Dugasztáp
(feszültségkapcsolós)
A raktári szemetes mellett elsétálva, fél szemmel mindig
belesek a dobozba.
(hazudik, mind a két szeme (és a kezei is) a dobozra orientáltak) A szerk.
megjegyzése.
Jé... De szép ez a dugasztáp...
Ilyenkor már nincs mi megfékezzen, akár kell a lom, akár nem, jön velem!
Az elbontható vackokkal nincs baj, gyorsan visszakerülnek a kukába.
Az érdekesebbje megér egy utolsó fényképeszkedést, aztán vége.
Először mindig egy kicsit az előszobában
állomásoznak a tárgyak.
A "kicsit" kifejezés jelentheti azt is, hogy például egy
CB35-ös telefon egy éve
van itt.
De nézzük a dugasztápot. Érdekessége, hogy
univerzális, legalábbis
választható a kimeneti feszültsége. No de kell-e nekem egy ilyen dugasztáp?
Nem, nekem nem kell. Általában semmilyen dugasztápra sincs szükségem, de ezt sajnos
hajlamos vagyok elfelejteni. Ellenben kiváló barátom épp a minap említette
dugasztápos esetét, miszerint nem ment valami eszköz az (amúgy
feliratai szerint alkalmasnak látszó) univerzális dugasztápról.
A dugasztáp ugyan nagy volt, de oly könnyű, hogy joggal
az lett gondolva, hogy nem
hagyományos trafós, hanem kapcsoló üzemű a belseje.
Mivel nem hozta ami
rá van írva, ki lett nyitva.
Kiváló barátomtól ezen a téren mindössze
annyiban különbözünk,
hogy nálam ha hozza a specifikációt,
ha nem, én akkor is kinyitom. De nézzük a részleteket.
Első ránézésre azt mondanám, hogy a jobb oldali
táp az erősebb. Mivel szögletes forma,
nagyobb trafó fér bele. A 9 Voltos elem és az e cigi azért van a képen,
hogy legyen mihez viszonyítani a tápocskák méretét.
A feketén hűtőlyukak is vannak, ami
valljuk be, manapság szokatlanul rendes dolog.
A két tápegységet megemelve, az az érdekes, hogy a jobb oldali könnyebb.
Ha könnyebb, akkor az (általában, de most nem) azért van, mert nem
hagyományos trafó van benne, hanem un. kapcsolóüzemű a táp.
Ez elektronikai szempontból azt sejteti, hogy normálisabb a
belső felépítése. A kapcsoló nem holmi trafó drótlábait
kapcsolja hol ide, hol meg oda, hanem a szabályozó
elektronikát állítgatja be a megfelelő feszültségre.
Meg a nagy lófaszt!
Ez kérem a kínaiaknál, vagy legalábbis ennél a Xingbao nevű szörnyszülöttnél úgy
van,
hogy egyszerűen csak azért könnyű, mert kicsi benne a trafó. Ez a dugasztáp soha
a büdös életben nem fog 12 Volton 1 Ampert teljesíteni! Vagyis hamisítvány.
Az pedig már említésre sem méltó részlet, hogy milyen rozsdás a trafóvas.
A felöntésekből sejthető, hogy létezett ez a táp
"belevaló" méretű
trafóval is, ami némileg jobban kitöltötte a dobozt.
Mondjuk az, hogy a cséve finoman szólva nincs
teletekercselve, az azért már durva!
A kimeneten ugyan ott lesz a kapcsolóval beállított feszültség, de áram az
semmi!
Ehhez a táphoz nem az "indoor use only", hanem a "never use only" felirat illik.
Ezt annyira rossz nézni, térjünk is inkább vissza az általam lomolt
tápegységhez.
Azt gondoltam, mi lenne, ha elsütném ezt a talált tápot a kínai bóvli helyett.
Így ideologizálom meg nap mint nap, a mindenféle kacatok begyűjtését.
Szóval itt ez a szép dugasztáp, belenézünk, összerakom, továbbadom.
Ezekkel az átpasszolt tárgyakkal kergetem őrületbe kiváló barátom.
Gondoltam megkérem, írjon már egy rövid felsorolást, mely tárgyakkal
rontottam barátságunk (és bomlóban lévő idegrendszere) sanyarú helyzetén.
Ez sajnos nem jött össze, mert sehogyan sem akart rövidre sikeredni a
felsorolás...
Milyen hülye dugója van...
Ha két nyíl egymással szembe mutat, akkor azt ott szét lehet szedni!
Ha mondom...
Ez azért van, mert eredetileg egy egész
készletnyi dugó járt ehhez a tápegységhez.
Ez azért jó, mert így bármit tönkre tudunk vele tenni.
Otthon somogyitól...
A "csak beltéri használatra" felirat érdemel
némi említést. Erre a magyar ember azonnal
a "mér" kérdőszócskával reagál. Már persze, ha egyáltalán elolvassa...
Márpedig a szemétből szedtem ki!
Nemsokára az is kiderül, miért került oda.
Hülye fejű csavarhoz...
...hülye végű csavarhúzó dukál.
Ez most nem a szép készletem, ezt a
szerszámot még az azelőtti időkben reszeltem.
Végül is azért vettem meg a bitkészletet, mert már untam a reszelést.
Ugyan a power LED nem világít, de a táp ennek
ellenére működik.
Valószínűleg a gazdája csak a LED-et figyelte, ezért került a szemétbe.
Nem győzöm elégszer mondani, hogy ezt mennyire
nem szabad!
Ha egyszer csak nem jön több cikk, akkor igazam volt.
Mérési jegyzőkönyv.
| felirat | terheletlenül | terhelve |
| 0 | 0 | 0 |
| 3 | 5 | 4 |
| 4,5 | 6,8 | 5,6 |
| 6 | 8,6 | 7,4 |
| 7,5 | 10,4 | 8,9 |
| 9 | 12,3 | 10,4 |
| 12 | 15,8 | 13,5 |
Terhelésnek hirtelen a Miniplex fúrógépemet
használtam fel.
Ha valamit, akkor a Miniplexet nem szokás dugasztápról járatni, mert annál ő
azért több
áramot eszik, mint amennyit egy ekkorka trafó produkálni tud. Mikor próbaképp
ráfogtam egy kicsit ujjal a tokmányra, egyből le is esett a feszültség.
Mondjuk ez nem hiba, ez a táp nem erre lett tervezve.
Az előbb -elrettentő példaként- bemutatott
dugasztáphoz képest,
ebben teljesen korrekt a trafó. Ennél nagyobb bele sem férne a dobozba.
Négy dióda, szűrő kondi, power LED,
fokozatkapcsoló.
Tudom, hogy beteg ötlet, és csak én álmodtam bele egy emelgetett talpú
stabkockát...
A kapcsoló érintkezői magából a nyáklapból
vannak kiképezve. Nincs ezzel semmi baj,
nem fognak elkopni az érintkezők, hiszen mi a csudának tekergetnénk a kapcsolót,
ha egyszer végre sikerült úgy beállítanunk, hogy jól működik amit járatunk róla.
Még azt mondanám, kicsit túl jó is ide ez a kapcsoló.
Az egyik ellenállás a LED áramkorlátozója, a
másik a kimenettel van párhuzamosan kötve.
Ez utóbbi azért van, hogy ne tartsa a végtelenségig a puffer elkó a
feszültséget.
Amúgy nem tartja, de azért nem teljesen értelmetlen ez az ellenállás.
Tegyük fel felkapcsoljuk 12 Voltra, aztán vissza háromra,
majd bedugjuk a dugót egy 3 Voltos kütyübe,
ami azonnal kap a pufferből 12 Voltot.
Persze az ellenállás nem védi meg az eszközöket attól,
mikor a felhasználó próbaképp 12 Voltos állásból indul a kapcsolóval visszafelé.
Gondolom épp a LED hibája miatt lett kidobva,
de vajon mit követhetett el a felhasználó,
hogy nem világít a LED? Hozzánk meg úgy került, hogy a home az home. Mármint
"T-Home", vagy "home by somogyi", az kérem mindegy, mert biztos, hogy
a "home" feliratos dugasztáp való a T-Home ADSL modeméhez.
Gondoltam kicserélem a LED-et.
Ez kérem egy masszív rövidzár. Nem azért van,
mintha nem tudnék forrasztani,
hanem azért, mert egyre inkább nem látom az apróbb dolgokat.
El kéne menni arra a szemműtétre, csak halogatom.
A hálózati feszültség érdekes mód ezen a két rugón keresztül jut be a trafóba.
Szerencsére még véletlenül sem tudnak összeakadni, mert van nekik saját lyukuk.
Jó lett a LED.
Mondjuk eredetileg piros volt, de az mindegy...
Az asszony mindeközben előszobadíszt varázsol
mindenféle lomokból.
Ez is van olyan jó játék, mint mindent szétszedni...
Kitettem a tápot az előszobába, a többi
ideiglenesen ott állomásozó lomtársa mellé.
Az orosz telefont már szétszedtem, a tévét még nem. Persze miért is szedtem
volna szét a tévét? Hiszen a tévé nem szétszedni, hanem nézegetni való!
Ami manapság a tévéből árad... Szóval mégiscsak inkább szétszedem.
Én kitettem a tápot, Andi pedig kiakasztotta az újratöltött
dobozkát.
Hát így telik el nálunk egy átlagos nap, és meg az előszoba...