CB667 tárcsás telefon
(kicsit hiányos)

Íme a CB667-es telefonkészülék. Mondjuk hiányzik a beszélője, de az nem érdekes, mert pont olyan, mint a CB76-osé volt. Persze a külalak is azonos, hiszen az újabb készülék megőrizte a már jól bevált formát. A CB76-osnak fémből lett az alja, és modernebb felépítésű tárcsát kapott, de azt már láttuk, nézzük meg most az elődöt. Amúgy ma a CB55-öst akartam szétszedni, csak már megint nem találtam meg.
Gondolhatnánk, hogy értelmetlen külön bepattintós műanyag darabkára írni a készülék típusszámát, de nem így van. Itt eredetileg a földelő gomb van, ez a feliratos bigyó csak a hiányát pótolja.
Hogy mennyire be voltak indulva az emberek a telefonra, pláne a pirosra, el sem hiszi az ember ebben a mai modern mobiltelefonos világban. A piros telefon a filmekben a fontos emberek asztalán volt, azon szólt oda (vagy ide) a főnök. A készülék elején a kis matricán a vonal kapcsolási száma van. Hányszor kértek meg, hogy írjam be szépen a számot... Ez a 80-as években egy amolyan rituálé volt új vonal felszerelésekor. Mondhatni ekkor került fel az i-re a pont.
Belebújós, vagyis az elődjével (hová tehettem el az 55-öst) ellentétben könnyen lehetett vele sétálni. Már persze csak addig, míg a zsinórja engedte. Mikor a zsinórnak vége volt, kihúzódott a dugó a konnektorból, és elbontott a hívás. Kezdhettük elölről a kísérletezést, hogy felhívjuk a tanács építési osztályán az illetékes elvtársat.
Így lehet vinni. Amúgy ennek a készüléknek nem is az 55-ös volt az elődje, hanem a CB666-os. A 666-os kívülről pont ugyanígy nézett ki, de a belseje egészen más volt. Ebben már nyáklapon vannak az alkatrészek, a 666-osban meg egy blokkba volt szerelve minden, mint a CB55-ösben, vagy a CB35-ösben. A 666-os készülék olyan kis szériában készült, hogy intenzív telefonszerelői korszakomban (80-tól 90-ig) talán ha néhány darabbal találkoztam. Ilyenkor mindig meg is lepődtem a készülék belsején. Persze, hogy nem tettem el belőle az utókornak...

 

 

Tárcsa feeling...

 

Oldalnézetből is szép, arányos ez a készülék. Rengeteget ilyet javítottam ipari tanuló koromban. Általában az volt, hogy míg mesterem Felcsiki Jancsi, illetve Szeli Jancsi (Isten nyugosztalja őket) elment valahová (általában a kocsmába), addig én ücsörögtem valamely nagyobb cég (Klinikák, István kórház, vágóhíd, csokigyár) telefonközpontjában, és a felhalmozott beteg készülékeket javítottam. Én szeretem az ilyen látványos haladós munkákat. Jó volt nézni, ahogy a szemétkupac visszaalakult használható készülékekké.
Ez a kis fehér élgomb, a csengő hangerő állítója. Nagyon masszív kis valami. Persze ennek ellenére igen sokan képesek voltak olyan erővel tekerni, hogy letört róla az állító pöcök, vagy a készülék aljáról a határoló bogyó.
Ha olyat mondott az asszony, vagy a főnök, vagy egyszerűen csak rossz kedvünk volt, és fogalmazzunk úgy "erősebben tettük le" a készüléket az asztalra, akkor apró darabokra tört szét a műanyagból készült alj. Ezt a hibát, illetve gyengeséget, a következő modellben kijavították, hiszen a CB76-osnak már vaslemezből van az alja.
Ma, mikor rendelhetek Kínából lézerágyút, el sem hiszik az ifjabbak, hogy valamit nem lehetett a boltban kapni. Telefont például annyira nem lehetett, hogy gyárilag mindre rá lehetett írni, hogy a Magyar Posta tulajdona. Más cég a Postán kívül távközléssel nem is foglakozhatott! Kivételt képeztek a hadi üzemek, honvédség, MÁV bányák, etc. Egyáltalán telefonrendszer, illetve a távközlő vezeték kiépítése sem volt megengedett. Tudom, hogy ez felettébb különösen hangzik ebben a "mindenki azt csinál amit akar" világban, de a nyolcvanas években ez annyira így volt, hogy egy vállalati karbantartó villanyszerelő egyszerűen nem mert hozzányúlni a telefonkonnektorhoz!
Nem a legszerencsésebb dolog, hogy alul kilógnak a készülék belsejét tartó csavarok. Viszont kedves ötlet, hogy a hármas anyának éppen hármas anya méretű hatszegletű lyuk van kiképezve, mert így nem kell megfogni az anyát, mikor betekerjük a csavart.
Ez pont úgy néz ki, mint egy öregedő félben lévő spóráit már szélnek eresztett sampinyon gomba, pedig csak egy ereje elhagyta gumiláb. Találkoztam olyan készülékkel is, amit nem lehetett felemelni az asztalról, mert a gumilábai hozzánőttek. Adott esetben persze nem csak arról van szó, hogy a gumi ráragadt az asztalra. Mert képzeljük csak el azt a lakást, ahol a telefont az utóbbi pár évben nem tették odébb az asztalról. Biztos nem volt rá igény...
Láttunk már ilyet, pont olyan, mint a CB76-os készülék, csak a tárcsa egy kicsit más.
Időnként kicsit változtattak a készülék felépítésén, ez már a valamivel modernebb belsejű, mint a kezdetiek. Eleinte a csengő feletti részen (ahol a hasáb forma felöntés látható) volt elhelyezve a csengő soros kondenzátora. Egy lemezbilincs tartotta a kondenzátort, amíg ki nem törött az alaplemezből a lemezdarabkát tartó váll, mert ezután szegényke már csak a drótjain (meg a többi alkatrészen) hánykolódott.
Itt voltak eredetileg a vezetékek. Már úgy értem a készülékzsinór, és a kézibeszélő felé tartó rugós zsinór. A zsinórokat helyén tartó záró elem kiemelhető. Például onnan lehetett tudni, hogy az ügyfél kinyitotta a készüléket, hogy nem volt meg ez az elem, és a zsinórokat már nem tartotta a készülékben semmi. (illetve csak a bekötött drótvégek) Amúgy nem bonyolult visszatenni, csak egy mozdulat az egész, de aki nem tudja honnan esett ki, nem jön rá a helyére.
A panel. Annyi ilyet cseréltem (mert eltört), hogy álmomból felriasztva is tudtam hová milyen színű drót való! A panel képes volt úgy eltörni, hogy a készülék (amúgy nem éppen masszív) alja közben egyben maradt. Nem üvegszálas a panel, túl nagy tömegű az indukciós tekercs, nem jó helyen vannak a panelt rögzítő csavarok. Ez egy egyszerű, megszokott, és igen jól bevált konstrukciós hiba. Annyira megszokott volt, hogy megszokásból továbbvitték, átmentették a CB76-os készülékbe is. A CB76-osnál a panel közepe volt megfogatva, a két széle meg lebegett a nehezebb alkatrészekkel.
A csavaros sarus izéket a CB76-os készülékben lecserélték csúszó sarukra. Még csak csavarhúzó sem kellett az összedrótozáshoz. A panel közepén terpeszkedő indukciós tekercs meg másra is jó, én például egy erősítőbe való vezérlő trafót tekercseltem belőle. Persze feltehetnénk a kérdést, hogy mégis minek egy végfokba vezérlő trafó? De lelkes barkácsolás közben ez ugyan kit érdekel...
Tipikus hiba volt, hogy a csengő kondenzátora a tömegénél fogva kitépte magát a panelből. Ezzel a kerekkel volt a kevesebb baj, de ezt egy idő után lecserélték a szögletes, műanyag tokozású kondenzátorra. A szögletes kondi meg tipikusan azt játszotta, hogy a lábánál fogva átvitte az erőt (márpedig erőhatások azok voltak) a nyáklapra, és onnan feltépte a fóliát. (vagy kihúzta a lábát a forrasztásból) Innentől kezdve hol szólt a készülék csengője, hol meg nem. Ezt a hibát könnyű javítani, csak egy kis cin kell hozzá, meg egy páka. A gond ott kezdődik, hogy ki kell szedni a panelt a helyéről...
A csengő. Ennek meg mindig az volt a baja, hogy képes volt annyira szétesni, hogy már nem is szólt. Hiába a festékpettyek a csavarokra, ami mozog, az kérem előbb utóbb szét fog rázódni! Amúgy érdekes dolog kinyitni egy készüléket, ami kívülről teljesen épp, karcmentes, belül meg szarrá van törve. Mint ipari tanulók, eljátszottunk mi ezzel a dologgal. De nem ám csak elméleti síkon! Ide illene a videó, amint a készülék a kezemben, de a hátam mögött, és egy szép félkörívet megtéve leteszem (odab*sz*m) az asztalra. Erősebb (vagy meglehet csak bátrabb) tantársaknak nem csak a készülék belseje vált a kísérlet martalékává...
Vannak terveim ezzel a csengővel. Persze ha nem volnának, akkor is kiszedtem volna.

 

 

Lusta voltam elővenni a HF generátoromat, meg egy trafót, de így még jobban is látszik,
hogyan működik a váltóáramú csengő. Mikor megváltozik a feszültség
polaritása, akkor átlendül a kalapács a másik haranghoz.

 

Szóval azt tervezem vele, hogy a szomszédban már megint kutyás albérlők laknak. Tök aranyos, ahogy hajnalban ugatni kezd a kutyus, hogy kiürült az orra, és ugyan vigye már le valaki begyűjteni a legújabb szagmintákat. Persze lehet nem értek hozzá, és a kutya másik végével van a probléma... A kutyus zajongásán kívül időnként falnak repül egy egy bútor, vagy felhangosítják a tévét, majd megpróbálják beszélgetés címszóval túlkiabálni. Gondoltam beszerelek egy ilyen csengőt egy konyhai fémtálba, kondi, drót, telefonvonal, az egészet ráfordítom a falra, és éjjelenként mikor (amúgy is) felébredek (de akár nappal is, ha a szomszédok netalán akkor alszanak), "hazacsörgök" a mobilomról.
A kis harang a nagy harang alatt amúgy jó ötlet, hiszen így a jobbra balra történő kalapácsütéseknek más a hangmagasságuk. Ráadásul az ezen módon összenyomott csengő értelemszerűen kisebb, mint az egymásmellé szerelt harangos változat. Aztán mikor rájövünk, hogy az alsó harang beállításához le kell szedni a felsőt, elmegy a kedvünk az egésztől...
Magával a csavarral a csengő lengőnyelvének mozgásához rendelkezésére álló hézagot lehet állítani, vagyis azt, hogy mekkorát tud mozdulni a kalapács. Ha túl kicsi a rés, akkor halk lesz a csengő, mert nem lesz lendülete a harangra ütő kalapácsnak. Ha túl nagy a rés, akkor meg a kalapács a tömegénél (és a csekélyke meghajtó energiánál) fogva nem fogja tudni követni a vezérlést. Ilyenkor a kalapács nem kihagy, hanem rémülten le leragad valamelyik oldalra. Az anya kontraanya, és azért van ott, hogy ne forogjon el a csavar. (ha már egyszer sikerült normálisan beállítani)
Az automata. Az a feladata, hogy mikor felvesszük a kézibeszélőt, kikapcsolja a csengőt, és helyette bekapcsolja a beszédáramkört.
Ez a földgomb érintkezője. Időnként a nem földelő gombos készülékekben is benne volt. Gondolom abból dolgoztak, ami épp készleten volt a gyárban.
A számtárcsa. Nagy vonalakban olyan, mint a CB35-ös, és a CB55-ös készülékben. Viszonylag egyszerű mechanika. Ha az ember egyszer átlátja a működését, akkor egyszerűbb megjavítani, mint kicserélni. Persze ha nem látja át...
Középen egy tekercsrugó van, az húzza vissza a számkereket. Tőle jobbra van egy szárnykerék, ennek a három szárnya szaggatja meg az impulzus rugókat. A sebességszabályzó regulátor meg mindezek előtt terpeszkedik. Alul a fogaskeréken van egy kitüremkedés, ami a hallgató és mikrofon rövidre záró érintkezőket mozgatja.
Ez nem olyan egyszerű dolog, mint ahogy az látszik. A felső két érintkező az impulzusrugó, gyakorlatilag ezek szaggatják meg a vonalat. Az alsó három érintkező a hallgató mikrofon rövidre záró rugó. Ezek azért vannak, hogy egyrészt tárcsázás közben kiessen az impulzusok útjából a mikrofon átmeneti ellenállása (no meg a mikrofonban is kevéssé sül össze a szén), másrészt hogy ne kattogjon a fülünkbe tárcsázás közben a hallgató. Az érdekesség a két rugócsoport közötti két rugó, ami az utolsó impulzust zárja rövidre. Vagyis a tárcsa impulzusrugója mindig egyel több impulzust ad, mint amekkora számot éppen tárcsáztunk, a rövidre záró rugó, pedig elvesz belőle egyet. Ha nem így volna, akkor ha két számot kétszer egymás után gyorsan tárcsáznánk, egybefüggő impulzussorozatnak észlelné a telefonközpont.
Az automata közelről. Alapvetően nem sok baj volt vele, amíg valaki olyan erővel oda nem csapta a kagylót, hogy letörjön a felfüggesztése. Sajnos a rögzítő csavar egy a készülék házának tetejében található felöntésbe tekeredett bele. Ha a felöntés letörött, ki kellett cserélni a készülékházat. (vagy ezentúl kilógott felül középen egy csavar)

 

 

Talán még az volt vele a gond, hogy eredetileg volt rajta egy plexi porvédő búra. (a látható rész másik fele)
Ez a búra, bár nem volt nagy tömegű, de a telefon lecsapásakor leesett. Ez egy lényegtelen
dolog, már persze csak addig, míg a plexi izé nem a csengőben köt ki.

 

Automatikusan szétszedtem, gondolom talán ezért is hívják automatának... Azt meséltem már? Mindegy, mert úgy is elmondom. Szóval az úgy volt, hogy az oktató azt mondta, mindenki válasszon magának egy relét a dobozból, az lesz a mai feladat. Persze nem maga a relé kiválasztása, erre minden értelmesebb tanuló azonnal rájött, viszont volt pár nem túl értelmes, de annál erősebb osztálytársam is. Ők szinte küzdöttek egymással, kié lesz a legtöbb rugóval büszkélkedő, vagyis a legnagyobb relé. Vegyük elő a füzetet, és rajzoljuk le, hogyan állnak az érintkezők. Ekkor azért már torzult pár arc a teremben. A következő feladat az volt, hogy mindenkinek szét kellett szednie a kiválasztott relét. Mikor ezzel megvoltunk, az oktató azt mondta, hogy ki mikor összerakta, már mehet is haza. Én nem szeretek előretolakodni, nekem a sor végén egy olyan relé jutott, kopasz volt szegényke mint májusban a karácsonyfa! Halasi Laci barátom meg egy olyat zsákmányolt, amin két egészen komoly rugócsoport volt. Az egyik oldalon egy záró, a másik oldalon meg egy bontó. Lacival már teljesen el voltunk ázva, mire osztálytársak kiértek hozzánk a sarki kocsmába...
A keresztirányú bevágások szabályosságát elnézve ez vagy kézzel készült, de persze az is lehet, hogy a szocializmusban még a gépek sem voltak józanok...
Ez az elem azért van, hogy ne tudjuk beledugni a kezünket hátulról a készülék belsejébe. Olyankor sérül meg, mikor úgy fogjuk meg a készüléket, hogy négy ujjunk az alján, hüvelykünk a lyukban, közben pedig a hallgatóban az hallatszik főnökünk kellemes búgó hangján, hogy idén nem kapunk béremelést. Ilyenkor az ökölbe szorulni akaró kéz letöri a műanyagról a kilógó vékonyka rögzítő pöcköt. Nem lesz baj ha kiszedjük, csak lesz egy nagy lyuk, meg a vastagsága hiányozni fog az automata felfüggesztéséből, ami ettől ferdén fog állni, illetve a csavarját vagy nem lehet meghúzni a zsákfuratban, vagy ha mégis, akkor felül (nem éppen) szépen kijön a készülékházból a csavar vége. Ezt csak azért írom, mert ez is tipikus hiba volt a házilag srófhúzóval megreparált készülékek esetében.
Ez itt az automata villarésze belül nézetből. Ha nem öntöttek bele ragadós, pontosabban szólva ragadósra beszáradós dolgot (szörp, kakaó, disznóvér), akkor általában nem volt vele baj, mert elég lötyögősre van illesztve.
A műanyag pöcköt levéve, kihúzható a házból a fehér nyomógomb. No de mindek tenne ilyet az ember? Én például azért tettem ilyet, mert éppen rengeteg apró gombocskára volt szükségem. Az úgy volt, hogy az ellenállásokat gyufásdobozokban tartottam, csak már nem nagyon fért több beléjük, és nem is volt teljes a sor. Meg persze kényelmetlen is, hogy a piciny fiókokat nem lehet kihúzni, csak hátulról kitolni.
Kiváló barátomtól kaptam egy egész zsák ITV-Kores feliratú írógépszalagos dobozt. A piros fedeleket eldobtam, a fekete alsó részeknek pedig szikosztirolból (apukám hozta tábla műanyag) elkészítettem a képen látható szekrénykét. Én is látom, hogy csálé, de ha elmondom hogyan készült, ezen nem fogsz csodálkozni. Mivel a szekrényke rengeteg elemből van, nekem meg nem volt kedvem fűrészelni, mert épp beteg voltam, ezért bekarcoltam az anyagot vonalzó mellett, majd eltördeltem. Szinte percek alatt lettem kész a darabolással! Az elemek szélei finoman szólva nincsenek eldolgozva. Tiszta taknyosan és lázasan, valahogy nem volt kedvem fél napot reszelni. Már eleve úgy láttam, hogy nem fog sikerülni amit csinálok, de azért összeragasztottam az elemeket. Ekkor meg úgy nézett ki, hogy nem hogy minden ferde valamerre, de mivel nem érintkeznek rendesen az elemek részei, ezért ragasztás ide vagy oda, egyszerűen nem fog egyben maradni a felépítmény. Ennek már rengeteg éve, az ellenállásos szekrénykém ha kissé (?) ferde is, de köszöni jól van.
Kész lett a szekrényke. Betologattam a fiókokat, aztán egyből nem is tudtam őket kihúzni, mert nem volt a fiókokon fül. Először csavarban gondolkodtam, hiszen annál fogva is ki lehet húzni egy fiókot. Szerencsére kivitelezés előtt kipróbáltam az elképzelést. Jó dolog a csavar, csak az vele a probléma, hogy kerek. Vagyis ha a fiók kihúzása után csak egy kicsit is lazítok a szorításon, akkor tuti elfordul a kihúzott fiók, kiszóródik a tartalma az asztalra. Ekkor jutottam el a fejlesztésben a "két csavar egymás mellett" gondolatáig. Végül elhamarkodottságomon szerencsére felülkerekedett az Ezermester újság okozta ifjúkori trauma, vagyis a mindenből lehet valami mást csinálni, csak akarni kell! Persze néhány hétig szokatlan mód egyetlen raktárba visszaadott telefonban sem volt benne az automata pöcke, de ez igazából senkit sem érdekelt. Aztán Miklós bácsi (ő volt a raktáros) nem bírta tovább, és megkérdezte. Géza! Mégis minek szedegeted ki azokat a bogyócokat a készülékekből. Nem titkolóztam, elmondtam. Ekkor Miklós bácsi azt mondta, ha szóltam volna, adott volna egy zacskó újat. Van raktáron, százasával csomagolva...
A készülék elméleti kapcsolási rajza. Kicsit torzult a rajz, de csak azért, mert pont oda van beragasztva, ahol görbül a készülékház.
Nem csak elméleti, de valós (pozíciószámozott) bekötési rajz is van a készülékben. Drótok színe szépen felírva ahogy kell. Ezen rajz alapján könnyedén összerakható (visszadrótozható) egy teljesen szétszedett készülék.
Meglehet, hogy valaki épp ezekre vágyott, de ez most akkor is a kukában végezte.

 

 

Ez a videó meg hogy a csudába került ide? Ezt a csengőállító gombhoz kellett volna beszúrni!

 

Nem tudom ezek mire lesznek jók, de azért elteszem őket. Tulajdonképpen ez a telefonkészülék is pontosan ugyanezen módon maradt meg. Mondjuk csak eddig, de engem boncolás után már nem igazán érdekelnek a tárgyak. Pláne nem, ha az éppen nem polcra férő rádió, vagy mondjuk egy szép orsós magnó.

 

Mikor már rég kész volt ez a cikk, csak még nem jelent meg, befutott pár érdekes kép.
Első ránézésre a tárcsától eltekintve ez egy CB 667-es készülék.

 

 

Azonban a panelt közelebbről megnézve, azon cirill betűket,
s némileg több csatlakozót láthatunk.

 

 

Az indukciós tekercsnek kettővel több tekercse van.

 

 

Az automatának meg annyi érintkezője, hogy nézni is rossz!
Akkor itt és most legyen vége.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...