Kapcsolódoboz PC-hez
(mindjárt kettő is)
Annyi bonyolult dolog vár szétszedésre,
bemutatásra, hogy hosszas téblábolás után,
mára
inkább valami
egészen egyszerűt választottam.
Ez egy un. átkapcsoló doboz PC-hez. A bal oldali két állású, a jobb oldali négy.
A kétállású kapcsolós dobozka arra szolgál,
hogy egy gépre rá lehessen kötni általa
két monitort, egeret, illetve billentyűzetet. Persze fordítva is működik, vagyis
használhatjuk úgy is, hogy két géphez használjuk felváltva a perifériákat.
A négyállású kapcsolós doboz arra jó, hogy négy
PC tudja felváltva használni ugyanazt
a nyomtatót. Persze arra is jó, ha egy gépre akarunk felváltva négy nyomtatót
kapcsolni.
Ez a doboz pici irodába való, ahol nem férne el, illetve felesleges volna négy
nyomtató.
Persze mióta hálózatba vannak kapcsolva a PC-k, illetve olcsó a hálózati
nyomtató,
azóta ezek a dobozkák tömegével jelentek meg a kukában, illetve a kukáspiacon.
Mindig nézegettem őket -ej de jó kis doboz- végül persze győzött az ötvenivel.
Az egyiknek az aljáról hiányzik egy gumiláb, biztosan elszökött.
Azért vagyok biztos ebben a szökés dologban,
mert a másik doboz alján
látszik, amint két gumiláb is elindult a szabadság irányába.
Vagy szex lesz a vége, ha átérnek a párjukhoz?
Megy a gumi vándorútra, húzza a csíkot maga után mint a csiga.
Drót meg a kapcsoló van benne, de drótból
legalább jó sok. Ránézésre csak annyi
a technológiai különbség a két doboz között, hogy míg a kétállású kapcsolósban
csak fehér drótok vannak, addig a négyállású
kapcsolósban akad sárga színű is.
Szerintem ennyi drótnál illendő volna a
rengeteg színű drót használata,
még akkor is, ha csak egyszer kell őket bekötni.
Akármit is kapcsolhatnék vele, vagy bármit
szerelhetnék a dobozba.
Akkor ennyit mára a terveimről...
Mindegyik doboznak ugyanaz a neve.
Azért elég szerencsétlen egy meló tucatszám
forrasztani a fehér drótokat.
Az ember észre sem veszi, ha elköt valamit...
Amúgy szép munka, szépek a forrasztások.
Milyen szép gomb... Meséltem már?
A szocializmusban még csak hasonlót sem lehetett kapni.
Szinte minden amatőr készítésű erősítő előlapján VEF rádiógombok díszelegtek.
Valamiért ebből a gombból rendelt rengeteget a kereskedelem.
Persze én másmilyen gombot akartam...

Ilyen lett az általam kreált másmilyen gomb.
Persze eredetileg nagyon nem így nézett ki.
Ez egy elosztószekrény kézzel nyitható csavarja volt. Hátul lógott ki a menetes
rész,
azt kipiszkáltam, lett helyette hatos lyuk a potméter tengelyének. A megfogható
rész sokkal nagyobb volt, azt meg lefűrészeltem. A gomb szépségéről lehet
vitatkozni, mindenesetre egyedinek biztosan egyedi.