Videoton Velence de lux rádió
(már eleve szétverve találtam)

Érdekes ember a magyar. Ha meglát egy szelektív hulladékgyűjtőt, mindent
azonnal elfelejt. Még a "szelektív hulladékgyűjtő" szóból is csak a hulladék
marad meg az agyában. Így aztán le is szór mindenféle oda nem illő
szemetet, ahová nem való. Például ide. Én meg munkába
menet nap mint nap itt mentem el előtte.

 

 

Csoda, hogy időnként eljön velem ez meg az? Hoztam már innen mélyládát.
Alkatrészpótlást az Orionton rádiómhoz. Új (nekem az volt) gumit a bicajomra.
Andinak is találtam egyszer egy hatalmas fehér plüssmacskát. Most meg ez a rádió.

 

 

Persze sz*rrá volt verve szerencsétlen. Sajnos mielőtt én odaértem, már találkozott
a rézgyűjtő nomádokkal. Egy ilyen találkozást még a Terminátor sem élne túl!
Nem tud az olyan gyorsan lőni, mint ahogy ezek a rezet kigyűjtik belőle.
Még az a csoda, hogy a hangszóróját meghagyták szerencsétlennek.
No nem mintha nem volna itthon elég hangszóró, ha véletlenül
rádióépítésre adnám a fejem. Hangszóró persze van, és most
majdnem azt írtam, hogy csak a kedvem hibádzik. Pedig az se.
Szerintem csak az idő, az ami fogyóban... Jó kérdés, megérem-e?
Már úgy értem, hogy megszólaljon az első, magam építette rádióm.

 

 

Valami ilyesmi egyszerű skálahúrt képzeltem el. Aztán persze rögtön el is kezdtem
bonyolítani a dolgot, mindenféle trükkös áttételekkel, meg mutatókkal. Még
tiszta szerencse, hogy mikor olyan munkáról van szó, amit nekem kell
elvégeznem, olyankor hihetetlen módon le tudom egyszerűsíteni
a dolgokat, mégpedig a "még így is működik" szintre.

 

 

Itt volt benne a varázsszem. Tervezem is, hogy építek varázsszemet LED-ekből.
Persze nem ez a kunszt, mert annyi a cél IC a feladatra, mint égen a csillag.
Hanem az lesz a nem semmi, ha úgy hozza az élet, s egyszer el is készül!

 

 

Ez a cső -igen sajnálatos módon- nem élte túl a rézszerzési hadjáratot.

 

 

Már többször elképzeltem a megépítendő rádiót így, meg úgy, de így azért nem.
Mivel erre a részre nincs semmi szükségem, már el sem jöhet velem haza.

 

 

Persze olyan nincs, hogy egy hangszórót -csak úgy- kidobjak.

 

 

Tudom, hogy honnan ismerős! Létezett egy olyan iskolai bemutató eszköz, hogy rádió.
Pontosabban szólva demonstrációs rádiópad volt a becsületes neve. Nem pont erről
van szó, hanem ennek egy modernebb változatáról. A hangszórója úgy nézett ki...
De akkor már inkább lerajzolom, minthogy körbeírjam.

 

 

Meglehet, hogy mégiscsak jobban jártunk volna, ha inkább elmondom, minthogy ezt
a rajzot kelljen bámulnunk. Mikor ezt a valamit megkaptam, ami amúgy élőben
sokkalta szebb volt, mint az erről a rajzról sejthető, apukám azt gondolta:
Rádiót fog építeni a gyerek!
Ellenben mire atyám felocsúdott, én a rádió helyett egy un. lepke hangszínszabályzót
építettem be a hangszóró alá. Úgy emlékszem, ez volt az első komolyabb áramkör,
amit a pákával össze hefteltem. Persze nem szólt, mert nem volt hozzá erősítő.
Ha a bemenetre rákötöttem a Terta 811-es magnóm hangszórókimenetét,
akkor a hangszóróban, ha igen halkan is, de azért hallani lehetett,
hogy működnek a hangszín gombok. Szóval valahogyan
így indultam el, az erősítő építés rögös útján.

 

 

Össze van törve a varázsszem díszkerete.
Ez sem jön velem haza...

 

 

A hangszóróselymet -mivel ilyen otthon biztosan nincs- elteszem.

 

 

Igazán jó kérdés, hogy mi az a roncsolási szint, ahonnan még érdemes visszahozni egy
rádiót, az élők sorába. Olyat, amit még lehet kapni, ha már csak a Vaterán is,
szerintem egészen egyszerűen nem érdemes. Persze játéknak jó játék,
de értelme, mint ahogy a játékoknak általában, az semmi. Pláne
úgy, hogy manapság egy rádió már nem nevezhető értéknek.
Szóval szegénykém, szólni azt többé már biztosan nem fog.

 

 

Persze nem azért nem szólal meg többé, mert kimostam a csapban.
Egy ilyen atrocitást ugyanis simán túlél egy rádió.
Már persze, ha hagyjuk kiszáradni.

 

 

Ha nem is egyből, de úgy fél év elteltével, csak eljött velem haza.
Gondoltam, hogy addig se porosodjon míg ránézek,
ahogy van, bedugom ide.

 

 

Nem is fér be, roncs is, de most akkor sincs kedvem szétszedni.

 

 

Ha kiszedném a rádiófrekvenciás panelből a KF trafókat, akkor beférne.
Az egyik KF már úgyis kezd kidőlni a sorból.

 

 

Végül találtam egy szintén helyes eredményt hozó, ellenben könnyebben
leszedhető részt, ami a készülék néhai házának egy
darabkája, éspedig a rádió alján.

 

 

Egész jó helyen van itt, csak nem fér el tőle a billentyűzetem.
Márpedig ez a hely a billentyűzeté! Jelentettem ki morcosan.
Majd néhány hét elteltével erőt vettem magamon, s eltettem.
Persze még mindig ott volt a bojlerből kiszedett hőkapcsoló.

 

 

Ez a fadarab, meg éppen jó lesz tüzelni.

 

 

Ezek ketten, ha lehet ezt mondani, még jobban útban vannak, mint maga a rádió!
Pedig már hányszor, de hányszor megígértem magamnak, hogy ezután,
mármint azután, hogy elpakoltam innen mindent, soha többet
semmit sem teszek le a tápegység elé! Persze...

 

 

Addig rendben, hogy felhoztam egy kosár fát. De hogy került ide ez a kép?
Talán azt akartam vele mondani, hogy mikor fizikailag megmozgatom
magam, például fahordással, akkor a lendület visz tovább,
s apróbb feladatokat is megoldok. Vagy nem.

 

 

Apróbb feladat például eltenni innen, ezt az útban lévő rádiót.
Vagy pláne szétszedni elemeire, mert úgy mégiscsak kevesebb helyet foglal.

 

 

Még jó, hogy lenéztem az ajtózsebre, mikor ki akartam onnan rántani a szélvédő
törölgetésre elrejtett rongyomat, ami amúgy a kabátkám kapucnija.

 

 

Három csövek voltak rejtve, ki tudja miért, ajtó zsebbe. Gondolom mikor
a rádiót megleltem, biztonság okából ezeket egy puha helyre eltettem.

 

 

Hogy áll a lábad? Majd én mindjárt megfésüllek! Azt meséltem már? Úgy sem úszod meg...
Szóval az úgy volt, hogy ücsörgök egy ügyfélnél a szoba közepén, IPTV szerelés ügyileg.
Oda áll elém egy meglehetősen ijedt arcot vágó kislány, kezében egy hatalmas fésűvel.
Először megrémültem, majd belegondoltam, hogy mily kevés hír is szól a bulvárban,
a különösen kiskorú, fésűs gyilkos lánykákról. Ahogy ott néztünk a gyermekkel
egymásra riadtan, a feszültséget oldandó, jelezte az anyja, hogy nem bánt,
hanem meg akar fésülni. Azt lehet. No meg biztosan rám is fért.

 

 

Mint ahogy én, ez a cső is sokkalta jobban mutat a fésülés után.

 

 

Minek ide EZ80, mikor már nincs meg a hozzávaló trafó?

 

 

Mivel az RF rész csövei megvannak, ha ezeket bedugnám a helyükre...

 

 

...merthogy a lábaik már szép egyenesek, épp foglalatba illők...

 

 

...de szerencsére még épp idejében ráébredtem, hogy mennyire lusta is vagyok én.

 

 

A rádió alul, a csövek pedig felül vannak útban. No nem mintha a bárányok
jó helyen volnának. És már megint mindenki a tápom előtt ül!

 

 

Azt néztem ki magamnak, azt a kis ficakot a Hi-Fi torony aljában.

 

 

Ezt pedig valaki más. Már úgy értem, hogy megkérdezte, nincs-e ilyenem.
Hát hogyne volna Tesla B4 fejtartóm? Illetve most már nincs.

 

 

Úgy kerülgetem ezt a rádió eltevős témát, hogy rossz nézni!
A csöveket, hogy szét ne guruljanak, bedugtam a foglalatokba.

 

 

A rádiót meg ide lentre.

 

 

Jártam valahol, zsebemben a fényképezőgéppel.
Eddig még sosem láttam bogyófát, ezért megörökítettem.

 

 

Ez a polc mindig beugrat! Mikor így látom, kezdem azt hinni, hogy lett hely.
Persze nem. Csak az akkutöltőt vettem ki, míg tölti a fotómasina patronjait.

 

 

Figyelmes szemlélő nem csak a rádió elé került tárgyakat veszi észre, hanem azt is,
hogy mióta legutóbb erre jártunk, lecserélődött a szőnyeg.

 

 

Tegyük fel, hogy kiszedem a forgót, és kitisztítom a csapágyából a belenőtt zsírt.
Lebontom a végfok romjait, majd a helyére kötök bármi erősítőt.
Visszadrótozom a leszerelt ferritrudat. Adok neki tápot.
Persze semmi ilyesmi. Mondom csak tegyük fel...

 

 

Ezentúl, ha megkérdi valaki, hogy van-e itthon négyzetes fejű lemezcsavarom?
Büszkén válaszolhatom, hogy: Igen, van!

 

 

Mire észbe kaptam, hogy tán kéne néhány fotó, már szét is borult a rádió.

 

 

Gondoltam kiszedem a panelből a csőfoglalatot.
Márpedig én nem jövök ki innen egyben!
Gondolta a foglalat. S úgy is lett...

 

 

Ez egy jól kézben tartható KF trafó.
Mind elektromos, s mint azt a fotón látjuk, mind fizikai értelemben.

 

 

Összeszereltem, s eltettem őket. Ki tudja azt kérem?
Hátha lesz még valami, abból a rádióépítős projectből.

 

 

Ezek a trimmerkondik is kellhetnek egy rádióba.

 

 

Ugyan meg lehet úszni skálahúrozás nélkül, de ha mégis kell, akkor van.

 

 

Ezek mennek a vegyes dobozba.

 

 

Szépség szempontjából ritka semmilyen egy gombok ezek...

 

 

Nem is olyan bonyolult kitakarítani, mint azt elsőre hittem.
Persze nem tettem meg, csak felkészültem rá lelkiekben.

 

 

KF szívókör (vagy hullámcsapda a helyi adóra), valamint antenna és föld aljzat.
Épp ezekkel kezdődik egy rádió.

 

 

Nem tetszik nekem ez a skála! Sehogy sem mutat a fehér és az öreges barna színek
kombinációja. Persze tudom, hogy majd akkor pofázhatok, ha szebbet csináltam.
Még megeshet. Azért ezt is elteszem, mert jó lesz mintának. Vagy intő példának.

 

 

Ott legfelül van egy doboz, amire úgy emlékszem, hogy az még üres.

 

 

 

Szerencsémre valóban üres volt.

 

 

Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e ezekből az alkatrészekből valaha valami. Negatív jel
a rádióépítős project kapcsán, hogy épp most nyitottam meg a negyedik
olyan dobozom, melyben a készülő rádióm alkatrészeit tartom.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...