Magam építette erősítőm
(a fényjáték a lényeg, avagy mentsen az ég vágyaink teljesülésétől)

Szóval az úgy volt, hogy ez a gépem valószínűleg már sosem kerül elő,
aztán egyszer mégiscsak beesett. Azzal kezdeném, hogy
elmesélem ennek az erősítőnek a történetét.

 

   Az ezt megelőző konstrukcióm, mondhatni eléggé betegesre sikeredett. Egyrészt zajos volt az eleje, másrészt folyton leégett a vége. Kicsit túlkombináltam az előerősítő részt. Rendesen elbaltáztam a belső huzalozást, valamint elméreteztem a tápegységet. De erről a gépről olvassunk inkább a róla szóló cikkben.
  
A sajnálatos előzmények alapján úgy döntöttem, hogy a következő erősítőmben nem lesz nagyobb a tápfeszültség, mint amilyen szintre azt a katalógus adatok előírják. Valamint nem lesz a dobozban előerősítő. Egyrészt nem kell két dologra koncentrálnom, másrészt bőven lesz hely a dobozban.
  
No de miből legyen maga a végfok? Ez a kérdés könnyen, gyorsan, és a pénztárcámra nézve meglepően fájdalommentesen dőlt el. A Thököly úton található, szinte alig látszó amatőrboltban (vagy TV?) ott mosolygott a kirakatban a SANYO STK078-as IC. Ez egy fokkal erősebb, mint a Merkury rádióba eredetileg beépített 077-es.
  
Hogy megmaradjon a végfok az utókornak, illetve hogy ne kelljen folyton javítgatni, az STK077-es IC adataival dolgoztam. (értsd előírt tápfeszültség) Megvettem a két IC-t. A kettő együtt nem volt 600 forint. 600 forint két ennyire jó minőségű, gyakorlatilag komplett végfok IC-ért nem volt egy különösebb összeg. Mondhatni még a hülyének is megérte!
 

   Kellett még az erősítőhöz:

- hálózati trafó (tekercseltem egyet)
- diódahíd (filléres áru)
- két puffer kondi (ez sem volt drága)
- RCA bemeneti csatik (pápá kontaktos Tuchelek)
- rugós hangszóró aljzatok (DIN-t azt többé soha)
- hangerő és balansz poti (egyik NDK, másik Csehszlovák)
- power gomb, és mögé a kapcsoló (Isostat, meg rá valami fényes)
- egy másik kapcsoló a fiziológiai szintszabályzás kiiktatásához
- forgató gombok (erről később még bővebben szót ejtek)
- doboz (bolti, mert végre lehetett valami normálisabb fazonút kapni)

   Az előlap a szokásos, vagyis apukám hozta szikosztirol lemezből van. No de egy csupasz fehér lemez, mindössze négy gombbal, bármilyen színre festve is, az mégis hogy néz már ki?
  
Bementem hát a boltba, illetve kettőbe. Pontosabban szólva az összesbe, hátha lehet kapni valamit. Egyrészt vettem vastag öntapadós alumínium csíkot. Ezt láthatjuk az előlapon körben. Olyan hatást kelt, mintha nyolc milliméter vastag alumíniumból lenne a doboz.
  
Aztán vettem néhány forintért egy Tesla NZC420-as lemezjátszóhoz való plexitetőt. Már csak azért is, merthogy éppen le volt értékelve. Vágtam hosszú csíkokat az előlap anyagával megegyező műanyag lemezből, s körben felragasztottam őket az előlapra. Ettől a művelettől egy mélyedés keletkezett az előlapon, amit a lemezjátszó plexijéből kivágott darabbal töltöttem fel.
  
Az előlap kapott egy fekete festést. A fekete fényezés a sötét plexin keresztül nem látszik át. Természetesen az előlapot tartó csavarok sem.
  
Ez az egész, amit eddig felsoroltam, még ezer forintomban sem volt. Nem hogy ennyi pénzért, de a 80-as évek közepén semennyiért sem lehetett kapni boltban semmi ehhez hasonlót. És akkor a fényjátékról még nem is beszéltem!
  
Az meg úgy volt, hogy alkarész beszerzésben, illetve gondolatban az építéssel épp itt tartottam, mikor is felismertem a nyilvánvaló tényt. Ez az előlap, ez kérem konkrétan üres! Az erősítő hiba nélkül működött, csak valahogy olyan snassz volt.
  
Hátul kilógott a két hűtőborda, bal sarokban egy trafó, előtte a táp, meg pár apró bizbasz. Szóval valószínűtlenül üres volt a doboz az előző erősítőmhöz képest. Ugyan épp ez volt az eredeti cél, de akkor is furcsán hatott.
  
Gondoltam mi lenne, ha mondjuk a power LED a hangerő gomb mutatója lenne? Mondjuk legyen kettő, és akkor azt is mutathatná, hogy mikor van bekapcsolva a fiziológiai szintszabályzás. S lőn. Ha már úgy is LED, akkor természetesen kap egyet a balansz potméter gombja is.
  
Valahogy még mindig csupasznak éreztem az előlapot. (hiszen az is volt) Keveselltem a LED-eket. Mi lenne, ha a hangerőgomb körül -mint jelölés- lenne belőlük egy csomó? És lett! Aztán az jutott eszembe, hogy milyen céltalan dolog LED-ekből kirakni egy gomb köré pöttyöket jelölésnek.
  
Például lehetne úgy is, hogy csak azok a LED-ek világítanak, melyek előtt már elhaladt a forgatógomb jelölése. Ez sem volt egy különösebb feladat. Mivel az előlap ezen varázslatok ellenére még mindig üresnek hatott, további merész gondolatokban merültem el.

És akkor elszabadult a pokol!

   Először arra gondoltam, hogy egyszerűen átszerelem az előző erősítőmből a két meglévő LED sort. A rendelkezésre álló helyet megtekintve, azt a LED-ek alkotta vékony csík sehogyan sem töltötte ki. Két üres hely is van az előlapon. Úgymint a középen terpeszkedő hangerő gombtól jobbra, és balra. Akkor legyen az egyik LED sor itt, a másik meg ott.
  
Így már valamivel jobban mutatott, de még mindig túl sok volt az üresen maradt hely. Akkor legyenek a LED sorok ferdén. Lerajzolva nem is volt rossz, de úgy éreztem, hogy ez még mindig nem az igazi.
  
És akkor egyszer csak kipattant az Isteni szikra! Persze úgy is lehet fogalmazni, hogy megőrültem. Több LED sor kell! (kiáltottam fel kezdetben még vidáman)
  
Először úgy gondoltam, legyen jobbról balról három három vízszintes sor. A 6 db A277D LED sormeghajtó IC-t csak kigazdálkodom valahogy. Mély, magas, közép hangfrekvenciás szűrőt pedig még penészes almacsutkákból is összelapátolok.
  
Elképzeltem a művem, de nem tetszett a megálmodott eredmény. A vízszintes LED sorokkal volt bajom. Valahogy nem mutattak igazán jól. Gondoltam, akkor álljanak azok a LED sorok függőlegesen. Úgy meg hülyén néztek ki a rendelkezésre álló kétszer hosszabbik oldalán fekvő téglalapnyi helyen.
  
A rendelkezésre álló helyet LED-ekkel úgy kitölteni, hogy azok jól is mutassanak a félig meddig már adott formájú (elrendezésű) előlapon, függőleges oszlopokkal lehet. Csakhogy nem hárommal! Kevesebb LED kell függőlegesen, és több mint három sor vízszintesen. Komoly csata volt, mire végül sikerült megegyeznem magammal öt sorban, és oszlopban.
  
Miután a LED-ek árát otthagytam a boltban, kiürült a pénztárcám. Vagyis már volt mi szépen villogjon, csak még nem volt mitől. Az anyagi keret kimerülése okán, a LED-ek vezérlése abból készült, amit itthon a fiókban találtam.
  
A szükséges alkatrészkészlet egyik része a Tavaszmező utcai Kandó Kálmán suli néhai számítógépéből ered. Ennek paneljaiért egy bund 1x2-es telefonvezetéket adtam a helyi villanyszerelőnek.
  
Másrészt rendelkezésemre állt egy Ezermester egységcsomagban fellelt rengeteg egyforma ellenállás. A kidolgozott kapcsolás nem azért olyan, mert az úgy jó, hanem a rengeteg egyforma alkatrészből ez jött ki.
  
Persze ez sem tervezés, hanem próba szerencse alapon. Ma már biztosan másképp csinálnám, csak ma már nem csinálok ilyet.
  
Szóval valahogy így, vagy valami ehhez hasonló módon történtek meg a dolgok.

De elég volt a bevezetőből, lássuk a részleteket.

 

 

Erre a részletre például nem is emlékeztem. Persze most, hogy így megláttam,
már tudom, hogy az Ezermester boltban "ez még jó lesz később valamire"
alapon vettem ezeket a rácsokat. Amúgy azért vannak itt, hogy
kijusson rajtuk a dobozból a felmelegedett levegő.

 

 

Éppen kétszerte akkora hűtőborda van rajta, mint az előző erősítőmön.
Ellenben a leadott teljesítmény az elődhöz képest csak negyedannyi.
Ez a két adat azt a képet vetíti előre, hogy ez az erősítő nem ég le.
Sajnos a gyakorlat ezt az elhamarkodott feltételezést megcáfolta.

 

 

Felhagytam a Tuchel aljzatokkal, és a szintén DIN szabványú hangszóró
csatlakozókkal. Ez utóbbi egyáltalán nem való arra, hogy komoly
amperek rohangáljanak a pilincka érintkezőin. A rugós
hangszóró vezeték csatlakozó bármit kibír,
ráadásul még csak dugó sem kell hozzá.

 

 

Na jó. Egy kóbor tuchel azért csak becsúszott. Valami olyasmi szerepe van, hogy
innen vezérelve külön is beindítható a fényjáték. Mit lehet azt tudni?
Akár még szükségem is lehetett volna rá. De persze nem volt.
Jobbra a hálózati zsinór gumibogyós bevezetőjét láthatjuk.

 

 

Ez nem én voltam! Kétféle ember van. Az egyik azt mondja, nem ért hozzá, s ezért
nem is nyúl hozzá. Az most teljesen mindegy, hogy mihez. A másik embertípus
viszont hozzányúl. Hogy ért hozzá? Vagy nem? Karcsi barátom bádogos.
Szóval ő konkrétan nem. Ellenben bátor. Már úgy értem, hogy
kifejezetten bátor dolog hálózati feszültséget szállító kábelt
sorjás lyukon át kivezetni. Hogy mire kellett Karesznak
a kapcsolt 230? Ezt sajnos elfelejtettem megkérdezni.
Gondolom valami plusz hűtést kapcsolt be a végfokkal
együtt, vagy mondjuk háttérvilágítást a Hi-Fi toronynak.

 

 

Az erősítő alja. Mint az a csavarokkal feltöltött lyukakból látszik, ez az erősítő
a doboz első lakója. A hiányzó csavarokat pedig majd később pótolom.

 

 

A hosszúkásra reszelt lyukak oka az, hogy Karcsi átalakította a hangerő
potméter környékét. Például ezért is van itt ez az erősítő.

 

 

Ez a csavar sem én voltam! Ha jól értettem a történteket, egyrészt a kutya (?)
piszkálta a gombokat. Másrészt korábban pofára esett (?) az erősítő.
Ezek ilyen általános háztartási, illetve házibuli balesetek.

 

 

Elmondottak okán ez a gomb egy kissé lapos lett. Eredetileg a fekete laposság alatt
volt egy fényes recés csődarab. Aki nem ismerné fel, annak elmondom, hogy ez
eredetileg az Orion Hi-Fi torony gombja. Így, hogy már alig áll ki az előlapból,
nem éppen egyszerű forgatni. Persze a balansz gombját nem is nagyon kell.

 

 

De a hangerőt azt már igen! Csakhogy így nem nagyon lehet. Akkor jöjjön egy kis
gombtörténelem. Először valami magam krehácsolta csúfság volt a két gomb,
majd jöttek ezek a mondhatni szépek. Fénykorukban persze nem így néztek
ki, de ezt az előbb már mondtam. Aztán azt találtam ki, hogy tervezek két
szép gombot. Tervezni az kérem smafu, hiszen bárki tud gombokat rajzolni.
No de megcsinálni? Az kérem már nem annyira egyszerű művelet! Pláne akkor,
ha valakinek kiakad az agya gombrajzolás közben. (lásd az alábbi ábrát) Persze nem
csak úgy ábrándozásképp rajzoltam a gombokat, hanem célzottan. Egy kiváló
barátomat az alanti rajzzal megcéloztam. Így jár az, aki elárulja, hogy
szerszámkészítő. Valamint Zoli barátomnak nem kellett volna
megkérdeznie, miután apró darabokból összeraktam
az MZ-jét, hogy tud-e valamiben segíteni.

 

 

Aki nem tudja elképzelni, hogyan is mutat ez a két gomb a valóságban, tömör
bronzból megformázva, annak ajánlom figyelmébe a következő fotót.

 

 

Ennyire szép hangerő és balansz gomb márpedig nincs is!

 

 

Apróbb (a valóságban persze éppen hogy súlyos) probléma, hogy nehezek a gombok.
A két gomb együttes súlya 1,1 kiló! Ki is szakadtak a potméterekből a tengelyek.
Ezen eset folyományaként lett a következő erősítőm hangerő szabályzó
potméterének tengelye ellátva egy plusz csapággyal.

 

 

Mikor a jelölő bevágás készült, a gép egy kicsit belemart a gomb peremébe.
Erről szól a szerszámkészítők ősi mondása: Vidékre jó lesz!

 

 

A gombba bele lett marva, hogy legyen helye a LED-ekhez vezető kábelnek.

 

 

Rengeteg gombom volt itthon.
Ez a kis filigrán illett a készletből leginkább a nagy fényes előlapra.
Vagy legalábbis akkor így éreztem.

 

 

Ez a fiziológiai szintszabályzás kapcsolójának gombja. Illetve a gomb hűlt helye.
Eredetivel illene pótolni, mert egészen biztosan érzem, hogy semmi
kedvem sincs (és később sem lesz) plexi előlapot reszelni.

 

 

Íme a gombkészletem, illetve annak egy része.

 

 

Akkora szerencsém volt, hogy találtam tartalékot.
Alig telt el 25 év, s máris milyen jól jött, hogy annakidején többet vettem.

 

 

A kicsi csavar az eredeti, a nagy a pótolt.
Remélem, hogy a hosszabb csavar belül nem ért bele semmibe.

 

 

A hűtőrács belülről.

 

 

Ez pedig maga az erősítő. Ahhoz képest, hogy korábban azon sopánkodtam,
hogy milyen üres ez a doboz, végül egészen szépen sikerült feltöltenem.

 

 

A hálózati kapcsoló. Először sima Isostat volt beszerelve, aminek a kapcsolt áramtól
hamarost elégtek az érintkezői. Aztán kapott egy direkt hálózati kapcsolót.
Ez annyiban különbözik a mezei Isostat kapcsolótól, hogy úgymond
gyorsan kapcsol, hogy kialudjon a keletkezett ív. De hogy ezt nem
én szereltem be így, az biztos! Ez szerintem tipikus bádogos munka.

 

 

A készülék tápegysége finoman szólva nincs túlbonyolítva.
Még ennél is konkrétabban fogalmazva, ennél
kevesebb alkatrészből nem jön ki.

 

 

Két puffer kondi, tetején a némileg hűtött diódahíddal. A manapság kapható
távol-keleti kondenzátorokkal ellentétben, ezeknek a magyar MM
kondenzátoroknak 25 év munka után sincs semmi bajuk.

 

 

Régebben olyan lelkes voltam, hogy mikor kellett egy trafó, már tekercseltem is.
Ma már ott tartok, hogy a "hogyan tekercseljünk házilag trafót"
cikk egyre valószínűbb, hogy sosem fog elkészülni.

 

 

Egyik kedvencem a nyomtatott áramköri lap. Szinte bármit ki lehet belőle faragni!
Aztán vagy valami formát forrasztok belőle, vagy ha épp
az kell, akkor vezeti az áramot.

 

 

A hangerő szabályzó potméter panelja. Egyrészt azért kellett, mert a boltban
épp panelba ültethető potmétert kaptam, másrészt ebbe vannak
beforrasztva a forgatógomb LED-jeinek vezetékei.

 

 

Nem! Én ennél azért valamivel szebben forrasztok.
A potméter kiszedés, összeragasztás, visszaforrasztás, az bádogos munka volt.
Konkrétan nem sikerült. (recseg a poti), de Karcsi legalább megpróbálta.

 

 

A minden barátom tetszését megnyerő, forgatógomb
körüli fényjáték panelja hátulnézetből.

 

 

 

Persze nem hátulról kell nézni, hanem szemből. Hogy a LED-ek fénye ne változzon
az épp világító darabszám függvényében, áramgenerátorról vannak meghajtva.
Az áramgenerátor nekem már ördögtől való dolog. Hiába néz ki úgy, mintha
értenék az elektronikához, ez a valóságban nem igaz. Még az Ohm törvényt
is puskázom! Telefonszerelő vagyok, ami mindössze annyit tesz, hogy nem
riadok meg ha drótot látok. Valamint úgy ahogy a szögeket is be tudom verni.
Még ez a suli is csak kettes átlaggal sikerült. Aki bejárt az iskolába, annak alanyi
jogon járt a kettes. Ha a tanuló nem ölt meg tanárokat, vagy csak alacsonyabb
rendűekkel végzett, s azokat is rendre tisztességgel eltemette, akkor még csak
ki sem rúgták a suliból. Tehát ez volnék én. No de mit is akartam mondani?
Hogy elsőre igencsak féltettem a LED-eket. Majd 60 volt a tápfeszültség,
s mikor letekerem a hangerőt, ez mind egy LED-re, és persze az
áramgenerátorra esik. De az elektronika tudja a dolgát.

 

 

A balansz potméter felfüggesztése.
Majd meg kell húzni a csavarokat, mert lötyög az egész.

 

 

A fiziológiai hangosságszabályzó alkatrészei.
Az egyszerűség jegyében a panel rá van építve a kapcsolóra.

 

 

Ez nem az eredeti STK078-as végfok, mert azt Karcsinak egy különös trükkel sikerült
leégetnie. Az Orion HS500-as hangfalakból kiszedte a középsugárzót, mert leégett.
Addig is, hogy el ne vesszenek, összetekerte a kikötött drótokat. Szóval szegény
erősítő a középhangok tartományában gyakorlatilag rövidzárra dolgozott.
Mivel már nem lehetett STK IC-t kapni, átdolgoztam az erősítőt.

 

 

A rajz eredetileg nem így néz ki. A meghajtó tranzisztorok kollektorában a könyveimben
sehol sem szerepel a 150 Ohmos ellenállás. Viszont ha ezeket kiszedtem (eredeti állapot),
akkor az erősítő mindent művelt, ellenben erősíteni azt úgy konkrétan nem volt hajlandó.
Vagy ha igen? Akkor gerjedt! Máskor itt-ott ez-az elégett. Ha meg egy pillanatra nem
figyeltem oda? Rögvest felborult a kimeneti DC nulla szinttartás, és már
repült is ki a francba a próbahangszóróból a membrán.
Így viszont atom stabil!

 

 

Ez a rajz a fenti véglegesítése.
A paneltervezéshez az alkatrészek mellé (vagy bele) a lábtávolságuk is oda van írva.

 

 

Piszkozat, majd egy végleges (vagy legalábbis annak tűnő) panelrajz. Természetesen
kézzel (illetve fejben) tervezve, hiszen akkoriban még nem volt erre a célra sem
számítógépem, sem hozzávaló szoftverem. Most már persze van,
csak nem használom. No nem mintha amúgy tudnám...

 

 

Íme az eredeti végfok panel rajza az STK077 sorozatú SANYO végfok IC-hez.
Mivel csak az egyik IC égett ki, a másikat felhasználtam egy műszerbe.
Mivel nem dolgoztatom rövidzárra, legfeljebb ha biciklidinamót
hajtok meg róla alkalomadtán, konkrétan tönkretehetetlen.

 

 

Ennél bikább teljesítmény tranzisztorokat nem lehetett kapni. Mivel az erősebb
tranzisztor nem volt drágább, hiszen így is úgy is 50-100 forint volt darabja,
ezért nem volt értelme spórolni. A képen látható égésnyomok, azok
bizony égésnyomok. Az erősítő általam tesztelve tökéletesen
működött. Bőgethettem, hajthattam vele két ohmos
hangfalrendszert, túlvezérelhettem. Mindez
meg sem kottyant neki! Mikor Karcsi
már harmadszorra hozta vissza
leégetve, akkor berágtam.

 

 

Jól látható nyom, mely egyértelműen arra utal, hogy itt akkora áramok folytak, hogy
leégett a fél ohmos ellenállásról a selyemszigetelés. Számoltam kicsit. 25 volt
a tápfeszültség, 25 ampert tud a végtranzisztor, R=U/I Így lett 1 ohmos
az ellenállás. Ezen egészen egyszerűen nem tud akkora áram kialakulni,
még teljes rövidzárra dolgozás esetében sem, hogy elszálljon a tranzisztor.

 

 

Persze égni azt ég róla a szigetelés, mikor Karesz rövidzárba köti a hangfalak drótjait.

 

 

Biztos ami biztos alapon, az eredeti 2N2219-2905 vezérlő páros helyett BD241+242C
tranyókat tettem be. 20 watthoz ők magukban is elegek lennének végtranyónak.

 

 

Aztán jöttem a hülye komplex terheléseimmel. Az erősítő nem szeretett érte, s ezt
egészen elvadult hallható, valamint nem hallható gerjedésekkel adta tudtomra.
Olyan formációkat láttam az oszcilloszkópom ernyőjén, melyekről egészen
eddig úgy véltem, hogy csak kézzel volna lehetséges őket odarajzolni.
Mondjuk igaz ami igaz, nem szokás egy erősítőre terhelésnek direktben
rákötni egy 100 mikrós kondit. Vagy egy hangváltó nagy tekercsét, persze
ezt is hangszóró nélkül. Végül oda jutottam a módosításokkal, hogy tehettem
a kimenetre bármit, meg se kottyan az erősítőnek! A főpróba az volt, hogy
rádugtam a csipeszem a hangfalkimenetre, zenével erősen túlhajtottam
az erősítőt, majd kimentem a konyhába, s főztem egy kávét. Persze
mikorra visszaértem már füstölgött kicsit, meg a csipesz is erősen
megmelegedett, de túlélte. Ezen módosítás óta nem járt nálam.

 

 

Ez egy amolyan sallang panel. Ezen van a fényjátékot meghajtó erősítő,
meg a tápja. A LED-ek áramgenerátora, meg a fiziológiai
szintszabályzást mutató LED-ek vezérlője.

 

 

Csak ez a panelrajz maradt fent, a kapcsolási
rajzot azt sajnos már nem találtam meg.

 

 

Az előlap belülről, a rengeteg LED-eket tartó három panelekkel.

 

 

Hogy hogyan is néz ki szemből a 25 LED, azt nem fogjuk látni, mert ki nem szedem
innen a panelt! Amúgy -mint mindenhez- ehhez is van egy történetem. Megvettem
a rengeteg LED-et. Mivel az előlap téglalap forma, ezért természetesen a LED-ek
sem lehetnek kerekek. Aztán elgondolkodtam, hogy mégis mi a jó édes anyámmal
fogok 50 db 2,5 x 5 milliméteres hasábforma lyukat produkálni. Ugyan a sötét
plexi előlap jól takar, de mindent azért nem. Aztán fogtam egy átmérő 6-os
csavart, kireszeltem az elejét laposra, betettem a Wellerbe, majd előre
megfontolt szándékkal, aljas indokból, pár pillanat leforgása alatt
ötvenszer átnyomtam az előlapon. Az eredményen kicsit még
igazítottam reszelővel, s már készen is volt a nagy mű.

 

 

Vagy legalábbis a mű azon része, mely az előlapon átviláglana.
Természetesen kell még némi kábelezés, meg valami
vezérlés is a drót másik végére.

 

 

Miután a vezérlés elkészült, rájöttem, hogy egészen egyszerűen elfelejtettem rögzítő
lyukakat fúrni a panelekre. És utólag már nem is volt hova! Alulról piros hasáb
tartja őket, felülről meg egy vonalzó. Ez utóbbit addig addig rakosgattam oda,
hogy levegyem a szükséges méretet, míg végül magát a vonalzót építettem be.

 

 

Ez a vezérlés egy rettenet!

 

 

Így néz ki a szűrőáramkör. Ebből a részletből minden egyes LED sorhoz kell egy.
Vagyis összesen 10 darab ilyen van a gépben.

 

 

Az előző kapcsolás megvalósításához kidolgozott panelminta.
Mivel rengeteg az alkatrész, figyelnem kellett a jó helykitöltésre is.

 

 

A meglévő alkatrészkészletből dolgozva, vagyis ezen értékű ellenállásokból volt sok,
ez a rajz adódott ki. Mivel 50 LED van, ezért ebből a részletből is 50-et kellett
építenem. Persze utólag már megbántam, hogy nem két mutatós műszert
fúrtam az előlapba, de mikor idáig eljutottam, már nem volt visszakozz.

 

 

A szűrőkörök frekvenciaértékei fel vannak tüntetve a vonalzón.

 

 

Addig addig nézegettem, míg arra a következtetésre nem jutottam, hogy amennyiben
kiállnának valami kis pöckök a vonalzóból, akkor azok megtartanák a panelt.
Ezen gondolatmenet gyakorlati kivitelezését tekinthetjük meg a képen.

 

 

Nem úsztam meg a tíz trimmer potmétert, mert valamivel csak be kellett állítanom,
hogy mikor mennyire villogjanak a LED-ek alkotta oszlopok. Először műszerrel
állítottam be a fényjátékot. A kapott eredmény zenével konkrétan sz*r volt.
Lehet, hogy mint mérés így volt pontos, csak nem volt szép. Mivel
a rengeteg villogó LED valójában a szépségről szól,
beállítottam a fényjátékot szemre.

 

 

A rengeteg tranzisztor ára, még ha csak pár forint volt is egy BC tranzisztor darabja,
egészen egyszerűen nem fért bele a project költségvetésébe. Ezért látunk a képen
hosszú tömött sorokban, ősszámítógépből kitermelt OC1076-os tranzisztorokat.

 

 

Mint azt már korábban többször is említettem volt, az egyik univerzális anyag
a nyáklap, a másik pedig a szikosztirol lemez. A piros hasáb tulajdonképpen
az utóbbi, csak más a formája. Nagyon szeretem, mert konkrétan
bármit könnyedén meg lehet belőle formázni.

 

 

Itt az a bizonyos "b" betűs szó hangzott el, melyet néhány felkiáltó jel követett.
Ha a trafó leégett, nem tekerek bele újat! Márpedig bárhogy is nézem,
ha így megégett a fényezés, akkor itt bizony k*rva meleg volt!

 

 

 

Ez a drót remélem csak letört, nem pedig kiolvasztotta magát.

 

 

A dokumentáció, illetve annak egy része (végfok) már
vagy húsz éve a szűrőkondenzátorok alatt ücsörög.

 

 

Ezen a panelen van a fényjáték szintemelő erősítője. Meg egy alapos égésnyom.
Idáig jutottam a fényképezésben, majd a másik kedvenc hobbymnak
(halogatás) hódolva, néhány napra félretettem a dobozt.


 

 

Kell egy kábelvég, valami audió jellel. A kábelt már régebben kiépítettem a Hi-Fi
toronytól egészen az asztalomig. (3 méter) A számítógép pedig épp megfelel
zajforrásnak. Apróbb probléma, hogy az asztalomon lógó kábel végén
az egyszerűség jegyében Tuchel van, nekem meg RCA dugóra lenne
szükségem. Mint az látható, már túrtam is egy majdnem jó kábelt.
Mondjuk két Tuchelt szembedugni egymással nem egyszerű feladat.

 

 

Persze csak azért nem az, mert hiába borítottam ki az egyik kábeles
fiókom, természetesen nem volt benne a keresett toldó.

 

 

Ebben viszont volt! Mindeközben a TTL szintjelző ceruza
hegyében egyel csökkent az undok döfések száma.

 

 

Na erről van szó! Mindjárt szembe is dugtam a két tuchelt.

 

 

Ezek itt aljzatok, nekem meg dugó kéne.
Hogy nekem semmi nem jó...

 

 

Illetve hogyne lenne jó?
Jó sok átalakítóm van. Persze először nem ilyet találtam, hanem dupla anyásat.

 

 

A kilógó kábel kapott a végére egy csokit.
Majd ha meg akarok halni, akkor leveszem.

 

 

Ellenben a polc tetejéről a hangfalakat nem veszem le. Ugyan pont méretesek
a feladathoz, csak nem akarom hergelni a szomszédokat. Most valami
igen csendes népek laknak mellettem, ami nem volt mindig így.

 

 

Legyen a fizikailag kisebb, mindössze három hangszórós. Persze ezek a töppencsek
nem igazán élnék túl az erősítőt, ha közvetlenül csatlakoztatnám őket, de ezt
a problémát majd mindjárt megoldom. Amúgy ez egy jó kép, hiszen már
mind a RIGA, mind pedig a Meridian rádiót bemutattam. Hogy mégis
mennyi rádió van még hátra? Ezt a kérdést inkább ne feszegessük...

 

 

Azok az égésnyomok...

 

 

A hangszórókimenetekkel sorba kötöttem egy-egy 100 ohmos ellenállást.
A kishangfalak 4 ohmosak, az ellenállás 100. 100+4=104, valamint 104/4=26
Vagyis a kimeneti feszültségnek mindössze 1/26-od része jut majd a hangfalakra.

 

 

Minden a helyén, indulhat a buli!

 

 

 

Méretükhöz képest meglepően jól szolnak ezek a mini hangfalak.
Ellenben a fényjátéknak nyoma sincs az előlapon.

 

 

Ami ezeket a szétégett diódákat elnézve nem is csoda.

 

 

Kivettem a panelt, hogy jobban lássam.
Jobban látom. Bár ne láttam volna...

 

 

Ezek itt négyen biztosan érettek a cserére.

 

 

Az úgy volt, hogy szétszedtem egy elektronikát, amiben ezek a csatlakozók voltak,
melyek aztán hamarost átkerültek ide. Ezt a panelt alapvetően nem kell innen
kiszedni, tehát a csatlakozók felhasználása nem volt egy értelmes project.

 

 

Az a fólia, az bizony el van onnan párologva.
Megpatkoltam. Egyből lett tápfesz.

 

 

Ezen a panelen nincsenek durungáramok.
Szóval nem értem a vastag vezetéket.

 

 

Balra a két tranzisztor azt a célt szolgálja, hogy mikor benyomom a fiziológiai
szintszabályzás kapcsolóját, a hangerőszabályzó gombon a fény pirosról
zöldre váltson. Már úgy értem, hogy csak egyetlen szál vezeték jön
a kapcsolótól, s a két tranzisztor kapcsol. A jobbra látható két
BFY33-as tranzisztor pedig a hangerő gomb körüli LED-ek
áramgenerátora. Hogy az OA1182-es Ge dióda mit keres
ott, arról viszont már halovány segédfogalmam sincs...

 

 

Lehet, hogy kettő megúszta, de inkább cserélem mind a négyet.

 

 

Alakul a rumli! Hogy az egérpad hogy került át az asztal jobb oldaláról a balra?
És miért fekszik a hátán? Erre -mint ahogy annyi másra sem-
nem tudok értelmes magyarázattal szolgálni.

 

 

Ez a potméter cserélendő. Párszor már volt javítva, aztán cserélve is. Most épp
azzal szórakoztat, hogy tekerés közben érezhetően akadozik, majd
a végállásban el is hallgat. Persze nem a potméter, és nem
a minimumnál, hanem a zene, és a maximumnál.

 

 

Az, hogy ezt a tranzisztor ide tettem, az komoly hiba volt. Karcsi, mivel bádogos
a szentem, bádogosnak pedig azok a dolgok, melyek leejtve nem koppannak,
azok nem is léteznek, mindig megfeledkezik a csillámlemezről. Aztán csak
jön ki a dobozból a fűst, meg repkednek a diódák. Nézzük meg, hogy mire
jutottam eddig. A fényjátékhoz menő tápfeszültség vezetéket lekötöttem
a stabilizátorról, s ideiglenesen a tápegységemből adtam neki pár voltot.

 

 

 

Finoman szólva összevissza villog. De mit tegyen, ha egyszer épp
ez neki az ő dolga? Azért majd kicsit igazítok rajta, mert pár
LED nem világít. Cserébe néhány másik nem alszik el.

 

 

Pápá fiziológiai hangosságszabályzás. Ezeket a drótokat vissza se fogom kötni.
Már csak azért sem, mert igen kicsi a valószínűsége, hogy az eredetileg
beépített potméterrel azonos cseredarabot találjak a dobozomban.
Már a múltkor sem volt...

 

 

Ennek a részletnek közelébe sem merek menni a pákával!
Szerintem ezen csak rontani tudnék...

 

 

Lekötöttem a potméter paneljáról a LED-ek vezetékeit, majd ezt a szépséges
kötőhüvelyes toldást kreáltam a lógicáló drótvégekből.

 

 

Lent a panel.

 

 

Kint a potméter.

 

 

Úgysem fogok ugyanilyet találni, de azért megpróbálom.

 

 

Mert keresni, azt szerencsére van hol.

 

 

Ha nem találok hosszútengelyű potmétert, csak rövidet, majd ezzel megtoldom.

 

 

Én alapvetően ebben gondolkodtam. Ez egy tucat Tesla lemezjátszó potméter sora.
Ez azért volna jó választás, mert ilyen potméter mindig akadni fog valahol.
Persze a tengelye az rövidebb mint kéne, de ez a probléma kezelhető.

 

 

Ezt meg csak úgy mellékesen fotóztam le,
merthogy milyen sok lába van már?

 

 

Ezek ketten hasonlók, csak rövid a tengelyük. A toldó meg nem volt jó ötlet,
mert nem fér el, illetve útban van a fényjáték érintkező-tartójának.

 

 

Ez (bal oldali darab) viszont jó lesz. Csak ez meg nem a panelba ültethető változat.
De semmi baj, mert már úgy is kiszedtem, s részben le is drótoztam a panelt.
Az új (amúgy természetesen használt) potméter tengelye kicsit hosszabb
mint a régi. Ez nem lehet gond, s már fűrészeltem is lefele a fölösleget.

 

 

Valamint némileg az ujjamat is.

 

 

A lényeg, hogy immáron egyforma hosszúak.

 

 

A korábban bemutatott, letört végű sárga-zöld merev vezetéket, egy hajlékony
barnával pótoltam. Hogy ne lógjon, odakötöttem a kondikat tartó lemezhez.

 

 

Két csavar, néhány szál vezeték, s ezzel a részlettel készen is vagyok.

 

 

Eredetileg volt itt egy filckarika, hogy a gomb ne karcolja össze az előlapot.
Ugyan nem egy lényeges alkatrész, de azért pótoltam. Egészen más érzés
egy az előlapnak súrlódó gombot megtekerni, mint egy puhán surranót.

 

 

Lötyögött a helyén a potméter. Kíváncsiságból megnéztem, hogy miért.
Gondolom ez a baleset az erősítő pofára esésénél történt.
Összeragasztottam, bár nem lesz tartós.
Kicsik a felületek.

 

 

Kezdeni kellene valamit ezzel a törött vonalzóval, hiszen mégiscsak ő tartja
a fényjáték négy panelját. Ha kiesik egy panel, nekimegy, illetve hozzáér
valamihez, nincs ember aki nekiállna bennük Ge tranyókat cserélgetni.

 

 

Gondoltam leveszem a méretet, hogy mekkora lemezt kell kiszabnom valamiből.
Bevallom, hogy az egyszerűség jegyében először farostlemezre gondoltam.

 

 

Aztán a farostlemeznél is egyszerűbb megoldást találtam. Ha a múltkor (jó 25 éve)
megfelelt a feladatra egy műanyag vonalzó, akkor most is megéri
feláldozni egyet. S menten így is cselekedtem!

 

 

Íme az új tartólemez a balansz potméterhez, melynek műanyagból
való kifaragása szintén nem volt valami eget rengető feladat.

 

 

Pontosan illik az új lemezke a régi helyére.
A mértan már csak ilyen!

 

 

 

Mindjárt masszívabban áll a helyén a balanszot szabályzó potméter.

 

 

A hálózati kapcsoló végéről, mivel Karcsi pillanatragasztóval ráragasztotta, le kellett
tördelnem az előző nyomógomb maradványait. De ez nem volt egy feladat...

 

 

Biztos ami biztos alapon, kapott a plusz hálózati kábel egy újabb réteg szigetelést.
Valamint oda is fogattam kötegelővel a trafó egyik lábához.

 

 

Mivel tartócsavarok híján kidőltek helyükből a panelek, szóval ha már úgyis
mutatja magát, befotózok hát a két panel közé. Nem. Nem és nem!
Nem fogom kikeresni, hogy mitől nem megy néhány LED!

 

 

Konkrétan az történt, hogy lusta voltam 16 lyukat fúrni a vonalzóba.
Mindeközben a fűrész ott volt a kezemben. Ha fúrni igen, fűrészelni
azonban már nem voltam rest. Ki is szabtam a vonalzó maradékából
az itt látható vékonyka csíkokat. Ha ezeket felragasztom a vonalzó
szélére, megtartják a paneleket, és nem is kellenek a csavarok.

 

 

Ecset, toluol, majd pár mozdulat csupán.
Ennyire egyszerű összeragasztani a szikosztirol alkatrészeket.

 

 

Leesni azonnal nem esnek le, de azért még mozgathatók. Pár perc elteltével pedig
már nyugodtan dobálhatom. Persze nem dobálom, hanem félreteszem száradni.

 

 

Az erősítő mindeközben ismét a szoba sarkában pihen. Annyiszor ült már itt,
korábban is többször, hogy szerintem már megszokta. Ez is egy jó kép.
Mind a CB55-öst, mint az üzenetrögzítőt, de még az STB-t is láttuk.


 

 

Mérés, melyből ha a kimenő teljesítményre nem is, arra azonban fény derül,
hogy az apukám készítette műszerem nem hajlandó a megszokott
módon váltakozó feszültséget mérni.

 

 

Kicsit lötyögtek a panelek a vonalzó alatt, ezért kaptak szivacscsíkokat.
Ellenőriztem, hogy nem lett-e túl magas a felépítmény,
de szerencsére még ráfér a dobozra a tető.

 

 

 

Hiába szép ha bonyolult! A következő erősítőm előlapjára valami
mást találtam ki. A QUAD405 után építésen szokatlanul
hosszúra kreáltam a kivezérlésjelző LED-ek csíkját.

 

 

Gondoltam leszedek a polc tetejéről egy hangfalat, s megeresztek vele egy próbát.
Odatekertem neki, de a franc se gondolta, hogy ez ilyen hangosan szól!

 

 

 

Sajnos nem jön át a lényeg, ugyanis a kamera audió kompresszora rendben
teszi a dolgát, azaz szépen kiegyenlíti a hangerőkülönbséget.
A valóságban azt hallottam, hogy a hangfal az ágyra
borítva csak bummog, felfordítva meg bömböl.

 

 

Gondoltam csak megérdemel négy egyforma összetartó csavart. Hogy mikor
Karesz legközelebb szétszedi -mert a bádogosok már csak ilyenek-
 tudja, hogy mit kell kitekerni, bejelöltem neki nyilakkal.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...