Electra rádió
(csak a formája miatt)

Bárhogy igazgattam, ha az asztalon fotóztam, mindig becsillant. Kéne már ide valami
rendes világítás... Éppen kisütött a nap. Ezt csak azért írom, mert általában estefelé
szoktam szétszedni, fényképezni. Bevittem hát a rádiót a szobába, közben kitettem
a napra a paprikapalántás dobozt, és mindjárt lőttem is a rádióról egy szokatlanul
jó képet. Ezt a kisrádiót azért vettem meg, mert egyszerűen hülyén néz ki.
Ez a nyúlánk retikül forma szerintem valahogy nem mutat jól egy
táskarádió esetében. Persze ez ízlés kérdése...

 

 

Életemben nem hallottam erről a cégről! Internet viszont kidobta a logóját. Vajon mit
akar mondani az utolsó betű elnyújtott szárán ülő valami? Netán arra figyelmeztet,
hogy elfelejtettem betenni a fogsorom? Vagy csak arról van szó, hogy a rádió
közelében a hamburgerek visszaharapnak? Vagy az egy gyűrött punci?
Már a múltkor is találtam egy stilizált női nemi szervet az Albatros
rádión, vagyis valószínűleg ez valami titkos verseny lehetett
a rádiók gyártói között, hogy ki tudja a legnyilvánvalóbb
puncit elsütni rádió előlapon úgy, hogy nem bukik le.
Ráadásul ezen a logón egyből két igen érdekes jel is látható.
Fordítsuk csak el a fejünket balra, és koncentráljunk a kép bal szélére.
Elég egyértelműen Miki egér árnyékát látjuk. Na most döntsük át a fejünket jobbra.
Aki szerint ebből a szögből nézve az nem egy segg, csillagforma
ribancrendszámmal, az valószínűleg mellmániás.

 

 

A skála szép, csak kicsit koszos. Nem jó jel, hogy a kosz a skálaüvegen belül van.

 

 

Sehol sem láttam a készüléken tápcsatlakozót. Akkor meg hol megy be az AC?

 

 

Középhullám és URH, utóbbi kikapcsolhatatlan AFC-vel.

 

 

Oldalról nézve sem valami formás.
Vagy csak hozzászoktam a szögletes vonalvezetéshez?

 

 

Ezen az oldalon található a két tekerő gomb, úgymint a hangerő és az állomáskereső.
Hangszínszabályozó nincs.

 

 

A rádió füle le van esve. Érdekes, hogy évek óta hevert a polcon, és pont most sikerült
széthullania. Már úgy értem, hogy megvan a fület tartó gombocska, mert megtaláltam az
asztalon pár napja, csak nem tudtam, hogy mihez tartozik. Még jó, hogy nem dobtam ki.

 

 

Az antenna megvan, de nem valami masszív.

 

 

 

Ha nem piszkálom, akkor nem lötyög ilyen bánatosan.
De én persze piszkálom...

 

 

A rádió hátlapja szokatlanul csupasz. Én mondjuk így szeretem. Nem vagyok oda érte,
 mikor összevissza kell forgatni a készüléket, hogy megleljem az eldugott kezelőszerveket.

 

 

Van itt minden! Két dolog érdekes.
Egyrészt az, hogy 110-120 voltról is működne, a másik meg az, hogy Koreában készült.

 

 

Balra lent a hátlapot tartó csavar, kb. középen pedig egy olvadásnyom.
Mintha valaki hamutartónak nézte volna a készülék hátulját...

 

 

Azért nem találtam a hálózati zsinór csatlakozóját, mert nincs. Ez a lyuk van helyette.
Itt jött ki a készülékből eredetileg a hálózati zsinór, ami a teleptartóba gyűrve ücsörgött.

 

 

Valamikor biztos így volt, de mára már csak a teleptartó maradt meg.
Jobb is így, hiszen mifelénk 230 Volt van a konnektorban, nem pedig 110.

 

 

Ez a teleptartó. Ez kérem be sincs kötve!

 

 

Szokvány távol-keleti rádió, semmi különös alkatrész.
A szivacs kissé mállott, és mintha néhol még penészes is volna.

 

 

Ami kissé furcsa, az a rádió viszonylag vastag belső vaslemez váza.
Már persze ami megmaradt belőle...

 

 

Ahová a zöld nyíl mutat, az egy csavar feje.
Tudom én, hogy nem látszik, de csavarmániás vagyok, és csavarfej az ha mondom!

 

 

A képen két történés is látszik. Az egyik nyilvánvalóan az, hogy mállik a rádió.
A másik esemény csak lelki szemeim előtt látszik, mert én már azt
is látom, hogy ma kénytelen leszek lemosni az asztalt.

 

 

Előkaptam egy hatalmas reszelőt, és ahol csak értem, letoltam a rádióról a rozsdát.
Azért szép dolog, hogy reszelővel kell gyógyítgatni egy táskarádiót.
De úgy is hiába mondom, hogy vegyük ki az elemeket...

 

 

Ez nem egy tipikus, asztalra szóródott rádióalkatrészről készült kép...

 

 

A rádió doboza a palántás dobozon szárad, a kora tavaszi napfényben.
A jelenlegi dátum 2011-03-22, kíváncsi leszek, mikorra lesz kész ez a cikk.
Majdnem két év kellett hozzá, hogy befejezzem. Illetve hogy megjelenjen.

 

 

A hangszóró lapos. Gondolom a rádió hangja is az...

 

 

A HF erősítő hagyományos trafós. A tranzisztorok apró fekete bogyócok.

 

 

A hálózati trafó (balra) alig nagyobb, mint a kimenő trafó. (jobbra)
Viszont mind a kettő rozsdás is, meg elemtrutyi megmarta is.

 

 

Ennek a tranzisztornak csak két lába van bekötve, vagyis diódának van használva.

 

 

Sovány bogyóc tranyók rejteznek a KF trafók között.

 

 

Az állomáskereső gombját valaki Epokittel ragasztotta vissza. Jó dolog az Epokitt!
Pont olyan mint a szigszalag. Egyszerűen mindenre rá lehet vele menni!

 

 

Nem csak a vasváz van elrohadva, hanem az egyéb fémből készült alkatrészek is.
Például a potméter kapcsolós része is merő egy rozsda.

 

 

 

Miután a kapcsolót kicsit megvakartam, megszólalt a rádió.
Középhullámon szól, URH-n viszont nem.

 

 

Így néz ki kívülről a hullámváltó kapcsolója. Gondolom belülről sem lehet sokkal szebb.
Ki tudnám cserélni, de nem férek a lábaihoz, ezért csak kontakt sprayt kap.

 

 

 

Használt a spray. Beindult az URH is. Meglepően jó hangja van a rádiónak!
Mindezt úgy, hogy az általam lapos hangúnak jósolt hangszóró
a panel mögött löfög a levegőben.

 

 

Azt mondják, az alumíniumot megvédi a korróziótól a felületén képződött oxidréteg.
Mondjuk úgy általában igen, de az elemből származó trutyitól már nem.
Például az apukám által épített erősítő úgy 10 évet ült a pincében,
de az alumínium váz legfeljebb csak porosnak volt mondható.

 

 

                Hogyan is volt...
   Legutóbb ott tartottam, hogy leégett a csöves erősítőm. Kellett volna valami, ami ha lehet jó hangosan, de legalább olyan hangosan szól, mint a push-pull PCL csöves kreációm.
   Alkatrészkészlet kb. semmihez sem volt itthon, viszont volt egy komplett erősítő a pincében. Ezt még apukám építette fiatal korában, csakhogy nem fejezte be. Maga az erősítő készen volt, csak nem voltak rajta gombok, és nem volt bedobozolva. Ebből az állapotból készre hozni nem egy nagy művészet. Csakhogy apukám valami érthetetlen okból nem engedett ennek az erősítőnek a közelébe.
   Mai napig nem értem pontosan apám viselkedését. Nem tudom miért ragaszkodott ahhoz, hogy az általa igen szépen kivitelezett erősítő, a fáspincében porosodjon a polcon. Hiába is kérleltem, egyszerűen nem adta!
   Ekkoriban voltam a -még gyerek, de már majdnem felnőtt- határon. Már sokat maradoztam ki, sokszor értem későn (vagy másnap) haza. Ráadásul apukám kedvenc hobbyja ellen voltam, vagyis eszem ágában sem volt kimenni a telekre. Lehet, ez utóbbi győzött. Apukám azt találta volt mondani, ha kiásom a telken a víztározó helyét, akkor megkapom az erősítőjét.
   Ez a munka nem volt egy nagy kunszt. Mindössze egy méterszer méterszer két méter mély gödröt kellett alkotnom. A telkünkön (Biatorbágy) a föld agyagos. Az agyagos föld egyrészt előny, mert nem kell zsaluzni, simán megtartja magát egy bárhány méter mély gödör fala. Másrészt hátrány is az agyag, mert az agyagos föld össze van állva. Nem lehet csak úgy simán lapátolni, mint mondjuk a homokot.
   Én kicsit olyan vagyok (ha dolgozni kell) mint egy robot. Ha egyszer nekiállok valaminek, nincs se éjjel se nappal, se éhség se semmi. Csak a feladat! Pontosabban fogalmazva ez volt a helyzet valamikor régen. Ma már... De ezt inkább hagyjuk...
   Ott tartottam, hogy az öregem megpróbált rávenni, hogy menjek ki a telekre, illetve kísérletet tett arra, hogy megszerettesse velem a földtúrást, mint hobbyt. Egyrészt sikerrel járt, mert kimentem a telekre, és kiástam a víztározónak a két köbméteres gödröt. Ezentúl nem ment veszendőbe a faház tetejéről eredő esővíz, mert megmaradt a kibetonozott ciszternában.
   Másrészt nem volt sikeres a telekre vonzási akció, mert a gödörrel egyetlen nap alatt elkészültem, majd újra felé sem néztem a teleknek. Engem valahogy nem vonz a föld. Pontosabban szólva a növénytermesztés. Ennek az utóbbi időben ellentmond az a tény, hogy hatalmas lelkesedéssel varázsolom paprikakerté az erkélyünket.
   Mennyit tudok mellébeszélni? Sokat! Hiszen akár kezdhettem volna úgy is, hogy megkaptam apukámtól az ő régi erősítőjét. Mindegy... Azért csak eljutottunk idáig.
   Felhoztam a pincéből az erősítőt, ami nem volt olyan egyszerű, mert nagyon nehéz volt. Kb. kétszer akkora trafók voltak a hatalmas alumínium sasszira csavarozva, mint amekkorák az általam épített csöves erősítőben voltak. Bedugtam, bekapcsoltam, de sajnos meg sem nyikkant.
   Gyönyörű volt benne minden! Minden alkatrész a helyén, minden egyenesen állt. Mindenfelé szépen vezetett kábelek, bakelit lécek forrcsúcsokkal. Egyszóval példaértékűen szépséges felépítésű volt.
   Két EF86-os volt a bemenetén, vagyis kétcsatornás keverővel kezdődött. Aztán jött egy hagyományos lepke hangszín fokozat, majd valami ECC cső mint fázisfordító, végül pedig a két darab EL84-es.
   Fél napi méregetéssel sikerül rájönnöm, hogy mi a baja. Volt benne egy forrasztás, ami a meghajtó, illetve fázisfordító fokozathoz vitte, illetve csak vitte volna a tápfeszültséget. Az ellenállás lába elengedett, de mivel minden masszívan állt a helyén, a hiba szinte észrevehetetlen volt.
   Végül úgy találtam meg, hogy egyenként megmozgattam az összes alkatrészt, és egyszer csak megszólalt. Persze ki is lehetett volna mérni a hibát az apukámtól kapott műszerrel, már persze ha bármi is utalt volna arra, hogy valahol nincs tápfeszültség a dobozban.
   Az erősítőt már lehetett használni, csak kicsit veszélyes volt. Felül égési, alul áramütési sérüléseket lehetett tőle szerezni. Lomtalanítottam pár pozdorjalapot. Ebből készült az erősítő doboza. Se festés, se tapéta. Csak a natúr pozdorjalap.
   Előlap sem volt, vagyis szemből bele lehetett látni a dobozba a sasszi feletti résen. Kifejezetten jól néztek ki a dobozból kivilágló csövek.
   Ennek az erősítőnek egy házibuli lett a veszte. Csapi Attila osztálytársam meghívott egy házibuliba. Jóban voltunk, bár nem tartoztunk az osztályon belül egy klikkhez. Vagyis valószínűleg inkább az erősítőmnek szólt a meghívás, mint szerény személyemnek. Ez persze teljesen mindegy, a lényeg úgy is a csajok, a pia, és a beszélgetés.
   Sajnos nem tudtam elmenni a buliba, mert valami családi összejövetel volt, melyek alól akkoriban még nem húztam ki magam. Attila átjött, elkérte az erősítőmet, én meg persze oda is adtam.
   Volt bennem annyi együttérzés, hogy mégis milyen buli az, amelyikből hiányzik a hangos zene? Mert ugye volt már olyan, hogy összegyűltünk, aztán kiderült, hogy a házigazda apukája aznap vitte be a Gelkába a hangfalakat, mert már sok volt bennük a hibás hangszóró.
   Vagy olyan is volt, hogy nem jöttek el a csajok. Ültünk letörten, majd miután a beszerzett italok többségét elfogyasztottuk, átbeszéltük az élet dolgait. A srác aki a magnót hozta haza is ment, mondván milyen buli az, ahol nincsenek lányok...
   Már éppen azon voltunk, hogy csinálni kéne valamit, mikor csengettek. Megjöttek a lányok. Összegyűltek valahol, ők is megitták amit csak találtak, majd átbeszélték az élet dolgait. Többek között azt is, hogy a fiúk valószínűleg táncolni akarnak, majd inni, majd pedig... De ez már túl messze esik a szétszedtem témájától...
   Miután a lányok rendesen becsiccsentettek, és ők is megdumálták az élet dolgait, vagyis azt, hogy ők is táncolni, inni, és khm... szeretnének, mégiscsak átjöttek, de akkorra már nem volt zene. Pia sem nagyon volt már, így maradtunk az élet dolgainak átbeszélésénél, és a...
   Szóval imígyen átérezve a helyzet komolyságát, kölcsönadtam Attilának az erősítőmet. Akkor délután láttam őket utoljára...

 

 

A rádió panelja több helyen hozzá van, illetve már csak volt, kötve a vasvázhoz.

 

 

Megszáradt a doboz, mehet bele vissza a rádió. Az a zöld doboz meg általam lett
találva az utcán. Volt még mellette ez az. Majd mindjárt azokat is lefotózom.

 

 

Azon töprengtem, keressek-e belevaló hálózati trafót, de aztán elvetettem az ötletet.
Szerintem semmivel sem érezném magam jobban, egy újabb működőképes rádiótól.

 

 

Feltettem a polcra. Gondoltam újabb polc van tisztázva rádió szempontból, hiszen a Riga
már volt boncolva, de aztán megláttam az alsó polc bal sarkában megbúvó Hi-Fi
feliratos kisrádiót. Szóval már tudom is, hogy ki lesz a következő alany.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...