Kétkarú váltó
(nem egy nagy valami, de azért megnézzük)

Benyomok egy brutális rántottát, aztán szétszedek valami apróságot.
Hogy miért nem a nagyját pusztítom?
Ne kérdezd...

 

 

Ez a polcrészlet lenne a szoba központi része.
Ha valami igazán dísznek lenne, pont ide kéne tennem.
Na most ehhez képest...

 

 

Nem is oly rég beletúrtam a pincei dobozomba, egy CB35-ös készüléket kerestem.
Persze találtam is, meg előkerült ez a KKváltó, meg találtam zümmert is.
De még ha csak ennyit találtam volna! Nemrégen megemlítettem
egy műszert, amit sehol sem találok, hát az is meg lett!
Még a valamikori József központba kaptuk.
A kartonja szerint valami millióba
került, sosem használtuk...

 

 

Mint a festéknyomokból látszik, ez a KKváltó nem egy új szerkezet.
Ha már a József központot említettem, volt neki valami klubja a pincében.
Sosem jártam ott, csak az dereng, hogy költözéskor kiszórták innen a szemetet.
Én meg már akkor is, szóval megmentettem onnan egy amatőr építésű tranzisztoros
erősítőt, bár természetesen semmi szükségem sem volt rá. Ez néha eszembe jut, meg az
is, hogy ezt az erősítőt ahogy volt kidobtam, mert útban volt. Na ezt masinát is megtaláltam!

 

 

A KKváltó lábai egyben távtartók is, hogy a drótokat be tudjuk dugni a lyukon.

 

 

A fehér lapocska azért van, hogy legyen hová felírni, hogy hová van kapcsolva a vonal.
Ez tulajdonképpen egy egyszerű váltókapcsoló. Bemegy a vonal, és kijön kettő.
Ha a pirinckát erre lökjük, akkor erre kapcsol, ha arra, akkor meg arra.
Például ha elmennek az irodából, akkor átkapcsolják a vonalat
a portáshoz éjszakára, hogy telefonálni tudjon ha valami
baj van. Vagy átkapcsoljuk a vonalat a lakásból
a boltba, vagy a házból a garázsba. Volt
ennek automata változata is, azt
KIL jelfogónak hívták.

 

 

Ezt a lehetetlen fejű csavart mindig is utáltam! Igaz, hogy ha nincs összekarmolva
akkor szép, de mint védelem teljesen felesleges, és persze hatástalan is.
Simán ki lehet tekerni szabadkézzel is, de ha beszorult, akkor
egy hegyes végű fogóval, körzővel, "U" szöggel is.

 

 

Jó, majd ha legközelebb látom, majd jól hozzávágom a leveles kisasszonyhoz...

 

 

Ha valaki nem értené hogyan működik a váltókapcsoló, akkor itt a kapcsolási rajz.
Ez a rajz bele van ragasztva a KKváltó fedelébe, gondolom végszükség esetére.

 

 

Ha kitekerjük a fedelet tartó csavart, az nem tud elveszni, mert kiesés
ellen sasszeggel rögzítve van. Ez is egy kedves, de rég feledésbe merült népszokás...

 

 

A belsejében nincs semmi különös. Kapcsoló, drót, csavaros szorítók.

 

 

Bele van öntve a bakelitbe, hogy melyik drótot hová kell kötni.

 

 

A csavarok kiforgás ellen festékpettyel vannak rögzítve.

 

 

Érdekes, de néhány csavar annyira vágyik a szabadságra, hogy festékpetty ide,
kiforgás irányába ható nulla erő oda, ő mégiscsak úgy gondolja, hogy kiforog!

 

 

Maga a kapcsoló amúgy meglehetősen lehetetlen egy felépítmény. A kapcsoló karocska
igen szerencsétlen forma! Aztán felmerül még a kérdés, mi az hogy KKváltó?
A KKváltó a kétkarú váltó rövidítése. Persze a kapcsolónak már rég
nincs két karja, de a funkció maradt, az elnevezés ráragadt.
 

 

A KKváltó eredetileg így nézett ki (alsó sor), vagyis jól láthatóan két karja volt.
A kép forrása a telefonmúzeum. Nézz be, van itt mindenféle érdekesség!

 

 

 

Mint a videón jól látható, un. előbb záró, aztán bontó rendszerű. Ez azért kell, mert
ha van olyan állapot, mikor a vonal egyik készülék felé sincs kapcsolva, akkor
élő vonalat, pontosabban szólva kimenő hívást, azt nem lehetne vele
átkapcsolni, mert elbontaná. Így meg nem bontja el.

 

 

Érdekes dolog kábelkorbácsot varrni egy ilyen mini szerkezetbe,
mindösszesen hat szál drótra.

 

 

Ráadásul ekkora értelmetlen ráhagyással.

 

 

Vajon mikori lehet ez a KKváltó?
Nem hiszem, hogy az államosítás után megmaradt volna a Svéd és társa cég.
Persze lehet, hogy a szerszámot tovább használták.

 

 

Addig addig néztem az átkapcsoló alján ezt a bélyegzőt,
míg kiolvastam belőle, hogy az van odaírva: MEO

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...