Bicikli
(csak egy kosarat terveztem felszerelni)

Tekerek haza bicajjal. Látom ám, hogy épp most váltott zöldre a lámpa. Ha belehúzok,
még éppen átérek. Gondoltam miért ne. Szoktam még ilyeneket gondolni. Belehúzni
viszont már annál kevésbé. Valószínűleg én vagyok a városban a leglassabban hajtó
kerékpáros. Egyáltalán nem dereng, hogy valaha megelőztem volna bárkit a bicajjal.
Néha még a gyalogosok is lehagynak... Szóval az úgy volt, gondoltam miért ne, és
rátehénkedtem a pedálra. Közben persze a szokottnál erősebben a kormányba is
belekapaszkodtam. Nem tisztem politizálni, de a kormányra, ha segítség kell, nem
lehet számítani. Mert ugye most is. Hát hogy néz ki ez a cső? Meglepően. És akkor
magamat nem is említettem! Mit ne mondjak, megállt bennem az ütő, mikor 45 fokos
szögbe billentettem a kormányt. Nagyon rosszul nézett ki a kormányt tartó cső,
de azért még hazakarikáztam vele. Gondoltam egy kilométert még kibír
valahogy. Ha meg nem, akkor puff. Majd feltápászkodom.

 

 

Hazaérve, s közelebbről megnézve a csövet, szóval ezt már nem sok tartotta össze.
Persze mit nekem egy törött cső? Mivel Verhovinám volt (szovjet kismotor), ezért
az olyan apróságok, mint a motor bármely alkatrésze eltörve, nincsenek rám
különösebb hatással. A Verhovina filozófiája, hogy amíg egy kis rész
összetartja, addig még lehet vele menni. Például volt olyan, hogy kicsit erősebben
ugrattam fel a járdára, amitől mindkét alsó villaszár megroggyant. Kiakasztottam
az első fékbowdent, hogy ne tartsa meg a kereket. Kirugdostam a kereket a görbe
szárakkal. A teleszkóp szárait a járda szélén egy kővel megklopfoltam. A felső
villaszárból kiesett rugókat eldobtam. Visszatoltam az alsó szárakat a felsőbe tövig.
Mondjuk igen hülyén nézett ki a gép, hogy földben áll az orra, de hazáig kibírta.
Aztán itthon elgondolkodtam. Mégis hogyan tudtam én ezt a szétszedést szerszámok
nélkül megtenni? Egy barátomtól kaptam egy komplett motorelejét kerekestül,
s csak úgy kíváncsiságból (igen, már akkor is) mindkettőt szétszedtem. Az én
gépem elejéből hiányzott jó néhány alkatrész. És nem ám az eldobott rugók!
Azon csodálkoztam, hogy nem esett ki eddig magától az egész eleje...

 

 

Ez egy új kormánytartó cső. Legalábbis nekem az. Nem volt a boltban ez a hülye méret.
Épp a héten fogyott ki. A bácsika nagyon rendes volt. Nekem adta, amit legutóbb kicserélt.
Már úgy értem, hogy ezt a használtat. Nekem meg olyan mindegy... Ráadásul ingyen volt.

 

 

Aztán csak vettem egy rendeset. Majd kicsit később megmutatom miért.

 

 

Miért kell rózsaszínnel ráírni, hogy cső?

 

 

Szerintem ezzel az új kormánycsővel, és a mindjárt látható kosárral, megdupláztam
a biciklim értékét. Honnan máshonnan is lenne ez a gép, mint a Verseny utcai piacról.
Már előző nap is nézegettem, s igen elgondolkodtam a bácsika által ajánlott áron.
Másnap a piacon elkapott az eső, én meg pont a bácsika mellé álltam be. Gondolom
ismeritek azt a beszélgetős típust. Szóval ez a bicikli onnan van, hogy egy albérlő
hagyta ott az erkélyen. Nekem ennyi is bőven elég lett volna. De persze nem...
A bicikli mellé a 3500 forintomért, a bácsika fél élettörténete is járt.
Ha az eső el nem áll, a történet másik felét is megtudtam volna.

 

 

Borzasztóan nézett ki szegény bicaj! Pont mint ahogy a bácsika mondta. Semmi sem volt
rajta olyan fényes (és most sem az) mint ez a csavar. Valóban olyan volt a gép,
mint ami néhány évet állt az erkélyen. Viszont legalább nem lopott.

 

 

Ez legalább be van zsírozva, ami a bicikli többi alkatrészéről sajnos nem mondható el.
Többször eszembe jutott, hogy szétkapom, lefestem, bekenem, összerakom. Ezt kéne
tennem (gondolom évente párszor), hogy kibírja a következő szezont. Ehelyett (most
már évek óta) az van, ha valahol nagyon szétesik, megigazítom. A "nagyon"
szón van a hangsúly. Ha csak kicsit esik szét, akkor nem piszkálom.

 

 

Erről a szerencsétlenről van szó. Az előző bicajom még ennél is szánalmasabban nézett ki.
Egy barátomtól kaptam, aki úgy jutott hozzá, hogy a szomszédja éppen ki akarta dobni.
Végül nálam is pont így végezte. Kitoltam a kuka mellé, hátha kell még valakinek.
Perc se telt bele, s máris boldogan tolta befelé a kapun a földszinti szomszéd.

 

 

A kosarat egyrészt azért vettem, mert épp le volt értékelve, másrészt már régóta szemeztem
vele. Gondoltam egy ezrest megér. A gumi története ennél kicsit hosszabb, de épp azért
vagyunk itt, hogy ezt elmeséljem. Az a gumi, ami kint áll a napon, az egészen egyszerűen
szét fog mállani! Ez kérem nem kérdés, hanem tény. Persze amíg végképp le nem rohad
a kerékről, addig nekem jó. Aztán csak megszántam szegény gépet, s vettem rá két
vadonat új külsőt. Persze belsőt is. Itt kezdődött a tortúra. Defekt. Defekt hátán defekt.
Egy hónapot nem tudtam ép kerékkel karikázni. A külső volt a hibás. Nem gondoltam
volna, hogy létezik ennyire szar anyagú gumi. Ha bármit meglát, ami egy kicsit is
veszélyezteti a belső épségét, akkor azt azonnal beszippantja. Például tipikusan
üvegszilánk, de találtam a belsőben acéltüskét is. Belemegy a gumiba, majd egészen
egyszerűen átavászkodik a külsőn, és kilyukasztja a belsőt. Ez olyan hülyeségnek
hangzik, hogyha nem velem történik meg (vagy legalább tízszer), el sem hiszem!
Berágtam, mert nem szeretek gumit szerelni. Tulajdonképpen persze biciklit se...
Vettem egy nagybordájú külsőt próbából. Feltettem hátra. Következő két hónapban
a hátsón nulla defektem volt, miközben az elsőn három! Normális ember ilyenkor
vesz előre is egy új gumit. Én persze visszaraktam a régit. Minap, ahogy kigurulok
a melóhelyről a kapun, mit látok? Azt amit mindig, mert pont a kapuval szemben
van egy szelektív hulladékgyűjtő. Érdekes ember a magyar... Fel nem képes fogni,
mi az a szelektív hulladékgyűjtés! Mindössze annyi jut el az agyáig, hogy ez egy
olyan hely, ahonnan el szokták vinni a szemetet. Az se normális aki idehordja,
de én se, hogy haza! Hoztam már onnan hatalmas gyönyörű bútorlapokat.
Kettőbe tört Velence rádiót. Mélyládát. Most meg azt a gumit, amit a fenti
képen láthatsz jobbra. Sokkal jobban néz ki, mint ami nekem van elől.

 

 

Ennél a lámpafelfüggesztésnél pedig szinte bármi jobban néz ki!
Hiába no. Szakember az szakember! Nem vasas vagyok, hanem drótos.
Meglehet, azért van ennyire odaragasztva a lámpa, mert korábban már meggyűlt
vele a bajom. Lehet, ha nem fogná olyan jól a szigszalag, még elhajítanám...

 

 

Íme a hátsólámpám. Épp úgy néz ki, mintha a négy sarkában dróttal lenne odakötözve
a lámpabúra. És ez pontosan így is van! Többször elhagytam, de mindig meghallottam,
ahogy az úton pattog. Aztán egyszer nem. Viszont ezzel más is pontosan így van.
Már úgy értem, hogy elég sok leesett lámpával lehet találkozni az út szélén.
Ez a (nem éppen ide való) búra is az út széléről származik.

 

 

Tébláboltam valami boltban, néztem a bicajhoz kapható felszereléseket. Megláttam egy
jópofa oldaltámaszt. Mi lenne, ha nekem is lenne egy ilyenem? De nem vettem meg.
Még szerencse! Már csak azért, mert mikor megnéztem, hogy majd fel lehet-e
csavarozni a bicajomra (már persze ha vennék), kiderült, hogy van rajta.
Most mi van? Még csak öt éve van meg ez a gép! Mit tudom én, hogy mik vannak rajta...
Persze, mint az ezen a képen jól látható, már nincs. Megmozgattam, hogy stabil-e.
Erre ahogy volt, letörött a tartólemeze a vázról. A vázcső meg attól fényes,
hogy a múltkor ezen a részen kentem ki az ecsetből a maradék lakkot,
hogy ne menjen kárba. Rücskösnek meg azért rücskös a felület,
mert a lakkozás alatt ott maradt a sár. Szóval tudok festeni...

 

 

Hülye kattogó hangot adott a kulacstartó. Először úgy voltam vele, ahogy szoktam.
Gondoltam megerősítem szigszalaggal. Aztán épp volt a zsebemben két kábelkötegelő.

 

 

Ezt a megoldásom már más bicajos is kiszúrta. Nézegette, nézegette, de nem jött rá,
hogy mi a csudának oda az a gumiharang. Akkor elmondom. Itt lóg ki a fékbowden
vége, ami azt játszotta, hogy minden szatyromra varázsolt egy lyukat. Én meg ezzel
az MZ-s időkből megmaradt ráhúzott gumiharanggal törtem meg a varázst.

 

 

Az új (amit a bácsika adott a boltban ingyér) kormánycső vége felülről.
Úgy néz ki, mintha tojás volna, sérült szélű, és el is lenne görbülve.
És ez pontosan így is van!

 

 

Annyira szabályos vagyok, hogy még első fehér fényvisszaverőm is van.
(rajta volt a gépen, mikor megvettem)

 

 

Ha szemügyre vesszük a gumi felső vonalát, akkor úgy néz ki, mintha görbe volna.

 

 

Azért néz ki görbének a gumi, mert foszlik lefele a futófelület a vászonról.

 

 

Nem kell tőle megijedni, évek óta stabilan ilyen.

 

 

És nem csak azon az egy helyen foszlik...

 

 

A gumi annyira elöregedett, hogy morzsálódnak róla a bordák.

 

 

Ez meg egy olyan kormánytartó cső, ami potyára vettem. Mondtam, hogy a ritkábbik
vékony fajta kell. Azt mondta az eladó (nem a bácsikás bolt), hogy ez a vékonyabbik
fajta. Ez 22,2-es, nekem meg 21,1-es kell. Mindegy, mert már olyanom is van...

 

 

Mielőtt kiszedném a kormányt, mindenképp le kell róla húzni a markolat gumit.
A többi bizbaszt még csak hagyján leszedni, de ezt a gumit
csak úgy lehet, ha valami tartja a kormányt.

 

 

A lámpa annyira oda van ragasztva, hogy ezen okból inkább a másik oldalt bontom.

 

 

Úgy is ki kellett volna vennem a csövet, mert ide kell felszerelni a kosártartót.

 

 

Egészen meghatódtam.
Már úgy értem azon, hogy ez magyar gyártmány.

 

 

Nagyon be volt nájlonozva...

 

 

Remélem, hogy az a nagy kerek lyuk, az szabvány méret.
Ha meg nem, van reszelőm.

 

 

Úgy néz ki, mint ami minden irányból ferde.
Mert az...

 

 

Ez így nagyon nem lesz jó, de majd megoldom.

 

 

Először az alsó tartót fogattam fel.

 

 

Aztán visszatértem kicsit a bicaj szerelő bácsikától kapott kormánycsőhöz. Na most ez
egy parasztbicikli. Kormányon mindig lóg egy fél disznó! Ha meg épp nem, akkor
azonmód hiányérzetem támad, oszt menten rádobok egy nagy zsák kukoricát.
Ha ez némileg túlzás is, de akkorára tömött bevásárlószatyrok szoktak lógni
a kormányon, hogy nem csoda, hogy eltört a cső. Tehát ebből masszív kell!

 

 

Ezt a csövet kaptam a bácsikától. Ez kérem el van törve hosszában!

 

 

És persze keresztben is.

 

 

Beteszem az alátét helyére a kosártartó vasat.
(gondoltam)

 

 

Anyád fog rámenni arra a csőre!
(gondolta a kosártartó)

 

 

Kár volt az előbb emlegetni a reszelőt, mert mindjárt szükségem is lett rá.
Ezek a szerszámok már csak ilyenek...

 

 

Azt a kis pöcköt kell onnan eltávolítani.
Persze nekem könnyű. Még a satu is ott volt kézközelben.
 Aki csak úgy megveszi, hogy majd a biciklihez kapott kulccsal boldogul, az téved!

 

 

Először úgy gondoltam így lesz jó.
Aztán csak meg kellett fordítani a sorrendet...

 

 

Átnézve a kosáron, mi az a kerek?

 

 

Épp az előbb dicsekedtem a fehér fényvisszaverőmmel.
Ha útban épp nincs is, de az biztos, hogy jó helyen se!

 

 

A helyét majd pótolom ezzel a fellelt két hatalmas alátéttel.

 

 

Egy is elég lesz belőle. Aztán meg az volt, hogy nem tudtam meghúzni a csavart.
Nem hagyhatom ki, mert ez tartja az első sárvédőt.

 

 

Már majdnem le akartam vágni a túl hosszú csavarból
(nem találtam hirtelen több alátétet), mikor megleltem az elgurult plusz anyát.

 

 

Jobb lesz a hosszú csővel, mert szeretek kényelmes testhelyzetben biciklizni.
Például álmomban is szoktam. Az fáraszt a legkevésbé...

 

 

Ripsz ropsz kész is a kormány. Meg vagyok vele elégedve.
És ezt minden politikai célzás nélkül mondom!

 

 

A bowdeneket is milyen szépen elrendeztem.
(elsőre nagyon nem így álltak)

 

 

Először kicsit (még hogy kicsit) bénáztam, aztán csak rájöttem, hogy így (lehajtva)
is be lehet tekerni az alsó csavarokat. Az jutott eszembe, ha így hagyom,
akkor hótoló. Vagy kiakasztható módon homokban vészfék.

 

 

Lehet, hogy öreglányos, de kit érdekel?
Az egész bicikli hogy néz már ki...

 

 

Mit is akartam még?

 

 

Ja igen!

 

 

Külsőt kell cserélni az első keréken.

 

 

Már leeresztettem a kereket, lefordítottam a külsőt, mikor felmerült bennem a kérdés:
Mi van akkor (idegbaj), ha teszem azt az új (nekem akkor is az ha használt)
gumi nem 26-os méret? Szerencsére az.

 

 

Amit látsz, az nem foszlás, hanem kalucsni. A kalucsni az egy cipőre húzható sárcipő.
Ma már persze nem divat. Régen volt használatos, mikor az ember bálba ment
az ünneplő cipőjében, az utcán meg sár volt. Szóval az van, hogy az előző
lyukas belsőt ollóval hosszában felvágtam, és ráhúztam az új belsőre,
mintegy védelemként. Volt, hogy két plusz "bőr" is volt a belsőn,
mégis üvegszilánkot kapott!

 

 

Gumiszerelő szerszámokat azért nem látni, mert ezekhez a kerekekhez már nem kell.
Már annyi defektem volt, és annyira szartam rájuk, hogy a defektes kerekekkel
megtett kilométerek erősen eldeformálták a felniket. Ha leeresztem a kereket,
szabadkézzel le lehet róla venni a külsőt. Felfelé elég egy csavarhúzó, de az se
mindig kell. Ha meg fel van fújva a gumi, nem tud leugrani a külső. Jó ez így...

 

 

A régi gumit nem dobtam ki. (mint ahogy ezt az életlenre sikerült képet sem)
Nincs az még annyira elrohadva...

 

 

Jó ez a lábpumpa!
Ha meg lusta vagyok taposni, akkor pont a kapunkkal szemben van egy benzinkút.

 

 

Ha már kint a kerék, benézek a golyókhoz.
Ki vagyok száradva mi?

 

 

Adtam nekik egy marék zsírt. Persze nem így kell csinálni. Ki kell szedni a golyókat,
ki kell pucolni a pályájukat, bezsírozni, majd golyók vissza. Hát ez most nem így történt.

 

 

Pár dolgot megígértem magamnak. Szoktam ilyet tenni. Betartani már kevésbé.
Például megígértem, hogy nem lesz a szétszedtemben semmi olajmocskos dolog.
Se robogó, se autó, se koszos gép, se bicaj, se olajsütő, se grillsütő, se gáztűzhely.
Mert hiába a fehér kesztyű, hiába nem lesz a kezem koszos, rém idegesítő, hogy
minden egyes k*rva fotóhoz le kell venni, aztán meg fel kell húzni.
Már csak azért, mert hogy nézne ki olajosan a fotómasina?

 

 

Mi lenne, ha elgörbíteném, és a hátsó (eredetileg a sárvédőt tartó csavarral) fogatnám fel?
Nem bírná meg a fél malacot...

 

 

Ez meg így annyira halálos, hogy csak na! Nem véletlenül ricás a tengelyt tartó anya!
Ő tarja a tengelyt a helyén. Ez így akár ki is eshet. Majd nézek egy hosszabb tengelyt,
hogy rá tudjam kapatni az anyát. Illetve úgy kéne, hogy először a tengelyt tartó anya,
utána pedig egy külön anya a kosártartó szárhoz. Míg ki nem esik az első kerekem,
persze menet közben, szerintem egészen addig nem lesz ebből a tervből semmi.

 

 

Ezt is vissza kéne tenni, ha már egyszer kötelező.

 

 

Kiegyenesítettem, és egy plusz anyával felfogattam az alsó kosártartóra.

 

 

Ez így annyira tökéletes...

 

 

Nem lóg bele a kosárba az a lámpa?

 

 

Nem a l*faszt nem!
Az miért nem lehet, hogy valami egyszerűen flottul megy?

 

 

Azért sem szedlek le!

 

 

Ez egy jópofa részlet. Kijjebb akartam húzni az üléscsövet. Persze esze ágában sem
volt kijönni. Gondoltam kiszedem a csavart, s mikor beesik a cső, akkor majd
ki is tudom húzni. Meglehet már vagy öt éve, hogy nincs benne a csavar.
Vagyok 80 kiló. Szóval kap tőlem rendesen. De a cső meg sem moccan!

 

 

Íme apukám gyermekkori biciklis ládája.
Van aki kidobálja a régi dolgait, mi megtartjuk.

 

 

Sajnos apukámtól már nem tudom megkérdezni, hogy ő ki volt...

 

 

Micsoda kincsek vannak benne!

 

 

A Fecske biciklim fékkarja. Ez egészen biztos.

 

 

Még a bicaj emblémája is megvan. Ez nem volt egy stabil gép. Ezen bicajról megmaradt
emlékeim okán vacilláltam, megvegyem-e ezt a mostani váltós gépet. A Fecskén
egyszerűen minden szétesett! Még a vázat is eltörtem. Kétszer! Pedig nem
voltam egy állat bringás. Mikor leesett a váltó, bele a kerékbe, küllők
fele kitört, szóval az ilyen sokkoló emlékek beégnek ám az agyba...

 

 

Ezt kerestem. Mi lenne, ha feltenném a bicajra ezt a gyönyörű lámpát.
Egyrészt többszörösére emelkedne a gép értéke, másrészt másnapra biztosan ellopnák.

 

 

Ez egy beépített kapcsolós Bosch lámpafej. Akkora, hogy bőven beleférnének az akkuk.
A kapcsolóval pedig végre egyszerre kapcsolhatnám be az első és a hátsó lámpát.
Az mondjuk nem érdekel, hogy hivatalosan így kellene lennie, csak bosszant,
hogy kétfelé kell piszkálni a bekapcsoláshoz. A lámpák villogása meg pláne
bosszantó! Már úgy értem az, hogy ötször kell megnyomnom a hátsón
a gombot, mire folyamatosra vált a fénye. Hülye kínai fényorgona...

 

 

Bosch felirat a lámpaüvegen.

 

 

Még típusszáma is van.

 

 

Kicsit talán hullámos, és a króm is kopott.

 

 

Micsoda jópofa áram ki és bevezető csavarok...
Még szerencse, hogy a lámpafej krómozott, s így egyáltalán nem illik a biciklimhez.

 

 

B*sszameg! Hát van ez nekem feketében is!
Akkor sem rakom fel...

 

 

Nézzük mik vannak még.

 

 

Ez az a Fecske hátsó agy, amiből a váltó egy pillanat alatt fűzte ki a küllőket.
Még szerencse, hogy a Fecske bicaj pontosan olyan volt, mint a Verhovina moped.
Mindenkinek volt hozzá a sufniban egy (egyeseknek több) maradvány gép alkatrésznek.
Tehát én sem szaladtam a boltba, alkatrészért. Vagy volt a pincében, pótkerék
 az előző szétesett gépből megmaradva, vagy adott valamelyik haver.

 

 

Meglehet, ha egyszer ki találok fogyni a szem előtt lévő lomokból,
biciklidinamó is lesz a szétszedtemben.

 

 

Már majdnem fel akartam szerelni ezt a csengőt, mikor megláttam
(épp az előbb volt a kezemben, hisz le-fel szereltem), hogy már van csengőm.

 

 

Ezt a lámpát feltehetném például lentre a villaszárra. Ha lentre tenném, akkor nem
volna útban semminek. A kosárba tett magasabb pakk sem állná el a fény útját.
Én viszont rövid úton útját állom elburjánzó bicikliszerelési felindulásomnak.

 

 

Mész vissza rögtön a ládába?
Te sem kellesz, mert már van hátsó lámpám, viszont nincs hosszú hátsó sárvédőm.

 

 

Visszatoltam a biciklisládát a polcba. Nem! Hiába is nézed! Ne is próbálkozz!
Nem lesz robogó a szétszedtemben! Ez a pince úgy élt emlékeimben, mint ami üres.
Legalábbis szétszedésre váró tárgyak szempontjából. És akkor azt látom, hogy
a két élére állított Tesla B9x magnón, keresztben ott hever a Neckermann.

 

 

Ez egy annyira ritka darab, hogy ilyen magnót még nem is láttam!
Majd egyszer belenézünk...

 

 

Már megint csak a k*rva életbe!
Végre vettem golyóskosarakat a középtengelyhez.
Végre (évek teltek el) rászántam magam, és nekiálltam biciklit szerelni.
 És akkor mi van?

 

 

Fent hagytam az előszoba szekrénykén az alkatrészeket.
Tudom, hogy nagyon átlátszó. De valamit csak kellett írnom, hogy miért maradtak ki!
No. Talán majd legközelebb...

 

 

A ház kapuja közelebb volt, gondoltam megreparálom azt. Bosszantó, hogy nem nyílik ki,
mikor ki kéne neki. Még hogy engem bosszant az hagyján, én tudom hogyan kell kinyitni.
Ez sajnos nem mindenkinek megy. Ilyenkor a "kedves" látogatók ütik-vágják, rúgják azt a
szerencsétlen ajtót. Teljes hosszában levált a léc, már az összes csavarja elengedett a sok
rángatástól. Mivel a szerszámok kéznél voltak, mocskos pedáltengelyt szerelni pedig
nem volt kedvem, így hát visszacsavaroztam a helyére az ajtót. Akkor sem nyílik.
Zúg a zár, de bezárva marad az ajtó.

 

 

Persze, hogy nem működött a zár, mikor a képen látható két csavar hiányzott belőle.
Nem tartotta semmi a helyén, be volt esve. Persze semmi baj. Legalább (most hogy
már rájöttem mi volt a hiba) nem csak ezt, de az ajtó széli lécet is megreparáltam.

 

 

Főpróba. Kicsi a kosár. Sokkal nagyobb pakkom is szokott lenni.
Ráadásul azt most a kosártól fel sem tudom akasztani a kormányra.
Amúgy meg különös élmény bicajozni ekkora tömeggel a kormányon.
Megmozdítom, erre túllendül. De ez már csak kötekedés...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában.