Ruhakefe telefon
(formájáról kapta a nevét)

Mindenkinek van a melóhelyen a pincében egy Salgó oszlopa, az enyém ez. Mármint amit
a képen látunk minden! Pedig a felét már kiszórtam, a másik felét hazahoztam,
a harmadik felét pedig visszavittem a raktárba. De még mindig van!

 

 

Ez még mindig nem a többiek polca, illetve a polc az igen, de a holmik az enyémek.
Próbálom én rendszerezni őket, mondhatni igen kevés sikerrel...

 

 

Nem gondoltam volna, hogy még mindig találok telefonokat a dobozaimban.
Persze nem csoda, hiszen telefonszerelő vagyok, de már többször játszottam,
hogy összeszedtem mindet, és beleszórtam a raktári selejtes dobozba. Szóval
képzelheted mi lehetett itt ezelőtt! Az a gond ezekkel a rendrakásokkal, hogy
hamar kiderül, pont az kéne, amit legutóbb kidobtam. Most például egy bóvli
un. ruhakefe telefont keresek a szétszedtembe. Körbekérdeztem a kollégákat,
de mindenki kidobálta a régi vackait. Gondoltam mi lenne, ha körbenéznék a
saját cuccaim között? Ilyenkor mindig kicsit összeomlok. Itt sosem lesz rend!

 

 

Végül találtam ruhakefe telefont, de nem csak azt, hanem még a de lux változatot is.
A többi "kincsről" most szót se!

 

 

Mint az lenni szokott, először az előszobában állomásoznak a tárgyak.
Igen, lesz vasaló is a szétszedtemben. És nem csak ez a régi, hanem egy szép új is.

 

 

Az előszoba után a tárgyak általában a kályha mellé kerülnek, mint következő állomás.
(néha el is tüzelek közülük ezt azt) Ez a kamera monitor páros kb. fél éve ül itt
sorsára várva, pedig úgy hoztam fel még nyáron, hogy ezeket most
azonnal szétszedem. Képzelheted mikor kerül sor azokra
a tárgyakra, amik még idáig sem jutottak el...

 

 

Hazahoztam egy CB35-ös telefont is, hogy egésszé formázzam vele ezt a roncsot.
Nem egy bonyolult feladat rátenni a másikról a beszélőt, de én erősen rápihenek.

 

 

Letettem a ruhakefe telefont az asztalra, majd levettem a porvédőt a fotómasináról,
majd azonnal teljes erőbedobással leszedtem a fregoliról a megszáradt zoknikat.
Ezt én úgy szoktam csinálni, hogy egy ilyen, egy olyan, de semmiképp sem
kerülhet két összetartozó darab egymás mellé! Szeret is érte az asszony!

 

 

A bal oldali tárgy nem tudom micsoda. Persze ettől még megnézhetjük belülről.
A jobb oldali tárgy egy Sokol rádió. Mióta tervezem, hogy bemutatom...
Jók ezek a mellébeszéléseim, majd jöhetek vissza beszúrni a linkeket.

 

 

De térjünk a trágya, akarom mondani a tárgyra.
Amolyan Freudi elszólás akart ez lenni, hiszen ez valóban egy trágya tárgy.

 

 

Mindenki ilyet szeretett volna, mert pici, aranyos, nyomógombos, Bécsből van, csörgés
helyett ciripel. Napokig sorolhatnám a jó tulajdonságait, már persze ha volnának ilyenek.

 

 

Ez meg ugyanennek a telefonnak a de lux változata, legközelebb ebbe is belenézünk.

 

 

A ruhakefére emlékeztető formájáról kapta a nevét.

 

 

Ez a része a falra szerelhető tartó. A készüléket ebbe a tartóba helyezve
az az érzése támad az embernek, hogy éppen két össze nem illő tárgyat illeszt össze.

 

 

Értem én, hogy egészen más a formája, mint egy CB76-osnak.
A külalak nem pozitív negatív kérdés, hanem tetszik nem tetszik.
Persze van itt még valami, mégpedig az ergonómia. Mégis kinek van
olyan formájú feje, ami egy ilyen téglatest forma készülékhez illeszkedik?

 

 

Ez az, ami a vásárlót elsőre elvakítja. Apám! Nyomógombos! Aztán persze kiderül,
hogyha az ember ráteszi a készüléket a fülére, majd a vállával odafogja
(hogy mindkét keze szabad legyen),  szóval ekkor derül ki, hogy
milyen jó helyen vannak a beszélő közepén a gombok.

 

 

A lyukakon jön ki a csengő (illetve csipogó) hangja. A piros LED nem tudom mikor villog.
Ha akkor, mikor hívok, annak nem sok értelme van, hiszen magamtól is tudom, hogy
éppen nyomkodom a gombokat. Ha bejövő híváskor világít, akkor az meg nem
látszik, mert olyankor rá van téve a készülék a LED-re. A kapcsolóval a
csengőt lehet kikapcsolni. Nem egy komoly műszerfal, de legalább
szem előtt van. Például a CB67-es készüléken a csengő állító
gombja oldalt volt. Az ember csak odanyúlt, és eltekerte
ahova akarta. A következő készüléken (CB76-os) a csengőállító
gomb a készülék aljára került. Ebből a szempontból jobb ez a bóvli készülék,
hiszen mégis mióta szokás állítgatás okából kifolyólag fejjel lefelé forgatni a tárgyakat?

 

 

Innen hiányzik egy címke. Vagy az volt ráírva, hogy Levis, vagy a vonal telefonszáma.
Sokan nem jöttek rá, hogy a címke innen kipattintható, és alatta van ez a két csavar.
Ezt onnan tudom, hogy rengeteg olyan készüléket láttam, ami körben tele volt
erőszakos behatolásra utaló nyomokkal, mondván hátha ez is szétpattintós.

 

 

Itt van bent a mikrofon.
Amit a képen látunk, az nem a fényképezőgép optikájának a torzítása!

 

 

Ez az automata. Ha letesszük a készüléket az asztalra, vagy visszatesszük a tartójába,
akkor ez a kis gomb megnyomódik, csak nem. Vagyis ez a gomb egy alapvető hibája
ennek a készüléknek. Akinek ilyen volt felszerelve másodkészüléknek a konyhába,
annak a számlapanasza automatikusan elutasításra került! Tipikus jelenség volt,
hogy hívás után hiába tette le az ügyfél a készüléket, a gomb nem nyomódott
meg, vagyis vonalban maradt. Ez némileg persze emelte a számlát...

 

 

Ez az amiről beszélek! Ez a készülék is pont ezen a részen beteg.
Ki sem jön a gomb a házból...

 

 

Olyan bóvli, hogy le van róla spórolva a csatlakozó. Vagyis eredetileg direktben be van
kötve a készülékbe a rugószsinór. Ennek a végén eredetileg a most szokásos plexi
plug volt, amivel a 80-as években hozzávaló szerszám (és plug) híján semmit
sem tudtunk kezdeni. Levágtuk a drót végéről a plugot, és hagyományos
háromlábú csatlakozót tettünk a helyére. Persze ez nem volt ingyen...

 

 

A készülék háta kicsit sprőd.

 

 

Az volt a terv, hogy jön a zsinór jobbról, belemegy az "útvesztőbe" ami megfogja.
A végeredmény meg általában az lett, hogy a zsinór kiszabadította magát.
Mikor a tulaj megpróbált ismét egy méterrel odébb menni, mint
ahogy azt a zsinór engedte volna, persze hogy kiszakadt
a drótvég a készülékből. Ilyenkor egy a zsinórra
kötött tehermentesítő csomóval örökre
megszüntettük a problémát.

 

 

Ennyi az egész. Persze ez nem baj, hiszen a működéshez ennél nem is kell több.

 

 

Hallgató helyett teljesen szokványos zsebrádió hangszóró van a készülékben.
Ezzel a résszel nincs semmi baj, hiszen egy hangszóró tökéletesen alkalmas hangszórónak.

 

 

Ezt hívták Tajvani dzsunka szerelésnek. Ahogy a csónak ring a vízen, úgy dőlingélnek
az alkatrészek a panelon. Persze a görbén beszerelt alkatrész alapjaiban véve még
nem volna baj, csakhogy ez előrevetít egy nem éppen korrekt technológiát.

 

 

Ez egy piezo lapocska, ez a készülék csengője. A sárga szalag az kérem a gyári rögzítés!
Hiába nincs tömege a csengőnek, a ragasztás előbb utóbb úgy is el fog engedni.
Ezután lengedezik a lapocska a drótjain, azok leszakadnak, ettől nem
csörög a készülék. Később a kalimpáló drótvégek odaérnek
 a készülék belsejében mindenhova, és ez nem igazán
szerencsés, mert a készülék lelke, vagyis az IC
viszonylag könnyen tönkremegy, és semmi
mással nem pótolható, csak saját magával.

 

 

A panelról annyit lehet elmondani, hogy nem bírja a forrasztást. Például pillanatpákától
tipikusan felválik a rézfólia. Forrasztgatni meg azért kell a készülékben, mert nem
bírja (bírta) a hazai távközlési viszonyokat. Egy elektromechanikus központban
végződő telefonvonalon bármi lehet a szakadástól kezdve, a rövidzáron át a
nagyfeszültségig. Ráadásul a külföldi, már elektronikus telefonközpontok
tipikusan 48 voltról működtek, míg a régi magyar mechanikus gépek
60 voltról jártak. Az a pár voltnyi különbség bőven elég volt arra,
 hogy a mechanikus számtárcsa vonalszaggató rugói helyett
alkalmazott tranzisztor, látszólag minden ok nélkül az
örök elektronmezőkön bóklásszon tovább.
 

 

Eredetileg itt volt a mikrofon. Nem tartotta semmi, csak az a két szál drót.
Persze a mikrofonkapszula tömege kb. nulla, vagyis ezzel a rögzítéssel nem volt gond.

 

 

Ez nem mikrofon, hanem egy hallgató, vagyis ezt a készüléket már valaki hergelte!

 

 

Ez az automata kapcsolója, csak valahogy olyan hiányosnak tűnik.

 

 

Szerintem ez a kicsiny karocska hozzátartozik, csak kiesett.

 

 

A nyomógombok panelját pár beakadó pöcök tarja. Ezzel a megoldással egészen
addig nincs baj, amíg valaki meg nem nyom egy gombot úgy igazán izomból.

 

 

Márpedig az ügyfelek erősek! Ha nem akar érintkezni a kettes gomb, miután kivettük
a készüléket a lábos húslevesből, akkor úgy lesz az jó, hogy erősen kell nyomni.
Ettől persze előbb utóbb letörik a panelt tartó pöcök. A panel félrebillen,
majd egyre bentebb kell nyomni a gombokat, hogy érintkezzenek.

 

 

Valahol van egy egész fiókra való nyomógombom.
Ezek már nem kerülnek közéjük, a szemetesben végzik.

 

 

Csak ennyit tartottam meg az egész készülékből.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...