Villanymotoros húsdaráló
(csak a beteg lába miatt)

Az elszívó tetején egy tepsiben gyűjtjük a száraz kenyeret. Persze nincs se csirkénk,
se nyulunk, viszont magunknak daráljuk a zsemlyemorzsát. Szerintem ez
egy elég hülye egy szokás, de ha egyszer ezt örököltem...

Régen kézzel daráltuk a morzsát, már úgy értem, hogy húsdarálóval, amit kézzel tekertünk.
A tekerés a gyerekek dolga volt. Bevallom, jobb szerettem, mint levinni a szemetet.
Persze a gyereknek minden játék, de aztán a gyerek felnő, és rájön, hogy amit
eddig művelt, azt ezentúl munkának hívják. Mikor ez bennem tudatosult,
azonnal vettem egy elektromos darálót! Ott van jobbra az alsó polcon.

Annyira ott van, hogy nem is akar onnan eljönni.

A gumilábak egy része fizikailag egybeforrt a lakkozott polccal.

A gumilábak különböző átváltozási stádiumban vannak,
szemléletesen követhető rajtuk a felbomlási, illetve átvándorlási jelenség.

Először csak megroggyan, elkezd szétlapulni.

Majd egyre jobban ellaposodik.

Ezt követi egy mindenre rákenődik állapot.

Végül elkezd elfogyni az anyag a daráló aljáról.

Mondjuk vannak rajta nyomok, de a konyha -bármennyire is szeretnénk- sosem lesz
tiszta helyiség, hiszen folyton mindenféle húsokat trancsíroz benne az ember.
Hol a leves fut ki a lábosból, hol meg mint legutóbb, a csirkemáj robban
fel a serpenyőben. Ilyenkor persze jut mindenre a szétrepülő anyagból.

Ide való maga a daráló.
Egyszerű felrakni, csak odanyomom, eltekerem, ott marad.

A jobbra látható fekete gomb a menesztő.
Csak akkor jön le a daráló a motoregységről, ha ezt a kis gombot megnyomom.

Ezt a pöcköt mozgatja a gomb.

Szép matrica. Úgy emlékszem az volt ideírva: Pelgrim

Hátulról épnek és tisztának látszik, bár körben a sarkokban vannak nyomok.

Rosszul emlékeztem, nem Pelgrim, hanem Predom

Így néz ki összeszerelt állapotban. Nagyon ügyes masina, és igen masszív is. Eddigi élete során
mindössze két probléma volt vele. Először apukám -szintén zsemlyemorzsa készítés közben-
eltörte, illetve maga a gép törte el a kimeneti csatlakozóját. Ez két okból következett be.
Egyrészt az a lehetetlen formájú műanyag izé eredetileg pont ott vékony, ahol nem
kéne, másrészt apukám bevallotta, hogy még nem teljesen száraz kenyeret
rakott a darálóba. A kenyér alapjaiban véve vízből és lisztből van,
mint ahogy a csiriz (ragasztó) is lisztből is vízből van.
Szegény gépbe beragadt a kenyér, a motor az áttételen keresztül
rohadt erős, valaminek törnie kellet. Szerencse, hogy mikor ez történt,
még ha nyomokban is, de még létezett háztartási gépalkatrész kereskedelem,
így kaptam egy ugyan utángyártott, de az eredetinél sokkal erősebb közbetétet.

Igen kevés fogam van, azokból is már csak négyen érnek össze, szóval küszködöm némi
kihívással a rágós ételek tekintetében. Ha nem iszom a kenyérhez tejet vagy teát,
vagyis nincs ami a pofámban szétáztassa a kenyérhéjat, akkor levágom, és
csak a belét eszem meg. Ez annak tükrében nem pazarlás, hogy még
ha csak fél kiló kenyeret is veszek, jórészt az is rám szárad.

A szétmállott gumilábaktól eltekintve remekül dolgozik a daráló. Az előbb két hibát említettem,
de a másodikra nem emlékszem, csak annyi dereng, hogy valamiért ki kellett nyitni a dobozt.

A nagyja munkán már túl is vagyok.

Ilyenkor érdemes megnézni, hogy nem penészedett-e meg a kenyér alja. Már úgy értem,
hogy az alul található kenyérhajak hajlamosak ilyesmire. Persze ez csak akkor
fordul elő, ha szabotálom a munkát, és hetekig nem is nézek a tepsi felé.
Vagy mondjuk nem szeleteltem fel idejében a száradó kenyeret.

Pont egy púpozott tepsire való száraz kenyér kell hozzá, hogy megteljen a doboz.
Anyukám azt mondja, hogy a mi zsemlyemorzsánk nem olyan mint a bolti.
Hogy mégis mitől volna a mi morzsánk jobb, azt nem értem, de ez
azért nem egy olyan nagyon fontos kérdés, hogy érdemes
volna édesanyámmal vitába szállnom miatta. A mi
morzsánk jobb mint a bolti, és punktum!

Szépen átkanalazom a kész morzsát a tartódobozokba. Ennek néha az lesz a vége,
hogy mintha a bícsen lennék, csak itt ugye nem a homok ropog a lábam alatt...

Azt meséltem már, mikor életemben először rántottam ki valamit? Nem? Na jó.
Gondoltam készítek magamnak rendes ételt, de én az öcsémmel ellentétben nem
voltam egy konyhamalac. Vagyis engem csak akkor lehetett a konyhában látni,
ha már enni kellett. Kb. fogalmam sem volt róla, hogy melyik étel miből, és pláne
hogyan készül. Szóval a felsorolt tudással felvértezve álltam neki rántott tököt
készíteni. Meghámoztam a tököt, felszeleteltem akkora karikákra, mint ahogy
azt más ebédekkor a tányéromon láttam. Annyit azért tudtam, hogy meg kell
forgatni lisztben. Megforgattam. Tudtam, hogy meg kell forgatni tojásban.
Megforgattam. Végül bele kell hempergetni valami apró szemű darálékba,
ami valahol a konyhában van egy dobozban. Ezek után ki kell sütni zsírban.
Régen mindent zsírban sütöttünk, néha még álmodok azokról a rántott húsokról...
Tulajdonképpen jól sikerült, nem lett se sótlan, se odaégett. Persze a külsejének
az állaga valahogy nem stimmelt, és a színe sem. Ez persze csak azért volt így,
mert zsemlyemorzsa helyett grízben hempergettem meg a tököt. Azóta persze
sokat fejlődtem. Például kifejezetten jó vagyok túrós csuszában, és komolyan
rágyúrtam a nokedlis ételekre is, de csirkepaprikásban sem lehet már eladni.

Vettem gumilábat az OBI-ban, majd ide tettem.
Gondolom azért nem látszik, mert végre kaptam fehér gumilábat.
Nem illik fehér konyhai eszközre feketét tenni, még ha jól is mutat ez a színkombináció.

Mondom hogy itt van! Ami mögötte látszik, az egy mikrosütő vezérlő egysége.
A második képen látszik, hogy nekünk két mikrónk van egymáson.
Az alsó működik, a felső több mint öt éve szét van szedve.
Persze meg fogom javítani, de az nem ma lesz...

A kép címe: Drágaságom
No nem mintha annyira odavolnék négy fehér gumilábért, hanem mert drága volt.

Érdekes, hogy ujjal nyomogatva a régi gumiláb nem is ragad.
No de ha ráteszem a gépet valamire...

Az összetartó csavarok helyén ez a valami van.
Ha benézek a lyukon, ott van mögötte mélyen belül a csavar.

Ez egy műanyag dugó, a belefúrt lyuknál fogva lehet innen kihúzni, és akkor hozzáférek
a csavarhoz. Az előző képen ugyanez látszik, csak az kevésbé volt sikeres hadművelet.

Így együtt fényképezve azért érthetőbb, hogy miről beszélek.

Szerintem ők már nem jönnek velünk tovább. Már az is érdekes kérdés, hogy ha egyszer
régen már sikerült kipiszkálnom őket a helyükről, akkor vajon minek raktam őket vissza?

Kitekertem a csavarokat, már jön is szét a masina. A kép címe: Bassza meg!
Ezzel arra célzok, hogy komoly káromkodások fognak bekövetkezni,
ha ez a szar összekeni nekem a szobát a mocskos gépzsírjával.

Persze hogy koszos!
Mégis ki a fene törölget konyhai elektromos eszközöket belülről?

Korábban idegen befolyás alá került, illetve a folyás került bele.

Jópofa gép, csak nem szívesen nyúlok hozzá.

Az áttétele brutális.
Valamiért úgy emlékeztem, hogy az áttétel belül zárt öntvényben van.

Ha ez a trutyi szétkenődik nekem az asztalon...
Még szerencse, hogy nem a belsejével van a baj, csak a külsejével.

Azért elgondolkodtam rajta, hogy kimossam? Ne mossam?

Mégiscsak egy villanymotor...

Ennek kutya baja. Nooormális Margit? Kutya Baja? Hát Baja az egy város, nem kutya!
Ha Baja kutya volna, mégis mekkorának kellene lennie, hogy az a rengeteg ember
elférjen rajta? De ez hülyeség Margit! A Baja nevű kutya mint város menne
össze vissza, le föl ahogy a kutya szokott. Az emberek nem találnák meg.
Nem tudnának hazamenni, mert a Baja kutya mindig nem ott volna,
ahol akkor volt, mikor az ember eljött Bajáról. Margit! Baja
nem lehet egy kutya. Különben meg savanyúcukor!

Úgy döntöttem, pont elég lesz, ha a külsejét megpucolom.

Bekapcsoljam szétszedve? Hát persze, hogy bekapcsoljam!

Feliratok az öntvényen.

Ezek nem a csavarokat takaró kupakok, ezeket a gumilábak közepéből szedtem ki.

A kapcsoló rendben van, nem piszkálom,
amúgy is láttunk már belülről nyomósat, meg plitty-plattyot is.

A gomb kiesett magától, a rugót meg én szedtem ki, nehogy elkeveredjen.

A négy nagy gumó a mechanikát rögzíti masszívan, de azért rugalmasan a házban.

Gondoltam azért csak leporolom.
Gépzsírt ecsettel? Mindegy... Akkor kimosom az ecsetet is...

Kifogyott a pici üvegből a spiritusz, gondoltam ügyesen utánatöltök. A képen látható
tócsa azt jelzi, hogy az ügyesen nem jött össze. A kilögybölt denszesz bőven
elég volt a hálózati zsinórhoz. Már úgy értem, ezzel pucoltam le, mert
nehezen lehet mosni egy olyan hosszú és vékony dolgot, mint
a hálózati zsinór. Ezt biztosan tudom, hisz kipróbáltam.

Mosószerrel esze ágában sincs innen feljönni, még csak el sem kenődik.

Én egy kicsit elkenődök, de majd csak leszedem innen valahogy...

Közben a fényképező kirakott nekem a kijelzőjére egy sárga ikont, amit szerintem
én eddig még sosem láttam. Persze magyar ember használati utasítást
el nem olvas, pedig abban biztosan ott van, mit jelent ez a kis
sárga izé. Remélem nem azt jelzi, hogy jönnek a kínaiak.

Ami végül is bevált, az a tapétavágó kés.
Apránként leszeleteltem az átköltözött gumilábat a polcról.

Nem a maradékot törlöm le mosószeres szivaccsal,
hanem magát a polcot. Miért is ne, ha már egyszer úgy is lepakoltam róla.

Hogy egy fehér konyhában a polcok miért barnák, annak az az oka, hogy apukám
ilyen deszkát talált itthon. Tervbe vettem egy konyhaátépítést, de jelenleg
kisebb gondom is nagyobb annál, hogy milyen színűek a polcok!

A mosogatás után nyomtam egy kis huzatot a daráló házára, így előbb szárad.

Ide egyszerűen nem passzol az a fajta gumiláb, amit vettem.

Ha oda is csavaroznám távtartókkal alátétekkel, akkor is útban volna belül a kilógó rész.
A sérült lyuk a hálózati zsinór bevezetése. Miközben kihúztam a bevezető törésgátló
műanyagot a házból, egyszerűen kiszakadt két darabka anyag a műanyagból.
Olyan, mintha kezdene elérni az anyag. Kicsit megropogtattam
a házat, de szerencsére máshol masszív.

Most mi legyen?

Persze én már tudom mi lesz.
Le kell szedni a legfelső dobozt, abban vannak a gumilábak.

Próbálom érzékeltetni, hogy mennyire fent van a gumitücskös doboz.
Annyira fent van, ésszel fel sem érem! Már mint azt, hogy miért ez
a doboz van legfelül, mikor ez szokott a legsűrűbben kelleni...

Persze tudom, hogy nincs fehér gumiláb a dobozban, maradok a feketénél.
Úgy is alul van, nem is látszik. Aki meg felforgatja a konyhai motoros
gépeinket, az meg is érdemli, hogy infarktust kapjon a látványtól!

A fehér gumilábakat elteszem.

Majd eldúdolom neki darálás közben Michael Jackson black or white című számát.

Maradt egy kis sorja, amitől nem ment a helyére a dobozban a gépet rugalmasan
felfüggesztő gumidugó. Kicsit púpos is lett az adott helyen a doboz.
Fogóval letöröm a kiálló részt, ne púposkodjon itt nekem.

Visszakötöttem a drótokat, és a rugót is visszatettem a helyére.

A doboz hátuljába kell belapátolni az összetevőket, majd rá kell borítani az elejét.
Ez nem minden gépnél ilyen egyszerű ám! Minap volt nálam javítani a szomszéd
tévéjének távirányítója. Ráment pár percem, mire össze tudtam rakni. Akár az
aljába raktam a dolgokat, akár a tetejébe, nem hagyta magát összefordítani.
Végül az volt a megoldás, hogy a fele alkatelem a tetejébe, a másik fele
meg az aljába, csak így meg az a baj, hogy valamelyik felet fejjel
lefelé kell fordítani, akkor meg kihullik belőle minden.

Szerencsére csak a papír lett kicsit gépzsíros, megy a szemetesbe.

Az asztalra szóródott apróságokat besöpröm a fiókba ahogy szoktam,
avagy épp most kenem szét a láthatatlanul kiszabadult zsírt az asztallapon.

Mielőtt a legközelebbi darálásnál derül ki, hogy mondjuk elfelejtettem bekötni a motort, kipróbálom.

Innen indultam olyan két órával ezelőtt, és most is pont ugyanúgy néz ki minden.
Végeredmény szempontjából nem volt egy látványos project...

Elmozdítani most sem lehet, de az új gumiláb már csak tapad, de nem ragad.
Majd idővel talán ő is...