Schneider táskarádió
(ezt szoktam hallgatni)

Szép az a magnó, de a magnózás előtt mindenképp a rádióimmal szeretnék végezni.

 

 

A felső gomb az állomáskereső, alatta a hangszín és a hangerő. A Schneider
név német eredetre utal, a rádió koszgyűjtő részei pedig az előző
gazda némiképp kifogásolható higiénés szokásaira.

 

 

 

Elemestül vettem néhány éve, azóta is benne vannak az elemek.
Vagyis ezek különösen tartós elemek.

 

 

Nem mondom, hogy az én gépeimen nincs nyom a gombok körül, de azért ez nem szép.
Illetve szép ez, hiszen némi kosztól eltekintve ez az egyik legszebb rádióm.

 

 

A skála bár egyszerű, de szép. Talán pont a szolidsága miatt mutat jól.

 

 

Akkor ennyit mára a német eredetről...
Mondjuk nincs éppen túlhangsúlyozva a forrás, én is alig tudtam lefotózni.

 

 

Füles és külső tápegység csatlakozó az egyik oldalon.

 

 

Hangerő és hangszín gombok a másikon.

 

 

Én meg pont ezt a rádiót néztem ki magamnak (ebben volt elem) a fürdőszobába.
Majd most nem én fogok fürödni, hanem ő!

 

 

A rádiónak van füle és antennája is. Ráadásul mindketten épek és betolhatók.

 

 

A hangszóró rácsa sem indulhat a tisztasági bajnokságon...

 

 

Ilyen kép meg már volt, csak ezen jobban látszik a recék közé nőtt eldönthetetlen eredetű
anyag. Illetve azt tudjuk, hogy a tulaj ujjáról vándorolt oda, csak azt nem, hogy mi
volt az eredeti forrás. Ez nem hétköznapi porból és izzadtságból álló kosz.
Én azt mondanám, hogy leginkább pörköltszaft eredetűnek nézem.

 

 

Ez most nem a fényképezőgép torzítása, mert valóban íveltek a rádió oldalai.

 

 

Vajon milyen nyelven jelent a GO hosszú, a PO pedig középhullámot?
Hajdú Csaba megfejtése: francia, grandes ondes, petites ondes,
azaz nagy hullámok, kis hullámok.

 

 

Valóban Szuper ez a Maxell elem. Részint azért, mert még mindig üzemel róluk
a rádió, másrészt még szét sem folyt belőlük a trutyi.

 

 

Persze ez még korántsem jelenti azt, hogy az elemek inkontinencia hibája korábban elő
ne fordult volna. Tényszerűen ez (mármint a látvány) annyit tesz, hogy korábban
 az elemek befolyása alá került e rádió. A mélyedésben barna trutyi, az kérem
egy csavar feje. A csavart még akkor is felismerem, ha már így néz ki!

 

 

Tisztára olyan, mintha valami tengerfenéki hajóroncsból származna.

 

 

Ez egy normális konstrukció. Ha leveszem a hátlapot, nem marad benne semmi.
Nem minden gép ilyen ám! Hol egy csatlakozó, hol egy antenna,
vagy épp a tápkábel marad a készülék hátuljában.

 

 

A készülék füle érdekes konstrukció. Bár úgy általában semmi szükség rá, de egyetlen
mozdulattal kiemelhető, mert a fül nem a rádió dobozához rögzül,
hanem a képen látható két fekete műanyag laphoz.

 

 

Átlagos készülék, átlagos alkatrészek. Ellenben a szokottnál sokkal nagyobb a rend.
Átlátható a konstrukció és az alkatrészek is szokatlanul egyenesen állnak.

 

 

A csatlakozók hátulnézetből.

 

 

Érdekes, hogy a két csatlakozó egy egységet képez, egyben kiemelhető.

 

 

Mindehhez hozzájön a feliratok duplázottsága. Gondolom létezett ez a készülék
körbefutó fényes díszcsík nélkül is, s ilyenkor jöttek jól a csatlakozón látható feliratok.

 

 

A panelre nem csak úgy oda vannak forrasztva a vezetékek, hanem ahogy kell,
szegecselt forrfülekkel meg van adva a módja!

 

 

Az utóbbi időben épp elég rádiót mutattam be. Gondolom látszik, hogy itt szokatlanul
nagy a rend. Vagy egyszerűen csak nem volt egy görbe vonalzója a konstruktőrnek...

 

 

Az egyik tranzisztornak szögletes, a másiknak meg gömbölyded a kalapja.
Az ellenállások meg szépen egyenesen állnak.

 

 

Még a KF értéke is rá van matricázva a panelra.
Azt kell mondjam, ez egy egészen szokatlanul tisztességes konstrukció a távol-keletről.

 

 

Három csavar tartotta a panelt a dobozban.

 

 

A mára már szinte egyeduralkodóvá vált ragasztás helyett, a hangszórót
acélrugók tartják az előlapban.

 

 

Elem trutyi és szösz kombinációja az egyik sarokban.

 

 

Ugyanez a felállás a másik oldalon. Talán csak annyi a különbség, hogy itt mintha
volna kevéske falevél is. Szépen odanőttek a készülék aljába. De nekem
hiába erősködnek, mert úgy is én fogok győzni a súrolókefémmel.

 

 

A rádió doboza több különálló elemből van, melyek melegen szétnyomott
műanyag pöckökkel vannak összeerősítve. A többi részlet
van olyan szép, hogy ezt meg tudjam bocsátani.

 

 

Szép panel. Lehetne belőle csinálni akár egy rádiót.
Már úgy értem, ha tegyük fel nem volna meg a doboza.

 

 

A két kisebbik tekerők maradnak, mert a csavarjuk a feliratos díszlemez alatt van.
A hangoló gombot meg amúgy sem lehet kiszedni a skálahúr és a szegecselés miatt.
Szerintem úgy szép, ha nem látszik a gombon a csavar. Egyszer régen nekiálltam
alumíniumból forgatógombot faragni. Tulajdonképpen nem is lett rossz.
De ez már egy újabb erősítőm történetéhez tartozik...

 

 

   Erősítőim sorának felhánytorgatásában legutóbb ott tartottam, hogy szétszedtem a 160 Wattos szörnyszülöttet. Ekkortájt vettem meg Tomi barátomtól egy ezresért az alapvetően javításra átvett, de alapos átvizsgálás után túlzottan halottnak talált Unitra M531 nevű borzalmat. A magnó mindkét végfokozata le volt égve és én sem álltam valami fényesen, mert a Verhovina moped alkatrészigénye minden pénzemet felemésztette.
  
Ismét abból készült az erősítő, amit találtam itthon. Volt egy apukámtól kapott Tesla NZC100 típusjelű lemezjátszóm, mechanika nélkül. Ebből lett az erősítő doboza. Ez egy nagyon jópofa doboz volt! Szanaszéjjel lehetett csavarozni és a megszokottól eltérően, műanyag illetve fa szokásdoboz, Tesla ide vagy oda, nagyrészt alumíniumból volt.
  
Tekertem egy hálózati trafót. Egyszerűen csak azért, mert volt itthon drót, satu, furdancs, számláló és persze lelkesedés. Szerintem a trafótekercseléshez főképp az utóbbi szükségeltetik.
  
Az erősítő előlapja kapott egy Unitra dupla kivezérlésjelző műszert is, pont mint az M531-ben. Ez onnan volt, hogy apukám hozta. Azért hozta, mert hallotta amint fiacskája sokat szidja a magnója műszerét. Gondolom megnézte milyen és hozott egyet a műhelyből valami roncsból. Persze azt apukám nem tudta, hogy pontosan melyik műszert szidom.
  
Mondjuk az igaz, hogy az M531-es gép volt az átkok alanya, de nem az eredeti műszere miatt, hanem amiatt, amit én építettem bele utólag. Gondoltam miért is ne tudnék építeni egy legalább 5 LED-es kivezérlésjelzőt. Hogy végül is miért nem sikerül, azt most hagyjuk... A végeredmény borzasztó lett!
  
A LED-ek nem csak a kivezérlés szintjétől vezérelve kezdtek sorban világítani, hanem a hangfrekvenciás jel más egyéb összetevőitől is függött, hogy épp melyik LED volt hajlandó begyújtani. Simán előfordult, hogy nem sorban világítottak, hanem mondjuk csak a kettes meg az ötös. Sokkal inkább volt ez valamiféle fényjáték, mint kivezérlésjelző...
  
Az erősítő forgatógombjai valami csavarból készültek, mert megláttam bennük a lehetőséget. A két végfok panelja az én M531-es magnómból lett kioperálva, de a biztonság kedvéért sokkal nagyobb végtranzisztorokat kapott. Nem volt egyszerű, de találtam a gépről egy képet.

   Felül az M531, tolópotméteres panel nélkül, csak a két kilógó vonalbemeneti, immáron tekerős potméterrel. Alatta apukám tápegysége, ami most valószínűleg a telken van valahol. Legalul pedig ott az erősítő.
   Tulajdonképpen szép, vagy legalábbis semmiképp sem csúnya. De még ha csúnya is volna, akkor sem látnánk a fotó minősége miatt.
   Ez az erősítőm sokáig, mégpedig egészen pontosan addig működött, míg egy buli alkalmával valaki bele nem öntött egy pohár kólát. Nem lett nagy baja, de nem javítottam meg, mert ekkoriban inkább motoroztam mint magnóztam. A Tesla NZC-420 beépített erősítője pedig pont megfelelt átlag zenehallgatási célra.

 

 

Emberkéz műve ónpettyek a panelen.

 

 

Ha csak ennyi van egy elemben, az bizony már a végét járja.

 

 

 

Gondoltam töltöm egy kicsit az elemeket, de a töltőm értelmesebb nálam.
Ő tudja, hogy ezt nem szabad!

 

 

Olyan szép az a skála...
Letakartam a porronggyal, nehogy baja essen míg mosom a gombokat.

 

 

Mikor a díszlapot felragasztották, nem csak ő, hanem a csavar feje is kapott a ragasztóból.
Vagyis nem lett volna szabad kilazulnia a gombot tartó csavarnak.
Sajnos a csavar erről nem tudott, ezért a gomb lötyögött.
Én meg szedhettem le óvatos a szépséges lemezkét.
De legalább hozzáfértem a tisztítandó részekhez.

 

 

 

Ha már úgy is szét volt szedve, kipucoltam a potmétert, majd visszaragasztottam a díszlemezt.
Még így darabokban is egészen jól szól a rádió, csak így persze visítós a hangja.

 

 

A készülék antennája teljesen ép.
A megszokott formától eltérően furán rövid rudakból van összerakva.

 

 

Az előbb ez valahogy nem így nézett ki...

 

 

Mégpedig azért nem, mert kifelejtettem ezt a szürke papírlapot.
Ez azért van itt, hogy az elem trutyi ne a potméterben kössön ki.

 

 

A rozsdásfejű helyett kapott egy szép új csavart.

 

 

 

Az átlag bóvli URH sávos kisrádióktól eltérően ennek a készüléknek teljesen normális hangja van.
Nem csak hogy szelektív, de (ha épp jól hangolom be) még csak nem is torzít!

 

 

Mint az jól látható, a Schneider felirat a mosás áldozatává vált. Pedig hogy vigyáztam rá...
Közelébe sem mentem a kefével! Akkor jöttek le a betűk, mikor megtörölgettem
a dobozt, hogy ne száradjon foltosra. Valószínűleg nem voltak nagyon
odaragasztva. Gondolom gyártották a készüléket mindenféle
piacokra, bárminemű megrendelt felirattal.

 

 

 

Középhullámon is normális a vétel. A nappalhoz képest egészen sok adót vesz.

 

 

A konyhai falióránk tükröződik a rádió krómozott fülében.
Ez egy annyira randa egy kép, hogy az már szinte szép!

 

 

A gombok környékéről lejött minden kosz. Most már nyugodtan hallgathatom
a rádiót kádban ázás közben. No nem mintha eddig ideges lettem volna...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...