CB811-es telefonkészülék
(már régebben is be akartam mutatni, csak nem volt)

Kiborítottam egy zsákot, hátha van benne valami érdekes. Persze sajnos (vagy nem) az van,
hogy nekem minden szemetesben van valami érdekes. Most például egy CB811-es készülék
a Mechanikai Művektől. Már régebben is gondoltam, hogy bemutatom ezt a szörnyszülöttet,
csak nem volt belőle példányom. Mondjuk nyomógombost (CB855) azt találtam a pincében,
de az igazi rom ez a tárcsás. Nem véletlenül nem találni már ilyen készüléket.
Annyira hulladék, hogy nem maradt belőle élve az idők folyamán.

 

 

Egész jó kép. Magam is elgondolkodtam rajta, hogy mit is ábrázol. A cserépkályha mellől
fotóztam fentről lefelé, az anyám éjjeliszekrénye előtti helyet. Itt is szoktak lomok
állomásozni, mikor már megtelt az előszoba, illetve a lakás összes eldugott
(illetve eldughatok bele valamit) sarka. Most például a szemetes
dobozon, és egy alközponton kívül, itt ül a CB811-es.
No nem azért van becsomagolva, hogy baja
ne essen, hanem csak mert koszos.

 

 

Borzasztó...
És szó sincs róla, hogy azért borzadnék, mert koszos!

 

 

Nem tudom, hogy mégis mi a csudát ettek ezen annyira az emberek, de az biztos, hogy
nagyon odavoltak érte. Persze tudom én... Egy foltnyi modernséget jelentett
a lakásban, mondjuk a kerekded CB76-os készülékhez képest.

 

 

Na jó. Nem szidom tovább látatlanba. Ahogy szoktuk, nézzünk bele.

 

 

Azért vannak emberek, akik érdekesen beszélnek. Nekem például nem sok híja, hogy egy
kezemen meg tudom számolni, hány fogam is van elől, mégsem köpöm tele a telefont!

 

 

Férfi létemre túl sokat mosok kezet. Talán ettől lehet, de nekem nem szokott ilyen
koszos holmim lenni. Mondjuk esetleg a robogóm motorblokkja. Alulról...

 

 

Ha az ember a szocializmusban feltette magának a kérdést, hogy hol készül a telefon,
akkor nem a telefongyár volt a helyes válasz. A Telefongyárban (Terta) rádiókat,
és magnetofonokat gyártottak. Persze telefonközpontokat is, már persze ami
épp nem a BHG-ban készült.

 

 

Érdekes megoldás, hogy a készülékzsinór nem a telefon szélén jön ki a készülékből, hanem
(mint az jól látható) az aljának a közepén. Persze ha benyomkodtuk a fülecskék közé
a gömbzsinórt, akkor mégiscsak a szélén. Persze csak addig, míg meg nem húztuk
a zsinórt, mert akkor megint csak a közepén. A fehér gomb a csengő állítására
szolgál, felette a fekete pedig a tárcsát mozgatja. (erről majd kicsit később)
A készüléket három csavar tarja össze. Kettőnek hagyományos slicce van,
egynek viszont csillag. Ez a telefon a 80-as évek készüléke. Akkoriban még
nem volt szokás (úri huncutságnak számított), hogy csillagcsavarhúzó legyen
a melós zsebében. Szóval mindig a kisebbik (már akinek volt két csavarhúzója)
sarkával nyitottuk a csillag fejű (tudom, hogy kereszthornyosnak hívják) csavart.

 

 

Első ránézésre semmi hiba sincs benne. Tárcsa, csengő, panel. Akár még jó is lehetne.
Persze nem az. Például elsőre is jól látszik, a drótok rendezetlensége. Persze ez a készülék
már volt kinyitva (újabb keletű a lapos készülékzsinór), de sajnos ezek a telefonok gyárilag
is ilyenek voltak. Mire is gondolok? A csengő felső harangja azért szól tompán, mert
megfogja a készülékzsinór. (kunkori fehér kábel) A csengő alsó harangjára meg
az összes többi zsinór ráfekszik. A tárcsától jövő drótok (barna, fehér, zöld)
nincsenek betéve a helyükre. Majd később megmutatom hová valók
eredetileg. A rögzítő műanyag csövecskék (két fekete pötty kb.
az alsó harang csavarja alatt) abszolút rossz helyen vannak.

 

 

Ez ugyanaz a panel, ami a CB76-os készülékben is van. Persze a 76-osban nem a panelen
van az automata kapcsolója, hanem a készülékház felső részében, de ez, mondhatnánk
lényegtelen. Persze nem az. A panelen az a kék mikrokapcsoló, az kérem egyáltalán
nem való arra, (teljességgel alkalmatlan) hogy telefonvonalat szakítsunk meg vele.
Viszonylag rövid időn belül kontakthibás lesz. Ha mégsem, akkor meg egyszerűen
leesik róla a rátákolt mozgató lemezdarab.

 

 

Amíg nem esik le magától (mert szokta ám), addig nekem még tetszett is ez a csúszósarus
megoldás. Persze a csúszósaru nem olyan trehány eszköz, hogy csak úgy magától
lecsússzon a helyéről! Legalábbis eredetileg nem. Csakhogy ezek
a saruk nagyon nem úgy néznek ki, mint az eredetiek!

 

 

Soha, ismétlem soha egyetlen kollégámnál sem láttam olyan fogót, amivel egy ilyen
sarut szakszerűen rá lehetett volna nyomni a vezeték végére! Mint az a fotó mértani
közepén látható, igen érdekes módon kerültük meg a problémát. A megblankolt
drótvéget odafogattuk az eredeti zsinórról levágott saruval.
Á nem, kicsit sem volt kontakthibás...

 

 

A tárcsát most nem szedem szét, csak az ujjkorongot veszem le a fürdetés idejére.
Amúgy a tárcsa ugyanaz, mint a CB76-os készülékben, ott pedig már felboncoltam.

 

 

A készülék csengője is a CB76-osból származik.

 

 

A telefonok általában (no ez a típus persze nem) jól zártak, nem megy beléjük a por.

 

 

A készülék belsejében található dolgokat (csengő és panel) ez a kis pöcök rögzíti.
Jobbról meg belóg a képbe valami halott rovar...

 

 

Tulajdonképp azt mondanám, nem rossz ötlet. Már persze, ha stabilan a helyén maradna.
Mert ugye, ha valami egyszer rögzítésre szolgál, akkor annyit azért csak el
lehetne tőle várni, hogy míg nem piszkálják, a helyén marad.

 

 

Mert ha a kis fekete bigyó elszabadul, akkor bizony elszabadul ez a csengő is!

 

 

Nekem erről (ez a földelő gomb érintkezője) az a jelenet jut eszembe, mikor Sándor György
egy bóvli Zsiguli kardán boxot akar rásózni valakire egy nyugati autó kiállításon.
És ez nem ám egy utólag belegányolt valami. Ez kérem gyárilag ilyen!

 

 

Pozitív előrelépés a CB76-os készülékhez képest, hogy a panel felfogatása kicsit jobban
sikerült (több műanyag pöcök), ezért a panel nehezebben törik el, mikor földhöz vágjuk
a készüléket. No de miért vágnánk földhöz? Azok a régi idők (a maiak is), azok kérem
olyanok voltak, hogy időnként egyszerűen földhöz kellett vágni valamit!

 

 

Kifogyott. Amúgy alapjaiban véve nem egy rossz elképzelés, hogy
a készülék belsejéhez semmiféle szerszám sem kell. Már persze az ember kezén kívül.

 

 

Van egy formája a beszélőnek. Amúgy nincs nekem bajom a formatervezőkkel.
Legalábbis addig nincs, míg a tárgyak mellé odaképzelik magát az embert is.

 

 

A kézibeszélő belsejéhez sem kell szerszám. Már persze annak nem, kinek elég erős a fogása.
Mind a hallgató, mind pedig a mikrofon megegyezik a CB76-os telefonéval.

 

 

A hallgatóra rá van húzva egy műanyag karika, ami a négy sarkán (karikának sarka?)
rátolható egy egy fekete pöcökre. Tulajdonképpen miért is ne...

 

 

Kiválogathatnám, hogy a fotón látható alkatrészek közül mit kell kimosni, és mit nem,
de már ki van válogatva. Csak a hallgatót, a két hungarocell tömítést,
és a számtárcsa közepi papírt raktam félre.

 

 

 

Elsüllyedt az idő tengerében...

 

 

Nem száradni raktam őket ide, hanem csak felejteni.
Már úgy értem, mosogatás után a tárgyakat rendszeresen itt szoktam felejteni.

 

 

Miután rájuk találtam (hozta őket magukkal a kádba a törölköző) felraktam száradni
az alkatrészeket a cserépkályha tetejére. Ami a jobb sarokban látható, az a fogótartóm.
Illetve kettő is van, a másik az asszonyé. Ő találta ki. Már úgy értem, azt mondta, kell neki
egy olyan fogótartó, mint amilyet az ecsetjeinek készítettem. Persze ezek is a meleg
miatt vannak idetéve. Szárad rajtuk a lakk. Gondoltam már eléggé megszáradt,
már biztosan nem ragad, ezért át tettem őket a kályha bal hátsó sarkára.
(ott a legmelegebb a teteje)

 

 

Szóval úgy volt, hogy nem akart lejönni, hiába húztam. Aztán egyszer csak lejött, de
hozta magával a kályha tetejéről a csempét is. Ilyen apróságok (valamint a lustaság)
hátráltatják a CB811-es készülék összeszerelését. Összesöpörtem a kályha tetejéről
felvált agyagmaradványokat, majd betettem őket a fogmosó pohárba. (jobbra hátul)
Másnapra szépen elrendeződtek az agyagszemcsék. Andinak pedig már eszébe
sem jut megkérdezni, hogy vajon miért a fogmosó pohárban agyagozom.

 

 

Az agyagot tutty, kiborítottam.

 

 

Ecsettel (ez volt kéznél) szétpacsmagoltam.

 

 

Csempét a helyére visszanyomtam. Az úgy volt, hogy ennek a kályhának a tetejéről
hiányzott a csempe. Vagyis felülről nézve nem csempéből volt, hanem agyagból.
Így hozta a cserépkályhás mester. Évekig jól elvoltunk vele, bár ha az ember
egy kicsit vizes dolgot dobott fel a kályha tetejére száradni, akkor
számíthatott némi agyagcsíkra az éleknél.

 

 

Miután lecsempéztem, nem fog a kályha teteje. Ellenben minden lecsúszik róla!
A telefon sem rá nem olvadt, sem a törölközővel kár nem lett benne téve.
Francba! Pedig bekalkuláltam a projectbe valami váratlan balesetet.
Még egy bugyi is fel volt dobva a kupac tetejére, hátha. De nem.

 

 

Most rakhatom össze. Hányszor eljátszottam ezt korábban... Az úgy volt, hogy mivel ez
a típusú telefon enyhén szólva nem volt tartós, sok volt belőle a típus, és a hibacsere.
Vagyis a raktár telve volt selejt 811-es készülékekkel. Selejtezéskor mindig mentem
segíteni kihordani a szemetes zsákokat a teherautóhoz. Persze néhány zsák annyira
nehéz volt, hogy egyszerűen nem tudtam velük egyenesen menni, ezért kénytelen
voltam a pince (pincém) felé fordulni. Mivel a CB811-es készüléknek fél évnyi
használattól tulajdonképpen még semmi baja sem volt, már persze azon kívül,
hogy kívülről koszos lett (érdes felületre minden kötődik), belülről meg szétesett,
sok dolgom nem volt velük. Kimostam őket, majd szépen összeszereltem. A felújított
példány ment valami gyárba (mint igénytelenebb hely), aminek eredetileg kellett volna,
az pedig megmaradt. Persze nem sokáig. Az emberek egy ilyen készülékért boldogan
kifizettek 1.000 - 1.500 forintot. Akkoriban ez úgy félhavi fizetés volt! Ráadásul
kénytelenek voltak tőlem venni készüléket, mert boltban akkoriban (80-as évek)
még nem lehetett telefont kapni. Szóval ment a bolt rendesen. Én lelkesen
javítottam és pucoltam a telefonokat, a kollégám (én nem vagyok egy
üzletember típus) meg nem győzte őket eladni.

 

 

Ezt (ide volt szokás beírni a telefonszámot) azért kivehettem volna fürdetés idejére.
Most már persze mindegy...

 

 

Mire észbe kaptam, már össze is szereltem a kézibeszélőt. Nem is néztem, mi hová való.
Egyrészt egyértelmű, másrészt (gondolom) valószínűleg megmaradt a rutin.

 

 

Azért vannak ebben a készülékben jópofa ötletek is, itt van például ez a részlet.
Az ember csak benyomja a drótot a vájatba, erre az mindjárt nem kóricál a dobozban.

 

 

A hungarocell az tömítés. Mivel a hallgató hátulján lyukak vannak, ott is kijön a hang.
A piezo betétes mikrofon meg van olyan érzékeny, hogy hátulról is felveszi.
A beszélő belülről meg egy alagút, jól megy benne a hang. Szóval
ha kiszedem innen őket, akkor képes begerjedni a készülék.

 

 

Berakosgattam a készülék aljába a hozzávalókat a csengőig bezárólag.

 

 

 

Addig kell beállítani a csengő harangjait, míg hozzájuk férek a tárcsától.

 

 

Most (hogy már tiszta) azért jobban látszik, hogy mi tartja a helyén a csengőt. A csengő
másik vége, és a panel közt van egy ugyanilyen bigyó, csak feszítő nélkül. Szóval úgy van
ez összerakva, hogy panel, bigyó, csengő, feszítős bigyó. Vagyis ha amit a képen látunk,
tegyük fel kiesik a helyéről, akkor nemes egyszerűséggel alkotóelemeire hullik a készülék.
Hiába nem esik sokfelé (panel, csengő, két bigyó), a belsejében elszabadult alkatrészektől
instabillá válik. Mondjuk például nem cseng, mert egyrészt kiesett a csengő a helyéről,
másrészt valamelyik bigyó épp ráült a csengő kalapácsára. Vagy mondjuk (mivel már
nem tartja semmi) az elszabadult panel kicsit odébb megy a helyéről, ettől nem
kapcsol a mikrokapcsoló. Vagy hiába vesszük fel, nem ad vonalat.
Vagy hiába tesszük le, nem bontja el.

 

 

A 811-es kicsit olyan, mint a BRG Koncert magnója. A szerelőszalagon cseszték el.
A konstrukciós hibáktól eltekintve, a hibák másik fele a trehány szerelésből adódott.
Például ez a készülék azért néz így ki, mert még nem nyomtam a helyükre a drótokat.
Már úgy értem nem a drótok végét, hanem magukat a kóricáló vezetékeket.
Sajnos sok készülék úgy jött ki a gyárból, hogy eleve így nézett ki.

 

 

Pedig ha elrendezem őket (mert el lehet mint látszik), azért mindjárt másképp néz ki.
Feltehetjük a kérdést, hogy nem mindegy? De nem mindegy!

 

 

A szépen elrendezett drótok nem kóricálnak bele sem a csengőbe, sem az automatába.

 

 

Így azért nagyobb rá az esély, hogy holnap is fog csörögni a készülék.

 

 

A tárcsától jövő vezeték kötegre (három szál különálló drót) rá van húzva egy (amúgy három)
kis műanyag csövecske. Úgy kell összerakni a készüléket, hogy először a kézibeszélőtől
jövő drótokat kell benyomni a résbe, majd a tárcsától jövőket. Ráadásul úgy, mint
ahogy azt a fotón láthatjuk. A műanyagcsövecske beszorul a résbe, és szépen megtartja
a drótokat. Ezt az apró részletet a szerelőszalag dolgozóinak nagy része sajnos nem fogta fel...

 

 

Hogy odavoltak a népek ezért a szarért...

 

 

 

Tárcsa feeling...

 

 

 

A tárcsa billenthető. Ez azért van, hogy ha falra van szerelve a készülék, akkor ne álljon olyan hülyén.
Az ügyfelek egy része valahonnan megtudta (mintha rá lett volna írva a készülék dobozára), hogy ezt
a készüléktípust falra is lehet szerelni. Kezdetben párszor megtettem, majd simán letagadtam ezt a
lehetőséget. Ha visszalapozunk, és megnézzük a készülék alját, láthatjuk, hogy semmi rögzítésre
szolgáló elem sincs rajta. Szóval könnyű volt letagadni a falra való felszerelhetőséget. Persze fel
lehet rakni, de nem egyszerű eset. Szét kell kapni a készüléket, és a gumilábainak közepén keresztül
ki kell jelölni a négy lyuk helyét a falon. Lyuk, tipli, csavar. A csavarokat csak annyira kell betekerni,
hogy majd egy centi kilógjon belőlük. A készüléket össze kell szerelni, át kell billenteni a tárcsát
függőlegesbe, majd egy erőteljes mozdulattal rá kell nyomni a készüléket a falból kilógó
csavarokra. Cupp! A csavarok feje átmegy a gumilábak közepén található lyukon,
és már fent is van a készülék a falon. Ha ügyesek voltunk, és jól tartanak
a falban a csavarjaink, akkor a készülék leszedésekor (egyszerűen
csak le kell feszíteni a falról), a tiplik a csavarokkal a falban
maradnak. No de ha csak kicsit is lazább a vakolat...

 

 

 

Nekem nem tetszik a csörgése. Nekem egy csengő hangja az kérem csengjen bongjon!
Ez meg olyan tompa. Pedig még nem is találkoztak belül a drótok a harangokkal...

 

 

Korábban említettem, hogy majd megmutatom, miért volt koszos a készülék belseje.
Hát ezért. A tárcsa, és a készülékház között akkora a rés, hogy befér rajta a csavarhúzóm.
És nem azért ám, mert feszegettem! Ehhez képest az összes eddig boncolt telefonkészülék
szinte légmentesen zárt volt. Most, hogy visszagondolok, a 811-esen kívül
talán soha nem is láttam belülről is koszos telefont.

 

 

 

Eredetileg azt terveztem, hogy mivel annyit szidtam, megdicsérem a készüléket. Mondjuk azt mondom,
hogy jók az aerodinamikai tulajdonságai. A videón az lett volna látható, amint sétálok az utcán, és fel
felrúgom a készüléket a levegőbe. Aztán az jutott eszembe, jobb ha nem visznek el a fehérköpenyes
emberek. Vagyis maradtam inkább ennél a zárthelyi (esetleg osztályi) videónál.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.