HAMA fotóállvány
(kicsit beteg, kicsit ingatag, de lesz ez még rosszabb is)

Lehet, hogy nem ekkora kamerához találták ki, de ha nekem egyszer ekkora van?
Azért van a hátsó lába megpatkolva forrasztóónnal, hogy fel ne dőljön.
Nem mondom, hogy nem használt a patkolás, de nem használt.
Na jó. Akkor mégis mondtam. Mai feladat: Stabilizálás!

 

 

A felspulnizott óntól nem csukódik össze teljesen, de ez lényegtelen...

 

 

Hiába ronda, ez engem egyáltalán nem zavar. Az igazi probléma az, hogy ez a nehezék
még az előző, pici Samsung kamerához készült. Az előbb látott Fujihoz kevés.
Kicsit nem figyelek oda, simán pofára, pontosabban szólva optikára
esik a kamera. Vagy kell egy nagyobb bumszli, vagy kell
egy ennél valahogy normálisabb megoldás.

 

 

Megvagy csavar!
Egyrészt a lábakat akarom leszedni (míg dolgozom velük), másrészt a felső rész is beteg.

 

 

Szerencsére nincs benne semmi bonyolult, össze fogom tudni rakni.
Mikor így elbízom magam, az szokott lenni, hogy még napok múlva is...

 

 

Mondjuk ezt a részt még nem akartam szétszedni, de ha már így szétgurult...

 

 

Ez a része beteg, az volt már újkorában is. Mondjuk legalább nem volt drága...

 

 

 

Csak nagyon finoman szabad megszorítani, különben egyből átfordul a csavar.

 

 

Ez kemény dió, ez nem fog egyszerűen szétjönni. Az ott belül egy persely.
Ki kéne húzni onnan valahogy, ha hozzá akarok férni a bólogató részt rögzítő csavarhoz.

 

 

Ha beletekerek egy csavart, akkor ahogy a csavar átér a perselyen, nekimegy belül
valaminek, és elkezdi kitolni a perselyt a lyukból. Legalábbis nekem ez volt
az elképzelésem. Nem jött be. De csodák csodája, a rögzítő már nem
forog át. Vagyis megjavult. Ha meg jó, akkor nem piszkálom!

 

 

 

Nem értek hozzá, szétszedve meg nem is láttam, de van egy olyan érzésem, hogy ez nem is csavar.
Ez egész egyszerűen egy excenter volna, amit ha meghúzok, beszorítja a gömbfejet.
Legalábbis most teljesen így működik. Gondolom attól javult meg,
hogy hátulról nekitekertem a görbe tengelynek a csavart.
Az ettől kicsit jobban elgörbült, és most pont jó.
Ez kérem a véletlenül jó helyre ütöttem
a kalapáccsal tipikus javítási esete.

 

 

A fej már jó, következzen a láb. Az az elképzelésem, hogy kiöntöm a belsejét ólommal.
Ez azért már van akkora hülyeség, hogy azonnal nekiálljak.

 

 

Ez egyik lábból kijár a pöcök, ezt egyszer korábban kikombinált-fogóztam.

 

 

Az ott egy szegecs. Úgy lehet onnan kivenni, ha megütöm befelé. Már majdnem nekiálltam,
mikor rájöttem, kiöntéskor jól fog jönni, hogy a cső egyik vége masszívan be van zárva.

 

 

Megpróbáltam egy másik lábról lepiszkálni a gumibogyót, de szétszakadt.

 

 

A belső cső (külső lábból kihúzható belső láb) nem jött ki egyben, de ez nem is volt cél.
Na kérem! Így kell kimagyarázni, mikor valamit szétrontunk a fogónkkal.

 

 

Ezt már nem lehet visszacsinálni. Innen már csak előre felé vezet az út, vagy jobbra.
(jobbra található a szemetes doboz)

 

 

Kevés lesz a három láb kiöntéséhez az egy lábról lehúzott forrasztóón,
de szerencsére ónból bőven van készletem.

 

 

Azért van rongyba tekerve a cső, és úgy befogva a satuba, hogy a satu ne vigye el a hőt
a csőről, mert ha a pofák lehűtik a csövet, akkor sosem fogom tudni átmelegíteni az egészet.

 

 

Én csak annyit akartam, hogy míg melegszik a felül már tócsába gyűlt ón, addig se kelljen
fognom a pákát. A páka pont olyan vastag, hogy simán becsusszan a csőbe.
Az hogy belefér, az egy dolog, de hogy zsupsz, bele is ment...

 

 

A páka bele a lyukba, a forró ón meg a vékony résen spriccelt szanaszét.
Én alapvetően az LCD monitorom védőrétegét féltettem ettől a művelettől,
de mint az a képen jól látható, a nadrágomat, s benne engem, kellet volna óvni.

 

 

Időnként, ahogy az alsó nem szépen (nem tömörre) összeolvadt rétegek felmelegedtek,
beesett az ónréteg teteje. Ilyenkor nyomtam neki még, míg teljesen meg nem telt a cső.

 

 

 

Amíg így füstöl, addig biztosan nem szabad hozzányúlni,
de mikor abbahagyta, egy jó darabig még akkor sem tanácsos.

 

 

Míg az első kiöntött cső hűl, addig kibelezem a többit.

 

 

Az elsőre ráégett a gyanta, a másodikon megrojtosodott a gyári fényezés,
a harmadikon semmi nyom. Erről szól a "gyakorlat teszi a mestert" mondás.

 

 

Össze tudtam rakni, bár ennek sikere eddig sem volt kétséges.
Azt hiszem, ma ilyen önbizalom túltengős napom van...

 

 

És ha nem gumiláb a végük? Ha akarnék, fúrnék bele lyukat, csavaroznék
rá gumilábat. Próbáltam elképzelni a helyzetet, mikor szükség lenne
a gumilábra, de mivel nincs itthon lejtős felület, nehezen ment.

 

 

Most már jobban néz ki mint ahogy a kezdőképen, csak mivel még mindig könnyű
a hátsó láb, ezért pont ugyanúgy pofára esik, már persze ha nem vigyázok.
Következő nekifutásra még több ólmot fogok bevetni az egyik lábra.

 

 

Pár nap elteltével innen indulok neki újra a feladatnak. Kell valami, amivel elnehezíthetem
az egyik lábat. Először az jutott eszembe, hogy egy gyufaskatulyát megtöltök
forrasztóónnal, majd egyszerűen beleállítom az állvány egyik
lábát. Nem rossz megoldás, csak nagyon randa.

 

 

Mikor kell valami, általában kihúzom a középső asztalfiókot. Ebben aztán van minden!
Ha éppen nincs is semmi odavaló, de ihletet akkor is lehet meríteni.
Most például azt találtam ki, jó lesz az a patron.

 

 

Ez úgy került hozzám, hogy egy időben a barátaim mindent ide hordtak javítani. Mindegy
volt, hogy videó, légkürt, vagy vibrátor, majd a Béka (ez volnék én) megcsinálja. Én meg
szeretek (múlt idő volna a helyes) barkácsolni. Mondhatni ez volt a szétszedtem project
még nem dokumentált, s így nem is publikált elődje. Én kielégítettem kíváncsiságomat,
a haverok meg kaptak egy ingyen szervizt. Visszatérve erre az izére, ez nem szódapatron.
Illetve az, de nem szifonhoz, hanem légpisztolyhoz való. Hogy miből gondolta kiváló
barátom, hogy én értek a fegyverekhez... Vagyis ehhez a patronhoz tartozott egy
forgótáras Magnum légpisztoly. Olyan szar volt, hogy szabad szemmel látszott, ahogy
kijön a sörét a csövön. Állítólag újkorában (pár napja) még jó volt. Nem boltban lett véve,
nem volt hová visszavinni. Szétkaptam, és elcsodálkoztam. Én még ilyen sprőd, öntéshibás,
spiáter szart eddig nem láttam! Kívülről teljesen olyan volt, mint az igazi, belülről meg
úgy nézett ki, mintha én öntöttem volna házilag, ólomból, valami fából farigcsált
repedezett öntőformába. Belül az összes mozgó alkatrész beleakadt valami
öntési hibába. Némi igazítás után összeraktam, de olyan gyenge volt,
hogy vursliban nyert műanyag dugóspuskát megszégyenítő módon
visszapattant a skúló az íróasztalom fiókjának rétegelt lemezéről.

 

 

Az alsó és a felső nyomokról van szó. Aztán szétszedtem a pisztolyt, és igazítottam
rajta egy kicsit. A bal oldali fába szorult sörét lett az eredmény. Újra szétszedtem,
elővettem a Miniplexet, és az összes felesleges útban lévő vállat lemaróztam.
Egész jó lett, mint azt a jobbra elhelyezkedő sörét behatolási mélysége
mutatja. Ismét szétszedtem, beállítottam, bekentem. Most
már simán átment a sörét a rétegelt lemezen.

 

 

A patron meg közben kiürült, és itt maradt a fiókban. Ripsz ropsz eltelt 10-15 év,
és már szükségem is lett rá. Már úgy értem, ebből lesz a puttony, az elnehezítendő lábra.

 

 

Ilyenkor az ember leszalad a pincébe, befogja a patront a satuba, nekinyomja
a keretes vasfűrészt. Vagy ha lusta típus, akkor a flexet. Én meg annyira
megszoktam az asztalnál ücsörgést, hogy képes vagyok lombfűrésszel
lefejezni egy ilyen viszonylag vastag valamit.

 

 

Mert azért ez ugye elég vastag. Legalábbis lombfűrészeléshez mindenképp az.

 

 

Egész jó kép, csak nem értem, hogy miért van 90 fokkal balra elfordítva. A lényeg, vagyis
a terv azért így is látszik. Feltöltöm úgy kb. félig a patront ónnal, jól megolvasztom,
majd tövig beledugom a minap ólommal már kiöntött egyik állványlábat.

 

 

Beleállítottam a patronba a Wellert, és csak toltam, csak toltam bele az ónt.

 

 

Mikor félig volt a patron olvadt ónnal, beledugtam a lábat, és középre igazítottam.

 

 

Közben a maradék két láb végére gumilábat túrtam a gumibogyós dobozomban.
Ez jó lenne, de félbe kell vágni, és oda is kell csavarozni.
Juj! Ez kérem de bonyolult...

 

 

Ez viszont egyszerű. Cserébe viszont jó nagy! De a lényeg az, hogy rászorul a lábra.

 

 

Ezermester hatás... Minden jó valami másra! Merthogy ez amúgy egy Tesco gazdaságos
csavarhúzó bit tartó alkatrésze. Kár, hogy csak egyet találtam a dobozomban.
De semmi baj, mert van pár hozzávaló csavarhúzó a pincében.
Ha arra járok, leszedek valamelyikről egy másikat.

 

 

Egyik hülyébben néz ki, mint a másik...

 

 

Íme a végeredmény.
Van egy olyan érzésem, nem fogok vele dicsekedni.
Amúgy is ritka eset, hogy valaki fotóállvánnyal sétál az utcán, amit büszkén mutogat.

 

 

Gyorsan (vagyis másnap) leszaladtam a pincébe a hiányzó lábért. Találtam is a dobozban.
Kettőt azonnal fel is hoztam. Ez azért jó, mert így megint egyel pluszban vagyok.

 

 

Mosdatás után már egészen jól mutatnak.

 

 

Ha büszke nem is vagyok magamra, no de ki másnak van ilyen (ormótlan) fotóállványa?

 

 

Ezt a fotót a másik gépen találtam. Arról szól, hogy mily zseniálisan használom
fotóállványnak az asztalom előtt tornyosuló szemetet. Ha egyszer végre
befejezem az M8-at, meg a Terta811-et, lesz helyük a dobozoknak.
Ez állítólag idén lesz, de én ebben egyre kevésbé hiszek...

 

 

Most meg az jutott eszembe, mi lenne, ha áthelyezném egy közlő betéttel
az állványmenetet a fényképezőgép tömegközéppontjába? Vagy mi lenne,
ha levágnék egy centit a hátsó lábból? Vagy beletoldanék egy egy centit
a két elsőbe? Mindeközben pedig a szerző lába betette a kezét...

 

 

Azt kell mondjam, már majdnem jó. Most már elég nehezek a lábak,
csak nem terpesztenek eléggé, s ettől továbbra is borulékony.

 

 

Szerintem ha ide betennék egy plusz alátétet, akkor jobban ki tudnának nyílni a lábak.

 

 

Ez egy tipikus Ezermester project volt. (most kicsit negatív éllel)
Már a kiindulási alapoknál el volt cseszve az egész!
- Túl nagy kamera (elszabott helyű állványlyukkal)
- Túlságosan könnyű állvány (kicsi terpesztéssel)
A probléma megoldására alkalmatlan eszközök.
Úgy mint: forrasztópáka, forrasztóón, szódapatron (én)
És akkor itt jön a képbe az elszántság.
Hiába is tudom, hogy hibás a gondolatmenet.
Tév az út. Most már csak azért is végig megyek rajta!
Az eredmény számít, az meg van. Olyan amilyen, de az enyém!
Ha kőműves lennék, akkor nem pákáztam volna, hanem kiöntöm betonnal!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.