Kínai LED-es bicikli első lámpa
(speciel nem akartam szétszedni, de szétkellett)

Reggel sötét volt, bekapcsoltam hát a lámpákat a biciklin. Persze mire beértem a melóba,
felkelt a nap, s elfelejtettem őket kikapcsolni. A hátsólámpának meg sem kottyant az
egész napos üzem, vígan villogott a koradélutáni fakó napsütésben. Persze az első
lámpában sem égtek ki a LED-ek, csak valamivel halványabban világítottak
mint szoktak. Kerítettem 4 új elemet, csere, de nem úsztam meg ennyivel.
Sajnos nem lehet bekapcsolni a lámpát. Morzéztam egy hosszú sorozatot
a bekapcsoló gombon. Egyszer csak, illetve csak egyszer, bekapcsolt,
de ki azt már nem. Kivettem az elemeket, majd otthon megnézem.
Mint a fotón jól látható, rendesen oda van ragasztva a lámpa.
Szerencsére nem hátul, hanem az elejét elfordítva nyílik.

 

 

Az előző kép a kis Samsung géppel készült, az van folyton a zsebemben. Ezt a képet már
a Fujival lőttem. Mikor csinálok valamit (ha nem felejtem el) fényképezni is szoktam.
Aztán persze gyakran megfeledkezem a képekről, nem lesz semmi a fotósorozatból,
bent maradnak a képek a gépben. Ezek a képek a következő szétszedtem sorozat
 elejére szoktak kerülni. Ilyenkor persze puffogok kicsit, lehet őket szétpakolni a
helyükre. Ez a kép úgy készült, hogy megnyomtam a gombot, de nem történt
 semmi. Ekkor elkezdtem forgatni a gépet, hátha rájövök mit kapcsoltam el.
Erre lóbázás közben (gondolom töltődött a vaku) belevakuzott a...
Hát igen, nem egyszerű kitalálni, hogy mi van a képen.

 

 

Kimostam a festékes vödröt, és ha már úgy is tiszta, meg fent is van a lakásban,
gondoltam leviszek benne valamit a pincébe. Mivel éppen az autórádió
gyűjteményemet rendeztem rá egy (illetve két) polcra, némi helyet
teremtve beszórtam a szobám polcain kallódó dögöket a vödörbe.

 

 

A lámpa belseje ideiglenes jelleggel (napok) állomásozik a polcon.
Balra a Samsung fotómasina várja, hogy letöltsem róla a lámpát még a kormányon
ábrázoló képet. Jobbra a fehér tégelyben savmentes vazelin van, amit nem tudtam
hol lehet venni, végül a gyógyszertárban kaptam egy meleg pillantás társaságában.

 

 

 

Hiába nyomkodom a gombot, ez bizony nem kapcsol be. A kapcsoló olyan
egyszerű, hogy az nem lehet hibás. Tehát az eddig felhalmozott
tapasztalataim alapján igenis a kapcsolója lesz rossz.

 

 

Régen, a petróleumlámpák idejében, nem így nézett ki a lámpabél, most meg igen.

 

 

Öt darab hagyományos tokozású 5 milliméteres fehér LED van benne.
Nem egy fényár amit produkál, de emlékeim szerint jobban világít, mint
a régiféle dinamós izzólámpás világítás a zöldszínű orosz női biciklimen.

 

 

Itt ez a kapcsoló, aminek ugye nem lehet semmi baja, csak rossz.

 

 

Az elemek jók, ki sem kell őket mérni, hiszen ha egyszer is, de elindult velük a lámpa.
Mondjuk csak az elemeket akartam kiszedni a helyükről, a balra lent látható
érintkező már csak úgy magától, mondhatni önszorgalomból esett ki.

 

 

Kipiszkáltam a helyéről a gombot.

 

 

 

Igazam volt, a kapcsoló a ludas. Hogy apróbb dolog
nem tudott lerohadni ebben a vacakban...

 

 

A LED-ek mögött elbújt két csavar. Bár semmi szükség rá, azért kitekerem őket.

 

 

Az a különbség az első és a hátsólámpa vezérlő IC között,
hogy míg a hátsólámpában fekete petty borítja az IC-t, addig az elsőben fehér.

 

 

Elég egyértelmű, hogy patentos, azaz csak le kell róla ugrasztani a fém borítást.

 

 

Ennyi alkatrészből áll a kapcsoló, pontosabban szólva ez egy nyomógomb.
A kerek rugózó lemezt megnyomja a piros gomb, ami rövidre zárja az érintkezőket.
Csak most éppen nem teszi, mert a nyomógomb teteje vaslemez, megrozsdásodott,
a rozsda behullott az érintkezőkre, és szépen nekiállt elektromos szempontból
szigetelni. Kellett nekem múltkor azt mondanom, hogy a bicajomon
nincs semmi vízre érzékeny alkatrész...

 

 

Kipucoltam (belefújtam), majd betettem a helyére a kerek rugólemezt.
Most jön a piros gombocska.

 

 

Csakhogy a piros gombocska nem jön, hanem megy! Illetve repül. Még jó, hogy
megtaláltam, bár szerintem van itthon másik ilyen gombom. Azt már meséltem, hogy
egyszer régen... Nem? Akkor elmondom. Szóval nem akácfát rendeltünk tüzelőnek, hanem
valami olyat, ami tele volt bogárral. Ez úgy nagyon nem érdekel, olyan sok fát nem ettek meg
a lárvák, meg tőlem aztán serceghetnek a pincében. A baj akkor kezdődött, mikor a lakásban
a cserépkályha mellett tárolt fahasáboktól a meleg hatására elkezdtek kikelni a bogarak.
Most mond már... Bogár. Kicsit ijesztően zajosan repül, meg reggeli ébredéskor fura
látni amint a paplanon mászik, de egy idő után megszokja őket az ember. Szóval
ülök az asztalomnál, éppen szerelek össze valamit, mert nem lehet mindig
csak szét. Leejtettem az egyik alkatrészt. Lenéztem. Becéloztam hol
van, lenyúltam érte, felvettem, majd oda sem nézve megpróbáltam
betenni a helyére. Szerencsétlen piros hátú bogár meg nem értette,
miért akarom belegyömszködni a számára ismeretlen valamibe...

 

 

 

Összeraktam a kapcsolót, jó lett. Legalább egy kapcsolót még megtudok javítani...

 

 

Összeszereltem.

 

 

 

Egyben is jó. Csak azért írom, mert nem mindig van ez így...

 

 

 

Ha elemlámpa, akkor azt feltétlenül sötétben is ki kell próbálni!

 

 

Itt is állomásozik pár napot, mire visszakerül a helyére.

 

 

Ezekből meg ki kell szednem a kapcsolókat,
mert majd akarok velük valamit, de hogy mit, azt sajnos elfelejtettem...

 

 

Alig szedtem elő pár szerszámot, nem lesz nehéz visszatenni őket a helyükre.
Már régóta tervezem, hogy csinálok egy egyszerű tartót a folyton kellő szerszámoknak.

 

 

Eltelt pár nap, megcsináltam a tartót, de mint az korábban már említettem,
újabb oda nem illő képek kerültek a halmazba. Ez például
az idei almapaprika termés egy része a balkonról.

 

 

Ez itt a félfülű tévémaci, amit az utcán találtam. Reggel (10-kor kelt a lustája)
ágyazáskor hadonásztam a párnákkal, kapott egy tockost az éjjeliszekrényen
ücsörgő maci, amitől átesett az ágyra. Teljesen úgy néz ki, mint aki boldogan
szalad valahova. Ha akartam volna sem sikerült volna ilyen jól beállítanom!

 

 

Na végre itt a kép a jelenlegi tartómról. Ronda? Akkor nézegesd a sajátodat!
Amúgy még ha csak csúnya volna... De borulékony is!

 

 

Gondoltam ha már úgy is lemegyek a pincébe, egy füst alatt leviszem a szemetet is.
Mikor jöttem visszafelé, megláttam ezt a fát a kertben, amit megígértem az egyik
lakónak, hogy kivágok mielőtt kidönti a kerítést. Viszonylag gyorsan (pár perc)
alatt kivágtam, bár közben rájöttem, hogy rég volt keretes fűrész a kezemben.

 

 

A galamb ha megbetegszik, vagy már nem tud repülni mert öreg, leül valami jól
látható helyre, és szépen megvárja, míg arra jön egy macska. Ez a szerencsétlen
ücsöröghet itt napokat, mert évek óta megszűntek a környéken a kóbormacskák.

 

 

Tudtam én, hogy nem lesz egyszerű! Legyen, akkor előbb rendet rakok...

 

 

A satupadba alulról betolom a szúrófűrészt, meghúzom a pofákat, rádobok egy éppen erre
a célra készített téglalap kivágású deszkát, majd bekapcsolom a fűrészt. Persze ez nem
éppen egy szalagfűrész, de amennyit és amire használom, arra pont megteszi. Ez egy
jó elképzelés volt a részemről. Apróbb hiba a gépezetben, hogy a fűrész elől fúj.
Ez azért van, hogy letakarítsa maga előtt az éppen fűrészelt munkadarabról a
forgácsokat, hogy lássuk a vonalat amin haladunk. Na most ha a képen
láthatóan fejjel lefelé, akarom mondani pengével felfelé fordítom
a gépet, akkor felfelé fújja a forgácsot. Ez nem volna
akkora baj, ha nem pont ott lennék én.

 

 

Ez egy nagyon bóvli fúrógépállvány. Nem is ismeri a merőleges, függőleges,
valamint a párhuzamos kifejezéseket. Ellenben ha összehasonlítjuk
a munkáját azzal, mintha szabadkézből fúrnánk, azonnal
kiderül, hogy velünk van a több gond!

 

 

Lelakkoztam egy olyan régi lakkal, ami szinte csoda, hogy még megszárad! Valamikor
a 90-es évek közepén megszűnt a cégnél a TMK, akkor volt utoljára lakk a raktárban.
Miután semmire sem kellett, elhoztam egyet, bár itthon sem kellett semmire. Szóval ez
egy olyan 15 éves körüli lakk. Kicsit már túrós, és darabos, meg túlhígított, de még jó.
A fúrás és a lakkozás között volt még egy munkafázis, a csiszolás. A nagyja tömeget a
széléről sarokcsiszolóba fogott csiszolókoronggal szedtem le, az apraját meg csak úgy
szabadkézzel smirglizve. Mivel egyedül voltam a pincében, erről nem készült felvétel.
Persze sok minden úgy sem látszott volna a szálló por miatt.
Mondjuk a szálló port azt le tudom fényképezni.

 

 

Tessék. Persze ez nem közvetlenül maga a por,
hanem a por közvetett hatása a fényképezőgép automatikájára.

 

 

Azért készült két tartó, mert az egyik az asszonynak lesz az ecsetekhez,
amik jelenleg jórészt ebben a kis hordóban állomásoznak.

 

 

Érdekes szögből készült ez a kép, azért ennyire nem lett ferde!
A lakk valóban lassan szárad, másnap reggel nem értettem mi az a büdös az előszobában.

 

 

Ez az enyém tartóka.

 

 

Ez pedig az asszonyé.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...