Triasun táskarádió
(szépnek szép, csak bóvli)

Ez egy viszonylag szép készülék. Mondhatni normális rádió formája van. Sajnos a külalak
alapján nehéz a tartalmat megítélni. Mondjuk nekem mindegy, ha egyszer úgy is csak
dísznek van a polcon. A Triasun nekem nem mond semmit, ha csak azt nem, hogy
ez azért nem egy Technics tuner. Kicsit szokatlan, hogy a power gomb pontosan
középre, a készülék előlapjára került, de legalább nem kell keresni, hogy hol
kell bekapcsolni. A hullámváltó kapcsolójának látványosan három állása
van, úgy mint középhullám, valamint keleti és nyugati normás URH.

 

 

 

Sajnos csak középhullámon van benne élet. Illetve működik a keleti normás URH része is,
csak ott már nincs adó. A hullámváltó nyugati normás URH állásában nem vesz
semmit, a suhogás is gyanúsan fonnyadt hangúvá válik, ha odakapcsolok.

 

 

 

   És akkor itt jött az, hogy félreraktam a rádiót, mert annyira felgyűltek itthon a bontásra váró panelek, hogy már mindenhonnan kiesett valaminek a maradványa. Körberohantam a szobán, és az asztalra dobáltam minden bontásra váró vackot.
   Nem volt egy kis kupac, de tudtam, hogy a pincében van még egy jó szatyorra való panel. Ezeket is felhoztam. Egy egész délután forrasztgattam kifelé a számomra még használható alkatrészeket.
   Kénytelen leszek elmenni az IKEA-ba újabb adag műanyag dobozokért. Ha meg már veszek, akkor annyit kéne, hogy szépen szét tudjak beléjük pakolni. Már úgy értem, hogy külön legyen a kondi, az ellenállás, és a satöbbi. De ez nem most lesz kivitelezve. Majd egy nyári délután arra biciklizek, aztán jöhet a Hamupipőke project.
   Egyszer már csináltam ilyet, de az nagyon régen volt. Annyira bosszantott, hogy semmit sem találtam meg itthon. Illetve megtaláltam, de az elektronika barkácsolás helyett az idő igen nagy része azzal ment el, hogy keresgéltem az éppen aktuális projecthez való alkatrészeket a dobozaimban.
   Vagyis voltak dobozaim, csak az volt velük a baj, hogy minden dobozban volt minden alkatrészből. Aztán egyszer, mikor már nagyon fájt a gyomrom, elmentem az orvoshoz és kiderült, hogy gyomorfekélyem van. A gyomorfekély hastáji fájdalommal, gyomorégéssel, sok sok hányással, és minimum négy hét betegállománnyal jár.
   A dolgot a kellemesebbik végénél megfogva úgy döntöttem, hogy az időt rendrakásra fogom pazarolni. Elkezdtem hazahordani a papírdobozokat. Minden nap tettem egyet a szatyromba.
   Itt kellene állni a történetnek, hogy a portás minden nap megnézte a szatyrom, de csak üres papírdoboz volt benne. De az az igazság, hogy a portásokat egyáltalán nem érdekelte, mit viszek ki, vagy be.
   Szóval gyűltek itthon a szép egyforma papírdobozok. Mikor úgy gondoltam, hogy talán ennyi már elég lesz, akkor elkezdtem őket feliratozni. Most nem mutatom be a dobozaim. A lényeg az, hogy rengeteg van belőlük.
   Tulajdonképpen kezdetben nem is gondoltam, hogy ennyi mindenféle lomom van itthon. A papírdobozok jórészét azóta persze (mivel manapság már abbahagytam a pákázást) lehordtam a pincébe.
   Néhány dologhoz nem felelt meg a papírdoboz, ezeket a lomokat céges bútorcsere alkalmával megkaparintott asztalfiókokba ömlesztettem. Ilyen lom például a ferrites doboz, ami ha papírból van, a benne lévő nagy súlytól nem bírja sokáig. Szóval ott tartottam, hogy minden tele volt üres papírdobozokkal, amiket szépen feliratoztam.
   Letettem magam elé az üres dobozok sorát, elővettem egy átlagos dobozom, és a tartalmát kiszórtam a szoba közepére. Válogattam a bogyócokat, mint Hamupipőke a magokat. Minden napra egy doboz. Annyi lomom volt, hogy több gyomorfekélyre való betegácsi ráment a rendrakásra!

 

 

Ennek a rádiónak az a különlegessége a többihez képest, hogy ez poros.
Mondjuk ez még nem a legkoszosabb rádióm, mert ez még csak por.

 

 

A hangerő, és a hangszín gomb. Szép a formájuk, jó a fogásuk. A fényezés viszont jól
láthatóan kopik. Maguk a feliratok masszívak, de alattuk az ezüst szín...

 

 

Oldalt semmi érdekes. Itt a hálózati zsinór csatlakozó helye. Erről beszélt az előlapi
AC DC felirat. Vagyis mind telepről, mind pedig hálózatról működik a rádió. A doboz
oldala recés. Ez egyrészt kifejezetten jó fogást biztosít a készüléknek. Tartósabb lesz,
hiszen szegényke kevesebbszer lesz leejtve. Másrészt menthetetlenül bejut a bordák
közé mindenféle anyag, ami csak az ujjunkon előfordul. Jelen esetben ez csak fehér
festék, de egy konyhai rádiónál, mikor az ember keze nem festékes szokott lenni...
Azt az esetet meg mindjárt felejtsük is el, mikor valaki a budiban tart egy rádiót!

 

 

A füles csatlakozójától jobbra látható a szép nagy állomáskereső gomb.
Sajnos el van repedve, kacsázik erősen tekerés közben.

 

 

Az antennából csak egy csonk maradt, és az is görbe.

 

 

A rádió hátlapja. Semmi érdekes, csak megszoktam, hogy lefotózom.

 

 

Szóval ez nem egy készülék, hanem késülék. De ki az a hülye, aki rá ülék egy késre?
 Az aranyérműtét azért nem ilyen egyszerű...

 

 

Basszus...
Kiszórtam az elemeket a kisvödrömbe, pedig tudom, hogy azokat a dolgokat, amik
a cserépkályhában fel tudnak robbanni, azokat el kell vinnem a konyhai szemetesig.
Ha nem így teszek, jön anyám, és vagy sikerül szétválogatnia a dolgokat, vagy bekerül
a kályhába valami oda nem való tárgy. Apróbb kondenzátorok is nagyot tudnak
pukkanni a parázson, hát még egy akkora valami, mint egy bébi elem.

 

 

Négy elem három márkából. Anyámnak majdnem sikerült kiválogatnia a négyet a négyből.
Vagyis egy elem bekerült a kályhába, de szerencsére nem robbant fel.

 

 

A hátlapban semmi érdekes, csak az a rengeteg por.

 

 

Igen érdekes helyen lehetett ez a rádió. Persze nem kell hozzá sok, elég ha a huzat útjába
teszik le. Például tipikusan ablakba, hogy a kertben is lehessen hallani a déli krónikát.
A dobozon keresztülfújó szél majd szépen elintézi a többit. Például nálunk pontosan
ilyen porgyűjtő hely a szobám sarka, ahol a huzat lerakja amit csak talált. Nálam
a képen láthatónál sokkal nagyobb pormacskák is elő szoktak fordulni! Ügyfelek
szokták mondani telefonszerelés közben, hogy "ne nézzen körbe, nem porszívóztam
a héten", most kicsit nagy a kosz. Kicsit vazze? Az a csoda, hogy még nem felejtetted el
a porszívó szót! Meg mi az, hogy egy hete? Milyen egy hete? Mikor akkora pormacskák
vannak a bútorok alatt elrejtve, hogy átharapják a kardfogukkal a vasaltorrú tornacipőm!

 

 

Nincs mit kritizálni rajta, tudtam mire számíthatok. Panel, hangszóró, trafócska.
Sehol egy árva elektroncső...

 

 

   Hol is tartottam az általam épített erősítők történetének regélésében? Szóval volt egy jó magnóm (TeslaB4), volt egy szép nagy hangfalam, meg egy kisebb, ami jobban szólt, csak mivel a hangszórókészlete szedett-vedett volt, ezért nem volt különösebben terhelhető. Ez utóbbi hangfal az íróasztalra szerelt pult maradék faanyagából készült.
   Maga a pult valami vitrines szekrény lehetett régebben. Hosszú bemarások voltak benne, amikben eredetileg a vitrin üvege csúszott. Ha levettem a hangfal tetejét, akkor ebből a bevágásból ki lehetett húzni az előlapot. Vagyis igen könnyű volt szerelni.
   Persze minek szerelni egy hangfalat? Míg a B4-el hajtottam, addig nem is kellett. No de 20 Watt belepumpált teljesítmény környékén már feladta a mélynyomóként beépített ovális hangszóró. Még szerencse, hogy ez egy igen elterjedt típus volt, ezért mindig találtam pótlást lomtalanításkor.
   De hol is tartottam? Szóval az volt a helyzet, hogy már megint nem volt erősítőm. De hogy jött ez most ide? Ja igen... Megemlítettem az elektroncsövet. A következő erősítőm csöves lett. Hogy miért épít az ember csöves erősítőt, mikor 55 forint a boltban a 2N3055-ös tranyó, annak egyszerű oka van. Az egyszerű ok az, hogy nem volt a két végtranyóra felesleges 110 forintom. Ilyen esetekben (pénzhiány) abból készül az erősítő, ami van itthon.
   Egyrészt kaptam egy akkora rádiót, alig bírtam hazahozni! Tóni bácsi éppen ki akarta dobni, nekem meg minimum a 30 centis hangszórók kellettek belőle. Jó állapotú, szobában tartott rádió volt. Sajnos nem sikerült életet lehelnem bele. Persze ha sikerül, akkor is szétszedtem volna a mérete miatt. Ez egy kis lakás, és egy akkora rádió, amibe két 30 centis hangszóró befér, nálunk sehol sem fér el.
   A szobában tartott, egyszer csak bedöglött rádióknak általában egyszerű hibájuk van. Döglött kapcsoló, szétesett hullámváltó, megfáradt elektroncső. Ennek a rádiónak valami komolyabb baja volt. Egyáltalán nem reagált az élesztési kísérleteimre. Push-pull (ellenütemű) végfok volt benne, innen mentettem ki a kimenőtrafót.
   A magas és a mély hangszín gombok skálahúron keresztül kicsiny takaró lapokat mozgattak. A takaró lapok mögött skálaizzó. Előttük a skálaüvegen a magas és a mély hangok jele. Ez a "visszajelezzük hol áll a gomb egy fénysávval" megoldás nagyon megtetszett! Kevés híja volt, hogy ezt is átmentem a készülő erősítőmbe.
   Szóval ültem a szobában erősítő nélkül, miközben ott hevertek előttem a rádió romjai. A kimenőtrafó adta meg az indító lökést. A hálózati trafónak annyi lába volt, és olyan kuszán álltak, hogy végül csak a vasat használtam fel. Csövek voltak itthon Ezermester csomagból.
   Az ezermester csomag 30 forintba került, és zsákbamacska volt. Vagyis nem lehetett tudni, hogy mi van a csomagban. Ha másért nem, hát a kíváncsiság okán vett egyet az ember. Ráadásul az Ezermester bolt pont a munkahelyem mellett volt. A legutóbb vásárolt csomagban többek között PCL86-os elektroncsövek voltak.
   A PCL86 pont olyan, mint az ECL86, csak soros fűtésre tervezték. Ez mondjuk jelen esetben teljesen mindegy, hiszen olyanra tekerem a trafót, amilyenre csak akarom.
   Megtekertem a hálózati trafót, becsavaroztam a dobozba a kimenővel együtt. Beszereltem egyenirányítónak négy diódát. Került melléjük egy szép nagy puffer kondi. Zsupsz be a dobozba még három csőfoglalat, kapcsoló, potméterek, hálózati zsinór, pár szál drót a csövek fűtéséig, visszajelző izzóig, majd klatty a power gombra.
   Persze ebben az állapotban még hiába kapcsoltam be, nem szólt, hiszen maga az erősítő még nem volt sehol. A dobozból ennek ellenére ropogás szerű hangok jöttek. Apukám elárulta, hogy a hang a szűrő kondiból jön, mert alulméreteztem.
   Mikor átüt, az átütés helyén felrobban az alumínium fólia (ebből van a kondenzátor), és egyből kijavítja a hibát. Persze semmit sem érek vele, hogy önjavító, ha egyszer azonnal jön a következő átütés.
   Kicseréltem a kondit egy nagyobb feszültségűre, és bekötöttem a két végerősítő cső anód és katód kivezetéseit. Újabb próba. Ha halkan is, de van búgójel a csövek rácsáról. Fog ez menni kérem!
   Előkaptam pár kapcsolási rajzos könyvet, és összeollóztam belőlük valamit, amit úgy nagyjából le tudtam fedni az alkatrészkészletemmel. Csöves erősítőt nagyon nehéz annyira elrontani, hogy ne szóljon, és bármily csoda, még nekem sem sikerült!
   A csőfoglalatok előtt volt egy hosszú bakelitsáv réz szegecsekkel. Ezen sáv, és a csőfoglalatok lábai közé volt felépítve az egész erősítő. Magam is meglepődtem, hogy szinte pár perc alatt készen lettem vele.
   Teljesen normálisan működött, leadott vagy 10 Wattot. Viszonylag szép is volt, jól mutattak a szürke műszergombok a fekete előlapon.
  Én nagyon meg voltam elégedve magammal, és Girányi bácsi (a szomszéd) is örült, hogy mostanában nem zenél annyira hangosan a Géza gyerek.
   Ennek az erősítőnek az lett a veszte, hogy el volt méretezve. Pontosabban szólva alapjaiban véve egyáltalán szó sem volt semmiféle méretezésről! Három cső fűtött a dobozban. Kicsit túl volt méretezve az anódfeszültség, és sajnálatos módon a fűtés is. A hűtés meg ugye alig. Hiába voltak a dobozon felül lyukak, ha alul meg nem.
   Szóval végül ezt az erősítőmet a szellőzés hiánya ölte meg. Persze lehet, még ma is élne, ha nem felejtem éjszakára bekapcsolva a tetejére dobott könyvvel. Család nem kérdezett rá, hogy mégis minek világít éjjel az asztalon valami dobozon a kis piros lámpa. A gyerek biztosan valami nyomós okkal hagyta úgy. Reggelre aztán már nem világított a lámpácska... Ellenben nagyon büdös volt!
   Szerencsére nem égett le a lakás, de az erősítő az persze igen. Valami rövidzár keletkezhetett a melegtől, amitől túlterhelődött, és leégett a hálózati trafó. Persze biztosíték az sehol... A dobozon belül az egész mindenség merő egy fekete masszává vált.
   A hálózati trafó vasából valami csillámló por áramlott ki a nagy melegtől, amitől úgy nézett ki a doboz belülről, mintha valaki a metálfekete festés feltalálásával kísérletezett volna a bal hátsó sarokban.
   Annyira menthetetlen volt, meg sem próbáltam feltámasztani. Készítettem helyette inkább egy másikat, ami minden eddiginél hangosabbra sikerült, de ezt a történetet majd egy más alkalommal regélem el...

 

 

 

Olyan vastag a por, hogy tudom tologatni a csavarhúzóval.

 

 

Azt kell mondjam, tulajdonképpen szép. Vagy legalábbis nekem tetszik.
Vagy csak kezdek ráunni a rádiók boncolására?
Nem! Most már lesz ami lesz, végigmegyek a felhalmozott készleten!

 

 

A doboz három részből áll. A háta simán lejön, a középső részben van maga a rádió.

 

 

Az előlapban pedig a hangszóró. Persze nem adta magát könnyen.
Nem hogy a két csavar, de még bele is volt ragasztva! Alig bírtam kifeszegetni a helyéről.
Milyen szép filcréteg keletkezett a hangszóró előtt...
Vajon mi lett volna, ha nem döglik be?
Eldugul az egész hangszórórács?

 

 

Ezt a részét kicsit félreteszem...

 

 

...de csak addig, míg ezekből kimosom a port.

 

 

Addig addig ecseteltem, hogy egész tiszta lett. A szobám meg ugye... Nem működik a rádió,
legalábbis a pont érdekes nyugati normás URH része nem. Piszkálásnak semmi nyoma.
Annyira nem ütött szíven a dolog, hogy nekiálljak megkeresni mi baja van. Nekiálltam
inkább, és újraszivacsoztam az erkélyajtót, mert kezdett egyre nagyobb lenni a huzat.

 

 

Van ami használat közben döglik be, van aminek már az állás sem használ. Ez a szigetelésre
való öntapadós szivacs csík, például még az előszoba szekrényke fiókjában ülve feladta.
Semmi esélyt sem adott rá, hogy bevessem amire kitalálták. Rohadt öngyilkos vacak!

 

 

Először a skálát szereltem be, aztán egyből ki, mert először a hullámváltó gombját kell...

 

 

A skálaüveg, ami természetesen műanyagból van, be volt esve. Mégpedig azért volt beesve,
mert gyárilag ragasztóval volt beragasztva. Ez azért érthetetlen, mert a piros nyilakkal
jelölt helyen ott vannak a pici műanyag pöckök, amiket valami erre alkalmatos
eszközzel (például páka) szétnyomva a skála ablaka a helyén marad.

 

 

Így azért ha szebb nem is, de mindenképpen tisztább. A fotómasináról meg már kezdtem
azt hinni, hogy bedöglött. A kép bal szélén megjelent egy kékes árnyalatú beütés.
Gondoltam a nap, de már este volt. Gondoltam a lámpa a nagyszobából,
de nem is égett a csillár, és még a tévé sem ment. Lőttem vagy
10 képet, de mindnek ilyen kékes lett a bal széle.

 

 

Még ezen a képen is látszik bal oldalt a kékes árnyalat.
Hogy így nézegetem a kép bal szélét, mit látok?

 

 

Ott a rácson belül egy fényes dóm, ami a magassugárzó membránja volna.
Már persze csak akkor, ha volna ilyen a készülékben. De persze nincs,
mert ez egy kamu kupak. Csak a vásárlók megtévesztésére szolgál.
A lényeg, hogy szép rádió. Jól mutat a polcon. Teszem is vissza.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.