Alpinist 405 táskarádió
(volt már, de csak egy kicsit, most meg nagyon)

Jó nézni az ilyen alakuló polcot! Ami most jön az a fehér előlapos Alpinist 405 rádió.
Bár már szerepelt egyszer régen, de szinte csak mellékesen megemlítve. Ettől akár
még el is könyvelhettem volna már bemutatottnak, csakhogy nem lett lepucolva.
Ha meg már úgy is letakarítom, akkor fényképezek is. No meg milyen furcsa
is volna az érzés, hogy kész a polc, de azt a rádiót még csak félig láttuk.
Szóval szétkapom és kész!

 

 

A sárga - zöld színkombinációjú csúfság is pont olyan státuszú, mint az Alpinist.
Ezzel a rádióval terveim vannak, hagyom most. Talán valami átdobozolás...
Az analóg órás bóvlit nemrég láttuk, a felhúzós tankot meg nemsokára.
Az óriásdióda meg biztosan jó lesz valamire, pont mint a minap
szétfűrészelt edényszárító csavarhúzótartónak.

 

 

Letettem a rádiót az asztalara, erre fel egyből leesett róla a hátlap.
Nem csak, hogy nem volt odacsavarozva, de még a szigszalag is elengedett!

 

 

Ez a rádió nem úgy poros, mint a nemrég látott Triasun, mert az nem eleve koszosan
 jött, hanem ez már itt lett ennyire poros. Olyan vastagon áll rajta
a por, hogy gombócot lehetne belőle gyúrni!

 

 

Tulajdonképpen szép rádió, csak nagy. Persze egy táskarádió legyen is nagy, de valahogy
akkor is furcsa. Valahogy túl nagy ahhoz, amilyen egyszerű. Hosszú és középhullámot
tud, mint a legtöbb orosz rádió. Mindössze két kezelőszerv van az elején, a hangerő,
és az állomáskereső gomb. Jó trutyis az előlap, jól látszik ez a bal alsó sarokban...

 

 

...és pláne jól látszik ezen a feliraton. Azért szép, hogy már járt a kezemben,
kicsit bele is néztünk, én meg így ahogy van, visszaraktam a polcra.

 

 

A skála szép a maga egyszerű módján. Találtam az interneten egy képet, azon
a skála vakítóan fehér. Persze meglehet, hogy újkorában ez is
fehér volt, csak az idő és a nap mindent kifakít.

 

 

Ezen az oldalán találhatók a csatlakozók, és egy randa törés. Az volt a tervem, hogy majd
megragasztom a dobozt. Persze nem ragasztottam meg. Mostanában a terveim valahogy...

 

 

Az antenna, föld, füles, és a tápegység csatlakozója, némi kosz és ragacs társaságában.

 

 

Nem is tudom... Én valahogy jobb szeretem ezt a régies látványt egy rádió belsejébe
nézve, mint a mai modern egy csipes semmit. Itt legalább tudom, hogy mi micsoda.

 

 

Ha mégse tudnám, akkor sincs semmi baj, mert itt kérem minden be van számozva!

 

 

Csak meg kell keresni az alkatrész pozíciószámát a kapcsolási rajzon.
Ha ez is kevés volna, van a rádióhoz öt oldalas terjedelmű komplett doksi is.

 

 

Ezt a címkét csak azért fotóztam le, mert valószínűleg meg fog semmisülni,
mikor kimosom a rádió dobozát a csapban.

 

 

 

Jól működik.

 

 

Hogy az állomáskereső forgatógombját le tudjam szedni (mosás miatt), félig le kellett
venni a skálát, illetve a mutatót vezető részt a fele skálahúrral. Ügyes konstrukció,
mert a skálahúrnak ezenközben esze ágában sem volt leesni a helyéről!

 

 

Súrolom, súrolom, de mintha nem akarna lejönni a rádió tetejéről a kosz.
Hiába a sok dörgölés, csak azért is érdes marad!

 

 

A rádiót összetartó 4-es csavarok. Mindjárt beszórom őket a Merklines dobozomba.

 

 

Normális forma hangszóró, olyan mint mondjuk a Junoszty TV-ben.
Most, hogy mondom, épp útban van egy Junoszty a biciklimhez vezető úton.
Ha el jő a tavasz, szét kell szednem, meg a sok telefont is, meg a kézszárítót,
meg még a jó ég tudja mit halmoztam hatalmas dobozokban a bicaj elé.

 

 

Ez egy kondenzátor, csak orosz. Mikor egy gyerek elkezd elektronikával foglalkozni,
első "feladata", hogy a kapcsolási rajzokon látható rajzjeleket el tudja olvasni,
és a rajzjeleknek megfelelő alkatrészeket felismerje a valóságban is.
Ezen folyamatot megnehezítik az "orosz formájú" alkatrészek.
Például ilyen kiosztású lábai csak orosz kondinak vannak.
Az oroszok nem tudnak jó elkót gyártani, ez is kifolyt.

 

 

Banánhüvelyt lemezből tekerni biztosan olcsóbb. Még csak csavar sem kell hozzá,
mert egyből be van szegecselve a saját anyagánál fogva a helyére. Kaphatott
némi vizet a tápcsatlakozó. Ezt abból gondolom, hogy kicsit kizöldült.

 

 

Ez egy 1972-es szerkezet. A dátumhoz képest táskarádiónak szerintem akkor
is túl egyszerű. Ez a gép tulajdonképpen pont olyan, mint mondjuk egy
Sokol, vagy egy Selga rádió, csak nagyobb dobozban, és nagyobb
alkatrészekből van. Persze meglehet, hogy alapjaiban véve
mindössze ennyi a táskarádió lényege. Mármint az,
hogy füle van, és hogy táskányi méretű.

 

 

1972-ben kicsit már túlhaladta a technika a légforgót. Vagy
csak én érzem így? Lehet, hogy tényleg velem van a baj,
hiszen a többi korabeli táskarádióban is légforgó volt.

 

 

A középhullámú modulátortekercs. El sem lehet rontani, mert
a huzal helye bele van fröccsöntve a műanyag csévetestbe.

 

 

A hosszúhullámú modulátortekercs csévéje osztott kiképzésű. Szinte élvezet
megtekercselni egy ilyet! Már persze annak, aki szeret rádiót barkácsolni.

 

 

A potméter. Vele már közelebbről megismerkedtünk a Sonata boncolásakor.
Elég volt nekem egyszer. Szerencsére ennek semmi baja. Azt a kis
semmit pedig épp orvosolja, egy fröccsnyi kontakt spray.

 

 

A HF erősítő fokozat, melyben van egy kis hiba.
Menten rá is vetem magam a feladatra!

 

 

 

Az egyik végtranzisztor három lábából kettő le van törve.
Ráadásul nem is nagyon akarnak összeérni a drótok. Majd mindjárt megjavítom.

 

 

Lehet, hogy tudták az oroszok, hogy milyen drótból van a tranzisztoruk lába,
s ezért van gyárilag megroggyantva, hogy ne törjön, hanem rugózzon?

 

 

Érdekesen vannak az alkatrészek a panelen elhelyezve.
Az elkók két csoportban szépen egymás mellé vannak rendezve.

 

 

A hullámváltó kapcsolója pont olyan, mint a Sokol rádióban,
csak van rajta egy műanyag porvédő burkolat. Jó ez
a kép, mert mindebből nem látszik semmi...

 

 

A panel a fóliás oldal felől.

 

 

Érdekes részlet a félbetört skáladob. Persze szó sincs róla, hogy félbetört volna.
Ez kérem gyárilag ilyen! Alapjaiban véve hatalmas ötlet, mert minek is a
kör másik fele, ha a forgó úgy is csak 180 fokot képes elfordulni.

 

 

Pöttyös nyáklap. Vajon mivégre e pettyek?
Én simán el tudom képzelni, hogy egyszerűen csak önmegvalósított a tervező.

 

 

Az orosz rádiókban a forrasztások nagy része nem emberkéz műve.
Egyrészt csak néhol fedezhető fel némi gyanta.

 

 

Másrészt ezek a sovány ónozások gépi beforrasztásra utalnak.

 

 

Az egyik tranzisztornak két lába is el van törve.
Az egyik középen tört el, a másik tőben.

 

 

Azért nincs ennek a tranzisztornak akkora tömege, hogy mondjuk egy leejtéstől
leszakadjon a lábairól!

 

 

Germánium alapú tranzisztor házát csak agyonhűtve szabad forrasztani!
Az agyonhűtést jelen esetben a kombinált fogó prezentálta.

 

 

Az a szürke kocka nem illik a képbe. Egy orosz masinában mindig számítani kell valami
szokatlan forma alkatrészre. Azt meséltem már, mikor bedöglött a Color Star tévénk?
Nem? Hát akkor épp itt az ideje. Elővettem a szervizkönyvet, és kiderítettem, hogy
mi, pontosabban szólva melyik alkatrész produkálja a tapasztalt hibát. Mindezek
után ráment egy fél órám, mire megtaláltam a keresett diódát! Pont úgy nézett
ki, mint mint egy Negró cukorka, melynek a végein két két láb van. Én meg
voltam győződve arról, hogy az nem lehet a dióda, az csak egy kötéspont.
Jelen esetben pont ugyanez a helyzet, vagyis a szürke kocka egy dióda.
A KF erősítő fokozatok tápfeszültségét stabilizálja.

 

 

Már éppen kezdtem keresni a KF fokozatok tranzisztorait, mert nem találtam őket.
Nem volt több kalapos tranyó a panelen, csak az a négy darab látszott, ami
a HF erősítőhöz tartozik. Mindez azért történt, mert az első három
tranzisztor KT315A, és az nem fémkalapos, hanem mint
a képen is látható, narancssárga műanyag hasáb.

 

 

Mondhatnánk, hogy azért ilyen érdes kialakítású a doboz, hogy jó fogás essen rajta.
Persze ez nem igaz. Ez az, amit mosogatás közben kosznak érzékeltem.
Valami megmarta a rádió dobozának a tetejét, attól lett ilyen.

 

 

A doboz annyira ereszti a színét, hogy szinte kifehéredett az Ultrától.
A sötétebb sávok a hátlapot tartó szigetelőszalag nyomai.
A szigszalag alatt kevésbé szívta ki a nap a dobozt.

 

 

Ezen a furcsa kifehéredésen lehet segíteni némi szilikon spray bedörgölésével.
A hátlap is ugyanilyen foltos lett, azon is segített a szilikon.

 

 

Alakul a szoba! Ha lassan is, de azért szépen fogynak a boncolásra váró holmik.
Bár ahogy ezt a polcot nézem, hát nem ott virít egy DCF vevős óra? Mikor
majd a rádiókat mind kivégzem, rámegyek a mindenféle szem előtt lévő
egyéb limlomokra. Az a tervem, annyira kipucolom a szobát, hogy le
kelljen mennem a pincébe szétszednivalóért. Hogy ez mennyire
terv, és mennyiben álom? Azt majd az idő dönti el...

 

 

Nem így kell összerakni, mert először a teleptartót kell betolni a dobozba.
Persze onnan vagyok ilyen okos, hogy elsőre elrontottam a sorrendet.

 

 

Szép tiszta lett. Szerintem így sokkal jobban mutat a polcon.

 

 

 

Működik. Túlélte a boncolást, bár maradt egy furcsa hibája. Időnként mintha
elmászna benne valami. Elkezd torzítani, elhalkul, aztán egyszer csak magától
észhez tér. Polcra dísznek pont így jó! Az állomáskereső élgombjával nem
vagyok kibékülve. Túl sokat kell vele dolgozni, mire átjutok a mutatóval
az egyik oldalról a másikra. De ezt már tényleg csak
kötözködésképpen mondom.

 

 

A hátlapot továbbra sem tartotta semmi, mert ki volt belőle törve
a csavarfejek alatti rész. Biztosan akad ennél szebb megoldás
is, de a rádiók hátulja nem igazán látszik a polcok tetején.

 

 

Selga, Albatros, Alpinist, SANYO, Triasun. Olyan jó látni, hogy mind voltak már
szétszedve, hogy a roggyant zöld / fehér szintén orosz rádiót le
is vettem innen, ne rontsa itt nekem az összképet.

 

 

Legközelebb vagy a retikülforma kisrádió jön,
vagy a felhúzós vidámparki játéktank.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.