Székmagasító
(mert nekem semmi sem jó úgy, ahogy az gyárilag van)

Még a múltkor, mikor újrakárpitoztam ezt a széket, tettem némi utalást a magasságára.
Már úgy értem arra, hogy kissé meg kéne magasítani. Akkor elvetettem az ötletet.
Aztán megint elővettem, elvetettem, újragondoltam, átértékeltem, s így tovább.
Mit tagadjam? Fiatal koromban második helyezett lettem a megyei halogató
bajnokság ifi szekciójában. Pedig olyan határozatlan voltam, hogy el sem
mentem a versenyre! Mondjuk az első helyezett meg be sem nevezett...

 

 

Egyszer mindennek be kell következnie! Erre apellálva halogattam a székemelős projectet.
Mondván, egyszer csak megemelődik magától! Úgy néz ki, hogy magától sajnos nem.
Vagyis marad a szokásos megoldás, azaz én. Itt lehet kettészedni a széket aljára
és tetejére. Vagyis itt van lehetőség egyszerűen beletoldani a magasságába.
Persze az egyszerű, az egy relatív fogalom. Kinek mi az. Ha túlzottan nem
is, de azért el vagyok eresztve szerszámokkal. Szóval szerintem menni fog.

 

 

Kell valami, ami 14 centi hosszú, plusz a kötések az anyag két végén.
Leveszem a pontos méretet, majd lemegyek, s feltúrom a pincét.

 

 

Méret levéve, csigafúrók kikészítve. Persze ez nem ment ám ilyen gyorsan, mint ahogy
ezt te most olvasod. Az egyes munkafázisok között igencsak sokat nézegettem
szépséges halogatós bajnoki serlegem. Egy dögös csiga van rárajzolva...

 

 

Ha bicepszre nem is, de halogatásra sokat gyúrok. Most például azt találtam ki munkám
gátolandó, hogy mi lesz, ha mégsem tetszik a magasított szék? Próbaképp feldobáltam
a székemre ezt azt, majd büszkén felültem a kupac tetejére. Persze hogy billeg!
 Még szerencse, hogy nem vagyok ijedős. Csak nagyon határozatlan...
Doktor úr! Ma olyan határozatlan vagyok... Vagy nem?

 

 

Úgyis le kell menni a pincébe rendet rakni, mert hétfőn hozzák a tüzelőt.
Gondoltam -ha már úgy is ott vagyok- ránézek kicsinyt a széktoldós feladatra.

 

 

Összefutottam egy földszinti lakóval. Ő is épp a pincét teszi rendbe, mert neki is
hétfőn hozzák a tüzelőt. Épp az útban lévő kacatokat szórja ki. (pont mint én
is fogom mindjárt) Pár perces beszélgetésünk eredményeképp, porszívó is
lesz a szétszedtemben. Már úgy is régóta szerettem volna egyet. Tényleg!
Persze nem kár érte, mert bekapcsoláskor háromból kétszer leveri az óránál
a megszakítót. Majd azt is jól szétszedem. Már úgy értem, hogy a megszakítót.

 

 

Hogy porszívót szeretnék boncolni -mint azt az előbb említettem- már régóta tudtam.
De hogy szeretnék egy ilyen nagyfejű lámpát, arra csak most döbbentem rá.

 

 

Forgattam a szemem erősen, miből adódna ki a székmagasításhoz szükséges két toldó.
Erre nem meglett a csőgörény? De! Mit kerestem a múltkor...

 

 

 Mivel mikor kellett nem találtam, helyette szegény behúzó-szalaggal (villanyszerelő
szerszám) pucoltam ki a lefolyócsövet. Mivel nem találtam a keresett
célszerszámot, ezért vettem egyet. Most már kettő is van.

 

 

Bezzeg abból a vastag vasanyagból, amit hátul látunk, abból bezzeg csak egy.
A szögvasak meg ugyan ketten vannak, csak nem elég szélesek.
Vagy ha elég szélesek is, hosszában kéne őket vágni.
Vagy ha nem, akkor meg egészen hülye fejű
csavarok kellenének a rögzítésükhöz.

 

 

Játszott még az óriás asztalos szorítóm szára. De hogy miért is kell egy óriásira nőtt
asztalost szorongatni, azt sosem fogom megérteni. Valamint találtam egy vastag
textilbakelit csíkot. A szorító szára túl keskeny. A pink bakelit pedig egyke.

 

 

Ezt meg úgy hívják, hogy zártszelvény. Biztosan azért, mert a másik pincébe volt bezárva.
Eddig egyáltalán nem gondolkodtam zártszelvényben. (biztos mert túl nyitott vagyok)
Nézegettem, hogy adná ki magát, mint toldó. (persze nem mentem fel a székhez)
Gondolatban játszottam el (ültem, s csak bambultam magam elé bután, ahogy
szoktam), hogy odapróbálom a szék alja s teteje közé. Nem halad a munka.
Azért, mert nem csinálok semmit, csak kedves szokásomhoz híven totojázok.

 

 

Letettem a totoját, s tollat vonalzót ragadtam helyette. Nem csak a képen néz ki ferdének
a vonal, hanem a valóságban is. Szerencsére nem ferde, csak valamiért úgy néz ki.

 

 

Gondoltam majd jól megkínlódok a fűrészeléssel. Erre mire észbe kaptam (hiszen
eddig ész nélkül (honnan is lenne nekem olyan) fűrészeltem),
már le is vágtam a szükséges darabokat.

 

 

Ez az óriási reszelő pont belefér a zártszelvénybe. Ennek jelen pillanatban semmi értelme
sincs, de idővel (mint ahogy nekem is mondták mindig), majd megjön az esze.

 

 

Rárajzoltam a vasra a szükséges vonalakat.

 

 

Lábkapcsoló. Arra találtam ki, hogyha baleset érne, leálljon a gép amivel épp dolgoztam.
Ráadásul kényelmes is. Nem üvölt a gép feleslegesen, miközben az anyagot pozícionálom.

 

 

Még ez a bóvli állvány is mennyivel jobb, ráadásul kényelmesebb is, mint kézből fúrni.

 

 

Erre most mit mondjak? Régebben arra fogtam a dolgot, hogy sötét van a pincében.
Aztán egy felújítás alkalmával lecserélték a cégnél a fénycsőarmatúrákat.
Ipari szinten nem éri meg háromból összerakni egy működő darabot.
Nekem viszont megérte. Teljesen ingyen lett egy három csöves.
Pár évet őrizgettem a pincében, aztán egyszer hazaszaladtam
a Hiltivel. (beton plafonra kellett felfúrni a fénycsőarmatúrát)
Szóval most már úgy be vagyok világítva, hogy ihaj! Most mire
fogjam, hogy nem vagyok képes oda fúrni a lyukat, ahová pontozok?

 

 

Felfúrtam hatossal, hiszen hármas lyukba csak hármas csavar fér,
az pedig semmiképp sem bírná el a súlyom.

 

 

Satupadra asztalos-szorítóval reszelő ráfogatva.
Szerszámkombináció...

 

 

 

Szerintem így kényelmes sorjázni a szelvényen belüli lyukakat.

 

 

És ha nem stimmel a rajzhoz? Akkor mégis mi van? A GPS-ben is van menet közbeni
újratervezés. Annyi agyam csak van nekem is (bár vannak ellenvélemények),
hogy menetközben újragondoljam a konstrukciót. Így legalább variálható.

 

 

Hát ez kérem igencsak érdekes lesz. Mondhatni nem néz ki valami bizalom gerjesztően.
Még jó, hogy vissza tudok venni az eredetileg belőtt magasságból a sok lyukkal.

 

 

Erős ez a zártszelvény, biztosan nem fog alattam összecsuklani.
Remélem a szék többi része sem...

 

 

Gondoltam kipróbálom a legmagasabb fokozatban, bár éreztem, hogy ez túlzás.

 

 

Juj de meredeken néz ki!

 

 

Persze ez csak vicc volt. Látom én, hogy erőst túllőttem a célon.

 

 

Nem is ér le a lábam. Nem kicsit, hanem nagyon nem!
Nyújtózkodva sem. Rémület felülni e trónra...

 

 

 

Ahogy nézegettem a földig nem érő lábam, egyszer csak megénekeltem.
Illetve megénekeltem többször is, csak ez volt a legjobb.
Szóval képzelheted, milyen volt a többi strófa...

 

 

Úgy kb. ez lesz a jó beállítás.

 

 

Teljesen felemelve éppen egy szintben van a szék ülőkéje az íróasztal lapjával.
Ahogyan én ülni szoktam (már ha ezt ülésnek lehet nevezni), így lesz jó.
Kicsit lötyög az egész. Egyrészt azért, mert nem húztam meg rendesen
a csavarokat. Másrészt azért, mert ez így nem pont olyan, mint volt.

 

 

Ráadásul ezek valami egészen ócska csavarok. Másnapra simán elgörbültek.

 

 

Mivel alapvetően azért mentem le a pincébe, hogy helyet csináljak a tűzifának, illetve
azért, hogy berakjam, gondoltam leviszem magammal a fényképezőgépet, s majd
jól megörökítem ezt az eseményt. Mondjuk ha a szétszedtem rovatba nem is
fér bele, de a képek szöveggel oldalra épp jó lett volna. Ehhez képest az
egész történetről ez az egy fotó készült. Ilyen fekete lé mosódott ki
a melósruhámból a negyven mázsa akácfa rendberakása után.
Vagyis ebből a farakosgatós dologból nem lesz cikk.

 

 

Ha már egyszer nekiálltam, kipróbáltam így is. Úgy értem, hogy úgy, ahogy a normális
emberek szoktak ülni. Szék, asztalon a monitor, előtte a billentyűzet. Az a baj ezzel
a felállással, hogy csak pár percig bírom. Valóban nem tudok normálisan ülni...

 

 

Még ha el is lennék ezzel az elrendezéssel valami variálható székkel,
akkor sem jó, mert így teljesen el van foglalva az asztal.

 

 

Vettem egy marék erősebb fajta csavart, alátétet, majd egy nagy levegőt,
s ismét szétszereltem a széket.

 

 

Az alsó része, amihez képest a pótlások látványosan elfordultak, kapott két két plusz lyukat.
Biztos vagyok benne, hogy nem jó, hogy pont ott gyengítettem az anyagon ahol, de ez van.

 

 

Egyrészt a négy csavar sokkalta masszívabban tart, másrészt az alátétek okozta helyes
kihézagolással rendesen összetéptem az anyagokat, így már nem tud elferdülni a csavar.

 

 

Az asztal lapja egy síkba került a szék ülőfelületével. Kicsit lentebb megy, ha ráülök.
Tehettem volna egy fokozattal (2,5 centi) feljebb is, csak akkor lett volna egy kis bibi.

 

 

Mégpedig az, hogy leeresztett állapotban sem tudtam volna betolni a széket az asztal alá.
Így viszont simán befér. Ez ugyan ritkán fontos, de néha azért kell a hely.

 

 

Megjött a kritikus, s máris kiszúrta, hogy nem úgy ülök, ahogy szoktam.
Miért kell engem piszkálni? Szóltam én amiatt, hogy ő meg hogy áll?

 

 

Azért jó így, mert egyenesen van a lábam. Vagyis nem vagyok hátraborulva, mint eddig.
Amennyiben mégis sikerülne hátraborulnom, majd egy darabig nem írok.
Persze mindeközben a szék hintamechanikája is működik, csak
az van, hogy felemelt állapotban nem merem bekapcsolni.

 

 

Kicsit kényelmetlen annyira előrehajolnom, hogy rádugjam az USB drót végére
a kártyaolvasót, de azért megoldom.

 

 

Nincs az a szék, amin én ne tudnék hülyén ülni! Persze hogy is ülnék okosan, ha egyszer
nem vagyok az. Amúgy ez egy régi, konkrétan éppen egy évvel ezelőtti project volt.
Azóta már ki is szedtem a székből a magasítókat. Ugyan nagyon kényelmes volt
így ülni, csakhogy nem így ültem rajta, hanem mindig lecsúsztam a székben,
amit aztán nem bírt a hátam. A kezdődő porckorongsérv hatására meglepő
sebességgel rendeztem a sorokat. Először kiszedtem a székből a magasítót.

 

 

Majd rátettem egy szalagparketta darabot lábtartónak a fióktartó sínre,
amitől egyszerűen nem fér be a térdem a középső fiók alá.

 

 

Ez így azért jó, mert bárhogy is akarok, sehogy sem tudok lecsúszni a székben.
Ez a furcsa lecsúszott ülésállapot már gyermekkoromban is megvolt.
Mikor a tanárnő azt mondta az órán, csak úgy bele a levegőbe:
Nem látlak kisfiam! Mindig tudtam, hogy rólam van szó.

 

 

A billentyűzet épp jó helyen van a combomon. Az üléspozíció szinte tökéletes!
Már csak az egérrel volt egy kis gond, mert nem értem el,
de ezt a problémát is sikerült megoldanom.

 

 

Kihúztam a jobb felső fiókot, rádobtam egy darabka szalagparkettát, majd rátettem
az egérpadot. Egyből jó is lett volna, ha odaért volna az egér kábele. Másik egér,
USB toldó kábel, és kész! Mivel a fiókot oda húzom, ahová akarom (míg persze
ki nem esik), és a parkettadarab is elcsúsztatható rajta, igen tág határok között
egerészhetek. Mindezeknek örömére szétszereltem az ágyamat is.
De erről majd egy későbbi cikkben számolok be...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...