Elektrolit kondenzátor teszter
(pedig megígértem magamnak, hogy nem veszek semmit)
Kimentem a piacra, de megígértem magamnak, hogy
nem veszek semmit! Íme az eredmény.
A nagy fekete doboz valami rádió, de olyan esetlenül ronda, nem volt szívem
otthagyni.
A kondenzátor teszter határeset volt, de mégis csak egy műszer, meg olcsó is
volt.
A marék teljesítmény tranyót meg csak azért hoztam el, mert 100 forint volt.
Úgy értem nem darabja, hanem az egész. A csoki meg úgy is mindig kell.
Összevásároltam két bemutatni való holmit is, hát azon nyomban
megígértem magamnak, hogy ilyet csakis akkor tehetek, ha
a kincseket még aznap szétszedem. Ez volt egy hete...
Van hogy megígérek dolgokat, aztán vagy nem
lesz belőlük semmi, vagy folyton halogatom.
Ilyen például "az egy újabb doboz relékkel" című történet, mely erőst a jövőbe
mutat.
A relék már vagy egy éve itt ülnek a polcon, már színes lámpácskák is vannak,
előbb láttuk a csatlakozásokhoz beszerzett csokoládét, de az a jobb szélső
medve szerintem somolygós hitetlenkedéssel tekint erre a projectre.
Márpedig idén kész lesz ez a doboz! Persze előbb még rendet
kell rakni a pincében, meg az asztal alatt. Már majdnem
minden megvan ami kell, csak sajnálatos módon
pár kifogással több is van a kelleténél...
De nézzük ezt a dobozt.
Valószínűleg beszerelt állapotban is vizsgálhatók ezzel a teszterrel az elkók.
A krokodil csipesszel odacsatlakozunk valahova, a tűvel meg rábökünk a panelra.
Az OK jelentését értem, valószínűleg azt
jelent, hogy rendben van a kondenzátor.
A "DEAD" pedig magyarra fordítva kifejezetten azt jelenti, hogy halott.
Ránézéssel pont úgy vizsgálok kondenzátort, mint a sárga LED.
Nincs túl sok kezelőszerv, pontosabban ez az
egy szem nyomógomb van.
Legalább nem zavarodok bele a műszerfalba...
És a katolikus, vagy metélt, pláne muzulmán kondenzátorokat ki fogja megvizsgálni?
Onnan hiányzik egy csavar.
Erre csak azt tudom mondani, mint nőgyógyász a nászéjszakán: Ezt már valaki
piszkálta!
A panel bele van ragasztva melegtakonnyal a dobozba.
De nehogy már a takony egye az óvodást!
Nehogy a konkurencia kitalálja milyen IC van a
panelen, le van festve az IC.
Lusta vagyok letörölni a festéket, sosem tudjuk meg miféle IC ez.
Persze vagy egy LM324-es, vagy egy 4069-es, vagy...
A tüskének (mérőcsúcs) és a krokodilcsipesz
mérődrótjának külön panelja van.
Csak erre elpazarolni két csavart...
Fura érzés volt nem ki, hanem betekerni a csavart, de talán túlélem.
Tettem bele elemet. Az elemtartó rész nincs
túlspirázva,
mindössze egy odaragasztott szivacs csík osztja ketté a dobozt.
Ha nem nyomom meg a gombot, akkor nem történik semmi.
Ha nem teszek kondenzátort a mérőkörbe,
nyomom a gombot, akkor azt mondja a teszter, hogy halott.
Ez így teljesen rendben is van, hiszen a szakadt kondenzátor az kérem halott.
A rövidzárra azt mondja, hogy az egy jó
kondenzátor.
A rövidzárnak igen csekély a váltóáramú ellenállása, meg feltölteni is nehéz,
de ettől azért még nem lesz jó mint elektrolit kondenzátor!
Rákötöttem a dobozra a próbahangfalamat.
Ebben belül van egy hangszóró, és két szembefordított elkó.
Erre is azt mondja, hogy halott. Próbáltam én mindent, de a sárga LED-et nem
sikerült működésre bírnom, legfeljebb ha néha felvillant...
Multiméter nem mondott semmit, de végül csak
kimértem milyen elven működik.
A mérőpontokon keresztül 300 kilohertzes jellel hajtja meg a tesztelendő
kondenzátort.
És ez valóban így van, hiszen a dobozka által sugárzott jelet be
tudom fogni
ezzel a szép Schneider rádióval. Na majd ezt is jól szétszedem...