UNIVERSO mini rádió
(volt már hasonló, de csak nem dobom ki fotózás nélkül)

A nagyobb méretű dobozokat eltűntettem innen, már csak ez a kicsi van. Ebben tartom
a szétbontott lomok esetleges újrahasznosításra alkalmasnak ítélt maradványait. Szóval
a doboz rendben, meg van ideologizálva a léte. Aztán volt még itt a tetején egy torony,
 mindenféle más dobozokból. Ezektől is sikerült megszabadulnom. Persze mindig kerül
valami a kupac tetejére. Minap belelapoztam pár régebbi szétszedtem cikkbe, s ahogy
az akkori állapotokat elnéztem, most egészen jól állok. Csak ugye az van, hogy az elért
eredményekről hajlamos elfelejtkezni az ember. Például szinte teljesen üres a tápegységem
előtti tér. Már az asztalom jobb s bal sarka is teljesen üres. A telefonom mellett csak két
dugasztáp ücsörög. (az egyik a mobilhoz, a másik meg a szkennerhez van) A polcok
széléről sem esik le semmi. Mondjuk ez lehet, csak azért van, mert óvatos lettem,
s már nem megyek a polcszéli tárgyak közelébe. Az asztal alatt nincs semmi,
ami most már persze természetes, pedig egy régi fotón látszik, hogy
ez nem volt mindig így. No de nézzük az újabb szerzeményt.

 

 

Khm. Helyesbítek. Szerzeményeket.

 

 

Ezt választottam mai témának. Pici is, felesleges is, rádió is. Tavalyi tervem volt, hogy
ami szobámban csak rádió van, azt én mind szétkapom, kimosom, bemutatom.
Persze nem lett belőle semmi, hiszen csak olyan terv volt, mint a többi.
No majd idén megvalósítom! (gondolom ismét elbizakodottan)

 

 

Az Universo az egy ősi, nagy múltú rádiógyár. Vagy nem. Ez egy un. reklámrádió.
Vagyis azért kaptuk, hogy tudjuk, hogy a Budapest bank, tattarattata... De ha már egyszer
reklámhordozó, akkor illene neki jó sokáig kitartani, hogy minél tovább hirdesse az akárki
dicsőségét. Persze tudom, hogy van egy kompromisszumos ár/érték arány, de régen mintha
ez nem így lett volna. Még emlékszem az ipari suliból (70-es évek vége), hogy ha valamely
tantársnak sikerült szereznie egy fél pucér csajos (nem a csaj volt fél, hanem a pucérsága)
reklámszatyrot, akkor hónapokig abban hordta a könyveket, füzeteket. Manapság meg
örülök, ha haza tudom hozni benne a vásárolt árut. Vagy ott van például a reklámöngyújtó.
Szintén 70-es évek vége. Már bagóztam, s mint barkács hajlamos embernek, igen érdekes
öngyújtóim voltak. Most a példa kedvéért mindössze egyet említenék meg. Gyöngyház
berakásos, lapos, oldalán halszem. Bele lehetett látni, hogy mennyi benzin van benne.
Persze ha az ember benzin helyett toluollal tölti fel, ami feloldja a halszemet, ami
beleragad a kabátzsebbe, akkor igen különös műveletnek látszik a rágyújtás,
amint kifordul a kabátzsebem. Szóval a szomszéd házban nyaraló kanadai
lánytól kaptam egy teljesen átlagos un. reklám műanyag öngyújtót.
Évekig működött! Persze miután kifogyott, meg lett szelepelve.
Most meg vettem egy akkorát... Évig elégnek kéne lennie! Még LED is van benne.
De meggyújtani azt már nem nagyon lehet. Pedig nem használtam agyon,
hiszen már nem is dohányzom. No de mi ez a félrebeszélési hullám?
Nézzük csak meg közelebbről ezt a mini rádiót.

 

 

Szedtem már szét ilyet. A power LED nem szorul magyarázatra. A "LAMP" a rádióban
rejtező elemlámpát indítja be. A "reset" és a "scan" gombok pedig a rádiónak az ő
hangolására szolgálnak. A scan gomb átugrasztja a rádiót a következő adóra.
Ha meguntuk az előre léptetést, a reset gomb megnyomása után kezdhetjük
elölről az egész procedúrát. Nem egyszerű eset, ha bekapcsolás után egy
olyan adót szeretnénk hallgatni, amelyik mondjuk a sáv vége felé van.
Ráadásul semmiféle skála nincs. Vagyis ha épp nem mondják be,
sosem lehetünk benne biztosak, hogy melyik adót hallgatjuk.

 

 

Hátul megy bele az elem, a fülecskénél fogva pedig zsebre lehet tűzni.

 

 

A kibe kapcsoló szokásos módon a hangerő potméterrel van egybeépítve.

 

 

A zöld lyuk a fülesnek van (nem nyuszi, fülhallgató), az üvegszín izé pedig a lámpácska.

 

 

Tiszta merő egy trutyi az elemtartó. Az elemet már én tettem bele, de kiszedni
azt nem fogom. Pontosabban szólva ahogy van, megy a kukába!

 

 

Természetesen meg sem nyikkan. Sem a power LED, sem a lámpácska, és a rádió se.
Ilyenkor szokták, ahogy van kidobni az egészet. Persze ez már egyszer megtörtént.
Nem morgás, de hogy sosem kapok rádiót úgy, hogy: Nesze Géza, itt egy jó rádió!
Mondjuk így is erős rádiótúltengésben van a szoba, szóval nehogy felajánl egyet!

 

 

Mint azt épp az előbb említettem volt, mész a szemetesbe.

 

 

A nyáklap tulajdonképpen szép, bár közelebbről megszemlélve látszik rajta néhány
rövidzárnak, illetve forrasztási hibának értékelhető képződmény.

 

 

Adtam neki energiát a tápegységemből, mindjárt van benne élet. Kiszedtem az elemeket
a kukából, és megmértem őket. Nem bennük volt a hiba, inkább
csak a szokásos mód elrohadt teleptartóban.
Elemek vissza a kukába.

 

 

A doboz bal sarkában azért nem látszik a lámpácska, mert épp veszettül világít.

 

 

Nem. Hiába is könyörögsz! Nem mentelek meg. Ne nyafogj itt nekem!
Megmondtam. Mész a szemetesbe. Ma ilyen könyörtelen napom van...

 

 

Hogy ez mire lesz jó?
Hacsak nem arra, hogy végképp kibuggyanjanak a gombok az illetékes dobozomból.

 

 

A lámpácska valóban az, mégpedig nem véletlenül nem LED. A fehér LED-nek ugyanis
a normális fényerővel való világításhoz több mint három volt kell, itt meg csak annyi van.

 

 

Gondoltam meghallgatom panelszinten.
Ha már egyszer nézni nem esik olyan jól a girbegurba alkatrészeket.

 

 

Nem akar elérni a fülemig a hallgató zsinórja, mert csomó lett a közepén.
Ne lássak több patkányt nyárson, ha nem épp az előbb
gubancoltam ki, már csak úgy megszokásból.

 

 

Néha mintha adott volna valami hangot. Gondoltam biztosan tőben lesz kontaktos a zsinór.
Tipikusan itt szokott eltörni a mozgástól. Gondoltam meghúzom kicsit. Ha láthatóan
nyúlik, akkor belül már el vannak szakadva az erek. Nem hogy nyúlik, hanem
egyből elszakadt a kábel. Pedig nem is erőltettem...

 

 

A fizikai méretét tekintve kicsit nagy, de ez elektronikai szempontból teljesen lényegtelen.
Például egy Sokol rádió is sokkal szebben szól egy nagydarab hangfallal.
A rádió csak a terhelés impedanciáját látja, a méretét nem.

 

 

 

Ráadtam a fülesem a kamerára, majd némi gyakorlatozás után rájöttem, hogy elsőre
a reset gombbal akartam állomást váltani. Persze az ilyen eseményeket a magam
iránt érzett mérhetetlen jóindulatomtól vezérelve, kiszerkesztem a videóból.

 

 

Putty! Bedobom a bontásra váró panelek közé. Vagy tegyem inkább a paneles fiókomba?
Ilyenkor elgondolkodom azon, hogy tulajdonképpen ez mégiscsak egy URH sávos rádió.
Letölteném az IC adatlapját, kicsit átszerkeszteném, hogy folyamatos hangolású legyen.
Kapna egy rendes (LM386 még sok is) végfokot, meg valamilyen dobozt is kifaragnék.
Hangszóró lehet bármi. Tápja elem, vagy dugasztáp, vagy akár kurblis is.
De ez olyan értelmetlen, hogy lehet, egyszer meg is teszem.

 

 

Szerintem ez van annyira bóvli, hogy nincs értelme másik dugót szerelni rá.

 

 

Most mi legyen? Nem dobhatom ki csak úgy!
Ha már úgy is itt van, nézzünk bele...

 

 

Az a két fényes izé, mint habokból felbukkanó csillogó hátú halak, szóval azt akarja
imitálni, mintha át volna fűzve a műanyagon az ezüstkábel.
Persze nem így van, csak mintha.

 

 

A gumidugó a kábelen semmire sem jó, csak gumidugó.
Jó. Akkor mondjuk azért van, hogy ne folyjon bele a fülesbe a víz.

 

 

Középen a vonal az vagy ragasztás, vagy ott van két félből összerakva a fröccsszerszám.

 

 

Beletoltam a sniccer pengéjét.

 

 

Szétjött. Normális membrános darab. Már úgy értem, láttam már olyan felépítésűt is, mint
az ősrégi (detektoros rádióhoz való) fejhallgatók. Amúgy szerintem ez eredetileg nem
ragasztva volt. Már úgy értem, hogy egy darabból volt a kupak, nem ragasztva.
Gondolom csak fel volt pattintva a helyére. Most már persze (és amúgy is)
ez teljesen mindegy. Megy ez is a vödörbe, a rádió többi része után.

 

 

Ez maga a hallgatóbetét.

 

 

Gondoltam megblankolom a kábel végét, rádrótozom a QUAD-ra, és jól megbőgetem.
Értem én, hogy vékony kell legyen, de nekem akkor sem szimpatikus a lakkszigetelésű
huzalokból sodrott kábel. Persze lehet csak azért, mert ez az én szememnek túl vékony.

 

 

Rámértem, 32 Ohmos.

 

 

Nem akartam én széttépni, hanem az úgy volt, hogy csak a kábelt akartam lerángatni.
Tehetek én róla, hogy ilyen gyenguska?

 

 

Nem. Nem én piszkáltam ki a membránt!
Ahogy forgattam ezt a picinységet, egyszer csak kiesett.

 

 

A membrán szélén körben az a piros, az volt a ragasztó.
Mondom volt!

 

 

Hogy minek nekem egy ilyen, azt konkrétan nem tudom, de gondoltam van olyan pici,
hogy bőven elfér a hangszórók / hallgatók feliratú dobozomban.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.