Hi Fi - deluxe zsebrádió
(már csak a neve miatt is)

100, vagy talán 200 forint lehetett az ára a piacon. Nekem mint azt tudjuk,
ez a két dolog már elég is a vásárláshoz. Már úgy értem, hogy egyrészt
olcsó legyen, meg persze ha lehet, akkor rádió is. Pedig hallottam
ám elsőre, hogy zörög benne a belseje, mégis megvettem.

 

 

Ezek a lyukak nem gyáriak. Céljuk bizonytalan, de kitalálható. Egyrészt az olcsóbb
üzem okán volt szokás lyukakat fúrni a hátlapra. Ezeken át jött ki két vastagabb
kanóc a rádió hátához gumizott két zsebtelephez. Másodsorban valami idegen
dolog volt hozzácsavarozva a rádió hátuljához. Például valami nagyon oda
nem illő teleptartó. Harmadsorban maga a rádió hátulja volt odacsavarozva
valamihez, ami tipikusan egy autó műszerfala. Manapság már szinte hihetetlen,
hogy régen miket képesek voltak beszerelni az emberek az autóba autórádió
címszó alatt, mivel olyat nem lehetett kapni. Vagy ha volt is, akkor drágán
adták. Például a Camping rádióhoz volt autóbeépítő keret. Egyszerűen
csak bele kellett tolni a táskarádiót, és máris autórádió lett belőle.
Vagy például a 80-as években annyira nem volt még szokásban, hogy
magnó is legyen az autórádióban, hogy külön volt e kettő. Molnár Jóska
kollégámnak olyan szögben állt a Barkasban a külön autómagnó, valahol
a műszerfal alatt, hogy ha megnyomta a kazettakidobó gombot, akkor
a kazetta átrepült az ülések fölött a raktérbe. Sajnos ezt a kis kék
szörnyűséget már nem tudom megmutatni, pár éve kidobtam.
A rádió meg hongkongi gyártmány, de nem túl feltűnően.

 

 

Nincs benne a füles csatlakozója, de ezt én is ki szoktam szedni. (de minimum
kikötöm) A hangerő gomb meg ferdén áll. No de mit akarok ennyi pénzért?

 

 

Alapjaiban véve ezért a feliratért vettem meg. A high fidelity magas hűséget jelent.
Persze jelen esetben a feliratnak semmi köze a rádió hangminőségéhez, hiszen
legfeljebb magának a rádiónak a hűségéről lehet szó. Már úgy értem, mint
hűséges társ. A "deluxe" sem jelent semmit. Vagy legalábbis semmi olyat,
aminek köze lenne ehhez a rádióhoz. Ez egy teljesen hétköznapi kisrádió.
A 8 tranzisztor is kamu, mert ez a készülék csak 6 tranyós. Persze benne van
a dobozban a másik két tranzisztor is, de csak diódának vannak bekötve. Ez egy
bevett / bevált vevőcsalogató fogás volt annak idején a távol-keleti gyártóktól.

 

 

Vakon tekint ránk az állomáskereső ablaka. Ez most sajnos nem fényképezési hiba,
mert valóban nem látszik az állomáskereső forgatógombjának felirata a picinyke
ablakon keresztül. Mégpedig egyszerűen azért nem, merthogy túl mélyen van.
Vagyis ott vannak a számok, csak nagyon be kell hozzájuk nézni a lyukon.

 

 

Mi ez? Szélforgó? Az. De mit keres egy zsebrádió elején? Persze nem mindegy?
A lényeg az, hogy szép!

 

 

Kicsit hiányosnak látszik, és az is. Szerencsére nem alkatrészek hiányoznak
az apró lyukakból, csak a panelt helyén tartó csavarok a nagyobbakból.

 

 

Tulajdonképpen nem is szedtem szét.
Ez a rádió egyszerűen elébem jött. Vagyis se szó se beszéd, kiesett a belseje.

 

 

Nincs eltörve, teljesen épek a csavarok helyei az előlapban.
Mindez annyit tesz, hogy már járt itt előttem valaki.
Ritka ám a nem piszkált rádió, mint a szűzlány!

 

 

A hangszóró épp annyira lapos, mint a készülék (valószínűsíthető) hangja.
Akkor ennyit mára a Hi-Fi-ről...

 

 

A lengőcséve kivezetése egyszer már elszakadt.
Forrasztva, illetve ragasztva lett a drót.

 

 

A teleptartóban a megszokott trutyi nyomai...

 

 

A rádió panelja még a békésebb, nyugodtabb, helypazarló időket idézi. Az alkatrészek
már elég aprók, de ettől függetlenül nincsenek összezsúfolva, hanem szép komótosan
szét vannak szórva a panelen. Gondolom a jobb eladhatóság kedvéért valamivel ki
kellett tölteni a dobozt, és az egyszerűség kedvéért a panel lett nagy. Csak nem
lehet úgy, hogy picike panel az egyik sarokban, másikban meg nagy üresség!
Már eleve azért sem lehet üres hatása a doboznak, mert azoknak a típusú
rádióknak, melyeknek nincs különálló teleptartó fedele, (vásárláskor)
belenézéskor látszik a belseje. Üres dobozt meg nem lehet eladni.

 

 

SANYO feliratos tranzisztorok, és girbegurba lábú ellenállások. Az a pletyka terjedt
ezekről a rádiókról, hogy azért áll bennük minden ferdén, mert ahogy a dzsunka
(csónak) ringott a vízen, úgy álltak be az alkatrészek. Vagyis a távol-keleti
kikötőkben lapátolták őket össze, vízen ringó aprócska hajókon. Meg
még olyat is meséltek, hogy ezeket tengerészek szerelték össze,
unalmukban a hosszú úton. Az igazságot meg ki tudja...

 

 

Érdekes a fóliás oldal. Kicsit úgy néz ki, mintha én rajzoltam volna a maratási
mintát filctollal. A forrasztások is igen amatőrnek látszanak. Persze lehet,
már valaki újrapacázta az egészet. Legalábbis van egy ilyen érzésem.
Meg olyan is, hogy ez nem az eredeti, hanem egy annak mintájára
újragyártott panel. No, majd egyszer én is elkövetek egy ilyet,
ha véletlenül mégis be találna indulni a rádióépítős oldalam.

 

 

Maga a panel a maratás után semmiféle felületkezelést sem kapott, ezért
a le nem ónozott kilátszó rézfólia igencsak oxidos lett, és már
szinte ez sem látszik, a valamitől elrohadt gyantától.

 

 

Gondoltam próba, és betoltam négy akkut a tartóba. Persze a rádió meg sem mukkant.
Mondjuk mindegy... Nem megyek a Dunának egy a polcomon ülő beteg zsebrádió
miatt, de azért legalább kattanhatott volna. Kiszedtem az akkukat, rákötöttem
a rádiót a tápomra. Evett vagy 100 milliampert. Ez rengeteg áram egy
ekkorka rádiónak! Itt valami komolyabb baj van. A baj az, hogy
fordítva van bekötve a teleptartó. Persze most már hiába
is fordítom vissza a drótokat, nem szólal meg...

 

 

Illetve a hangfrekvenciás erősítő jár, mert kapok búgójelet a hangerőszabályzó
középső lábát megérintve. A rádiófrekvenciás rész viszont teljesen halott,
pedig ránézésre minden rendben lévőnek látszik. Például nincsenek
leszakadva a ferritrúdon található tekercs lábai a panelről.

 

 

Itt viszont már baj van. Az a felálló drótdarab a demodulátor dióda egyik lábáról jön.
Nem tudni mi célt szolgált. Nem a dióda (illetve kamu tranzisztor) hosszúra hagyott
lába, hanem egy pluszban beforrasztott drótdarab. Ilyenkor szokott magával
ragadni az érzés, hogy ez a rádió szegénykém már nem fog feltámadni.

 

 

Így van jól. Vagyis valaki összecserélte a panelről jövő vezetékeket.
Már persze csak akkor, ha tartjuk magunkat ahhoz, hogy a piros drót a pozitív.

 

 

Félretoltam a rádiót az asztal sarkára, míg a doboza megszárad. A rádió mögött
látható egy darabka kábel, amit a raktári selejtes dobozból oroztam, immáron
fél éve, hogy az nekem kell. Amúgy tényleg kell. Mármint dolgozni kell vele.
Le kell rövidíteni, majd vissza kell vinni a melóhelyre a táskába. Ez annyira
bonyolult, hogy inkább erőt vettem magamon, és megkerestem
az elveszettnek hitt Krone dugós kábelemet.

 

 

Hiába a lelkesedés, ha egyszer az asszony a rádiójavítás helyett botmixer reparálást
rendelt. Még jó, hogy egyszer már szétszedtem, így csak meg kell lesnem a képeket,
hogy mégis hogy a csudába nyílik ki. Szerencsére nem volt semmi komolyabb baja
a mixernek, csak a tengelye kezdett el egyre jobban benőni, az évek sora alatt
szépen lassan beszivárgó ételmaradéktól. Vagyis nem kell vele csinálnom
semmit, csak minden használat előtt meg kell tekergetni benne a kést.

 

 

Leforrasztottam a panelről a drótokat, vagyis mégiscsak nekiálltam
megjavítani a rádiót. Sajnos vaksi is vagyok, meg nem is látszik
valami jól, a barna bakelit lemez alapon az oxidált rézfólia.

 

 

Gondoltam lemosom a buggyant gyantát a panelról denaturált szesszel.
Szebb lett mint volt, de nem sokkal.

 

 

Ez a megoldás azért jó, mert javításkor sokat fogom forgatni a panelt, amitől
letörhetnek a helyükről a drótok, azonban így már nem. Még ilyen randa
egy mondatot! A lényeg az, hogy a vezetékek úgy vannak ráforrasztva
a panelra, hogy előtte át vannak bújtatva egy lyukon. Mozgatáskor
nem ott mozog (tőben), ahol a leginkább hajlamos letörni.
Ekképpen megoldva örök élet, meg még két nap.

 

 

Mennyi rengeteget dolgoztam már a Miniplexszel...
Ehhez képest most először fúrtam bele az ujjamba. No nem mintha vágytam
volna rá, hanem csak úgy spontán. Mondjuk nem is ünnepeltem meg...

 

 

Gondoltam legyen. Nekiállok és kipofozom.
Vagy legalábbis nekifutok a feladatnak.

 

 

 

Íme a hiba. Már a demodulátor diódán sem jut át a jel, mert szakadt.
Gondolom a fordított polaritással bekötött teleptartó, valamint
a dióda lábára forrasztott, hol ide, hol meg oda nyomott
drót, megtette értelemszerűen pusztító hatását.

 

 

Szerencsére ezen nem fog múlni, mert diódából van itthon bőven.

 

 

Mint az a képen jól látható, eredetileg a demodulátor diódája valóban egy kamu
tranzisztor volt. Innen aztán elszabadult a pokol. Műveltem én ezzel a rádióval
mindent! Például az derült ki, hogy az RF fokozatok tápszűrő kondenzátora
rövidzáras lett. Gondolom a fordított tápfesz ölte meg.
Cseréltem a kondit, de semmi.

 

 

Bevetettem a woblert, de már a demodulátor diódához
tartozó KF tekercsen sem jut át a jel.

 

 

Végül berágtam, kiszedtem a KF-et, felvettem egyszerre a kettes és a hármas
szemüvegem, és akkor ezt láttam. A nyilakkal jelzett két drótvégnek össze
kéne érniük. Ez a KF olyan pici, hogy kb. 1x1x1 centis, vagyis amit a
képen látunk, az mindössze egy centi széles. Ez nekem annyira
pici, hogy már sajnos leginkább csak így utólag látom.

 

 

Addig kínlódtam, míg sikerült összeforrasztanom a drótvégeket. Valószínűleg a KF-en
átfolyó nagy áramtól pukkant el a drót. No de ha a drót elpukkant, akkor vajon
mi maradt a tranzisztorból? Hát nem sok... Ráadásul a KF sem igazán élte
túl, nem csak szakadt lett, hanem rövidzáras is. De még nem adtam fel.

 

 

Újra kivettem a KF-et.

 

 

Előkaptam az RF tekercsek feliratú dobozom, és jól beletúrtam.

 

 

Találtam is megfelelő (vagy legalábbis annak látszó) trafót.

 

 

De hiába forrasztottam be, ugyanúgy nem jutott át a jel a KF-en. Ez persze nem
is csoda, mert ennek a KF-nek meg egyszerűen hiányzik a kimeneti tekercse.

 

 

De valamiért még mindig nem adtam fel. Talán mert úgy derengett, hogy
kell még lennie tekrencses doboznak a szobában. Igazam is volt!
Bár nem doboz, hanem egy egész fiók. Csak persze nem
KF-ek vannak benne, hanem speciel ferritek.

 

 

De még mindig nem adtam fel, hanem tovább
túrtam, és meg is találtam ezt a dobozt.

 

 

Ez itt a Kánaán! És akkor mégiscsak az lett a vége, hogy feladtam. Ráment az egész
délutánom, bár nem panaszkodom. Jól eljátszottam a pákával. Ez a rádió, ez egészen
egyszerűen nem akarja, hogy feltámasszam! Elég öreg már szegényke, gondoltam
nem kínzom tovább. Meg bevallom, kicsit jól is esett, hogy azt mondhattam:
Nem és kész! Nem leszel megjavítva! Mert ugye munkahelyen ilyet
nem szabad, itthon viszont nyugodt szívvel megtehetem.
Persze történtek közben dolgok. Például még
az is eszembe jutott, hogy egészen
egyszerűen kap a rádió egy
másik panelt.

 

 

Már valahol ott tartottam, hogy fogom magam, és visszafejtem a rádió kapcsolási
rajzát. Szerencsére nem álltam neki, bár nem lett volna egy bonyolult feladat.
Szellősen szerelt a panel, szerintem egy órán belül meglettem volna vele.
Aztán persze erősen köpködtem volna, mikor kiderül, hogy az előlapról
hiányzó felirat alapján beazonosíthattam volna a rádiót. Amúgy Captain
(kapitány) a neve. Lesz majd olyan, hogy rádiót építek, de nem most, és nem
ebből mert most még túl sok a szétszedni való anyag a tarsolyomban. Majd
mikor elkezdek belőlük kifogyni, akkor talán nekiállok építeni valamit.
 

 

Mondanám, hogy legalább szép tiszta lett, de minek, mikor nem is volt koszos.
Még annyi érdekesség, hogy a rádió panelja valami ritka masszív egy anyagból van.
A korabeli szörnyszülött egyszer forrasztós, egyből leválós panelekkel ellentétben
meg sem kottyant neki, hogy hatszor cseréltem benne KF-et. Nem vált fel a fólia!

 

 

Ráuntam a vele való játszódásra, dísznek így is megfelel. Bevallom, végül még arra is
lusta voltam, hogy belecsavarozzam a panelt, meg a hangszórót. Feltettem a retikül
formájú és a Riga közé. Majd ha mind készen lesz, elrendezem őket normálisan...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.