ITT stereo recorder 82 Hi-Fi deck
(azért vettem meg, mert szép fényes volt)

Megígértem magamnak, hogy minden héten szétszedek innen valamit.
Ha be is tartom, akkor két hónap múlva nem lesz itt semmi.
Hát, erre kíváncsi leszek!

 

 

Ezt a magnót azért vettem meg, mert egyrészt igen szép fényes,
másrészt meg olcsón is adták. Az utóbbi volt az erősebb érv.

 

 

Nincsenek rajta különösebb használati nyomok, szinte olyan mint egy új.
Vagy nem használták, vagy kíméletesen tették.

 

 

A műszerei picik de szépek.

 

 

Számláló, középen a számláló nullázó gombja, jobbra a kazettaajtó nyitógombja.

 

 

Jobbra a pillanat állj kapcsoló, balra fent a lyuk pedig egy kedves dolog.
Azon az apró lyukon egy vékony csavarhúzóval benyúlva, be lehet állítani a fejet.
Vagyis hibás fejbeállítású magnóval készült felvételt is normálisan meg fogjuk tudni hallgatni
a havertól kölcsönkapott kazettáról.

 

 

Megszokott sorrendben elhelyezett kezelőgombok.
A nyomógombok felületén sem látszik meg a használat.

 

 

Beállítható, hogy a felvételi szintszabályzás automatikus legyen-e, vagy kézi.
Én a kézire szavazok. Az automata műsorszünetben feltolja a zajt, és az nagyon rondán hangzik!
Az Fe a normál kazettát jelenti, a Cr pedig a krómdioxidosat.
A piros lámpácska a felvételt jelzi.

 

 

A kazettaajtó szokatlanul nagy, jobban mondva nem nagy, hanem széles.
Érdekes módon a bal felé eső rész mögött belül nincs semmi.

 

 

Mekkora szám volt a tolópotméter, mikor megjelent a boltokban!
Aztán az ember hazahozta, majd belegondolt hogy ezentúl 8 centi hosszú
és 3 milliméter széles lyukakat kell készítenie az erősítő előlapjára.

 

 

Jól cseng a fülemben ez a márkanév.

 

 

A csatlakozók a magnó elejére kerültek.
Itt mondjuk mindig hozzájuk lehet férni, cserébe folyton látszanak.
Vagyis finoman szólva nem valami szép megoldás.

 

 

A 82-es szám valószínűleg a gyártás évére utal, szóval nem egy mai darab.

 

 

Látszik, hogy volt már szétszedve,
mert a feliratos lemezt nem sikerült a helyére illeszteni.

 

 

Biztosíték csere előtt húzzuk ki a konnektorból.
Ez egy értelmes, megszívlelendő tanács!

 

 

Patkolva van a biztosíték, nem egy jó ómen!

 

 

A tolópotméter gombja egészen formás, sajnos az egyik hiányzik.
Először azt hittem, hogy maga a potméter is törött.

 

 

De aztán kiderült, hogy a megszokottól eltérően itt nem a potméterből lóg ki amire
a gombot rá kell dugni, hanem a gombból lók ki, amit a potméterbe bele
kell dugni. Mindegy, mert akkor sincs hozzá másik gombom...

 

 

Egészen szép ez a magnó, bár ez is csak egy üzleti fogás a vásárlók zsebének kifosztására.
Már úgy értem nem a szépsége, hanem a sztereó magnó. Jobban mondva a kazettás
sztereó magnó. Ezekre a kezdeti sztereó deckekre ugyan ráírták hogy Hi-Fi,
de aki hallotta őket szólni, az bizony pontosan tudja mi az igazság!
Korabeli (kicsit szorulós, mert mind olyan volt) kazettával
egy ilyen magnó nyávog, zajos, sávhatárolt hangú.
Viszont szép fényes, meg sztereó, meg Hi-Fi...

 

 

 

A kazettaajtón még nincs lassító mechanika, de azért nem nyílik túl durván.

 

 

Ez nagyon nem szép megoldás!
Hát nem volt a közelben egy megfelelő hosszúságú ötös csavar?

 

 

A biztosíték sohasem ég ki csak úgy!
Ha a biztosíték kiégett, akkor ott valaminek történnie kellett.
Javításkor nem (csak) az okozatot kell elhárítani, hanem magát az okot kell megkeresni.
Ráadásul a marhája nem jött rá, hogy ebbe a gépbe csak egy biztosíték kell!
A hálózati feszültségválasztó kapcsoló maga a primerköri biztosíték.
Ez a vastag drót most arra kényszeríti a magnót, hogy a trafó
110 Voltos tekercsén keresztül vegye be a 230 Voltot.
Kíváncsi leszek, maradt-e még benne valami élet.

 

 

Ez a magnó kívülről sokkal szebb mint belülről!

 

 

A hálózati trafó szépen le van árnyékolva.

 

 

Rengeteg drót van mindenfelé.
Nem is bolygatom, még letörök valamit valahonnan.

 

 

Ez a kondenzátor erősen utólagos beépítésnek látszik.
Annál is inkább, mert a párja a panel másik szélén nem azonos méretű.

 

 

Ez a mechanika nekem annyira ismerős!
Nem is csoda, hiszen ez ugyanaz a felépítmény mint a korábban már felboncolt N2202-es Philips.
A különbség csak annyi, hogy a Philipsnek tolókaros a vezérlése, ennek meg nyomógombos.
A mechanikát leegyszerűsíti a kép közepétől kicsit balra látható kapcsoló, ami a motor
forgásirányát megfordítja, mikor visszafelé tekercseljük a kazettában a szalagot.

 

 

 

Ez bizony befőttes gumi, ráadásul rosszul is van feltéve,
mert ebben a fajta mechanikában eredetileg két ékszíj van.

 

 

A motor fordulatszám szabályozó áramköre külön panelen van, de árnyékolva nincs.
Nem egy jó jel, mert ez a panel igencsak képes megszórni zavarokkal a magnó hangját!
Ezért van az, hogy ezt a panelt később beszerelték a motort árnyékoló vasdobozon belülre.

 

 

A belső beállító elemek árnyékolva vannak.

 

 

Gondoltam csak van valami a papírlap alatt.

 

 

De semmi, csak ide van bekötve a hálózati zsinór.
Kedves dolog az a papír takarás, nem tapizik bele az ember a 230 Voltos betápba.
Ez a részlet érdekesen alakult az ennél a gépnél modernebb magnóknál.
Valami számomra érthetetlen okból a hálózati zsinór és a trafó
primer tekercsének összekötése a dobozon belül egy
külön csatlakozón van, de teljesen csupaszon!
Ilyen például az AIWA F220-as deck,
de a Pioneer CT3-as is halálos.

 

 

Ötletesen átszereltem a hálózati feszültségválasztó kapcsolót
a 230 Voltos feszültségnek megfelelő helyzetbe.

 

 

A magnó továbbra is halott, semmi életjelet sem ad.
Nem is csoda, mert a panel alatt található szekunderköri biztosíték is szakadt.
A képen az látszik, ahogy éppen áthidalom a csipeszemmel.

 

 

Elég érdektelen látvány egy műszer feneke, meg egy tolópoti széle.
Nem akarom szétverni ezt a magnót, így be kell érnünk ilyen félresikerült képekkel.

 

 

Ez viszont egy jó kép, jól látszik rajta a magnóban uralkodó rendezetlenség.

 

 

Nem látszik, hát elmondom.
Balra egy tuchel aljzat popsiját látjuk, kicsit jobbra pedig egy kapcsolót.
E kettő kombinációjából született meg a kapcsolós tuchel.

 

 

A szekunder biztosítékhoz nem éppen egyszerű hozzáférni!

 

 

Mindkét biztosítékot megpatkoltam.
Van olyan gonosz dolog mint a drótozás, de ez legalább stabil!

 

 

 

A gyorspörgetés nem működik.

 

 

Mégpedig azért nem, mert hiányzik innen egy picike ékszíj.

 

 

Meg mertem volna rá esküdni, hogy van egy átalakítóm dominó tuchelhez.
Valószínűleg tényleg van, csak rajta van egy döglött fejhallgatómon.
A fejhallgató meg valahol a pincében lapul egy dobozba zárva.
Ennek a magnónak a hangját most nem fogjuk meghallgatni!

 

 

Egész jó kép ahhoz képest, hogy a kazettaajtó ablakán keresztül lőttem.

 

 

 

Ha rákötném az erősítőre, akkor biztos szólna, hiszen mozog a műszer.
De lusta vagyok, és nem kötök semmit sehova!

 

 

Ahogy így elnézem a csavarokat, ez a magnó többet volt szervizelve mint használva!

 

 

A hálózati zsinórt összebandázsoltam, hogy ne lógjon itt nekem.

 

 

Na ki gyűjt old hifit?
Ki ad ezért a régi magnóért valami más kincset?

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...