Giovani karóra
(egyenesen Beverlihillsből)

Az embert azt hiszi, pontosabban szólva azt csak hiszi, hogy kezd kilábalni
a felhalmozott tárgyak erdejéből. Nagy boldogan bemegy dolgozni (khm...),
hogy ma is szétszedett valamit (már úgy értem, hogy ma délutános vagyok),
ami nyomasztóan elhúzódott. Erre fel mi fogad az asztalomon?
Igen. Hát hogyne. Egy újabb szétszedtem alany.

 

 

Még fel is lett címkézve, nehogy félreértsem a dolgot. Mondjuk nem tudom,
mit érthetnék félre, hiszen az, hogy valamit (mit valamit? mindent!) szétszedek,
az alapértelmezett. Talán inkább olyan címkéket volna érdemes kiragasztgatni, hogy
"hagyd egybe", "nem szabad", meg lehetne "ne piszkáld" és "veszed le róla a mancsod".

 

 

Ha gyorsan nem is, de végül csak eljutott az óra az asztalomig. Már úgy értem,
hogy haza. Haza? Van hazájuk a szétszedésre váró tárgyaknak? A billentyűzet
meg útban van. Nála már csak az asztalba tolt Velence rádió
maradéka van jobban útban.

 

 

Mintha fel kéne kérni keringőre...

 

 

A hozzám kerülő tárgyak, mire ideérnek, már mind elvesztették régi fényüket.
Persze van amit kiglancolok, például a rádiók vagy a magnók, de van amit nem.

 

 

Ezt az órát például tipikusan nem. Az üvege törött, a szíja szakadt.
Minek is tennék vele bármi jót? Van szép órám. Nem kell ez szegénykém már semmire...

 

 

 

Ugyan órának már nem, de függőónnak azért még jó.
Mélázok el azon gondolatsor kapcsán, miszerint minden tárgy jó még valamire.

 

 

Hagyjuk a feliratokat, meg a naptárat, napszámlálót. Koncentráljunk csak a számokra.
Mondjuk jól megvágtam a képet, csak egy szám maradt rajta.
Milyen színe van a kettes számnak?
Szerinted is fekete?

 

 

És most?
Az egy dolog, hogy nem értek a fényképezéshez, de az aztán végképp megfogott, hogy
vajon hogyan sikerült a fotómasinának a teljesen egyértelműen
fekete számokat, ragyás ezüstté varázsolni.

 

 

Mint azt a számlapon olvashattuk, ez egy kvarcóra.
Vagyis ez a gomb nem felhúzó, hanem csak a mutató beállítását szolgálja.

 

 

Nincs értelme a hátlapi feliratok ragozásának, mert mégis ki olvas hátulról egy órát?
Persze mindig akad kivétel. Ilyen kivétel volt Oszi bácsi a 80-as évek elején.
Ő volt a Taurus gumigyárban a telefonközpontos. Mindig azzal jött elő,
már megint micsoda órát vett. Tényleg szép órái voltak, csak én
már kicsit untam, hogy folyton ez a téma. Végül azt találtam
ki, hogy mikor Oszi bácsi mutatta az új óráját, én mindig
udvariasan visszakérdeztem: És mennyi magánál az idő?
 Nálam is Oszi bácsi! Nálam is! Mutattam az orosz kvarcórám.
Na már megint! Ha megtalálom, márpedig miért is ne volna meg,
szedhetem szét azt is. Tényleg! Az órás dobozban lesz, vagy a műszeresben?

 

 

Ez a szíj, ez kérem bóvli...

 

 

Jól mutat az acélba oltott arany, de ennél több pozitívumot nem lehet róla elmondani.

 

 

Ha mást nem is, de a patentet kitermelem az órából.
Ez mindig jól jön ha van itthon, mert ez egy un. aviatív tárgy. Hajlamos elrepülni...

 

 

Az addig rendben, hogy amit látunk az a patent vége, amin jól látszik a váll,
aminél fogva ki tudjuk szabadítani a lyukból. No de mi a képen az a hóesés?

 

 

Szerintem meglehet, tán egy év is eltelt, mióta legutóbb megpucoltam az optikát.
Általában nem tapogatom a lencsét, akkor meg minek dörgölni?

 

 

Van, aki nem szereti, mikor kettévágom a tárgyakat. Megértem...
De ha egyszer így látszik jól, hogy miből van!

 

 

Úgy értem, a patent közepében meg van bújva egy rugó.

 

 

Ez a rugó tolja ki a cső két végén a képen látható kis pöcköt.
Illetve nem ezt a pöcköt mindkét végén, hanem két pöcköt. Egyet itt, egyet meg ott.
Lehet, hogy ez se volt egy értelmes mondat, de néha azért érdekes
dolgokra tudnak rákérdezni a kedves olvasók.

 

 

A képen úgy néz ki, mintha egy csavarodás volna a szíjban. És ez tényleg így is van!
Gondolom nem véletlenül törött be az óra üvege. Valószínűleg átment rajta valami.

 

 

Itt (úgy értem a szíj ezen részén) lehet beállítani, hogy mekkora kezünk (csuklónk) van.
Persze ez (jelen óra esetében) már teljesen lényegtelen...

 

 

Ellenben arra érdemes odafigyelni, hogy a szíj közepéből újabb két patentot lehet kitermelni.
Ezekben az apróságokban az a jó, hogy átlag lakásban nincs őket hová tenni, illetve
bárhová is dugjuk el őket, egyrészt vagy útban lesznek, vagy soha többé nem
kerülnek elő. Ha előállna az a szokatlan helyzet, hogy kellenek, akkor
pláne nem kerülnek elő! Persze nálam, mivel ismerem az apró
tárgyak gonosz tulajdonságait, ilyen esetekre rendszeresítve
lettek a dobozok. Mégpedig felirattal! A feliraton van a hangsúly.
Dobozok minden más lakásban találhatók. (előbb utóbb) Csakhogy én
(a feliratoknak köszönhetően) azt is tudom, hogy mi van az adott dobozban.
Ez annyira jól hangzik, hogy vannak tárgyaim, melyekről egészen biztosan tudom,
hogy vannak, csak halvány sejtelmem sincs hogy hol. Például biztos
vagyok benne, hogy van itthon fülem az Orionton rádióhoz.
Apró hiba, hogy nincs "rádiófülek" feliratú dobozom.

 

 

Mondjuk órák feliratú dobozom az van, még ha épp nem is látszik a képen.

 

 

Tudnék ötletelni, hogy mégis mire jó (még) a használt óraszíj,
de mivel az órás doboz már megtelt, ez most megy a szemétbe.

 

 

Az addig rendben, hogy ez a szétszedtem egy óráról szól, de ettől még igazán
nem kellett volna (a lényegre térés előtt) egy órát mellébeszélnem.

 

 

Nem a felhúzót mutatom, hanem azt, hogy az óra hátlapja tekerős, nem pedig lepattintós.

 

 

Mivel mind a mai napig nem vettem egy rendes órahátlap letekerő szerszámot,
ezért a fotón látható aljas megoldáshoz folyamodtam. Vagyis az óra tokjának
egy alkalmas kiszögelléséhez képest egy csavarhúzóval oldalirányban
apránként tekerem le a hátlapot. Mindegy ez most, hiszen
nem javítás ez, csak a szokásos rombolás...

 

 

Az első kvarcvezérlésű karóráknál azért rendesen megizzadtak a fiúk, mire belefért
a sok kis bizbasz az óratokba. Manapság már egy távtartó gyűrű
kell, hogy ne lötyögjön az órában a belseje.

 

 

Japán. Nincsenek benne kövek. Gombelem hajtsa, és nem lehet pontosságot állítani.
A feliratokon kívül még az is látszik, hogy sehol egy csavar.

 

 

Jó. Akkor tévedtem. Mégiscsak van itt egy csavar.
Már úgy értem, hogy a mutató beállító gomb tengelye menetes szárból van.

 

 

 

Nem! Nem így kell leszerelni a gombot!

 

 

Például ha beverném kalapáccsal az ajtófélfába, akkor lenne az ajtófélfában egy
kalapáccsal bevert óramutató állító gombom. Ha erre járna bárki, egyből
kiszúrná. Én meg magyarázkodhatnék. No de kinek hiányzik ez...

 

 

A törött üveget ujjal könnyedén kinyomtam a helyéről.
Az üvegnek már úgy is mindegy, az ujjamnak persze nem.
Szerencsére sebesülés nélkül megúsztam az értelmetlen akciót.

 

 

Nem kellett erőltetnem, szétesett ez magától...

 

 

A mutató világítós foszforos.

 

 

A számlap meg nem. Azok a zöld négyzetek, azok csak díszek.

 

 

A napokat mutató tárcsa kétnyelvű.

 

 

Ezeknél az apró fogacskáknál fogva böködi tova a mechanika a tárcsákat.

 

 

Csak néztem, hogy vajon mi tarja össze, mert csavarnak nyoma sehol.
Hiába az erősebb szemüveg... Ehhez a törpéhez azért órás lupe kell!
Vagy az is jó, hogy mint most. Vagyis majd látom a képen utólag.

 

 

Lényeg a lényeg. Ez biz nem csavaros, nem patentos, hanem a kis kilógó műanyag
pöckök el vannak nyomva melegen. Vagyis olvasztott műanyagdarabkák
tartják össze az egész órát. Nem mindegy? Úgy sem tart sokáig...

 

 

Mekkora krumpli az amúgy vékonyka bonctűm a kiesett fogaskerekekhez képest...

 

 

Az óra váza.

 

 

Ez meg ami kihullott belőle.

 

 

Persze az, amit az előbb láttunk, az csak az áttétel. Az óra lényege ez. A kvarc az időalap.
(fényes henger jobbra) A panel (közepén a fekete négyzettel) az osztó és a motort
meghajtó áramkör. A tekercs (balra bronz színű gombolyag) pedig a motor.

 

 

Ezek még nem tudom mire lesznek jók. Majd Andi épít belőlük valamit.
Vagy az is lehet, hogy magam használok fel ezekből valamit.

 

 

Tudom, hogy nem sok értelme volt keresztüldöfnöm az ujjamat a másodpercmutatóval,
de most akkor is ez jutott eszembe. Mennyit hülyéskedtünk ezzel a suliban...
Valami nagyokos azt találta ki, hogy milyen kedves volna, ha mondjuk
anyák napjára valami rongyból meg fonalból könyvjelzőt hímeznénk.
Mondjuk a lányok még csak rendben. No de a fiúk? Már mégis melyik
fiúgyerek tud varrni? Illetve hímezni. 10 éves korában! Én speciel azóta
sem tanultam meg. Sok csúfságot elkövettem azóta, de még olyan ronda egy
könyvjelzőt, azt nem sikerült produkálnom! Mondjuk az igaz, meg sem próbáltam.
Rákérdeztem jó anyámnál, megvan-e még? Igen. A telken van, nagy titokban eltemetve.

 

 

Sziasztok lomok...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.