TC91 telefon készülék
(precíz német darab)

Ott az a fehér doboz. Nem zavar senkit. Nincs útban. Nem esek át rajta.
Teljesen értelmetlen ezt szétszedni, de legalább csinálok valamit.

 

 

   Semmitmondó kép, szép hosszú történet. Az úgy volt, hogy volt egyszer egy Budapesti Távbeszélő Igazgatóság (rövid nevén TIG) a Horváth Mihály téren.
  
Minden telefonközpontnak megvolt a maga keresztje, vagyis valami saját cég, aki a területhez tartozott. A József központ "keresztje" a TIG volt. Mindig akartak valamit, mindig kitaláltak valamit, nem lehetett nekik nemet mondani, hiszen ők voltak a főnök.
  
Persze ez néha jól jött. Például mivel mi voltunk közel (szomszéd utca), ezért minden bevezetendő újdonságot a József központban próbáltak ki.
  
Mostanában mindenki ül a seggén, és dolgozik, de ez régen nem így volt. Például a TIG dolgozói olyan mértékben költöztek épületen belül folyamatosan, ami két embernek évente több hónapi munkát adott csak a telefonok áthelyezése miatt!
  
Ugyanilyen cég volt még például a Taurus gumigyár a Kerepesi úton. Volt olyan év, hogy hónapokig tologattuk benne a telefonokat irodáról irodára.
  
Visszatérve mai boncolásom tárgyához, ezt a készüléket a TIG rendelte meg az alközponti mellékvonalakra. Mivel mi (József központ) voltunk közel, ezért hozzánk, a mi raktárunkba szállították le. Évekig hevert a polcon, nem kellett senkinek. Nem sikerült kinyomozni, hogy ki rendelte meg.
  
Mivel nyomta a raktárkészletet, foglalta a helyet, csinálni kellett vele valamit. Fogtam egy munkalapot, és elszámoltam rajta a készüléket beépültnek. A rendszeren a papír keresztülfutott, én eltettem a szerzeményt, a raktárban kitisztult a polc, volt nagy öröm, boldogság. Mondjuk azt eddig még nem említettem, hogy nem egy darab készülékről volt szó, hanem 400 (négyszáz) darabról!
  
Aztán egyszer megelégeltem, hogy nem férek tőlük. Be voltak zsákolva tizenhatosával. Minden emberem (telefonszerelők) kapott egy zsák készüléket. Adják el, szereljék fel, vigyék haza. Mindegy, csak fogyjon!
  
Ajándékozási rohamom semmi nyomot sem hagyott a készleten, ezért adtam minden hibaelhárítónak is egy zsákkal. De ez sem volt elég, ezért őrült osztogatásba kezdtem, és egy másik kirendeltség dolgozóit is megszórtam fejenként egy zsák készülékkel. Csak ezen a módon sikerült elérnem, hogy most már talán csak olyan húsz (20) darab maradt belőle.

 

 

TC91, vagyis a szokásos jelölési módszer szerint 1991-es fejlesztés.

 

 

Nagyszerűen szét és összehajtogatós papírdoboza van.
Mondhatni már a papírdoboz is német precizitással készült.

 

 

Szépen be van csomagolva, nejlonozva, zsinór összekötve.

 

 

A kézibeszélő még a normális forma. Archoz, jobban mondva fejhez igazodó alakú.

 

 

Nekem valamiért nem tetszik ez a forma. Az egyetlen közelebbről megnézett készüléket
azonnal el is ajándékoztam egy barátomnak, ahol azóta is tökéletesen működik.

 

 

Látom, hogy technikailag rendben van,
de számomra akkor sem telefon forma. Valahogy olyan krumpli...

 

 

Ebből a szögből nézve sem tetszik. Szerintem a CB76-os készülék volt a szép.
Mondjuk a CB35-ös is szép volt, kerítettem is egyet dísznek.

 

 

Szokásos gombsor, kivéve a kettős keresztet.
A különálló gomb a földgomb, ezzel lehetett mellékvonalról városi vonalat venni.

 

 

Mini telefonkönyv. Meglepődtem, hogy olyan piktogramokat látok, amit én is megértek.
Tonfát szállító platós teherautó, női kalapról éppen felszálló madár.

 

 

Az automatavilla kissé sprőd,
de legalább a ruhakefe telefonokkal ellentétben ez stabilan működik.

 

 

Azt hittem, sosem tudom meg mit takar e két betű...

 

 

De aztán kiszúrtam ezt a feliratot, és csak úgy szárnyalt a kombinációs képességem!

 

 

Nem tudom... Számomra valahogy olyan esetlen ez a gomb. Persze meglehet,
hogy minden ellenérzésem e készülék iránt onnan ered, hogy párszor
át kellett pakolnom költözésekkor mind a többszáz darabot.

 

 

A gumiláb még nem folyt szét, és jól is tapad.

 

 

Érdekesre sikeredett kép. Olyan, mintha mélyen volna a gumiláb, pedig nem.

 

 

Apparat...

 

 

A vonal zsinórja fixre van kötve, a kézibeszélő viszont kihúzható.

 

 

Csavar helyett beakadó pöcök, de olyan, hogy nem belül van, hanem kívül! Pontosabban
szólva belül van ez, csak kívülről is látszik, és hozzáférhető. Persze összetartásra
a csavar az igazi, a műanyag pöcök szar, de ha már szar, akkor is lehet jó!

 

 

Gondoltam elem lehet mögötte, de később kiderül, hogy nem.

 

 

Ez a kis valami a csengő (csipogó) hangerő állító gombja.

 

 

De térjünk csak vissza erre az összetartó pöcökre.

 

 

Ha csavarhúzóval átbillentem, akkor kinyílik, és úgy is marad.
Ez kérem egyszerűen zseniális! Kár, hogy még sehol másutt nem láttam ilyet.

 

 

Technikai szemmel nézve tökéletes.

 

 

Minden a helyén van, nem lötyög, nem lifeg, szétszedhető, összerakható.
Illetve össze még nem raktam, de az az érzésem, hogy nem lesz vele gond.

 

 

Lehet, hogy cseresznye, csak még éretlen, s azért zöld? Ez mekkora egy hülyeség!
Már csak azért is, mert mint tudjuk, az éretlen cseresznye fehér.

 

 

Egy bóvli telefonban látható, összevissza dőlingélő alkatrész halom után,
ez kérem egészen egyszerűen üdítő látvány!

 

 

Ez az egyik IC.

 

 

Ez meg a másik. Az egyik IC a telefon funkciót intézi
(mikrofon, hallgató, vonal, önhang csökkentés), a másik pedig a tárcsázásért felel.
Sajnálatos módon csak pulse módban működik, tone módban nem.
Vagyis ez még nem átkapcsolható típus.

 

 

Belül, ebben a piciny csatlakozóban végződik a vonal.

 

 

A vezeték külső végén pedig ez a valami található. Nem éppen úgy néz ki,
mint egy telefondugó! Hol is találnék hozzávaló aljzatot...

 

 

És akkor eltelt két hét, egészen véletlenül beletúrtam a melóhelyen az egyik dobozomba.
Húsz éve őrizgetem ezt a vackot, húsz éve nem jó semmire! Mindegy, most legalább
megnézzük. Vagyis mégiscsak volt valami oka, értelme, hogy nem dobtam ki.
Ez azért nem jó filozófia, mert megerősít abban a tévhitemben, hogy
tovább kell őrizgetnem a felhalmozott szemétkészletem...

 

 

Itt menne be a drót.

 

 

Jópofa dolog a telefon piktogram egy konnektoron. Már úgy értem, úgy sem látszik.
Egyrészt nem látszik, mert bézs szín dobozon, bézs szín piktogram?
Másrészt úgy is a szekrény mögé van felszerelve...

 

 

Jó, tudtam én, hogy nincs benne se kismajom, se tökmag...

 

 

A hosszúkás résbe való a csatlakozó dugó, a csavaros szorítóba meg a vonal drótja.

 

 

Azt hittem a kerek valami patent, de csak központosító.

 

 

Megnyomtam, szétjött.

 

 

Meg ne kérdezd minek... Eltettem őket és kész!

 

 

Levágtam a (nálunk) szabványtalan dugót a drót végéről.

 

 

Mindenkinek megfelel, hogy a négy erű zsinór két középső ere a vonal,
a németek szerint valamiért jobb ha nem. Vagyis ha rányomok a zsinór végére
egy szokásos plugot, akkor hiába dugom majd be a készüléket, nem fog vonalat adni.

 

 

Nem illik a plugban keverni a drótokat,
ezért a vezeték másik végén található csatlakozóban cserélem fel őket.

 

 

Ki lehet húzni a készülékből ezt a kockát, ebben van a csengő.

 

 

 

A csengőmodul amilyen könnyedén kijön, olyan precízen vissza is megy.
Azért tudnak ezek a németek!

 

 

A korábban említett piciny ajtó mögött nem elem van, hanem belátni a csengőbe.
Valószínűleg azért ilyen modul, mert létezett belőle másmilyen is, vagyis variálható.

 

 

A csengő panelja.

 

 

 

Már régóta azt tervezem, hogy eljátszom egy telefonba való csengő IC-vel.
Az a terv, hogy kipróbálok különböző alkatrészértékeket, meg feszültségeket.
Persze egy ilyen terv lényege maga a terv, nem pedig annak a megvalósítása...

 

 

A csengő csatlakozója ez a két tüske.
Nem túl bizalomgerjesztő, de teljesen precízen talál bele az ellenpárjába.

 

 

A csengő lelke ez a kis IC.

 

 

A beszélő formája lényegét tekintve rendben van, csak valahogy olyan elnagyolt.

 

 

Úgy néz ki, mintha csavar lenne, de csak forgott körbe körbe.
Beledöfött bonctűvel viszont kijött, mögötte volt elbújva a csavar.

 

 

Semmi különös. Talán csak az, hogy egyforma a hallgató és a mikrofon,
meg hogy nem lógicálnak szabadon a drótok.

 

 

Hogy ki tudnám nyitni a harapófogómmal...

 

 

Rezeg a léc...

 

 

Ááá... Megkegyelmezek...
Majdnem ilyet szedtem szét nemrégiben, a piros beszélő kapcsán.

 

 

Szokatlan érzés, hogy valami olyan szép (még ha nekem éppen nem is tetszik),
és olyan jól van összerakva, hogy nincs mibe belekötnöm.

 

 

Találtam itthon plugot, és fogót is, pedig a múltkor megígértem magamnak,
hogy az összes céges melós telefonos vackot visszaviszem
a melóhelyre. Ennyit mára az ígéreteimről...

 

 

Most, hogy belül átkötöttem a készüléket a két középső drótra, már jó lesz.

 

 

Mivel a készülékből nem lehet kihúzni a zsinórt, ezért csak úgy tudtam kipróbálni, hogy
ezzel a toldóval összedugtam a két telefonzsinórt. Vagyis lehet, hogy mégiscsak
jó, hogy nem vittem vissza minden telefonos vackot a melóhelyre.
Francba! Már megint megideologizáltam a kacatjaimat...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...