Pákatrafó
(apukám készítette)

Ez egy régi adósság, mindig csak emlegettem, hogy majd szétszedem, s belenézünk.
Egyszer mindennek eljön az ideje, e táp boncolásának például éppen ma.

Alapesetben nem is látszik, hogy itt van, mert el van rejtve a jobb alsó fiókba.

Szerintem 40 éve ugyanott ül. Már az előző asztalnak is a jobb alsó fiókjában
lakott, illetve még most is ugyanabban a fiókban van. Az új asztal belakásakor,
illetve fiókozásakor felhasználtam a régi asztal részeit. Szóval ez ugyanaz a fiók,
csak kapott körben egy peremet.

Hogy szétszedhessem, ki kéne húzni a konnektorból, de nem tudom melyik az ő dugója.
Hogy legalább lássam, hogy merre megy a kábel, ki kell rámolnom az asztal alól.
Meglepően szép gyűjteményem van használhatatlan kazettás magnókból.
A felül látható M531-esen már túladtam a múlthéten, most a lapaj
Philips következne, csak nem visz rá a lélek...

Jobbról jön egy fehér kábel, majd elindul felfelé.

A lomokat el kell pakolni, hogy előtűnjön a mögöttük megbúvó elosztó.

Találtam egy kövér dugót, amibe a lentről elindulóval azonos színű kábel van bekötve.
Kihúztam, erre elment a kép a monitorról. Érdekes...

Végül az asztal szélére szerelt aljzatokban találtam meg a kihúzandó kábelt.

Csak kicsit engedett a drót, de nekem elég ha idáig kijön a táppal a fiók.

A Wellerpákát nyugodtszívvel említem meg, hiszen már átesett a szétszedésen.

Van belőle egy kisebb gyűjteményem.

Azt tudtam, hogy van itthon egy bund vastag ón.

Azt viszont nem tudtam, hogy vékonyból is van itthon egy gurigával.

Illetve van egy konzervdoboz kiöntve forrasztóónnal.
Ezt úgy sikerült összehoznom, hogy a páka szivacsára ragadt ónt (jobbra látható)
nem dobtam ki, hanem mindig szépen eltettem. Például mikor nagyapám meghalt,
találtunk a szekrényében egy focilabda méretű sztaniol golyóbist. Ki mit gyűjt...

Ilyenkor kicsit izgalomba jövök. Vajon mi lehet a szatyorban?
Persze tudom, hogy fenyőgyanta van benne.

Ez egy igen ritka színes fotó az Orion űrhajó -Támadnak a kövek- című epizódjából.

Ezt a két valamit találtam alkalmasnak arra, hogy gyantaköveimet beléjük helyezzem.

Imígyen esett meg, hogy a szamócás üvegbe kerültek a kövek.

Alakul a kupi, de ezt már megszoktam.

A tápegység oldalnézetből.

A készülék teteje szikosztirolból van, apukám majd mindennek ebből az anyagból
készített dobozt, mert ez volt a gyárban. Mint a képen látható, nem volt
elég nagy a leeső darab, a tetőrésznél hosszában ragasztva van.

Az előlap formás, természetesen ez is ugyanolyan műanyagból van.
Én is szerettem ezzel az anyaggal dolgozni, mert kifejezetten jól alakítható.

Az előbbi kép kicsit sötétre sikeredett, ez meg világosabb a kelleténél.
Mindenesetre az jól látszik, hogy háromféle feszültség kimenet van.
A tömbler kapcsoló melletti első csatlakozóban egyenfeszültség
van, melynek szintje a felette található "U" dugó átdugásával
változtatható. A középső kimenet váltóáramú, a jobb szélső
pedig csökkentett variációs lehetőségű, ide való a páka.
Aztán van még három banánhüvely, ami a drótkereső.
Nekem is készített apukám egy ilyen tápot, csak azt egy
sikeres pincefeltörés alkalmával egy betörő eltulajdonította.
Az a táp nekem jobban tetszett, mert nem "U" dugós volt,
hanem körkapcsolós, óriás fekete Tanért gombokkal.

Szép kis masina, szó sincs trehány szerelésről!

A kábelek nem lógnak mindenfelé, hanem mind megfelelő hosszúságúra vannak vágva.
Persze azért sem lóghatnak, mert tömör a belső erük, így merevek.

A kábelek össze vannak fogatva leukoplaszttal.
A két tekercs ami bentebb látszik, egy zümmerré fűrészelt csengő.
A zümmer a szakadásvizsgáló része, például drótok végeit lehet vele beazonosítani.

A trafót apukám tekercselte. Persze úgy könnyű, ha van a gyárban vas, cséve, drót,
és tekercselőgép. Majd egyszer talán tekerek itthon újra trafót, és akkor majd
megmutatom, hogyan lehet házilagos eszközökkel pótolni a tekercselőgépet.

A mai holmik tipikus hibája a hőelvezetés alulméretezése.
Se hűtőbordák, se hűtőlyukak nincsenek a keletkezett meleg elvezetésére.
Persze mindehhez hozzájárul a minden alkatrészre kiterjedő globális alulméretezés.
Ez a pákatrafó rengeteget volt kínozva, mindent erről próbáltam ki, amíg nem
lett saját zsebtelep beszerzési forrásom, illetve tápegységem. Ha rövidre
zárom a kimeneti kapcsokat, akkor felzúg benne a trafó. Mikor az
egyenáramú részt teszem rövidbe, büdösödik benne a szelén.
De ezek mind lényegtelen dolgok annak fényében, hogy
ez a doboz mintegy negyven éve nem volt kinyitva!

Ha valami egyszer jól van megcsinálva, meg van méretezve, az nem megy szét!
Például ezért is van benne diódák helyett szelén.

Természetesen az alsó lapon is vannak lyukak, hiszen itt megy be a hideg levegő.
A négy sarokban WC gumilábak emelik fel a tápegységet, hogy
legyen rés, ahol a levegő el tud jutni a lyukakig.

A kitekert csavarokra dobtam egy kiesett leukoplaszt csíkot.
Neki már lejárt az ideje, nem megy tovább a többiekkel...

A biztosítékház elég furán, a készülék belsejében van elhelyezve.
Pedig ez csavaros típus, nyugodtan lehetett volna a hátlapon is.
Sajnos már nem tudom megkérdezni apukámat, miért van így.

Hiányzott egy fedőlapot tartó csavar, benyúltam hát a dobozomba egy másikért.
Mégis mekkora a valószínűsége, hogy elsőre egy slicc nélküli példány fogok ki?
Ekkora. Szerintem én ezzel a csavarral már találkoztam, ez akar tőlem valamit!

Alakul a kupleráj, szerencsére jelen esetben könnyű visszacsinálni az egészet.
Mondjuk mikor a fürdőszobát szedtem szét, akkor sokkal nehezebben ment a rendrakás.

Az alsó fiókban drótok vannak, csak be kell tolni az asztal alá.
Az IKEA műanyag ládák meg csak úgy oda vannak téve az asztal elé.
Persze egyszer majd rend lesz, és elpakolom innen őket, de az nem ma lesz.

Már majdnem elkezdtem visszapakolni a fiókba, mikor rájöttem,
hogy itt csak húsz évente egyszer járok. Szóval illene kiporszívóznom.

Ez egy működő páka, jó hosszú a zsinórja.
Villanyszereléskor ezzel forrasztottam össze a kötődobozokban a drótokat.

Egy nagy kupac mérőzsinór abból az időből,
mikor még minden kísérlethez drót, és áram kellett.

Ennek a darab piros két erű kábelnek pedig kérem története van! Az úgy volt, hogy Zilizi Laci
barátomnál voltunk éppen, és arról volt szó, hogy megyünk este autósmoziba, persze motorral.
Laci mondta, hogy ő is jönne. Egyből rá is kérdeztem: És a Pannónia huzalozásával mi van?
Mert már csak azért, hiszen szegény motoron egy darab drót nem sok, éppen annyi sem volt.
Laci elfancsalodott, majd rákérdezett, hogy mennyi drót kell. Ebből a sokat sejtető kérdésből
azonnal tudtam, hogy Pannóniát fogok huzalozni. Mondom Lacinak: Minél több, annál jobb!
 Minimum? Kérdezett vissza Laci. Hát, egy pár méter biztos kell. Laci bement a házba, majd
kisvártatva megjelent pár méter két erű piros vezetékkel kezében. Laci mögött azonnal
megjelent Laci apukája, aki a szokásosnál is idegesebb hanglejtéssel érdeklődött afelől,
hogy most akkor mi lesz a nappaliban az állólámpával. Aki huzalozott már motort, az
tudja, hogy két szemszögből lehet megközelíteni a feladatot. A minimál koncepció
szerint egészen kevés drót elég, ha meg mindent be akarunk kötni ahogy volt, akkor
a világ minden drótja is kevés lesz! Természetesen jelen esetben szó sem volt róla,
hogy mindent bekössek. Az udvaron tartózkodott egy srác, aki a Hungaro szervizben
volt villamossági szerelő. Persze tudom, hogyha a világ összes drótosa az udvaron
lett volna, akkor is nekem kellett volna megcsinálnom a huzalozást. Szakavatott kolléga
egyből azt mondta, hogy ennyi drótból még a gyújtásáramkör sem jön ki! Ej dehogynem.
Lehülyézett, mint azt már megtették előtte annyian mások. Érre én meg direkt elkezdtem
szórakozni vele huzalozás közben. Ilyeneket kérdeztem Lacitól, hogy legyen-e féklámpa,
meg bekössem-e a tompított / reflektor váltót. Az tette be a srácnak a kaput, mikor azt
kérdeztem Laci barátomtól, hogy a maradék drótot majd elvihetem-e munkadíj fejében.
A Pannónia eljutott az autósmoziba, a maradék piros drót Laci papájának állólámpájáról
pedig hozzám került. Azért ez elég kalandos történet egy darab drótnak.

Nem tudom betolni a fiókot a helyére, mert beakad az asztalba.

Mégpedig azért, mert az asztal egyszerűen lejjebb van, mint ahogy eddig volt.
Ez részben azért van, mert mikor ezt az asztalt megkaptam apukám régije
helyett, akkor a fiókokat kevesellve átalakítottam az asztal felépítését.
Ez azzal járt, hogy kivettem belőle egy merevítőt, ami egy barkács
munkákra használt asztalnál nem volt éppen jó ötlet. Másrészt
nem tudom, hogyan volt képes az asztal tíz perc alatt
simán lejjebb menni vagy öt millimétert!

Hogy az asztal nehogy összerogyjon, ide kellet volna az eredetieket megsegítendő
pótlábakat kreálnom. Először a legegyszerűbb megoldás jutott eszembe, vagyis
az, hogy hozzácsavarozok egy egy deszkalapot az asztal belsejéhez. Ez azért
nem jött össze, mert nem volt itthon deszka. Másrészt a képen hátul látható
megoldás sem volt túl bonyolult. Az a valami egy kerítésfeszítő. Arra való,
hogy meghúzzuk vele a kerítésdrótot. Persze most éppen fordítva működik,
vagyis azt a tulajdonságát használtam ki, hogy ha tekerem, akkor szétjön.
Persze nem jön szét, mert nem is kell, bőven elég, ha megemeli az asztalt.

Hogy a jobb oldalról az emelő miért a bal oldali fiók végébe van elrejtve,
arra a kérdésre nem tudok magyarázattal szolgálni. Viszont meg tudom
mondani, hogyan került a malac, a nyuszi, meg a virág a deszkára.

Hogy ki ne essen a helyéről, mindkét végén hegyes tüskék állnak ki a csavarfejekből.
Ezek a tüskék egyrészt az asztalba, másrészt a parkettába állnak bele.

Miután a kerítésfeszítőt -ami jelen esetben asztalemelő- beszereltem,
máris könnyedén bemegy a helyére a fiók.

Ilyen rendnek kellene itt lenni, csak ugye...

Mese nincs, ez a magnó szerepel az idei bontási terveimben.

Ezt a dögöt pedig már szét is szedtem, és meg is szabadultam tőle.
Sajnos mint azt a kezdő képsorokon láthattuk, van belőle még egy példány,
bár csak alkatrész donor státusszal. A nagyobb baj, hogy még egy van belőle, amit
már szintén elígértem. Az fent ül a polcon jó magasan, hogy lehetőség szerint ne is lássam!

Anyukám hozta haza ezt a kis aranyost a telekről. Szerintem nekünk sosem volt
ilyen gépünk. Gondolom apukám szomszédolta össze. A fényképező
pont jó lesz dísznek, de a bőr tokját már majdnem kidobtam.

Aztán mégiscsak felhoztam inkább egy újabb dobozt a pincéből, amibe a használaton
kívüli lomokat rendezem. Csináltam egy táblázatot, beleírom mi van a dobozban, majd
kinyomtatom. Kap a címke sorszámot is. Ha keresek valamit, csak belenézek a táblázatba,
és már tudom is, melyik dobozt kell kinyitnom a pincében. Még csak két doboz telt meg,
de egyszer úgy is neki kell állnom, és akkor lesz itt rend! A halacskás lámpán meg zsinórt
kell cserélnem, kapcsolót kell javítanom, szóval ő egy újabb kéretlen szétszedtem alany.

A minap vásárolt Tronic akkutöltőt, és a javításra váró másikat visszatoltam a polcba.
Az akkutöltőnek nem itt volna a helye, hanem nézzük csak a következő képet!

Ott van a töltő helye az akkuktól balra, de ott most egy szétszerelt hívószámkijelzős
telefonkészülék van. Még nyár elején szedtem szét, valamiért nem visz rá a lélek,
hogy összerakjam. Már az is megfordult a fejemben, hogy hozok egy másikat a
kukából, mint hogy összerakjam. Arra várok, hogy valamelyik pitli, melyben
a csavarok és gombok laknak, hátha leverődik, és akkor majd morgok kicsit
az asszonyra, de Andi valahogy jó érzékkel nem közelít a polcok széléhez.

Ez is itt van félbehagyva...

Ez meg már majdnem kész, csak a tárcsáját kéne beállítani, mert lassú.
Embert telefonjáról...