Kensington lock
(lakat hardverekhez)

Gondoltam keresek valami egyszerűt.
Szerencsére nem csak bonyolult szétszednivalók vannak.

 

 

Annyira ugrált, hogy kénytelen voltam összetekerni, hogy le tudjam fényképezni.

 

 

Ez egy lakat.
A külső USB HDD boncolásánál hívták fel rá a figyelmemet.
Kimegyek hétvégén a piacra, erre ott jön velem szembe. (illetve az utcán hevert a porban)
Persze hogy hazahoztam, és azonnal felakasztottam a többi kábel közé.
Gondoltam mindjárt szétszedem, persze nem így lett.
 

 

 

Itt van mondjuk ez a szép külső wincseszter.
Az ember leteszi az íróasztalára, rádugja a laptopra, boldog.
Aztán jön valaki, aki úgy gondolja ennek a valaminek nála jobb helye lesz.
Ő boldogan elviszi, mi pedig boldogtalanul nézzük a hűlt helyét.
Könnyű elvinni egy kis dobozt, vagy akár a laptopot.

 

 

Hogy ez ne legyen olyan egyszerű, itt van a lakat helye.

 

 

Az acélsodrony másik végén lévő hurkot átfűzzük valamin amiről nem lehet lehúzni.
Például radiátorcső, vagy az íróasztalunkon található lyuk.
A lakatot meg rázárjuk a hardverre.

 

 

Sajnos a kulcsa nincs meg, de ritkán találni porban lakatot kulccsal...

 

 

Ez a része megy a hardverbe, elfordítás után ki nem jön onnan!

 

 

Gondoltam elrontom, úgy sincs hozzá kulcsom.
Az acélsodronynál fogva lehet megtámadni.

 

 

Van itt minden, kivéve hidegvágót!
Múltkor nézegettem az autóba való szelepeket a piacon, de nem ugrott be mire kell.
Most persze beugrott...

 

 

A szeleptányér jól nyeli a kalapácsütéseket, a szelepszárból meg hidegvágót lehet köszörülni.
Ehelyett most ezzel az esztergakéssel fogok próbálkozni.

 

 

 

Hát ez nem jött össze, de ennyi feladatra alkalmatlan szerszámmal ez nem is csoda.

 

 

Viszont a bowden nem olyan erős, szerintem áttételes csípőfogóval el tudtam volna vágni.

 

 

Gondoltam ha erővel nem megy, próbálom ésszel.
Aztán rájöttem, hogy az sincs itthon, ezért újra az erőhöz folyamodtam.

 

 

Miután letéptem a zárról a burkolatot, hozzáfértem a zár stiftjeihez.

 

 

Egy részük itt van a háttérnek használt fehér papíron,
a többi alkatelem pedig vidáman szóródott szerteszét a szobában!

 

 

Nem szétverhetetlen, de azért nem egy egyszerű eset.
Mindenképpen megéri venni egy ilyet, ha olyan helyen szoktuk
hagyni mondjuk a laptopot, ahonnan az játszi könnyedséggel elemelhető.
Jelezném, hogy ez gyakorlatilag minden helyre igaz!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...