Gáztűzhely
(csak egy kicsit)

Mikor reggel felkeltem, illetve még kicsivel előtte, szóval még az ágyban fetrengve
eldöntöttem, hogy ma megcsinálok valamit. Hogy ezt így eldöntöttem, azonnal
vissza is aludtam. Mikor újra felébredtem, még emlékeztem rá, mit találtam
ki mára. Mivel hegyekben áll a régi adósság, csak választanom kell közülük
valami szimpatikus feladatot. Ahogy ezt eldöntöttem, azonnal keresni kezdtem
valami egyszerűt. Gondoltam legyen a gáztűzhely, mert annak csak annyi baja van,
hogy elgyengült a lába, minek folyományaként jobbra hátra befelé dől. Mikor palacsintát
sütök, jól láthatóan fél kettő felé helyezkedik a tészta, illetve hagymadinsztelésnél is
zavaró, hogy nem egyenletes a zsiradék elhelyezkedése. Mit nekem egy láb?
Ripsz-ropsz megoldom! Ahogy ezt így eldöntöttem, azonnal elkezdtem
kibúvót keresni a feladat alól. Például mit keres az ágyam végében
az a papírdoboz? Szerintem ennek a pincében van a helye. Hurrá!
Akkor most az jön, hogy felkapom azokat a dolgokat, melyek nem
a helyükön vannak, s a helyükre teszem őket. Ezt amúgy igen sokszor
szoktam játszani, mert jól látható az eredménye, vagyis gyors és könnyű
sikerélményt nyújt. Most, hogy ezt így leírtam, elgondolkodtam.
Lehet, hogy direkt csinálom a rendetlenséget? Mindegy...
A lényeg, hogy ez a doboz egyértelműen a pincébe való.

 

 

Ahogy a papírdoboz leendő új helyét eldöntöttem, azonnal el is jutottam vele mindjárt
egészen az előszobáig. A többi felsorakozott pincébe tartó tárgyak melegen üdvözölték
az újabb jövevényt. A slozipapír (sárga zacskó) vajon miért nem a helyén, vagyis
a vécében a létrán ül? Sajnálatos módon a lakásban annyi az eltévedt tárgy,
hogy egyre távolabbinak látszik a gáztűzhely lábának megreparálása.

 

 

Ezeket a dobozokat is csak megvettem, aztán bevágtam a spájzba.
Mondjuk ott a helyük, csak hiányzik róluk egy mosogatás.

 

 

Az ásványvizes palackok lehetnének mondjuk a hűtőben, vagy a spájzban.
De a konyhában az ajtó mögött? Na! Az ajtó is! Kár volt megemlíteni...

 

 

 

Így működik a konyha ajtaján a kilincs. Majdnem kilencven fokos szögben kell
lenyomni, hogy kinyíljon. Már ott is van az új zár a szakácskönyveken
(úgy nagyjából két éve), szóval már csak be kéne szerelni. Hogy
ezzel a "csak" szócskával nekem mennyi bajom van...

 

 

Tegnap az egyik vödörből kiettük a sült krumplit, a másikból meg a nápolyit.
Persze a vödröket elmosogatni azt senkinek sem volt érkezése. Pótoltam.
Persze ez még nem a gáztűzhely, de legalább már a konyhában vagyok.

 

 

 

Rengeteg baj van egy lakással, ami az idők folyamán egyre csak gyűlik, ha az ember
nem teszi rendbe a hibákat. Volt egy átmeneti időszak, mikor apukám már inkább
a telekre koncentrált, engem meg még egyáltalán nem érdekelt, hogy hogyan is
néz ki a lakás. Aztán, ha nehezen is, de rámozdultam a feladatokra. Például
ez az ablak eredetileg egyáltalán nem így működött. Már eleve az elképzelés
is hibás volt. Ahhoz, hogy a külső ablakszárnyat be lehessen csukni, ahhoz fel
kellett állni a kád szélére. Mondjuk a belső ablakszárnynak sem volt épp elérhető
magasságban az ablak közepe tájára felszerelt kilincse. Fürdés utáni szellőztetéskor
fel kellett lépni a kád vizes szélére, hogy az ember ki tudja nyitni az ablakot. Alig volt
balesetveszélyes... Szerencsére évtizedeken keresztül megúsztuk kéz és lábtörés nélkül.
Aztán egyszer berágtam, és megcsináltam normálisra. Áthelyeztem a kilincset a belső
ablakszárny aljára, így el lehet érni tornamutatványok nélkül is. A két ablakszárnyat
összekötöttem egy ügyes mechanikával, hogy a videón látható módon egyszerre
működjenek. Van még néhány hasonlóan egyszerű feladat, melyekre már
kidolgoztam a megoldást, szóval már csak (már megint ez a k*rva
csak) meg kell csinálni. Ilyen egyszerű feladat például
a bejárati ajtó bezártságát visszajelző lyuk,
melyet húsz éve nem vagyok
képes kifúrni.

 

 

Íme egy újabb elbújt tárgy. Mert mégis mi a csudát keres a felmosó izé a mikrosütő
és a polc között? Az addig rendben, hogy én tettem oda. De miért? Mikor elég
egyértelműen a spájzban van a helye. Az a barna deszka a sütők alatt...
Szóval az úgy volt, hogy mikor elkezdett beömleni nyugatról az áru,
úgy gondoltam, legyen nekünk is mikrosütőnk. Bementem a boltba,
és vettem egyet. Nagy boldogan hazahoztam, bevittem a konyhába,
s azonnal kiderült, hogy sehová sem tudom letenni. Másnap körülnéztem
a melóhelyen, hogy van-e valamerre valami faanyag, amiből egy polcos szekrényt
tudnék ácsolni. Mivel a telefonszerelés nem épp egy faipari szakma, ezért nem
igazán volt miből válogatnom. Más alkalmas jelentkező nem lévén, a képen
látható fadarabot választottam. Ez egy un. "C" típusú tápszekrény háta.
Hogy barna? Hogy a konyhába fehér illene? Hogy még a néhai zsanérok
helye is kilátszik? De legalább lelakkoztam, hogy ne igya be ami ráfolyik.
Régi tervem, hogy lecserélem egy darabka fehér szín deszkára, vagy mondjuk
lefestem. Amúgy igen érdekesen van ideszerelve. A hátsó széle a lóca háttámlájára
van feltámasztva, az első széle pedig egy hosszúkás fadarabon áll, ami az ülőrészre
támaszkodik. Vagyis takarításkor nem tartja a helyén semmi. Ha leveszem róla
a sütőket, egyszerűen leemelhető. Annyira nem billeg, hogy bár ideiglenes
megoldásnak szántam, 25 éve így van, és amennyi lelkesedés most
bennem van, szerintem még egy darabig így is marad!

 

 

Szaladgálok tovább a lakásban, s keresem a rossz helyen lévő tárgyakat.
Persze nem kell őket annyira keresni, merthogy nincsenek is elbújva.

 

 

A virágföld a virágállványon -ami épp egy fűmagos zacskóban lakik-
még úgy ahogy elfogadható helyen van, de azért inkább
a spájzba, vagy még inkább a pincébe való.

 

 

Ahogy a virágföldet (a pince helyett mégiscsak) a spájzban helyeztem el,
egyből találtam egy üres citromleves palackot. Ezt meg mégis
minek tettem el? Hülye kérdés... Nincs is rá válasz...

 

 

A fiam a múltkor oly látványosan unatkozott, hogy kezébe nyomtam néhány könyvet.
Hol is laknak eredetileg a könyvek? Az előszobában a polc tetején.
Vagyis vehetem elő a létrát. Nem kéne mégis inkább
azzal a k*rva gáztűzhellyel foglakoznom?

 

 

Ezt feladhatnám találós kérdésnek. Nem sokan jönnének rá, hogy ez egy fénycső.
Egyrészt már belülről is kopott, másrészt kívülről meg koszos.
Mondjuk a gáztűzhely felett ez nem is csoda.

 

 

Mint ahogy az előbb a dobozokat, a fénycsövet is elmosogattam.
Ahogy szép lassan közeledek a céltárgy tűzhelyhez,
valamiért egyre inkább távolodni szeretnék.

 

 

Na ja. A tűzhely ragacsos, körülötte a fal is ételpöttyös, nagytakarítás lesz belőle.
Akkor már inkább megragasztom ezt a belsőt, ez legalább tiszta munka.

 

 

Ezt a pumpát apukámtól kaptam. Míg ez nem volt, a biciklihez valóval fújtam fel
a motor kerekét. Érdekesség, hogy mikor megkaptam, már akkor csörömpölt
a műszeren a burkolat. Most, hogy így harminc év elteltével végre hátulról
is ránéztem, kiderült, hogy miért. Gondoltam kerekedjen ez is egésszé,
s már pótoltam is a hiányzó két csavart. Mindenre hajlandó
vagyok, csak a tűzhely felé ne kelljen mennem!

 

 

Mennyivel olcsóbb megragasztani a lyukas belsőt, mint venni egy újat...

 

 

Visszatérve a gáztűzhelyhez, a feladat "csak" annyi, hogy felborítom, s megnézem
miért van beborulva jobbra, s hátra. Illetve ez még csak a hiba okának felderítése.
A tényleges hibaelhárítás majd még csak ezután fog következni. Már ha elvégzem.

 

 

Hogy mennyit tudok mellébeszélni, ahelyett, hogy egyből a feladatnak állnék neki?
Rengeteget! No de a többi dolgot is el kell egyszer intézni!
Például akár éppen most.

 

 

Ha már rend... Hogy legközelebb is legyen mit csinálnom, fellógattam
a biciklibelsőt az ajtókilincsre, a lábpumpát pedig ledobtam
a cserépkályha elé. Hogy itt sosem lesz rend...

 

 

Ha ezeket (meg persze a másik kettőt is) felszegelem a konyhai hokedli
lábainak végére, akkor ezentúl nem fogom a szék konyhakövön
történő tologatásával felébreszteni az összes szomszédot.
Amúgy ki ne találd, hogy összevissza vannak a képek!
A képek sorrendben vannak, én dolgozom összevissza!

 

 

 

A szék immáron teljes csendben tologatható a kövezeten. Sajnos már nem
tudom megmutatni, hogy milyen hangja volt eredetileg, ezért
kénytelen leszel bemondásra elhinni, hogy borzasztó.

 

 

Levettem mindkét gumis dobozom a polc (természetesen) legtetejéről, s áttúrtam őket.
Volt gumilábból fekete, fehér, de még átlátszó is! Végül azért választottam ezeket
a szép feketéket, mert ezek nem gumiból, hanem műanyagból vannak. Vagyis
ezentúl majd nem hagy nyomot a tűzhely, mikor tologatom a konyhakövön.
A hátsó négy nagy tappancs átmérő tízes csavarja valahogy nem illeszkedik
a tűzhely aljának vékony anyagához, ezért ők kiestek. Pedig már azt hittem,
hogy végre megtaláltam a helyüket. Majd mikor találok nekik célt, akkor meg
az lesz, hogy nyolc kell a négy helyett. Így gyűlnek egyre a lomok a szerzőnél...

 

 

Érdekes egy szétszedős cikk ez, hiszen nem is szedtem szét a céltárgyat.
Illetve szétszedtem én, csak nem róla beszélek, hanem mellé. A munka dandárja
ugyanis a mosogatás volt, azt viszont nem tudom jól fotózni, ha folyton vizes a kezem.
Először a tűzhely alatt elterülő területet mostam fel, hogy be tudjak (merjek) lépni.
Képzelheted, hogy hogyan nézett ki. Aztán a falat és a csempét mostam le, mert
nehogy már felragadjak a falra, ha neki találnék dőlni. Aztán következtek azok
az alkatrészek, melyek amúgy is leesnének a sütőről, mikor az oldalára fordítom.
Ezeket az alkatrészeket aztán szétpakoltam száradni olyan helyekre, ahol épp
nincsenek útban. Ez a fehér izé például így került ide, a bejárati ajtó mögé.

 

 

Mikor letettem ide, "természetesen" óvatlanul meglöktem a dobozt,
mely apró fizikai behatás folyományaként szanaszéjjel gurultak
a székgörgők. Amúgy sokáig ezek is a virágállványon laktak.

 

 

A gáztűzhely fedele például itt nincs útban. Elgondolkodtam, hogy visszaszereljem-e,
mert erre a részre szerintem semmi szükségünk sincs. Már úgy értem, hogy sosem
szoktuk lecsukni. Aztán rájöttem, hogy ami szétfröccsenő étel eddig ezen
végezte, az ezentúl a falra kerülne, így megúszta a leépítést.

 

 

A rácsok is milyen látványosan el vannak bújva.
Kivágtam a hűtőajtót, hogy iszok egy kis szörpöt.
Mikor visszacsuktam, akkorát zörögtek a kövön...

 

 

A tepsiket, meg ami még a tűzhelyből kikerült,
ízlésesen az asztalra halmoztam.

 

 

Megszemléltem a tűzhelyet alulnézetből. A szokvány gumilábakat metrikus csavarok
tartják, melyek az idők folyamán összenőttek az anyjukkal. Gondoltam levágom
a gumilábat a csavarról, aztán harapófogóval (jó, akkor legyen homlokcsípő)
egyszerűen elvágom a régi csavarokat. Aztán -mivel erősen lusta vagyok-
alaposabban átgondoltam a feladatot. Már miért lenne útban a négy régi
gumiláb? Be vannak rogyva? Be. Ha a helyükön hagyom őket, leérnek
majd a földig? Nem. Akkor fent maradnak! Ha már így begyorsultam,
az egyszerűség jegyében a képen látható négy csavart választottam ki
az új lábak felszereléséhez. Nem kell hozzájuk se anya,
se alátét, se sorjázás, csak négy lyuk.

 

 

Mit ne mondjak, rendesen be van rogyva az anyag a gumiláb alatt. Kicsit furcsa,
hogy oda van szerelve a gumiláb, ahova. Én, ha én csinálom, biztosan
tettem volna alá valami merevítést. Vagy mögé. Vagy valami.

 

 

Már épp elő akartam kapni a nagyobbik Bosch fúrógépem, mikor is eszembe
jutott, hogy van nekem ez a kicsi. Lidl-ben vettem, s mint az ott
kapható szerszámok általában, ez is tökéletes darab.

 

 

A régi roggyant gumiláb mellé egyszerűen odacsavaroztam az újat. Illetve újakat,
hiszen mind a négy lábat megpatkoltam. Ez volt a munka érdemi része.
Négy lyuk kifúrása, majd négy csavar betekerése. A tényleges
feladat időigénye, az eddig eltelt négy órából, mindössze
egyetlen perc! A valóságban még annyi sem kellett...

 

 

Mikor visszaállítottam a tűzhelyet a talpára, természetesen kicsorgott belőle
egy kiadós adag, igencsak gusztustalan mosogatólé. Gondolom így
már érthető, hogy mit is csináltam az elmúlt négy órában.

 

 

 

A felvétel erejéig igazán felvehettem volna egy nadrágot, de most már mindegy.
A lényeg a lényeg! A gáztűzhely nem csak, hogy egyenesen áll, de
a gumi helyett immáron műanyag lábaknak köszönhetően
könnyedén tologatható a konyha kövezetén. Hurrá!

 

 

Hogy a belsejét nem mostam ki?

 

 

Mégis ki a francnak van kedve ehhez hozzányúlni?

 

 

Gondoltam, először a lehajtható fedelét kell rászerelni. Ha meg nem,
akkor majd visszacsinálom. Amúgy eltaláltam a sorrendet.

 

 

Ezt a lapot eredetileg két csavar is tartotta.
Már úgy értem, hogy a koszon kívül.

 

 

A két csavart megtaláltam az ablakpárkányon, azonban a kitekerésükhöz
korábban felhasznált kéknyelű csavarhúzómnak valamerre lába kélt.

 

 

Visszatettem a fénycsövet, illetve bekapcsoltam. Bár ne tettem volna...
Már csak azért, mert most nagyon látszik, hogy hogyan néz ki a fal.

 

 

Elkezdtem visszaakasztgatni a mindenféle izéket a kampóikra.
Ha apránként is, de azért visszatérni látszik a rend.

 

 

Ezeket még visszadugdosom a helyükre, s végre főzhetek magamnak egy teát.
Már úgy értem, hogy a mikrosütőben, mert nem a gáztűzhelyen szoktam.

 

 

Ez a dugó egy régebbi project kapcsán került a konyhai melegítő kábelének végére.
Hát nem elfelejtettem lemosni? De! Kimaradt apró részlet, amit menten pótolok.

 

 

Ha már úgy is ott jártam a telefon mellett, akkor lemostam azt is. A konyhában
a vízszintes felületekre ugyanis zsírköd rakódik le, ami a porral
összeállva rettenetes gusztustalan ragacsot képez.

 

 

 

Volt már olyan olvasó, aki rákérdezett, hogyan csinálom, hogy az elektromos dolgok
nálam túlélik a fürdetést. Akadt olyan is, aki arra gondolt megoldásként, hogy kettő
van az adott tárgyból, s az egyiket mutatom, a másikat meg kidobom, miután igen
látványosan megfürdettem. Pedig nem! Az elektromos dolgoknak nem árt a víz,
legalábbis addig nem, míg nincsenek feszültség alatt. Illetve az újbóli áram alá
helyezés előtt hagyom őket alaposan kiszáradni. Szóval nem bekapcsolt, azaz
feszültség alatti állapotban mosogatom az elektromos dolgokat. Hogy ezen
a videón ellenpélda látható az előbbi állításomra? Mindig van kivétel.
Persze csak azért nem vettem le a kapcsoló tetejét, mert
elkallódott a kéknyelű csavarhúzóm.

 

 

Most már persze mindegy...
Amúgy azért van a csavarhúzó a csapban, mert őt is elmosogattam.
Olajos ragacsos lett a tűzhelytől, mint minden más, amivel csak megközelítettem.

 

 

Ezt -meg a másik kettőt- csak bele kell dugni a lyukba.

 

 

A lángelosztó kupakot meg csak rá kell tenni.

 

 

Valahogy olyan üresnek néz ki...

 

 

Most van kész!
Gondolta a szerző elhamarkodottan...

 

 

Ezek akkor kellenek, mikor a vékony aljú főzőedény közepében leégni készül az étel.
Részemről nem szeretem őket, mert mivel ritkán vannak használva, ellenben
a tűzhelyen laknak, s így rájuk freccsen minden, aztán mikor alájuk
gyújtok, égni kezd. Én meg szaglászok, hogy mi olyan büdös.

 

 

Gondoltam kipróbálom, hogy mind a három részt be lehet-e gyújtani. Egyiket sem lehet.
Nem a tűzhely a hibás, hanem én. Szerencsére mindössze annyi történt, hogy az amúgy
igen ragacsos gázgyújtót is elmosogattam a többi kacattal együtt, s amíg az ki nem
szárad, biztosan nem fog szikrázni. Akkor majd holnap ellenőrzők.

 

 

Ezt is feladhatnám találós kérdésnek. Amúgy az elektromos melegítő hátulról.
Erre bizony ráférne egy alapos nagytakarítás, de minimum egy porszívózás.

 

 

Megszáradtak a dobozok, mehetnek vissza a spájzba.

 

 

Na jó. Leviszem a pumpát a pincébe, mert úgy is lesz ott egy kis dolgom.
Mondjuk a nagyobbacska papírdobozt is le kellene vinnem, csakhogy annak
még nincs meg a helye. Amúgy magnószalagok laknak benne, melyeket
a múltkoriban meghallgattam, a direkt erre a nemes célra beszerzett
UHER Variocord magnómmal. De ez már egy másik történet...

 

 

Na ugye, hogy nem rontottam el semmit!
Ha meg mégis, akkor azt úgy is letagadom!

 

 

A zsírköd, az zsírköd, nem lehet tenni ellene semmit.

 

 

Illetve annyit lehetne, hogy levakarom a falat, majd leglettelem ívesre, hogy ne
legyen vállas vízszintes felület, és akkor legalább nem lenne fekete csíkos.

 

 

Ha már úgy is levittem a pincébe pár dobozt, kerestem festéket.
Amilyen szerencsés vagyok, találtam is.
Azaz nem úszom meg...

 

 

Eredetileg úgy volt, hogy csak a fal sarkáig festek, aztán csak befordultam az ecsettel.
Kisvártatva ismét, szóval a szemközt látható bigyók alatt is átkentem a falat.

 

 

Juj de nagyon fehér!

 

 

Rávakuztam a sarokra, s megállapítottam, hogy az elszívó kivezető csövének teteje is...
De ekkor úgy pofán vágtam magam, hogy azonnal elkezdtem szégyenkezve
lefelé bámulni. Hát nem volt elég ennyi a munkából? Nekem de!

 

 

Kit érdekel, hogy csíkos lett? Eddig is pontosan ilyen volt!
Talán ha méltóztatnék kicsit hígítani a festéken...

 

 

Hogy a festés után ne kelljen újra felmosnom a konyhát, leterítettem újságpapírral.
Mindössze három festékcsepp ment mellé. Bezzeg, ha nem terítettem volna le...

 

 

Épp neki akartam állni a visszaakasztgatásuknak, mikor is
rájöttem, hogy nem is tudom, hogy melyik hol volt.

 

 

Aztán arra is rájöttem (felvettem, s némelyik hozzám ragadt), hogy igencsak régen
lehettek elmosogatva. Annyira belejöttem a mosogatásba, hogy már kész is.

 

 

Ez speciel kiesett. Van helyette elektromos, így ezt eltettem egy rejtekfiókba.

 

 

Van olyan pizza, hogy négysajtos. Ez tulajdonképpen ugyanaz, csak pizza nélkül.
De most aztán irány aludni, dolgozni, vagy kinek milyen dolga akad.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...