Kábel a Hi-Fi torony és az asztalom közé
(aprómunka, mellyel eltelik egy délután)

Most, vagy soha! Kiáltottam fel, majd bementem a boltba,
és vettem egy szép hosszú kábeldarabot.

 

 

Most, hogy nincs itt a Hi-Fi torony a szőnyegcsere, meg a benne lévő gépek szétszedése
okán, most van rá esélyem, hogy végre megvalósítsam évtizedes álmomat. Kell egy
kábel, ami a Hi-Fi torony és az asztalom között húzódik. Mikor valami olyasmit
barkácsolok, akarom mondani szedek szét, amit össze kéne dugni a PC-vel,
vagy az erősítővel, akkor engem kifejezetten idegesít a szobán keresztben
átvonuló kábel. Nem lehet a munkát normálisan félbehagyni, mert szét
kell húzogatni a kábeleket. Ha meg folytatnám a témát, akkor vissza.

 

 

Nem ilyeneket akartam venni, de a célnak ezek is megfelelnek.

 

 

Az igazi ilyen lett volna, csak mikor megláttam az ehhez hasonlító dugó árát,
pláne a nem olcsó árnyékolt kábel után, inkább lemondtam róla.
Az igaz, hogy csak egyszer kell kifizetni, de egyszer ki kell!

 

 

Kábelből is biztos volt olcsóbb, mint amit kinéztem, de ha egyszer csak ez az egy fajta
nézett ki úgy, hogy belefér az ágyam alatt húzódó műanyagcsatornába, akkor mit
sem érnék egy ugyan olcsóbb, de vastagabb kábellel. Ez vékony, kerek is, és
négy árnyékolt ér van benne. Mint a képen látható, először kettévettem.

 

 

Majd -a némi UTP kábelköpeny felhasználásával képzett két kábelt- ismét ketté.

 

 

Hogy bele ne zavarodjak (természetesen sikerült),
az egyes köpenyeket 1-től 4-ig bekarikáztam.

 

 

Persze mit sem ér az egész jelölési procedúra, ha vagyok oly rendetlen
(amúgy vagyok), hogy nem írom fel, mely színhez hány csík tartozik.

 

 

Olyan, mintha le volna aranyozva. Nekem úgy dereng, hogy az aranyozott dolgokat
könnyű ónnal befuttatni. Ezt persze nem. Innen nézve olybá tűnik, mintha az
RCA dugóból kilógó melegpont rudacskája erősen ferdén állana. Ferdén
is áll! Pedig nagyon vigyáztam, nehogy forrasztáskor túlmelegítsem.
Nem mind arany, ami fénylik! Még egy ilyen gyenge egy vackot...
Legközelebb méltóztatok nem spórolni pár forintot a dugó árán!

 

 

Levágtam a kötegelőket az ágy alatt futó műanyagcsatornáról.
Egyben maradna a csatorna ezek nélkül is. Persze csak
addig, míg nem kap párat takarításkor a partfissal.

 

 

Odakészítettem az újakat, majd ahogy kell (?) elfelejtettem a fotózást, videózást.
Meglehet azért, mert bénáztam rendesen, mire befértek a kábelek a csatornába.

 

 

Hogy szétpakoltam mi? Pedig csak négy dugót szereltem fel...
Mi lesz itt, ha nekiállok valami komolyabbat építeni?
Azt hiszem csoda. Csoda lesz, ha nekiállok...

 

 

Azt is elfelejtettem megörökíteni, hogyan jutott idáig a kábel. Szerencsémre a PC alatt
van egy deszka, ami alatt van egy rés, ami pont onnantól odáig tart, ahogy az most
nekem jól jött. Csak bedugtam az egyik oldalt a kábelt, s már ki is jött a másikon.
Nem vagyok ám túl a nehezén! Mert most jön az, hogy valahogy felmegy a kábel.

 

 

Nem, még nem jött fel. A fekete kábel az a billentyűzeté. Mikor a múltkor erőst
átalakítottam az asztalt, hogy ne jöjjön ki belőle, illetve ne vezesse körbe
a PC által keltett zajt, egyúttal a könnyű kábelezhetőség lehetőségét
is kiöltem. Vagyis most az van, hogy nincs rés az asztal, és a fal
között. Még jó, hogy emlékszem, merre megy a többi kábel.

 

 

Nem volt egyszerű, de megoldottam. Valahol ott, ahol most a billentyűzet van, felhasaltam
az asztalra, majd bedugtam a karom, ameddig csak bírtam. Apró csuklómozdulatokkal
addig toltam befelé egy behúzó szálnak használt másik kábelt, míg meg nem jelent
középen az asztal alatt. Munka közben megemlékeztem az összes felszerelés
őséről. Persze a lényeg az, hogy végül felért a kábel. Mondhat nekem bárki
bármit, a káromkodás igenis segít! Ha másban nem is, de oldja a feszültséget.

 

 

A tuchel annyira kiveszett a rendszeresített csatlakozóim közül, hogy már a rejtek
dobozomban sincs belőle egy szem dugó nem sok, annyi se. Márpedig a kábelnek ezen
végére tuchelt szeretnék. No nem azért, mintha minden barkácsolt gépen lenne hozzá
aljzat, hanem csak azért, mert a kábel végére be van tervezve egy dobozka, amivel
variálni lehetne a dolgokat. Hogy pontosan mit, és hogy passzív, avagy aktív módon?
Meg hogy milyen dobozban lesz ez a valami? Az még a jövő zenéje. Mindenesetre annyit
már megtettem, hogy bementem a raktárba, és az összes forma dobozunkból túrtam
egyet a selejtkészletből. Most épp kint ül az egész garnitúra (főképp kábelmodemek)
az előszobában. De mit nekem az a szatyor? Mikor épp tuchel dugóra van ingerenciám!

 

 

Hiába fáspince, akkor is idegesítően sötét van benne. Hiába kapcsolom fel a villanyt,
a csupasz szürke betonfalak elnyelik a fényt. Már vettem is egy nagy vödör festéket,
és a kompresszoros festőgép is ott ücsörög az előszobában. Már csak neki kéne állni
a feladatnak. Persze egyszer minden elkészül, mint ahogy a képen látható, középen
fiókos szekrény is befejeződött egyszer. Hogy ezt is mennyire halogattam...

 

 

Ezekre a szekrényekre azért volt szükség, mert a pákázásról ugyan már leszoktam,
de a hozzávalókat tartalmazó dobozaimtól semmi kedvem sem volt megszabadulni.
Gondoltam (és még ma is gondolom) hátha visszatér egyszer a munkakedvem. Szóval
ott tartottam, hogy a szoba tele volt un. telefonos szabványdobozzal, amiben a rengeteg
lomom volt szétrendszerezve. Sok olyan doboz volt, amit aztán végképp nem nyitottam
ki évek óta. Legalább ezeket, a már nem kellő tartalmú dobozokat ki kellett paterolni
a szobából, hogy legyen egy kis hely. E célra készült a fáspincében ez a szekrény.
Tudtam én, hogy itt van a tucheles dobozom! A többi kincset most direkt nem
mutatom be, mert ezek a vésztartalékaim, ha kifogynék a szétszednivalóból.
Persze tudom én azt, hogy teljesen esélytelen, hogy itt kelljen turkálnom...

 

 

És ha bontottak?
Nem most kezdtem ám a szétszedést!

 

 

Mivel a fellelt tuchel dugóban dominó elrendezésű volt (bezzeg a múltkor, mikor
dominót kerestem, pont az nem akadt), nekem meg nem olyan kell,
kerestem egy szokvány ötlábú betétet. Van itt kérem minden!

 

 

Csak nem látom, mert kiégett az asztali lámpámban a körte.
Cseredarab az persze sehol...

 

 

Illetve van itt egy, amit célszerűen a vázában tartok. Hogy mit keres a polcon a wobler
előtt egy váza? Az ám a jó kérdés! De hogy miért van a vázában egy 150-es izzó?
Arra végképp nem tudok értelmes magyarázatot. Talán csak egy épp idevágó
kérdéssel tudok felelni. Hol legyen? Ez az a hely, ahonnan nem esik le.

 

 

Hogy én mennyi tuchelt szereltem...
Annyit, hogy egy életre sikerült megjegyeznem,
hogy az első mozdulat a burkolat kábelre tolása kell legyen.

 

 

Mert ha nem toltam rá idejében a kábelre a tuchel külső burkát, akkor
a csatlakozó rész ráforrasztása után már nem is lehet!

 

 

Ahogy a fiam mondta, mikor tetőpontjára hágott játék közben a rendetlenség:
Na kész!

 

 

Hogy mennyi időnek kellett eltelnie, mire ide eljutottam...
Pedig hányszor kellett volna ez a kábel...

 

 

Már csak az van hátra, hogy mikor a szőnyegcsere után végre a helyére kerül
a torony, bedugjam az RCA dugókat az előerősítőmbe.

 

 

Jelentem dugók a helyükön!
Már csak egy próba van hátra, hogy eltaláltam-e a ki és bemeneteket.
No de mibe dugjam be a tuchelt? A nagy AKAI hátán nem is tudom, van-e tuchel aljzat.
A kis AKAI hátán biztosan van, csak az meg nagyon fel van rakva a polcra. A Philips túl
magasan van a polcsor tetején, a SANYO az ágyneműtartóban van eltemetve, a SONY
fényességre meg rá van pakolva. Szóval nem próbálni nincs mivel, csak a lustaság...

 

 

Mondom! A lustaság. Már megint ő győzött. Ez a szörnyűség nem volt eldugva sehova.
Illetve a hátam mögött, a függöny mögött volt. Hogy miért kellett átmachinálni
szerencsétlent UWERTURA magnót stúdió formára? Ki tudja azt kérem...

 

 

Szerencsére jól sikerült. Álló helyzetben sem repül le róla a szalag.
A kábel is jól sikerült, eltaláltam a négy szál drót helyét.
Hiába no. A szakember, az kérem szakember!
És akkor felébredt bennem a kétely.

 

 

Leültem az asztalhoz, s egy laza mozdulattal rúgtam egy szokásosat a lámpán. Dzung!
Repült el a lámpa rugója. Ahogy a lámpa a fél rugótól leesett, sötét lett. Ahogy sötét
lett, egyből megvilágosodtam. Szerintem ismételten sikerül magam becsapnom
az előerősítő "tape out killer" kapcsolójával. Ha ez nincs kinyomva, akkor
a rendszer a kimeneten is elfogadja a jelet. Vagyis tuti fordítva vannak
bedugva a kábelek az előerősítőmbe. Azért működött nekem olyan
furán, mikor kipróbáltam, melyik a kimenet, s melyik a bemenet.

 

 

Persze nem törtem le. Legalábbis nem úgy, mint a lámpám rugótartó bigyója.

 

 

Mindeközben Andi jól elvan a szoba sarkában,
nyugodtan szétszedhetem tőle a hallt.

 

 

Na tessék!
Az úgy volt, hogy gondoltam keresek valamit, aminek biztosan jó a kimeneti csatlakozója.
Elsőre úgy gondoltam, a Philips 4504-nek ezen a téren nincs hibája. Mit ne mondjak?
Volt itt minden, csak az nem, amire számítottam. A lejátszás ment, de a felvétel
az már nem. Úgy mutattak a műszerek, mintha valami olyat kötöttem volna
a magnóra, aminek állandó jelszintje van. Vagyis a felvételi szintszabályzóval
tudtam mozgatni a mutatót, de a műsorforrástól teljesen függetlenül. Berágtam
a hülye Philipsre, mert nem öt, hanem hét pólusú a vonalcsatlakozó tuchele. Marhák!
Előkaptam a SANYO decket az ágyneműtartóból. Ha lehet ezt mondani, ő még
a Philipsnél is hülyébben viselkedett. Először azt hittem, hogy a panelből
kiszakadt a tuchel lába. De nem. Mikor a Philipsel kínlódtam, egyszer
sikerült lehúznom a tuchel külsejét. Mikor ezt tettem, letörtem a test
pontot a csatlakozóról. Mint az látható, elől a páka. Visszaforrasztottam.
Újabb teszt. Már teljesen biztos vagyok benne, hogy fordítva vannak bedugva
az RCA csatlakozók az előerősítőmbe. Csere. Minden elindul.
Még felvenni is lehet a magnókkal, csak a SANYO
nem törli a kazettát, a Philips meg bödönül szól.

 

 

 

Ez már a saját felvétele. Érdekes, hogy kamerán keresztül egészen normális hangja van.
Persze én az előbb hallottam a műsorforrást, és az bizony nagyon nem így szólt.
A lényeg a lényeg, ezentúl az ilyen próbákhoz nem kell átkábelezni a szobát.
Ez a lány (aki a refrént énekli) hogy meg fog lepődni, mert hogy egy szál
bikinit vitt az útra, a többiek meg mind vittek korcsolyát vagy fakutyát.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.