Előszoba
(csak pár igazítás)

Legközelebb nem hagyom magára az ELMŰ "szakemberét" az már biztos!
Pláne nem mondom ki semmilyen kérdésére az igen szócskát.
Hát hogy néz ki az a guman tábla? Hogy a kettő helyett
egy lett, már az sem szép, ráadásul még ferde is!

 

 

Az előző képen még friss volt a festékminta, azért ütött el annyira. Ezen a képen már
megszáradt a próba ecsetvonás, a középső pacának kb. olyan a színe, mint a régi
falnak. Persze a falon lévővel megegyező színt nem lehet kikeverni az eredeti
pasztával, hiszen a fal koszolódik, ettől lesz egy szürkés - sárgás árnyalata
az új festéshez képest. De mit érdekel ez engem...

 

 

Ellenben az előszobafalat illik kiegyenesíteni. Annál is inkább, mert ennek
a tetejére lesz felcsavarozva a készülődő polc. Ha az előszobafal ferde,
akkor ferdén fog állni a rácsavarozott polc is! Persze ha nem lenne
az a polc, nem igazán érdekelne merre dől az előszobafal...

 

 

Mintha nem volna egyértelműen zöldszínű a fal, mintha volna benne egy sárga sáv.
Persze ez nem igaz, egyforma zöld mindenütt, kivéve persze az óra alatt / felett.
Valószínűleg csak a vaku fénye verődött vissza a felső polcokról. De nem is
erről szól a kép, hanem a kicsiny polcon található rendetlenségről. Mivel
az előszobában ez az egyetlen jól elérhető vízszintes felület, minden
ide van elsőnek lepakolva. Aztán persze az idők végezetéig
itt marad, ami semmiképp sem kelti a rend látszatát.

 

 

Ez a felület kicsit lentebb van, ide szoktak kerülni a nagyobb méretű dolgok.
Valamikor tavasszal arra gondoltam, szétszedem azt a két alsó holmit.
A kamera és a monitor összetartoznak, bár az előszobába nem.
Most már tulajdonképpen tél van, de ezek ketten ennél
beljebb még nem jutottak. Még az is kérdéses,
hogy az idei szétszedtem eresztésbe
bele fognak-e férni...

 

 

Ilyen esetekre két megoldást dolgoztam ki. Az egyik esetben a lomokat ahogy
vannak, egyben átrakom máshová. Ez azért jó, mert ha visszapakolok,
akkor minden ott lesz, ahol eddig is volt. A másik megoldás az,
hogy felkapok egy tárgyat, és a helyére teszem. Majd így
teszek az összes többivel is. Ez utóbbi esetben
ugyan rend lesz, de semmit sem találok.

 

 

Gondoltam itt pont jó helyen lesz a fúrógép.
Viszont pár perc múlva, mikor ötödszörre estem át rajta, már másképp gondoltam...

 

 

Van itt egy kis hiba a falon, szinte alig látszik.

 

 

Közelről is csak annyi látható, hogy picit elvált a glett réteg a faltól, amit valaki (én)
megnyomott, amitől létrejött ez a beszakadás. Szaré kell nekem mindent piszkálni?

 

 

Szerintem ez most így marad. Persze ennek "kis" hibának is külön története van.
Reggel volt, már félig fel voltam ébredve, bambultam magam elé. Az ágyamból
pont ide látok, bár katedrál üveg van az előszobaajtóban, szóval a történések
csak körvonalszinten jönnek át. Jön ki apukám a konyhából, produkál némi
mozgáskoordinációs hibát, vagyis elfelejti elengedni a kilincset. Az öregem
Isten nyugosztalja volt vagy 100 kiló, és ellenállhatatlan egy ember volt.
Legalábbis mint az látható, a tömegének nem tudott ellenállni az ajtó.
Zsupsz, meg csörömp, leesett a kilincs. Látom amint apukám azzal
kísérletezik, hogy visszategye a helyére. Persze ez nem sikerült
neki, mert kiszakadtak a csavarok az ajtó anyagával együtt.
Nekem sem sikerült a dolog, nem volt mibe betekerni a
csavarokat. Kerestem hosszú négyes csavart, meg
önzárós anyát, azóta a kilincs a helyén van,
ha nem is szép. Mondom apukámnak,
visszatettem a letépett kilincset.
De nem is emlékezett rá!

 

 

Nagyon szép nyele volt a cipőkanalunknak, míg egy barátom el nem kunyizta atyámtól.
Szép faragott kutyafej volt, villogó LED-eket kellett szerelnem a szemei helyére.
Mindezt csakis azért, mert e nélkül mit sem ér a Zsiguliban a sebváltókar!

 

 

Aztán kapott a cipőkanál egy másik nyelet, ami viszonylag hamar le is törött róla.
Ez se csúnya, bár csak egy fröccsöntött sárkányfej. (amúgy esernyőnyél)
Olyan tizenhétszer ha visszaragasztottam. Különös anyag, semmi
sem hajlandó megragasztani! Végül kiöntöttem belülről a
törést melegtakonnyal, de az is elvált egy idő után.
A tasakon két kapcsolódó olimpiai öt karika
 látható, túlzásba eső vízszerelőknek...

 

 

Bejelöltem a polcon, hol kell elvágni, meg hová valók a zsanérok. A zsanérokat oda is
csavaroztam a még elvágatlan deszkára. Vagyis ha elvágom, majd felcsavarozom
a zsanérokat, akkor a polcnak egyenesnek kell maradnia. Gondolom akár nem
is kell mondanom, ferde lett miután összecsavaroztam. Nézegettem mégis
mit ronthattam el, majd hírtelen ötlettől vezérelve lemértem a zsanért.

 

 

Majd lemértem a másik zsanért is. A zsanér azért nem egy annyira bonyolult
mechanikai szerkezet, hogy ne lehetne belőle legyártani két egyforma darabot!

 

 

Szaladgálok a rendelkezésre álló pár méteren a szükséges néhány tárggyal.
Az ember nem is gondolná, hogy ilyen kis munka pillanatok alatt
mekkora rendetlenségbe képes borítani az amúgy
sem valami rendezett lakást.

 

 

Pár perc alatt mindent elborítanak a polcszereléshez szükséges anyagok.
Érdekes mód, mikor hazahoztam őket, még könnyedén elfértek a zsebemben.

 

 

Tudom, hogy nem szép dolog valamit a hálózati zsinórjánál fogva fellógatni,
de mit tegyek, ha csak itt nincs útban?

 

 

Levettem a zsanérokat, és egy egyenes polc mellé toltam a félbevágott deszkát.
Nem rontottam el semmit, valóban a zsanérok eltérése okozta a ferdeséget.

 

 

Viszonylag könnyű eldönteni, hogy hová melyik zsanér való, hiszen csak kettő van.
De mi lenne akkor, ha mondjuk egy szekrény készülne húsz zsanérral?
Persze tudom mi lenne... Kiborulna a káromkodós doboz!
Térdig állna a szobában az ősi átkok garmadája...

 

 

Mindig tanul valamit az ember, legközelebb egyből megjelölöm a zsanérokat!

 

 

Na ugye, hogy na ugye!

 

 

Ezt a szép sárga papírt az előszobában találtam. Vettem ilyen polcot, és eltettem
a papírját, hogy tudjam legközelebb milyet kell venni. Most, hogy a polcot
összeraktam és kipróbáltam (vagyis rápakoltam), már azért van eltéve
a papír, hogy tudjam, milyen polcot nem szabad venni! Azt mondja
a leírás, hogy polconként rá lehet tenni 40 kilót. Én a leírással
 ellentétben azt mondom, hogy ezt a terhelést semmiképp
sem élné túl! Azért vettem, mert gondoltam jó lesz
a bemutatásra váró magnókat rápakolni amíg
várják, hogy sorra kerüljenek. Próbaképp
rátettem a felső polcra a Mambót,
ettől majdnem összedőlt a polc!

 

 

Gondoltam a "mindent a helyére" technikát alkalmazom.
De hová való a fényképelő masina szíja? Vagy a készülő PC kereke?

 

 

A Gumiámos tubussal is fordultam párat, mire rájöttem, hogy van vegyszeres polcom.
Ha itt valami kiborul, annak nyomát sosem tünteti el a plafonról az alattam lakó!
Vagy az az eset is előállhat, hogy az íróasztalomat csak a parkettával együtt
lehet elmozdítani. Vagy végérvényesen feketére festődnek a lábujjaim.

 

 

Ez például egy TC91-es telefonkészülék, amiből találtam egy rakással a pincében.
Meg ezt a mintapéldányt az előszobában. Persze neki is van
története, majd szétszedéskor elmesélem.

 

 

A "kell ha elmegyek itthonról" státuszú tárgyak a konyhaszekrényre kerülnek.

 

 

Van már itt annyi minden, fel sem tűnik pár újabb kacat...

 

 

Ez is az előszobában volt.
Első ránézésre ha agyoncsapnak sem tudom mik vannak a zacskóban!

 

 

Most már persze tudom. Nyáron kaptam egy UHER kazettás riportermagnót.
Részben azért, ne árválkodjon a polcon az UHER 4000-res. Aztán ha már
ott voltam, kaptam egy hordozható színes tévét is, az meg pont jó lesz a
melóba, ha az ügyfélnek éppen nincs tévéje. Meg kaptam ezt a zacskó
mobiltelefonos valamit, amiből a kézihajtányos mobiltöltő semmiképp
sem úszhatja meg a bemutatást! Aztán mikor fentebb felsorolt tárgyak
súlya alatt kezdett görbülni a bicikli, pánikszerűen elváltam a kollégától!

 

 

A zacskót feldobtam a SONY TC-U5 deck tetejére. Nincs hozzá valakinek rajza?
Rajz nélkül nem akarom piszkálni, mert úgy néz ki, hogy elektronika baja
van szegénykének. A magnó tetején a fekete doboz egy általam
krehácsolt tápegység autórádiókhoz. Csak azt nem tudom,
hogy mégis mit keres itt? Miért nem a pincében van?

 

 

Az természetes, hogy az előszobában van szatyor, hiszen kell ha megyek vásárolni.
Annyi szatyrot találtam, hogy dagadtra tömtem vele ezt a nagyot!

 

 

Nálunk mindenütt van maci!

 

 

Vagy ha nem maci, akkor mondjuk bagoly...

 

 

Kihúztam a kisszekrény fiókját, gondoltam belesöpröm a maradék lomokat. Ezt találtam.
Nincs benne semmi érdekes. Ez egy 43-as cipőbe való, valódi bőr talpbetét zacskója.
Csak üres! Ez nálunk amúgy családi hagyomány. Mármint üres zacskók eltevése.
Ez annyira így van, hogy régebben (és még mostanában is) sűrűn előfordult,
hogy miután kifogyott a csomagolásból a kolbász, vagy a szalonna, az
üres papír visszakerült a hűtőbe. Vagy például anyám a mosogató
alatt gyűjti az üres zacskókat, hogy abba jó lesz szemetet tenni.
A szemetesben eleve van egy zacskó, az persze nem érdekes...

 

 

Pár lom, melyek a szekrényke mögé, illetve alá bújtak el.

 

 

Végre kipakoltam az előszobát, már csak a szőnyeget kell feltekerni.
Gondoltam belefér az időmbe, hogy feltekerés előtt kiporszívózom a szőnyeget.

 

 

Ellenben a porszívó azt jelezte,
az időbeosztásommal ellentétben belé már nem fér semmi!

 

 

Ezeket az akasztókat azért kellett leszerelnem, mert ezek alá vannak elrejtve
az előszobafalat tartó csavarok, melyek az alanti képen láthatók piros nyíllal bejelölve.

 

 

   Elmeséljem nektek az előszobafal történetét? Nem szól bele! Csendben ül és olvas! Szóval az úgy volt, ahogy apukám tudta a dolgok méretét, és a minőségét is. Sosem ettünk éretlen dinnyét! Se sárgát, se görögöt, pedig apám mindig egész dinnyét hozott.
   Apám vett anyámnak ruhákat, de anyám nélkül! Sosem tévesztett méretet! Ez nekem még magammal kapcsolatban sem megy! Egyszerűen fogalmam sincs hányas nadrágot hordok, vagy hogy milyen méretű ing passzol rám. Apám vett anyámnak cipőt, de anyám jelenléte nélkül. Sosem tévesztett méretet!
   Volt apámnak egy számomra valamiért unszimpatikus játéka. Kosárban hordjuk a tüzelőt (fa) a második emeletre. Apám, mikor megjelent az ajtóban hátán a fáskosárral, mindig volt a kezében egy hatalmas fahasáb. Ekkor feltette a kérdést: Na gyerekek! Szerintetek befér?
   Néha akkora tuskókat hozott fel, ránézésre az is csoda volt, hogy a bejárati ajtón be tudott vele jönni, aztán valahogy mégis mindig be tudta forgatni az óriásnak látszó hasábokat a cserépkályha ajtaján.
   Számomra nincs abban semmi meglepő, hogy valami elromlik, hiszen gyermekkorom óta barkácsolok, javítgatok, még a munkám is ez. Talán éppen ezért volt furcsa látni, hogy apámban egyszerűen elromlott a dolgok méretének (és minőségének) felmérésével kapcsolatos képesség. Egyik pillanatról a másikra egyszerűen kihunyt benne ez az érdekes tulajdonság.
   Vett egy szekrénysort, amiből hiányzott a könyvszekrény, és az akasztós mélyszekrény. Még jó, hogy elemes bútor volt (Réka), és lehetett kapni hozzá megfelelő összetevőket.
   Aztán vett két akkora éjjeliszekrényt, amiknek az elhelyezése teljesen esélytelen. Valamikor ekkortájt jött az előszobabútor. Egyszer csak itt volt, mikor hazajöttem. Én nem szóltam egy szót sem, úgy tettem, mint aki nem tud semmiről. Mondjuk ez nem is csoda, hiszen láttam, hogy a megvásárolt bútor egyszerűen nem fér bele az előszobába.
   Az előszobafal szélesebb volt, mint a rendelkezésre álló legnagyobb egybefüggő szabad falfelület. A két szekrényke nem fért oda sehova, hiszen ez egy kisméretű előszoba, három falon négy ajtóval. A tükörnek pedig végképp nem volt hely.
   Hagytam forrni a dolgokat, nem kell nekem mindig mindenbe belepiszkálni. Én bírtam tovább, apukám egy hét múlva rákérdezett: Nem szereled fel kisfiam?
   Persze egyből visszakérdeztem: Hova? Még egy darabig hevertek a dobozok szerteszéjjel a lakásban, aztán egyszer erőt vettem magamon, és nekiálltam.
   A tükör részéré valóban nincs szabad falfelület, de pont ráfért a vécéajtóra. A két kisszekrény valóban nem fér el a földön, de ha egymásra teszem őket, akkor már igen.
   Sajnos magával az előszobafallal nem tudtam mit kezdeni. Nagyobb volt, mint a rendelkezésre álló falszakasz a bejárati ajtó, és a villanyórák kilógó falfelülete között. Ráadásul volt rajta három akasztó, én meg bárhogy is számoltam, négyen voltunk. És akkor még hol vannak a vendégek kabátjai? A régi fadarab akasztón öt hely volt, a három egyértelmű visszalépés.
   Szó mi szó, szétcsavaroztam az előszobafalat, és összeraktam kicsit kisebb méretben. Levágni nem kellett belőle, csak összébb kellett tolni a faanyagot. Az eredeti akasztókat fordítva szereltem fel, majd az egész miskulanciát fejjel lefelé fordítottam. Így lettek az eredeti (amúgy formátlan) akasztókból a szatyortartó fülek.
   A régi akasztókat a képen látható módon egyszerűen átcsavaroztam az új helyükre, pont jó, hogy öt volt belőle.
   A jobb oldali akasztó azért van letörve, mert egyszer apukám elvette a kisszekrényt a helyéről, mert be akart hozni valami nagyot. (azt hiszem a rekamiét) A szekrénykében megakadt az ajtó, persze csak addig, amíg ott volt. Miután már nem volt ott, az akasztóban akadt meg az ajtó, de mint az látható, apukám volt az erősebb...

 

 

A műanyag tiplit illik bevágni mielőtt betoljuk a falba fúrt lyukba. Ezt azért kell megtenni,
különben a tiplibe tekert csavarral (mint ékkel) nem a tiplit nyomnánk szét, hogy
az a falba feszüljön, hanem azzal birkóznánk, hogy a csavarral (mint ékkel)
szétfeszítsük a tiplit, mint egyszerűen szarul egybe fröccsöntött anyagot.

 

 

Eredetileg ezek lettek volna az előszobafalon az akasztók. Mindegy...
Alul a piros feliratos vaslemez egy monitorhoz készült, de most
csak azért van itt, hogy csak a fát fúrjam át, ne a falat.

 

 

Kéne egy másik ember, aki egyenesen tartja az előszobafalat, míg átjelölöm a lyukak
helyét a falra. Mivel egyedül vagyok itthon, kénytelen vagyok a másik ember helyett
eszközt használni. Ebben egész jó vagyok, szinte bármivel bármit meg tudok oldani.
Onnan e képesség, mert aki barkácsol, annak folyton kell valami olyan szerszám,
ami éppen nincs. Így az ember gyorsan megtanulja a nem létező szerszámokat
(illetve anyagokat) létezőkkel helyettesíteni. Most például a polctartó
konzolt használtam fel, mint könnyedén állítható éket.

 

 

Gondolkodtam rajta, hogy levegyem-e az előszobafalat, vagy ne e vegyem le.
Mint látható, levettem. A hozzáférhetetlen felületekre úgyis ráfért egy kis takarítás.

 

 

 

Kicsit körbenézek a varázsvesszőmmel, mielőtt még áramot találnék fakasztani a falból.

 

 

A vídiás fúrón már eleve be volt jelölve kék szigetelőszalaggal, hogy meddig kell befúrni.
Persze sosem a tiplihez, vagy a csavarhoz kell méretezni, hanem ahhoz, amelyik hosszabb!
Mert ugye a végeredmény szempontjából majd mindegy, hogy melyik nem fér bele a lyukba.

 

 

Hátulról jól látszik miről beszéltem az előbb.
A lényeg az, hogy tudok előszobafalból előszobafalat készíteni.

 

 

Ez meg egy nagyon ügyes szerszám, sorjázónak hívják, illetve nagyszerűen hozzá
lehet vele igazítani a furatok bejáratát a süllyesztett fejű csavarokhoz.

 

 

Egyenes lett a fal, egyenesen fog rajta állni a polc is.

 

 

Csak nem fér oda. Jól vettem le a méretet, de a fal az finoman szólva nem egyenes.
Vagy le kell vésni a falból kilógó párkány tetejéről a fölös részt, vagy a deszkából
kell levágni ott, ahol azt ceruzával bejelöltem. Gondolom mondanom sem kell,
melyik megoldást választottam. Véssen akinek nyolcas menet van az anyján!

 

 

A melósruha a nagy pakolásban kint maradt a bejárati ajtón.
Amúgy ez a helye. Majd ide is kitalálok valami szebbet. Valami akasztót, vagy fogast...

 

 

Hopp! Levágódott a deszka széléből a felesleges mennyiség. Jó szó ez
a "levágódott", csak csalóka. A valóságban ez mindig azt jelenti, hogy nekem kellett.

 

 

Mi ez a fekete izé? (kérdeztem lepődötten)
Hát ez bizony egy csoki. De hogyan kerülhetett ez ide?
Hamm! Adtam meg az értelmetlen, de annál harapósabb választ.

 

 

Még csak egy csavar tartja a polcot, és az is csak az előszobafal tetejébe van betekerve.
Pont jó így, mert nem mozdul el amíg a tartókonzol furatainak helyét bejelölöm.

 

 

Itt lesz a tartókonzol.
Az előző guman tábla helyével meg egyszerűen nem tudok betelni!

 

 

Spaklival letoltam a kilógó részeket, hátha sikerül valamennyire kiegyenesítenem a falat.
Mint az jól látható, a kilógó falrész alsó éle olyan egyenes, mint az ökörhugyozás...

 

 

Az újságpapír nem a pornak szól, hanem már a falfixnek.

 

 

Az elején beszéltem egy a kis berepedésről. Ez lett belőle, miután megpiszkáltam.

 

 

Ez meg a villanyóra alól esett ki. Olyan mintha egy fél banándugó lenne, de nem az.

 

 

Öt milliméter vastag kábelt lehetne beletekerni, szóval még csak nem is gyújtókábelhez való.
 Szerintem nem a villanyóra tartozéka, csak beeshetett a guman tábla mögé.
Mondjuk azt nem nehéz, mert a táblát csak két csavar tartja
átellenben, a két másik sarok erősen eláll a faltól.

 

 

Elég volt! Délutános vagyok, mennem kell dolgozni. Meg amúgy sem arról van
szó, hogy egyetlen nap alatt megváltom a világot, hanem csak
arról, hogy minden nap igazítok rajta egy kicsit.

 

 

A polc felcsavarozásához szükséges szerszámokat itt hagytam, hiszen úgyis pont itt
fog kelleni mind ami itt van. Másnap meg feltúrom a lakást a piros nyelű csavarhúzóért...

 

 

Nem három ernyő volt az előszobában, hanem öt! A másik kettőt nem is tudom hová tettem.
Ezeknek például kellene valami tartó, például a vécé és a konyhaajtó közötti helyre.
Az a hely olyan kicsi, nem is férne oda semmi, csak az ernyők. Ezt nem most...

 

 

Gondoltam összedobok valami ebédet, de a fele cipős szekrény pont a tűzhely előtt hever.

 

 

Ez csirkemáj disznózsírban lesütve, fokhagymával, paprikával.
Igen. Kitaláltad. Nem fogyózom!

 

 

A másik fele cipős szekrény meg ide van elbújva. Pont elfértek rajta a szerszámok.
Mára tényleg elég volt a munkából, illetve most megyek csak igazán dolgozni.

 

 


Második nap

Nem mertem nekiállni a glettelésnek, mert ma hozzák a tüzelőt.
Gondoltam délelőtt hozzák, hiszen mindig akkor szokták...
Most kivételesen egy óra után érkeztek meg a szállítók.
Leszórták ide a pince elé a húsz mázsa akác tűzifát.

 

 

Én meg szépen behordtam, berakosgattam ide. Tulajdonképpen nincs messze,
pár méter az egész, de a húsz mázsa az kérem húsz mázsa!
Hát csoda, ha nincs kedvem ezek után az
előszobával foglalkozni?
Érdekes mód volt.

 

 

Azt akartam lefényképezni, hogy milyen hullámos a fal a villanyóra melletti részen, de
ebből nem látszik semmi. Viszont jól látszik, hogyan szerel fel az ELMŰ egy guman táblát.

 

 

Gondolkodtam rajta, hogy befúrok a lyukon, kap egy hatos tiplit, meg egy csavart.
De az ELMŰ kényes az ilyesmire. (bár a ferdeségre nem) Szóval így marad.

 

 

A glett olyan állagú mint mondjuk a liszt, tehát csakis a konyhaasztalon szabad bekeverni!

 

 

Ezt még csak úgy odapacsmagoltam.

 

 

Glettvassal lehúzva mindjárt jobban néz ki.

 

 

És még a földre sem jutott az anyagból, pedig az újságpapírt is elfelejtettem iderakni.

 

 

Akadt némi folytonossági hiány holmi ajtócsapkodásból kifolyólag, ezeket az apróbb
hibákat is kiigazítottam. A glett is olyan mint a festékes ecset. Mindenhova kenek egy kicsit!

 

 

A villanyóra környékét meg majdnem elfelejtettem! A mackófej azért került vissza
a fogasra, mert ez a jószág egy műugróbajnok. Mindenhonnan azonnal leesik!

 

 

Jól megfér a csöpögtetőn a glettvas és a lapostányér.
Amilyen sokat dolgoztam tegnap, ma lelógom...

 

 


A harmadik nap eseményei

Úgy kell, hogy le kell csiszolni a falat, majd még egyszer le kell glettelni, és akkor
sima lesz. Szerintem meg egy csiszolás után is éppen elég sima! Mert
ugye mégis ki a csuda simogatja a falat a villanyóra körül?

 

 

Tehettem volna ide újságpapírt, de a port könnyedén megeszi a porszívó.
Mondjuk még szép, hiszen azért van! Bár a mai világban...

 

 

A festéshez nem kell más csak az ecset meg a festék. Mivel nem kell magasra
mennem, nem szedem elő a létrát, a hokedli bőven megteszi.
Persze mindenki csak egyszer töri ki a nyakát...

 

 

Elég rémes, ahogy az új festék elüt a régitől.
Persze ha kiszárad, majd nem fog elütni.

 

 

Bőven van festék, s mivel csak egy réteg kell, jut belőle oda is ahová nem is terveztem.
A villanyóra alatt a polcról a kelleténél kissé hátrébbtolt tárgyak hagytak nyomot a falon.
A kulcsok fémből vannak, azokkal is szépen lehet rajzolni a falra, készakarva, akaratlanul.
Lentebb a cipőkanál rajzolt alumínium alapú vonásokat, még lentebb pedig a cipők hagytak
nyomot ahol nem kellett volna. Gondoltam lent lesz szegély kőből, de csak gondolat maradt...

 

 

Nem így szokott állni ez a kapcsoló, csak most levettem, hogy ne legyen útban.
A csavarhúzó meg azért van ott, hogy ne érjen bele a kapcsoló a friss festésbe.

 

 

Mivel a nap jó része elment a tűzifás emberekre való várakozással, ezért most egy kicsit
kényszer szárítom a falat a melegfúvóval. Unom már a rumlit, szeretnék visszapakolni!
Persze úgy is mondhatjuk, hogy már bánom, hogy nekiálltam szétszedni az előszobát...

 

 

Először a kabátomat teszem vissza, vagy ez már a festés közben is itt volt?

 

 

Vissza szőnyeg, vissza bútor. A fotón rettenetesen néz ki a fal, szerencsére a valóságban nem.
Ez a fotómasina időnként borzasztó dolgokat művel! A sima (mondjuk bóvli) 10Megapixeles
gépek olyan 5Mega körüli helyfoglalású képeket készítenek. Semmi lacafaca, bármi a téma
5Mega a kép mérete és kész. Ez meg egy komolyabb gép, de megőrjít vele, hogy a szerinte
nem részletgazdag képeket betömöríti. Például a fehér papírt ábrázoló kép igen kisméretű
lesz, de én ezt nem szeretném, viszont nem lehet benne kikapcsolni ezt a hülye funkciót.
Mielőtt még megírnád... Igen, úgy van beállítva, hogy a legkevésbé tömörítse a képeket.

 

 

Ez a húszas nem egy mai darab. Ki tudja miért volt idetéve, én visszateszem,
hátha egyszer keresi valaki, aki odatette. Na! Na ezért néz ki a mi lakásunk ahogy kinéz!

 

 

Ezt az órát a polcon találtam a mackók között.
Vagy azért volt itt, mert ide szántam az előszobába, vagy például nem.

 

 

Szemmagasságban pont jó helyen van, máshová meg nem is igen fért volna.

 

 

Visszaraktam Döncikét (denevér), a kicsiny vízmértéket (nem tudom mit keres itt),
és a "már nem látok vele" szemüveget a helyére. Már ha ezeknek ezek a helyei...

 

 

Ha anyám hazajön a telekről, kulcsrevíziót fogunk tartani.
A fehér maci a pincekulcsot őrzi, a barna a bicikliét. De hogy a többi kulcs mit nyithat?

 

 

Ez már volt boncolva. Azért van az előszobában, ha a kismegszakító lekapcsol,
lássam a sötétben mit hol kell megnyomni. Persze ha olyan nagyon sötét van,
hogy lámpa kell a kapcsoló megtalálásához, akkor mivel sötét van, már magát
 a lámpát sem fogom megtalálni. Akkor is kell a lámpa! Különös dolgok ezek...

 

 

Ez a maci azért ül itt már évek óta, mert még nem fürdött meg.
Nem is lehet megfürdetni, mert valami szöszből van.
Megpróbáltam legalább lekefélni, de ereszti
a bundáját. Sebaj... Marad koszosan...

 

 

Visszahordtam az ernyőket is, bár továbbra sem értem minek belőlük ennyi.

 

 

Azért van itt, mert éppen szárad. No még nem a lakk, hanem csak egy szegély,
amit azért ragasztottam oda, hogy ne látszódjon ki a polc széle mögül a ferde fal.
A felragasztott lécet ideiglenesen használaton kívüli merevlemezekkel rögzítettem.
Mondom én kérem, hogy minden jó valamire!

 

 


Negyedik nap

Vannak valószínűtlen események. Például elkopott a csiszológépem. Persze csodák csodája
nem maga a gép, hanem a csiszolóvászon alatt található rugalmas lap adta meg magát.
Nem volt ötletem honnan szerezhetnék a tömör gumilapnál valamivel rugalmasabb
anyagot. Erre jövök haza bicajjal, és mit látok? Márpedig az gumi. Gyere velem!

 

 

És így is lett. Ráadásul ez nem tömör gumi, hanem darált gumidarabkákból van,
vagyis pont mint ahogy nekem kell, rugalmasabb a tömör gumilapnál.

 

 

Kiszabtam egy megfelelő méretű darabot, és jól bekentem Pálmatex ragasztóval.
Meg persze a csiszológép alját is. A csiszológépbe is beleláttunk
már korábban, igaz nem volt saját szétszedtemje.

 

 

A fürdőszobapolc pedig itt szárad a másik pincében.
Néha, mikor épp arra járok, kenek rá egy újabb réteg festéket.

 

 

A faanyag mindig jól jön. Néha még apró leeső darabok is megtalálják helyüket
a világban. Most például éppen azokat a kerek valamiket néztem ki magamnak.
A mélyládám építése közben keletkeztek, mikor a hangszórók helyét vágtam ki.

 

 

Jól van... Nem nehéz rájönni, hogy festőállvány lett belőlük.

 

 

Ideiglenes jelleggel, némi távtartó közbeiktatásával, rácsavaroztam a készülő polcot.
Jó ez így, minden csupa lakk lett, aminek lakkosnak kellett lennie,
miközben rám egy csepp sem jutott a kencéből!
Ráadásul ha kész, odébb lehet tenni.

 

 

Már majdnem elindultam felfelé, mikor észrevettem a beragacsozott csiszológépet
a farakás tetején. Még szerencse, hogy a Pálmatexel pont így kell ragasztani.
Már úgy értem, hogy mindkét felületet bekenjük, aztán elfelejtkezünk az
egészről, s mikor már úgy néz ki, hogy nem is ragad, akkor kell jó
erősen összenyomni a ragasztóval bepacsmagolt felületeket.

 

 

Az erős (és tartós) összenyomást most éppen satukapitány prezentálja.

 

 

Ezt már láttuk a múltkor, de nem úsztam meg, hogy újra szét ne kelljen szednem.
Jó lett, be lehet kapcsolni, csak magától kikapcsol. Először nem értettem mi
baja van. Persze kínai, de ezért még nem kéne rá ferde szemmel néznem.
A lényeg a lényeg, ha lejövök a járdáról, vagy felmegyek rá, vagy bármi
döcc, akkor egy pillanatra megszűnik az áram, mert kontakthibás benne
az elemtartó. Vagyis pont úgy viselkedik, mintha éppen most tettem volna
bele az elemet, vagyis nem világít. Kellett hozzá néhány hét, hogy megunjam,
hogy folyton nyomkodni kell rajta a gombot. Kapott egy ezer mikrós kondenzátort
a LED-es panel hátulja, így még akkor sem kapcsol ki, ha egy pillanatra kiveszem belőle
valamelyik elemet. Ez egy olyan világ, ahol semmi sem jó úgy ahogy van. Azért így is szeretem...

 

 


Ötödik nap
(pár nap kimaradt, de csak azért, mert éppen nem történt semmi)

Megvettem a bútorlapokat a konyhai polchoz,
majd múlhatatlan munkaundorral egyből nekitámasztottam őket a cserépkályhának.

 

 

Ezek meg a tartókonzolok. Ezek nagyon régóta megvannak, de ami késik ugye...

 

 

Azt sem mondhatom, hogy nincs itthon csavar, vagy tipli.
Persze ezen az alapon bármit csinálhatnék, annyi minden van itthon.
Ezt az ötletet igencsak gyorsan elvetem, mert ugye mégis minek nekem az a bármi?

 

 

Mikor éppen valakire van szükségem. Most például arra volna szükségem,
hogy a konyhának ezt az oldalát átrakja valaki helyettem a másik oldalra.

 

 

Valahogy így gondoltam, illetve mint az látszik, csináltam is.
Ilyenkor persze azonnal megbánom, hogy egyáltalán nekikezdtem a feladatnak...

 

 

Annyit puffogtam, hogy közben elfelejtettem fényképezni.
Mire észbe kaptam elmúlt a délelőtt, s közben helyükre kerültek a polcok.
Persze nem a polcok felrakásával ment el az idő, hanem a rengeteg sok sok takarítással.
Tetszik vagy nem, a konyhában, már ha az ember főz is benne, akkor bizony
előbb utóbb mindenre lerakódik a zsírköd, amit aztán igen
unalmas lesikálni a vízszintes felületekről.

 

 

Az előszoba polcán is megszáradt a lakk, fel is csavaroztam a helyére.
Sapkát sálat kesztyűt még nem tettem rá, mert szerintem azért még ragad egy kicsit.

 

 

 

Így lehet kettéhajtani a polcot. Persze semmi sem lehet tökéletes. Vagyis a kettéhajtott
polc már nincs útban, de az előszobafal széle az igen. Most abba akad bele az ajtó...

 

 

Végül felkerült az i-re a pont, vagyis a fürdőszobapolcot is felcsavaroztam.
Bátran kijelenthetem, erre az évre elegem van a lakásból!
Persze a konyhában még csepeg a csap...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...