd legközelebb mesélek.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.