CB35-ös telefonkészülék
(mikor még formája volt a tárgyaknak)

Amúgy is lett volna a szétszedtemben, de mivel valaki elkérte, hát előrébb hoztam.
Illetve haza. Pontosabban szólva fel, hiszen végül itthon, a pincében találtam meg.
Már régebben begyűjtöttem egyet, mert, mert, mert mindent begyűjtök és kész!

 

 

Mondjuk van egy láthatóan hányódott állapota, a csomagolásnak.
Nem olyan nagy ez, hogy így kitöltse a szatyrot!
Csak nincs nagyon szétesve?

 

 

Ja, hogy ezek ketten vannak?
Ez később még jól jöhet, mert egyik roggyantabb mint a másik.

 

 

A bakelit ugyan nem egy törékeny anyag, persze ha odacsapják...

 

 

 

Nem lehetetlen tárcsázni egy törött tárcsával, csak
ugye nem mindegyik számot lesz egyszerű.

 

 

 

A másik tárcsa nem törött, cserébe viszont lassú. Pontosan egy másodperc alatt
kellene nulláról visszaforognia. Ez bizony nagyon nem annyi.
Az okozott akusztikus élményről meg szót se!

 

 

Nem nem, ez már az enyém!

 

 

Alulról elég leharcolt, de mivel minimum ötven éves, ez megbocsátható.
Amúgy meg vasból van az alja, még párszor ötven évet simán ki fog bírni!

 

 

Nem tudom ki formatervezte, de jó munkát végzett. Ez a külcsín időtlenül szép.

 

 

 

Én egy kicsit megrázom, erre ő zörög kicsit.

 

 

Ez a szárnyakat utánzó forma egyszerűen gyönyörű!
A leginkább elterjedt készülék ezen típus előtt a CB24-es volt.
A CB24-es vasból van. Alapjaiban véve egy zsanéros fedelű fémdoboz,
amibe beleszerelték egy telefon alkatrészeit, illetve ami nem fért bele, az kilóg.
Persze a maga nemében szép, de nem formatervezés eredménye. Ezután jött a CB35-ös
készülék, ami mint látjuk szép, és célszerű is. Például az ezen képen látható résznél
fogva fel tudjuk kapni, és sétálni tudunk vele a szobában. Már persze, ha a zsinór
hossza engedi. A következő elterjedt / bevált készülék szintén formatervezés
eredménye, az ő neve CB55. Ezek a számok a kiadás dátumára utalnak.
Végül is csak azt akartam mondani, hogy a CB55-öst nem lehet ennél
a részénél megfogni, mert nincs itt neki megfogható része és kész.

 

 

Fogalmam sincs mi ez, de ő is ott ült a zacskóban a telefonok mellett.
Gondoltam mielőtt kidobom, kap egy fotót emlékbe.

 

 

A kézibeszélő emberközeli. Úgy értem, hogy ekkoriban még figyelembe vették,
hogy kb. hogy néz ki, illetve milyen formájú feje van egy embernek.
Ez a beszélő még könnyedén beszorítható a váll és a fül közé.
Ráadásul a hallgató és a mikrofon közötti távolság úgy
általában minden emberhez passzol, vagyis jól
van méretezve, nem úgy mint a maiak...

 

 

A hallgató nem az eredeti, hanem a CB66-os készülékhez kifejlesztett típus.
A CB66-os lett volna a CB 55-ös utóda, de olyan gyorsan kihalt,
hogy telefonos létemre, alig láttam belőle pár darabot.

 

 

A mikrofon szénmikrofon, bár kissé modernebb kivitel.
Ezt le is cserélem NDK elektronikus mikrofonra, annak sokkal jobb hangja van.

 

 

A 70-es évek végén kezdtem dolgozni mint telefonszerelő. Ilyen készüléket már csak
leszereltünk, vagy javítottunk. Érdekes mód, egy időben (készülékhiány miatt) felújított
CB 55-ös készülékeket vittünk ki az ügyfeleknek. Nagyon utáltuk, mert dög nehéz volt!

 

 

A számtárcsa hátulról, ezt majd még közelebbről is meg fogjuk szemlélni.

 

 

A készülék belseje mai szemmel nézve valószínűtlenül masszív anyagokból van.
A csengő egy harangjában több anyag van, mint egy mai mobilban!

 

 

 

A csengőt most nem próbálom ki, kézzel működtetve is igen szép hangot ad.

 

 

Ez egy kapcsoló, automatának hívják. Ha a kézibeszélőt a helyére tesszük,
akkor megnyomja a vaslemez bal szélét, a fekete kúp bemegy az érintkezők közé,
és szétnyomja őket. Azért automata a kapcsoló neve, mert nem kell tennünk semmi mást,
csak helyre kell tenni a kézibeszélőt. Gondolom valamikor külön kapcsoló lehetett erre a célra.

 

 

A készülékzsinór már nem korhű, ezen a készüléken eredetileg vászonzsinór volt.
Sajnos a vászonzsinór beszerzési forrásom a József telefonközponttal megszűnt.
30 éve az ember még odasétált Rajki Laci bácsihoz, és ő adott vászonzsinórt
a szekrényéből. Persze már akkor sem használtuk ügyfeleknél telefonhoz,
viszont szerszámhoz (tárcsás beszélő) ez dukált. A műanyag vacakkal
ellentétben a vászonzsinór szinte elpusztíthatatlan vezeték volt!
Visszatérve a képre, a piros és a kék drótokon jön a vonal,
a fekete vezeték felesleges, illetve ahol alközpont
volt, ott ezen jött a föld. Volt a készüléken
egy földelő gomb, ezzel lehetett
városi vonalat venni.

 

 

Jelen és múlt találkozása. A piros - kék - fekete a kézibeszélő rugószsinórjának végei,
a kék vászon drótok pedig a tárcsa felől jönnek.

 

 

Minden vezeték kék vászonruhában van.
Hogy mégis meglehessen őket egymástól különböztetni, színes cérna sodrat van rajtuk.

 

 

A mikrofonfedőben benne van az elmúlt ötven év minden ebéd utáni beszélgetésének
emléke, és ezt nem a szavak visszhangjára értem. A tárcsa ujjkorongja sem
a sterilitásról híres, és akkor erre jön a hallgatófedő a fülzsírral.
Vagyis mint az már tőlem megszokott, fürdetés lesz.

 

 

Minden drótot kikötöttem, majdcsak megtalálom a helyüket.
Ha mégsem, hát megvannak a fentebbi fényképek puskának.

 

 

Régen szokás volt az alkatrészeket un. blokkba szerelni.
Ebben a blokkban van a csengő soros kondenzátora,
és az önhang csökkentő áramkör egyes alkatrészei.

 

 

A másik készülékben nem bakelit, hanem még a régebbi fajta fémtokos blokk van.
A bakelit 1942-ből származik, a fémtokoson 1939 VI. havi a dátum.
Már csak egy év, és megszületnek szüleim...

 

 

A csomó tökéletes megoldás mint tehermentesítő.

 

 

Ez az indukciós tekercs, ami két célt is szolgál. Egyrészt mivel transzformátor,
ezért a vonal egyenfeszültsége nem jut át rajta a hallgatóig, aminek ettől
egyrészt valamelyik irányba kiakadna a membránja, másrészt pedig
lemágneseződne benne a mágnes. Másrészt az önhang csökkentő
áramkör lényeges eleme is ez a transzformátor. Ezen áramkör
azért kell a telefonba, mert e nélkül visszahallanánk a saját
hangunkat a hallgatóban. Ez egyrészt zavaró lenne,
másrész be is tud tőle gerjedni a készülék.

 

 

Nem igazán érdekel, hogy áram jár benne, kimosok mindent.

 

 

A zsinórt nem mostam ki, gondoltam hozok másikat a melóból.

 

 

Valami azt súgta, még ne dobjam ki a régi zsinórt, ezért bedobtam.
Mármint ide, a szokásos helyre a kályha sutba.

 

 

Az alkatrészek egy része az asztalomon tanyázik.

 

 

Másrészük az erkélyajtó előtt ücsörög. Itt süt rájuk a nap, átjárja őket a szél.

 

 

Ezek meg azért vannak a kályha tetején, mert itt volt hely.
Tervezem, hogy felszabadítok némi vízszintes felületet a szobában. (polc)
Persze ahogy elnézem a dolgok állását, messze még a felszabadulás...

 

 

Senki sem mondhatja rólam, hogy lógatom a lábamat!
Felrakom az asztalra ahogy szoktam.

 

 

Gondoltam beletúrok a melóhelyi pincében abba dobozomba,
melyben a régi (meg a nem régi) kacatokat tartom.
Ilyenkor persze mindig hazakerül valami.

 

 

Egyik tárcsa roggyantabb mint a másik, majd összekombinálom őket.

 

 

Egyszer ezt a sípolót is bemutatom, de ez jövő évi terv.

 

 

Ezek nem túl érdekes dolgok. Persze kinek mi az érdekes?
Nekem egy KKváltó, illetve egy zümmer éppen megfelel
arra a célra, hogy összevissza beszéljek róluk
mindenféle zöldségeket.

 

 

Van egy darab működő PTS200-as érpárkereső készletem (ezzel dolgozom),
és van egy egész fiókra való működésképtelen. Már valósággal félek
megközelíteni a raktárban a selejtes dobozt. De ha egyszer
rám nézve olyan az láda, mint egy mágnes!

 

 

Nem sietek, először begyűjtök minden szükséges alkatrészt.
Újabb relés doboz hozzávalói, balra egy agybeteg fogyasztásmérő.
A lényeg, hogy szét tudom válogatni a különböző projectek összetevőit.
Ha meg egyszer véletlenül nem sikerülne, annál izgalmasabb lesz a történet!

 

 

Nem volt kedvem tárcsát szerelni, belenéztem inkább a fogyasztásmérőbe.
Ehhez sem volt igazán kedvem, ezért vettem inkább egy másikat.

 

 

Ebből a négy tárcsából kell összehoznom egy működőt.

 

 

Nekem ez a színkombináció jön be, szerintem a fekete nagyon megy a krómhoz.

 

 

Ha figyelmetlenül szemléljük, akkor úgy néz ki, mintha ép lenne. Sajnos nem az.
A porcelán számkorong több is helyen törött, és hiányos is.
A lényeg, hogy szép, és működik.

 

 

 

A tárcsa nem csak szép, de pontosan is jár. Utóbbit nem
produkálta tartósan, de erről majd kicsit később.

 

 

Úgy szeretem ezt a játékot...

 

 

Van nekem ez a hangszerem (lamenta), játszom rajta kicsit.

 

 

Á... Ennek a hallgatónak olyan bödön hangja van...

 

 

Forrfület kap a vezetékek vége, vagyis beszerelem a nem korhű, de jobb hangú
hallgatót. Úgyis hiányzott a kézibeszélőből a két rugós érintkező lemezke...

 

 

Mit akartam ezzel a képpel? Talán azt akartam elmesélni, mikor egy erősítőt építettem
azonmód, hogy egy ilyen kis trafóból készítettem vezérlést négy 2N3055-ös számára,
majd ezt egy hangfalba építettem. Amolyan aktív hangfal féleség volt. A cégünknél
felszerelt vezetékes rádióra lehetett vele rásegíteni. Sajnos már nincs meg,
szétbontottam mikor feleslegessé vált, de a trafót azt megtaláltam.

 

 

Íme a trafó. Ennél egyszerűbb vezérlés egy hídvégfoknak nem is létezik!
Már persze annak, aki tud otthon trafót tekercselni.

 

 

A Magyar Királyi távbeszélő igazgatóság pecsétje.

 

 

Eltelt egy hét, aztán egy másik, majd egy egész hónap.
Nem kapkodtam el a dolgot, de legalább biztosan kiszáradt a készülőék.
Jöhetnek vissza a drótok.

 

 

 

Ellenőrzöm a csengőt. Nem állítódott el.
No de miért is tette volna?

 

 

Ezt a képet sokáig nézegettem, mire rájöttem, hogy mit akartam vele.
A lényeg az a barna színű telefon kapcsolási rajzos könyv.

 

 

Lusta voltam betenni a könyvet a szkennerbe (ide jutottunk), de fotózva is jó lett
a rajz. Kedves dolog, hogy a vezetékek színei oda vannak írva. A rajzot olvasva
kiderül, hogy a vonalbemenetnél az átkötést megbontva elhallgat a készülék
csengője, illetve "Va" és "C" közé kapcsolót kötve, a készülék
csengője ki-be kapcsolható.

 

 

A fém számtárcsa vezetékei nem színes cérnával jelöltek, hanem eleve
a vezetékek szövetruhája van színes anyagból. Mindenesetre szép.

 

 

Összeszereltem, kipróbáltam, majd visszaraktam az ablakba.
Nem száradni, csak már úgy megszoktam, hogy itt hever.

 

 

Megmondanám, hogy hová rejtettem el a maradék alkatrészeket, de elfelejtettem.

 

 

Viszont nem felejtettem el másik gömbzsinórt keresni a melóban.
Viszont nem találtam. De jó, hogy nem dobtam ki a régit!
De kár, hogy nem mostam ki a múltkori adaggal...

 

 

Nem a fém dugót teszem a vezeték végére, hanem újabb fajta műanyagot.
Ez a műanyag dugó a CB76-os készülékeken jelent meg.
A gyakorlatban elpusztíthatatlannak bizonyult.

 

 

Ez kész!
Szóval innentől már valami más okot kell találnom a halogatásra.

 

 

Szeretem az ilyen képeket. Bárhogy is nézegettem, ez bizony semmiképp
sem illik a sorba. Persze mikor fényképeztem, akkor még illett.

 

 

Ilyenkor általában segít, ha megnézem a következő képet. Jelen esetben például
arról van szó, hogy a filmfelvevő helyére tettem a maradvány készüléket.
Sajnos törött, nincsenek zsinórjai, és a kézibeszélő is hiányzik róla.

 

 

Szép ez a készülék! Kicsit ugyan komor a feketeségével, de a kóla óra előtt
egészen jól mutat a szobában. Itt is hagytam díszelegni néhány hetet.

 

 

 

Tudtam én, hogy nem szabad elkapkodni a dolgokat! A korábban bemutatott
tökéletesen forgó tárcsa belassult. Tette mindezt egy hónapi állástól.
Szóval a régi dolgok is el tudnak ám romlani, nem csak az újak.

 

 

Ez így túl mélyen van ahhoz, hogy hozzáférjek, meg úgy is tudom mi a baja.
Az idők folyamán a súrlódó részek kenésére használt olaj összeállt a porral.

 

 

Kiszedtem a tárcsát.

 

 

Kiszedegettem belőle a valamikor bekent részeket, majd kimostam
a zsírszerű anyaggá változott műszerolaj maradványait.

 

 

Íme a regulátor. Ha gyorsan akar forogni, akkor kirepülnek
a röpsúlyok, és lefékezik. Ugyan nem egy elektronikus
fordulatszám szabályozás, viszont időtálló, bevált.

 

 

A szárnykerék, és az őt és a regulátort meghajtó fogaskerék.
A szárnykerék szárnyacskái nyomják szét az impulzusrugó érintkezőit.

 

 

Kimostam, bekentem, majd összeraktam. Most már csak újra fel kell húzni.
Emlékeim szerint 3,5 fordulatot kell tekerni a balra fent látható
alkatrészen, mielőtt beakasztom a körmeit. Nem is
olyan egyszerű feladat, de van benne rutinom.

 

 

Szerintem ezen kép alapján érthető, hogy miért nem forgott rendesen a tárcsa.
De akkor hogy lehet, hogy pár héttel ezelőtt meg tökéletesen forgott?

 

 

 

Most ismét jól forog, s mivel a zsírt kimostam belőle, valószínűleg így is marad.

 

 

Bekötöttem a készülékzsinórt.
Hiába a csavaros bilincses rögzítés, rutinból kapott egy csomót.

 

 

Ez nem egy szép kombináció, de csak a próba erejéig van rá szükség.

 

 

 

Természetesen csak utólag derült ki, hogy a csöngésről készült videó alatt
behallatszik egy Panasonic készülék csengőhangja is. Akartam írni, hogy
ez a régmúlt és a jelen egybecsengése, de aztán rájöttem, hogy
a duplakazettás Panasonic üzenetrögzítős is már a múlt.

 

 

Kész! Megy az új gazdájának. Újabb lommal kevesebb!
A dolgok persze sosem ennyire egyszerűek, hiszen nekem is megtetszett.
Sajnos a maradvány, beszélő nélkül nem mutat valami jól a polcon, és ilyen készülék,
illetve hozzávaló alkatrész már nem igen kerül elő. Talán egy hét telhetett el,
gondoltam hazahozom a melóból a szennyes ruhát. Letérdeltem az
öltözőszekrényem elé, és elkezdtem egy szatyorba tömködni
a lentre hátra bedobált szennyest, mikor is hogy, hogy
nem, előkerült egy újabb CB35-ös készülék...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...