Falióra
(magam kukáztam)

Megígértem magamnak, hogy hetente egy lomot kiszedek innen, és szétszedem.
Már elment a hét, vasárnap délután van, de még nem nyúltam semmihez.

Gondoltam legyen ez az óra, ezzel biztosan gyorsan végzek.
Amúgy magam gyűjtöttem lomtalanításkor a Ráday utcában.
Ezen tettemet igen rossz szemmel figyelték a lomis cigányok...

Már az előző kép sem volt semmi,
de barna alapon barna valamit fotózni, ami ráadásul még be is csillan...

Fadarabok, óramechanika, nincs itt semmi meglepő.
Gondoltam szétbontom apróra, aztán besöpröm a maradékokat a vödörbe.
Nem ez lett a vége, de ne szaladjunk ennyire előre!

Az akasztója nincs a helyén, hanem csak úgy oda van celluxozva.

A balra látható huzalkapocs a faszerkezetet tartja össze,
a jobbra látható fehér valami pedig az óraüveget tartja a helyén.
A huzalkapcsot simán kihúztam, hiszen az alapjaiban véve csak egy szeg.
De a fehér valamit már fél perce tekertem, mire rájöttem, hogy azt is húzni kell...

A sarkokban csapolás és egy szeg látható.
Egyszerűen össze van ütve, én meg majd szét fogom.

Csak azért kell bele baby elem, mert az nem szokott lenni itthon.

Az elemtartó érintkezőjén vannak nyomok, de nem vészes.

Szerintem ez görbe.

Így nem is csoda, hogy oda kellett celluxozni.

Mondjuk azért látszik mit kell vele csinálni, hogy jó legyen, ehhez képest a cellux...

Kis egyenesítés csak úgy szabadkézzel, és már esze ágában sincs kiesni innen,
ami egy akasztó esetében nem egy hátrányos állapot!

Keletnémet óra, de hogy ezt miért a legapróbb gombocskára írták rá?

A lyukon benyúlva, a mechanika tokját oldalra feszítve jön szét.

Semmi meglepő, láttunk már ilyet.

Az NDK baj, akarom mondani színkeverői versenybeszálltak
a nagy szovjet árnyalatbajnokokkal, s ezt a majdnem barna, majdnem
vörös, de végül is meghatározhatatlan színű panelt sikerült létrehozniuk.

Gondoltam hátha mégiscsak van itthon baby elem.
Gondoltam én az öttalálatos szelvényre is, de az nem jött be...

A mutatók összeakadnak.

Levettem a plexit, hogy jobb képet csináljak az összeakadó mutatókról,
erre most a másik végük akad egymásba. Persze nem azért mert jár az óra,
hanem azért, mert a kismutató nincs rögzítve, teljesen szabadon bóklászik körbe.

A nagymutató csavaros rögzítésű.

A kismutató rátolós.

Kicsit megtörölgettem a porrongyommal, amitől némileg koszosabb lett.

Már megint rumli van az asztalon, most kéne úgy dönteni, hogy irány a szemetes.
Erre elkezdem feltúrni a szobát a hiányzó másodpercmutató előkerítésének érdekében.
Valahol láttam egy óramechanikát, rajta vagy mellette a másodpercmutatóval.

Jó kép. Amúgy csak azt akartam vele szemléltetni, hogy a falra
szerelt dobozok sora nem ér véget a hangfalnál, hanem folytatódik tovább befelé.
A hangfalat ki kell venni a helyéről, ha hozzá akarok férni a ritkábban használt dobozokhoz.

Megoldás volna ha beljebb tolnám, de nem megy, mert ez egy igen mély hangfal.
Azért van ilyen fura borítása, mert a szőnyegpadló olcsóbb volt mint a tapéta.

Itt a szétszedett óra, de mutatók sehol.

Azért belenézek a többi dobozba is, megszemlélem a kincseimet.

Ezeket is rég láttam.

Teljesen új potméter zsebrádióba.
Gondolom Ezermester egységcsomagból származhat.

Ez egy dinamikus pickup lemezjátszóhoz, csak nagyon régi.
El van téve emléknek, de alkalomadtán majd ebbe is belenézünk.

Értelmesen rendezett doboz, egymás mellett vannak az összetartozó holmik.
Kék fejű szegek és integrált áramkörök...

Már majdnem üres az a faláda, de azért még vannak benne lomok.
Ahelyett, hogy szisztematikusan haladnék, csapongok a szobában összevissza...

Ha nem írom meg a szöveget idejében a képekhez, akkor elfeledem mit ábrázolnak.
Ezekről például már másnap sem tudtam, hogy micsodák!

De nem csak alkatrészekről, hanem akár komplett tárgyakról is képes vagyok megfeledkezni.
Ez például egy másik falióra amit már szét is szedtem, csak nem tudtam összerakni.

Majdnem olyan színe van az órának, mint a szekrénysornak.
Én inkább egy vidámabb, világosabb színű órát szeretnék.

Ha megcsiszolom, akkor az enyhe pác alól előtűnik a világosabb fa.

Kihúzogattam a huzalkapcsokat.

Erre leesett a számlap.
Most kéne abbahagyni, de visz tovább a lendület.

Ezen a képen meg pont ugyanaz látható mint az előzőn, csak nem.

Szép keret!
Mi lenne, ha begyújtanék vele a cserépkályhába?

Ezek az apró szegek tartották...

...az óra számlapját.

Ezek négyen pedig...

...ezeket fogták össze.

Kitettem a lomokat az előszobába, ebből baj lesz!

Egyik következő projectem a pincei polcokon való rendrakás lesz.
Addig is míg ez bekövetkezik, meg kellene találnom a csiszológépet.
(mindeközben kedvesem hitetlenül mosolyog a jobb alsó sarokban)

Annyira gyorsan kalimpálok a kezeimmel, a fotómasina teljesen összezavarodik!
A lényeg a lényeg, hiába rázogatom a csiszológépet, az nem hajlandó beindulni.
Tudtam én, hogy ki kellett volna dobni ezt a hülye órát!

Mi lenne, ha mégiscsak kidobnám azt a hülye órát?
Szerintem sokkal rutinosabban dobok ki órát, mint javítok elektromos kéziszerszámokat!

Most például azt játszom, hogy a kommutátorhoz vezető hűtőbordák
között benyúlva egy csavarhúzóval lökdösöm a motor forgórészét.
Nem, nincs kihúzva a zsinór vége a konnektorból!

Nem lett jó, sajnos továbbra sem indul el a motor.
Mikor először megnyomtam a gombot, egy pillanatra felpörgött,
vagyis nem lehet különösebben nagy baja. Tapasztalatom szerint
az ilyen téves vélekedés után miszlikbeszedés szokott következni.

Ha mondom!

Van benne némi por, de mi is lenne benne, ha egyszer csiszológép.

Nincs mese, szétkapom.

A csiszológépből lehetett volna írni egy újabb szétszedtemet, de most már mindegy...

Ugyan a gép meglepően jól tömített, de pár év alatt azért csak bejut némi por.

Azon gondolkodom, merjem-e bedugni a gépet szétszedett állapotban,
de úgyis tudom, hogy meg fogom tenni.

Vagy nincs elem a műszerben, vagy már rég kihalt belőle.

Nehogy a csupasz krokodilcsipeszektől áramütést kapjak,
két szeget fogtam a csipeszekbe, azzal tapogatok.

Úgy néz ki, hogy a kapcsolóval van a baj.
Valóban nem kapcsoltam, pedig ha még idejében kidobtam volna az órát...

Kivettem a kapcsolót.

Ránézésre semmi baja, csak tele van porral.

Kiporolom az amúgy más baja nincs kapcsolót.
Ha szét találna esni, úgy átkötöm a helyét mint a sicc!

Nem repült szét a kapcsoló, már szerelem is vissza.

Nem vagyok irigy, jut por mindenkinek!

Hát ez jó lett, most kénytelen vagyok dolgozni.

Először mindig kézből csiszolok, aztán rájövök, hogy van asztalos szorítóm.
Mondjuk arra még nem jöttem rá, hogy miért kell szegény asztalosokat szorongatni...
 

A csiszolás egy igen unalmas tevékenység...

...de én igen elmélyülten tudom csinálni.

Felcsiszolva más lett a színe.

A deszka egészen világos lett, én viszont pont olyan sötét maradtam mint csiszolás előtt.

Mikor már nagyon nem akar dolgozni a csiszológép, akkor kicserélem rajta a smirglit.
Néha lekopik a vászonig mire észbe kapok...

Felcsiszolva sokkal világosabb lett.

A lécek széleit kézben fogva csiszolom le.

Nagyon sebesen kalimpálok!
Magam csak statikus fotókat szoktam lőni, de most az asszonynál a kamera.
Addig nyomogatta, míg rá nem jött, hogyan lehet visszanézni a képeket.
Valamiért ez neki a mániája...

Bármilyen sebesen is dolgozok, az az asszonynak az lassú.

Szépen összetakarítok magam után.

Szerencsére találtam egy doboz lakkot.

Menten rá is fújtam a fadarabokra.
Ha a lakk netán döglött volna, akkor ez egy szokatlanul lassan készülő szétszedtem cikk lesz.
Persze amúgy sem szoktam a dolgokat elkapkodni...

Nem azért lakkozom a léceket papírdobozon, mintha félteném a munkapadot,
hanem így könnyedén lehet forgatni a munkadarabot a leesés veszélye nélkül.

Persze a tárgyak nem lakkozás közben szoktak leesni,
hanem közvetlenül a lakkozás után, hiszen ilyenkor ragadnak a legjobban.

Az óra maradék alkatrészeit is megnézzük közelről.

Ennél a menetnél fogva van belecsavarozva az óra a számlapba.

Kivettem az elektronika panelját.

A koporsóforma a kvarc, a fehér torony pedig
a kvarc pontos beállítására szolgáló trimmerkondenzátor.

A tekercs az óra motorja, az alatta található IC pedig leosztja a kvarc frekvenciáját.

Pár fogaskerék.
Mi lenne ha szétszóródnának, én meg emiatt kidobnám az egész órát?

A teleptartó érintkező lemeze nem is látszott annyira koszosnak, mint amennyire valójában volt.

Beraktam pár óradarabot a csapba.

Ugyan nem voltak különösebben koszosak, azért megszokásból elmosogattam őket.

Az óra hátsó borítása olyan szép világos színű lett mint újkorában!
Ez fontos, bár senki sem néz egy órát hátulról...

Másnap reggelre megszáradt a lakkozás.
A lakktól a fa kicsit besötétedett, de még mindig világosabb mint volt.

Ott egy óra, csak nem látszik!

A tisztaság ugye...

Rázogattam hogy jön szét, aztán meg alig bírtam összeszedni a darabjait.

Elloptam a mutatóját, persze nem lett jó.

Sebaj, ugyanis az éjszaka folyamán megálmodtam hol láttam a bontott órát.
Hol máshol lenne, mint a mérőműszeres dobozomban?
Itt van neki helye, hiszen az óra időmérő.

Két piros másodperc mutatót is találtam, de egyik sem stimmelt a tengelyhez.

Végül ezt választottam, persze kicsit majd egyengetek rajta.

Nem bonyolult összerakni, pláne hogy összejelöltem a sarkokat.

A huzalszegeket visszaütöttem a helyükre.

Formázgattam a mutatót, de a közepe túl kicsi.
Ha leesik majd legfeljebb kiveszem belőle, eredetileg sem volt rajta.

Szerintem szép lett, bár sötét tónusban sem volt csúnya.
Közben egy üzenet a visszatérő olvasóknak:
Van hírlevél! Nem kell folyton benézni, megy az üzenet ha szétszedtem valamit.
Erre az alábbi kék gombra kattintva lehet feliratkozni.

Semmi spam, címzettek nem látják egymást!

Az előszobához nem illik, mert itt világosabb színű bútor van.

A nagyszobában meg sötétebb a bútor mint az óra.
Az én szobámban meg nekem óra ne ketyegjen, mert kivágom!
Ha ki nem is, de bevágtam egy sarokba, majd találok neki egy jó helyet.
Panaszkodik anyukám mikor hazajön a telekről: Nincs kint egy működő óra se!
Van, hogy a dolgok egésszé kerekednek...