Videoton Infracolor 2000 színes tévé
(sajnos elpusztítom)

Ez nem lesz egy jóízű szétszedtem cikk. Legalábbis nekem nem ízlik. Nem szeretem csak
úgy elpusztítani a dolgokat. Pláne nem, ha működnek. Pláne, ha sok pénzembe voltak.
És pláne nem, ha emlék köt hozzájuk. Emlék ide, sokba volt oda, ezt a tévét most
elpusztítom. Alapvetően semmi baja sincs. Ha csak az nem, hogy nincs rajta
videó bemenet. Az analóg adások antennáit annyira leszedték, az adók
teljesítményét úgy lecsökkentették, hogy már alig van kép. Valamikor
régen 1 méter műszerzsinór elég volt a színes vételhez, most meg az erősítős
tetőantennával is szalad, vagy mákos a kép. Választhattam. Vagy veszek egy DVB-t
beltérit, és barkácsolok erre a tévére videó bemenetet, vagy veszek egy új tévét.
Végül is az döntött, hogy anyukám nehezen boldogulna a két távirányítóval.
A kép meg vagy ilyen életlen lett, mint látjuk, vagy becsillant a képcső.

 

 

Itt az új tévé. Vagyis egy új tévé vásárlása, és a régi tévé szétszedése mellett döntöttem.
Remélem ez is kibír annyit, mint a régi. A régit valamikor a 80-as évek végén vettem.
Előtte Color Star tévénk volt. Az meg, mivel Secam rendszerű, vagyis nem játszotta
vissza színesben a PAL kódolású videó filmeket. Akkor sem szívesen cseréltünk.
Pláne úgy, hogy az új tévé három évi spórolt pénzembe került.

 

 

A régi és az új tévé. Középen pedig Andi takarít. Szerintem meg sem tudnám fékezni!
A régi tévét nem tudom odébb tenni, mert nem enged a zsinórja. Mégpedig azért nem,
mert a szomszéd szekrényben van az elosztó. Előbb ki kell rámolnom azt a részt, hogy
ki tudjam húzni a régi tévét. Az új tévét mindeközben automata hangolásra állítottam.

 

 

Azt kell mondjam, ez tökéletes! Féltem tőle, hogy antennaszerelőset kell játszanom a tetőn,
de megúsztam. Minden csatornát (analógot és digitálist is) megtalált. Teljesen stabil, meg
sem röccen a képe. Persze majd lesz még egy kör az antennával, mert azt szeretném,
ha nem a tetőn lenne. Majd jövőre (a Pató Pál project keretében) kipróbálom,
hogy az erkélykorlátra tett antennával is működik-e. Ha igen, leakasztom
a tetőre felmenő kábelt. Amilyen villámos idők manapság vannak...

 

 

Nincs hova bedugni a tévét. Már úgy értem, akkora krumpli földelt dugó van az új tévén,
hogy nincs kedvem lyukat tágítani neki két szekrényfalon keresztül. Azt találtam ki,
hogy a hosszabbító maradványt összekombinálom (kötés) egy borotvazsinórral.

 

 

Ebből az utóbbi időben úgy is mindig több van itthon, mint kéne.

 

 

Ez egy korábbi megoldásom a problémára. Szóval az úgy volt, hogy apukám kazettát
szeretett volna hallgatni. Volt egy fölös AIWA F220-as deck, meg a szekrénysorban
ott pihent a BETA rádió. Csak össze kellett őket kábelezni. Meg is tettem. Aztán
egyszer ki kellett venni a magnót javítani. A kábel meg hozzáférhetetlenül
ment a tévé mögött. Berágtam. Kihúztam a magnót a konnektorból,
és majdnem tőben levágtam róla a hálózati zsinórt. A magnó
kapott egy új dugót, a drótvég pedig ezt szörnyűséget.
Nem szép? Ki látja a tévé alatt? (ill. a magnó mögött)
Szerintem egész jópofa hálózati lengőaljzatot tudtam
összehozni a rendelkezésemre álló alkatrészekből.

 

 

Most már inkább megadom a módját. No meg úgy könnyű is szépen dolgozni, ha van hozzá
alkatrész. Ebbe a hármas elosztóba belekombinálom az előbb látott borotvazsinórt, s már
készen is vagyok. A lapos dugó átfér a szekrényekre fúrt lyukon. A földelt lyukba épp
passzol a tévé dugója. Ha magnó is kerül a tévé alá (ugyan most épp ott van a lengyel
deck, csak bekötve nincs), akkor azt is lesz hová bedugnom. Hogy földelés nem lesz a
két erű kábel s a dugó miatt? Most mond már! Nincs is a szobában földelt konnektor...

 

 

Békebeli elosztó.
Ezt kérem még csavarok tartják össze!

 

 

Már bele is költözött az új kábel.
A maradékok pedig rövid úton a kukába kerültek.

 

 

Nem szabványos? Akkor nem szabványos...
Majd ha egyszer úgy hozza a sors, húzok sárga-zöld drótot a szobákba is.

 

 

Megosztjuk a feladatokat.
Míg én kötözöm a drótokat, Andi nézi a tévét.

 

 

Kicsit már elegem van ebből a tévécserés projectből. Csakhogy széjjel a szoba!
Jobb lenne nem így hagyni éjszakára.

 

 

Kész! Aztán persze belegondolok, hogy valóban kész-e. Dehogy van kész...
Bárhová nézek a lakásban, mindenütt szétszedetlen, bemutatatlan holmik hada.
Például ezen a képen is hemzsegnek. SONY erősítő, Technics tuner, Videoton tuner,
Tesla lemezjátszó, Unitra deck. És még a szép új LG tévét sem szedtem szét.
Két dolog van. Egyrészt azt szeretném, ha ez a tévé is kibírna annyit,
mint a régi. Másrészt szeretném megérni, hogy miután eltelt az a
röpke 25 év, még legyen bennem annyi erő, hogy szétszedjem.

 

 

Holnapig elvagy itt, aztán véged. Megpróbálhattam volna elajándékozni. De kinek kell
manapság egy olyan tévé, amin nincs videó bemenet? Talán Vatera, valaki gyűjtő.
Akár egy forintért is, csak vigyék innen. Valahogy nem akaródzott. Itt pusztul.

 

 

Annak tudatában, hogy mit teszek veled, rosszul aludtam az éjjel.
A tárgyaknak is van lelkük. Ez pedig egy igen lelkes tárgy.
Éveken, évtizedeken át szolgált. Sajnálom, de vége...

 

 

Ugyan nincs odaírva, de úgy emlékszem, hogy 36.000 forintba került. Most nézem csak
(pedig 25 éve itt van a szobában), hogy 12 Watt a készenléti fogyasztása. Persze az utóbbi
időben, mivel anyám egész nyáron a telken kapirgál, ki volt kapcsolva a power gombjával.
Az új tévé készenléti állapotban csak fél Wattot fogyaszt. Cserébe 100.000 forintba került.
Hogy lement a technika ára! A régi TV három évi spórolt pénzembe került. Mégpedig úgy,
hogy 2.300 forint volt a havi bérem. Vagyis a fizetésem majdnem felét betettem havonta
a bankba. Most már csak valamivel több mint félhavi bérembe került egy új tévé.

 

 

A két kilógó izé, a hálózati kábel feltekerésére szolgál. Ugyan igen ritka eset (szállítás, illetve
tárolás), hogy ezekre szükség lenne, de azért ha kell, hát ott vannak. Ami viszont nincs ott,
az a videó csatlakozó aljzat. Se RCA, se SCART, de még csak az a hülye DIN aljzat se!
Írta is Sipos Gyula a korabeli Rádiótechnika videós rovatában, hogy Magyarországon
a videó kultúra terjedésének egyik igen komoly gátja a hazai tévéparkunk. Már úgy
értem, a hazai gyártású tévéparkunk. A konstruktőrök ugyan betervezték a videó
csatlakozót, de beépítve már nem lett. Persze pár aljzat, meg egy TEA2014-es
kapcsoló IC (vagy egy relé), meg pár szál drót. No de ha én sem építettem
be magamnak (illetve a tévének), akkor egy laikus pláne nem. Most már
persze mindegy, mert manapság már úgy is a HDMI csatlakozó dívik.
Már láttam is néhány olyan tévét, amin nem is volt SCART aljzat.

 

 

Porecset és csavarhúzó. Ezek valahogy sokkal fotogénebbek, mint maga a tévé.
Na ja. Őket nem pusztítom el...

 

 

Hoztam egy kisvödröt a konyhából.
Persze nem a szerszámoknak, hanem a csavaroknak.

 

 

Majd jól szétszedlek téged is, de most még dolgoznod kell egy kicsit.
Amúgy tényleg kicsit. Érdekes mód alig volt poros belülről a tévé.
Gondolom, mikor legutóbb benne jártam, szépen kitakarítottam.

 

 

Mert ugye a plomba már nem ép. Először azért nyitottam ki a tévét, mert kíváncsi voltam.
Találtam is benne rögvest egy lógicáló testvezetéket. Aztán pár év múlva, mikor apukám
egyre hangosabban hallgatta a tévét, én persze nem tudtam tőle aludni, átalakítottam
a fejhallgató kimenetet hangszórókimenetnek. Hosszú drót, végére autóhangfal
az öregem füle mellé. Probléma letudva. Aztán meg volt egy olyan eset is,
hogy anyukám azt mondta, hogy büdös a tévénk. Égett szaga van.
Az volt. Persze hozzá nem nyúltam volna, amíg ment. Mikor megmakkant,
kinyitottam. A nagyfesz trafó primerjével van párhuzamosan kötve egy kondenzátor.
Ez, illetve ennek környezete égett ki. Pár forint volt egy új a Thököly
úti tévés maszeknál. Azóta ez a tévé csak tette a dolgát.
Nagyon sajnálom, de akkor is itt a vége.

 

 

Antennabemenet. Mint azt említettem, régen egy szobaantenna, illetve egy szál drót is
elég volt a normális minőségű képhez. Aztán apukám hergelt egy olyan tetőantennát,
hogy ihaj! Szörnyű dipól közösítők voltak rajta, meg koax oda-vissza átalakítók is.
Annyira nem vált be, hogy pár nap próbálkozás után visszaálltunk darab drótra.

 

 

Balra a tuner rész, jobbra a nagyfesz, középen a kerek a képcső nyaki panel.
Alul meg a tévé tápegysége. Utoljára látlak benneteket így egyben.

 

 

Itt égett ki a panelből a kondenzátor lába.
Nem mondom, hogy szép munka a panelpatkolás, de ez sosem ég ki.
Most már (hogy szétbontom e tévét) biztosan nem.

 

 

A panelek egy csavar oldásával kibillenthetők. Ki vannak kötve a dobozhoz cérnával,
hogy ne zuhanjanak ki. Persze a cérnát kiakasztva teljesen lenyílik a panel.

 

 

Rontom-bontom szét a tévét, szomorkodom közben végig...

 

 

Üres a káva.

 

 

Ezek, ha nem is annyira porosak, de azért jól megfognak fürdeni.

 

 

A hangszóró peremén körben volt egy szivacs csík, csak megpiszkáltam.

 

 

Erre apró darabokban kihullott a szőnyegre.
No de közel a segítség, hisz elől a porszívó.

 

 

Alig pár csavar tartotta össze a tévét, illetve tartotta helyükön a paneleket.

 

 

Nem. Sajnálom. Nagyon sajnálom, de nem raklak össze!

 

 

Eltérítő szerelvény a képcső nyakán. Kétféle változat volt ebből a tévéből.
Az egyikben lengyel, a másikban viszont ITT képcső volt.
A lengyel csőhöz állítólag több beállító szerv kellett.

 

 

Hagyom őket úszkálni (dolgozik az Ultra), mielőtt vízsugárral lecsapatom róluk a port.
A tévé kávája a képcsővel mindeközben az előszobában ücsörög.

 

 

Nem mondom, hogy könnyű volt lehozni a lépcsőn. Az elektronika nélkül is dög nehéz.
Kicsit félek összetörni a képcsövet, de azért megteszem. Kénytelen vagyok, mert
így egyben nem tehetem bele a kukába. Olyan nehéz, lehet el sem vinnék.
Egyetlen jól irányzott csapással leromboltam róla az elektronágyút.

 

 

Íme.

 

 

Azt találtam ki, hogy felteszem a képcsövet dobozostul egy hokedlira, majd fellököm.
Aztán még épp idejében ráébredtem, hogy ez így nem jó, hiszen túl közel vagyok.

 

 

Ezért rákötöttem egy spárgát (hosszabbító) a tévére, majd biztos távolba vonultam.

 

 

 

Óvatosan meghúztam a zsinórt.
Erre fel a pofára eső tévé bosszúból összedöntötte a fél pincét.

 

 

De karcolás se lett rajta!
Még háromszor megpróbáltam, de semmi.
Még a baltát is odatettem elé, hogy arra zuhanjon, de azt is túlélte.

 

 

Végül erőt vettem magamon. Pontosabban szólva bátorságot merítettem.
Odaálltam mellé, becsuktam a szemem, s adtam neki a baltával.
Tudom, hogy ez már robbanás biztos képcső, de akkor is!
A baleseti sebészet televan barkácsoló emberkékkel.
Ők is mind biztosra mentek. Aztán mi lett belőle?

 

 

Ezt megmentem.
Eleve ez volt betervezve, de tudta is a dolgát.
Már úgy értem, miközben az üveget törtem a baltával, közben kirepült a rács.

 

 

Ezt a vastag üveget...
Nem csoda, hogy alig bírtam lecipelni.

 

 

Pár megmentett csavar.
Igazából nem is akartam őket kiszedni, de ők tartották a képcsövet a kávában.

 

 

Már csak össze kell takarítani a romokat.

 

 

Komolyan mondom, hogy rosszul érzem magam attól, amit tettem. Elpusztítani valamit
csak azért, mert már senkinek sem kell, miközben még vígan működhetne?
Olyan, mintha magamat dobnám ki, csak mert megöregedtem.
Nagyon szomorúan söpörtem össze a cserepeket...

 

 

És még csak most jön a körfűrész! Illetve nem magától jön, hanem én jövök vele.
Már megint a pusztítás...

 

 

Majdnem elfelejtettem megmenteni ezt a feliratot.
A rombolás közben kicsit megkopott, de a feliratos dobozomba jó lesz így is.

 

 

Ez ugyan beférne egyben a kukába, csakhogy ki is töltené.

 

 

Már megint reám tört az Ezermester életérzés. Például ha kivágnám innen ezt a részt,
akkor lenne egy szellőzőrácsom. Pár éve talán még megtettem volna, de ma
már nem. Ma már tudom, hogy úgysem csinálok belőle semmit...

 

 

Annyi fából volt a doboz, hogy még egy hidegebb napra is elég lesz tüzelőnek.
Összesöpörtem a faforgácsot. Nincs már itt semmi dolgom...
Csak a kamera kupakját keresem bánatosan...

 

 

Ez meg nem itt maradt?
A pincében volna a helye, mégpedig valamely hangszórós fiókomban.

 

 

Gondoltam beugrom a kádba egy zuhanyzás erejéig. Ez nagyon rám fér, mert erősen
hullik a hajamból a faforgács. Mondhatnám, hogy a körfűrész
szórt meg, de mindig is egy fafej voltam...

 

 

Egy napos az új tévé, de Andi már törölgeti!
A bontásra váró panelek mindeközben a virágállványnak támasztva száradnak.
Majd szét kell őket szedni, mint ahogy a széttört székemet is.

 

 

Száradás a kályha tetején. Mindenképp hagyni kell őket megszáradni, mert ha vizes
panelnek nyomom neki a pákát, akkor a felforró vízcseppek szétköpik a forró ónt.

 

 

Már nem száradnak, hanem csak várakoznak. Szinte nem is feltűnő, hogy mily
hatalmas panelek vannak támasztva a virágállványnak. Legalábbis nekem
nem feltűnő. Az évek folyamán bőven volt időm hozzászokni, hogy
mindenütt van valami nem odavaló. Nekem a rend a furcsa!

 

 

Ez az alkatrész például tarthatna egy előlapot. Vagyis arra jó, hogy egy darab deszkára rá
tudok vele csavarozni egy előlapot. Vagy oldallapot. Vagy mit tudom én, hogy alkalom
adtán mire lesz még jó. Szóval ezt elteszem. A lyukacsos vaslemezek gyűjtögetése
igen nagy valószínűséggel a mechanikai munkák iránt korábban érzett fokozott
ellenszenvemből alakult ki. Mikor nem magával a lényeggel foglalkozik az
ember, hanem azzal, hogy valahogy megálljanak egymáson a mechanikai
alkatrészek, az nagyon el tudja venni az ember kedvét a barkácsolástól. Pláne
úgy, ha nem nagyon van miből, illetve mivel. Most már persze, hogy csak lesétálok
a pincébe, s a fűrészgéppel, meg az állványos fúróval szinte percek alatt végzek, így már
könnyű. Csakhogy régen ez nem így volt. Ugyan volt itthon fúrógép, de 42 Voltos.
Szóval még egy nagydarab trafót is elő kellett ráncigálni a működtetéséhez.
Vagy járathattam a pákatrafóról is, de az csak 26 Voltot tud, annyiról
meg lassan forgott a gép. Vagy amerikáner. Ej de rég is volt...

 

 

Erről meg két dolog is eszembe jut. Egyrészt apukám doboza a "bronz és rézlemezek"
felirattal, másrészt az, hogy egyszer át kéne néznem az öregem dobozait.
Merthogy itt ül belőlük egy csomó a szobasarki szekrényben.
De ez még egy annyira távoli project...

 

 

Elkezdtem kitekergetni a csavarokat a panelekből. Ezen például tisztán látszik, hogy még
a felületkezelés előtt sérült meg a slicce. Minőség sej... De ez nem akart bántás lenni.
A 80-as évekbeli szocialista tábor alkatrészkészletéből, ennyire masszív szerkezetet
összerakni, mint ez a tévé, az nem volt semmi teljesítmény! Ezt a tévét a Rákóczi
úton vettük a hangszerboltban. Olyat kértünk, amit előtte alaposan megjárattak.
Vagyis heteket üzemelt a boltban a polcon. Kellett neki több mint 15 év, mire
egyszer bedöglött. Érdekes, hogy szinte ugyan ebben az időben vette Tomi
barátom az ugyan ilyen, csak kisebb képcsöves (náluk nem fért el a nagy)
tévéjét. Náluk már szinte családtagnak számított a szerelő, míg a miénken
vígan porosodott a plomba. Szóval a minőség nem csak olyan
volt amilyen, hanem ráadásul erősen változó is.

 

 

Paneltartó elem, és a hozzá tartozó sasszeg.
Sasszegem speciel eddig még nem volt itthon. Jelentem, az a hiányosság pótolva.

 

 

Mivel nem áll szándékomban tévét építeni, ezért ezeket a modulokat szét fogom bontani.
Semmi másra nem jók, csak tévének. Olyat meg már játszottam egyszer, hogy tévé zanza.

 

 

Ezzel a mindössze néhány alkatrészt tartalmazó lappal igen gyorsan fogok végezni.

 

 

Ha mondom...
Érdekes, hogy 20 év szekrénysorban eltöltött idő (meleg volt a dobozban) alatt nem
száradtak ki a kondenzátorok. Ugyan nem mértem rájuk, de ha bezajosodott
volna a tévében tápfeszültség, azt azért észrevettem volna a képen.

 

 

Rézből készült hűtőlemezzel szerelt IC.
Ez a normális hűtőfelület, nem pedig az, ami manapság dívik!

 

 

Lett egy TBA800-as IC a dobozomban. Persze az kérdéses, hogy túlélte-e a kiforrasztást.
Először úgy próbáltam kiszedni, hogy közben rajta volt a borda. Csakhogy, mivel
a hűtőbordát épp arra találták ki, hogy elvezesse a hőt, egyáltalán nem
akart sikerülni a műtét. Egyszerűen nem volt elég hőteljesítmény
a Wellerben. Aztán fogtam a csípőfogót, és levágtam a bordát.

 

 

Látszik rajtam, hogy mennyire szomorúan szemlélem a tuner árnyékolt fémdobozát.
Ha kéne belőle valami, előbb kapnék a boltban, minthogy itthon megtaláljam.
Valami szörnyű érzés, de ahogy volt, kidobtam az egész bádogputtonyt.

 

 

Ez a felületi hullámszűrő a KF modulban volt.
Ügyes kis dolog ez, hiszen félmaréknyi tekercset képes pótolni.

 

 

Ez a tévé tápegysége. Az addig rendben, hogy modul tévé, s mikor bedöglik benne
egy részegység, akkor azt pár mozdulattal kompletten ki lehet cserélni.
No de az, hogy a biztosítékok ennyire el legyenek temetve...
Mondjuk egyetlen ellenállást kivéve minden ép benne.

 

 

 

A rácsot ugyan le lehet szedni, de koránt sem olyan egyszerűen, mint azt a videón látjuk.
Mielőtt lejött volna, hosszú percekig feszegettem kifelé a rács lábait a panelből.

 

 

Szerbusz tévé, itt a véged...

 

 

Lett két zacskó szemét, a megmaradt alkatrészek pedig belefértek egy ekkorka dobozba.
Ezeknek is a fele felesleges. Majd egyszer átválogatom...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...