Virágállvány módosítás
(hosszabb mese lett volna, ha fényképeztem volna)

Ennek a történetnek hiányzik az eleje. Konkrétan az történt, hogy akkora vehemenciával
álltam neki a rendezkedésnek, hogy egészen egyszerűen -mondhatni a munka hevében-
elfelejtettem fényképezni. Szóval azért innen indulunk, mert valahol itt kaptam észbe.
A virágállvány módosításhoz kell egy kis faanyag. Átlagember már itt elakad, mert
ugyan ki tart otthon fadarabokat? Persze én sem a lakásban, hanem a pincémben
őrizgetem őket. Van itt anyag rendesen! Jó. Nem tagadom. Van a lakásban is.
Mindezt úgy, hogy pár éve szinte mindent összefűrészeltem tűzifának.

 

 

Ezeket választottam ki a lomtárból. A kerek lap helyén most egy hangszóró van.
A léc pedig léc. Mondjuk eredetileg nem az volt, hanem egy bútorlap, aminek
a széléből levágtam fél centit. Hogy a leeső darabokat miért nem dobtam ki?
Hát hogy lehet ilyet kérdezni? Láthatod, hogy most is épp mennyire kell!

 

 

Talán kicsit túlzás állványos fúróval megtámadni azt a vékony lécet, de ha egyszer
megvettem a rengeteg szerszámokat, hát használom is őket.

 

 

Azért fúrtam rá nyolc lyukat, mert nyolc fadarabkára van szükségem.
Mégpedig okkal. Akarom mondani lyukkal.

 

 

Konkrétan durva szerszám, egy ennyire vékonyka léchez a vasfűrész, csak nem volt
kedvem visszamenni a lakásba a lombfűrészért. Majd veszek egyet a pincébe is...

 

 

Juj de kis sprődek!

 

 

Találtam reszelőt, ami igen jól viszi a fát. Meg persze a vasat is. A reszelő is pontosan ugyan
olyan szerszám, mint a kalapács. Ha egyszer kézbe kapja az ember, mindenen azonnal
igazítani kell egy kicsit. Már épp megindultam volna a kicsorbult csavarhúzóim
igazításának irányába, mikor is (szerencsére) beugrott, hogy épp a múltkor
vettem a hasonló feladatok elvégzésére egy kétköves köszörűgépet.

 

 

Épp ilyennek szerettem volna látni. Illetve csak majdnem.
Mert az igazság az, hogy nyolcszor ilyennek kell kinéznie!

 

 

Pont mint a képen. Jó dolog a fa, de nedves környezetben (márpedig a virágállvány az)
nem árt (illetve szükséges) neki valami felületi védelem. Gondoltam lelakkozom
a fadarabkákat. Persze ez nem olyan egyszerű feladat, ilyen apró holmik
esetében, de egy huszárvágással (miért kell szerencsétlen huszárt
vagdosni, ezt sosem értettem) megoldottam ezt a feladatot.

 

 

Felfűztem a fadarabkákat egy spárgára,
majd belógattam őket egy üveg kissé felhígított lakkba.

 

 

Pár perc ázás után kihúztam őket a pácból.

 

 

A spárgát kifeszítettem, s rajta a fadarabokat elrendezgettem. Itt biztosan nem
lesznek útban senkinek -gondoltam elhamarkodottan- mivel már
 közvetlen másnap fel is akadtam rájuk fahordás közben.

 

 

Kell még a projecthez nyolc egyforma csavar. (turkáltam merengve ebben a fiókban)
Aztán persze ráuntam a turkálásra, s odamentem a csavaros fiókomhoz.

 

 

Legyen inkább az, amelyiken nincsen középen lyuk. Annak ugyanis szebb a széle.
A középen lyukasak körkiszakítóval készültek, a szélén lyukas pedig szúrófűrésszel.

 

 

A szekrény tetején van néhány nagyobb kerek bútorlap darab is, de azok most nem kellenek.
A tranzisztorizált Terta táskarádiót pedig egyszer úgy is bemutatom.
Az említése persze csak arra jó, hogy gyűljenek
a beszúratlan linkjeim...

 

 

Ezek ketten nem bútorlapból vannak. Illetve nem pozdorjából, hanem rétegelt lemezből.
Lecsiszoltam, majd le is lakkoztam őket. Először persze ezek is a pincében lógtak, de
miután kézszárazzá váltak, a gyorsabb száradás végett felhoztam őket a pincéből.

 

 

Miután már nem ragadtak rá a kályha tetejére, át mertem őket tenni a terítőre.
Nem kapkodtam el a dolgot, mint azt a project hiányzó elejével tettem.

 

 

Szóval az úgy volt, hogy volt itt egy hosszú polc. Már úgy értem, hogy kint az ablakban,
azon a fényes tartón, meg persze a balkon másik végében a párján.
Volt rajtuk (meg lent a kilépőn is) ládában paprika.

 

- ládák be (de nem hallgattak rám, úgyhogy nekem magamnak kellett)
- víztartó tálcából ládák újságpapírra ki (papír persze szétázott)
- tálcák kimos (víz róluk leráz, majd (én) kicsit megtörölközik)
- polc leszerel (kérdés felmerül: minek csavaroztam egyáltalán oda?)
- polc lemos (mert tiszta sár)
- polc pincébe levisz (nem, nem ő engem, hanem én őt)
- korlát lemos (pont mint fent írtam volt)
- kilépő lemos (végül leöntöttem egy vödör vízzel)
- ablak lemos (mert a víz jórészt az ablakra ment)
- madáretető kitesz (még szerencse, hogy nem ő engem)
- ablak végre becsuk (k*rva hideg miatt)
- virágállvány felszabadít (paprikaládáknak)
- fölös növények szétültetése (konyhába, udvarra)
- virágállvány polcok lemos (ha már egyszer úgyis épp üresek)
- paprikák ládában virágállványon elhelyez (paprika legalább hasznos növény)
- műben gyönyörködik (illetve fáradtan arra gondol, jövőre kivágja az egészet)
- pár megmarad növényt felrúg (nem gonoszságból, csak mert útban voltak)
- további növény elhelyezési lehetőségeken elgondolkodik (meg még valamin)

Szóval valahol itt jutott eszembe, hogy fényképezni is kellett volna.
A kezem sokkal gyorsabban járt, mint az agyam.
Miért kell délelőtt nekiállni dolgozni?
Miért kell egyáltalán dolgozni?

 

 

Ott tartottam, hogy bejöttek a balkonról a paprikásládák. Persze nem maguktól...
Az állványból balra kilógó cseréptartó eddig üresen állt.
Ebbe az irányba haladok tovább.

 

 

Apukám -hiszen ezt a virágállványt ő tervezte- úgy képzelte el, hogy a betonvasból
kerekített lyukba megy bele a cserép. Apróbb hiba a gondolatmenetben, hogy a cserép
alul általában lyukas. Azaz kifolyik belőle a víz. A képen látható barna műanyag tálca
(ami a cserép alatt van) meg pont nem illik a lyukba. Az egyel kisebb átesik, az egyel
nagyobb viszont megáll. Persze csak egy egészen rövidke időre. Éppen csak addig
marad a helyén, míg az ember meg nem löki. Igaz, a víztartó tálcát oda is lehetne
csavarozni az állványhoz. Csakhogy akkor megint lyukas lesz, s kifolyik belőle
a víz. Ezen problémák megoldására ötleteltem ki, a képen látható kerek fa
közbetétet. Persze csak úgy egyszerűen odarakva ez is leesik.

 

 

Viszont ha alulról alaposan odacsavarozom? Akkor persze már nem.
No de a cserépalátét a fadarabról még mindig igen
De ezt majd mindjárt megoldom...

 

 

Ez amúgy fehér színű almapaprika volna, csak hagytam beérni, mert így szebb a színe.
Ne már csak mindig az a natúr fehér meg zöld legyen!

 

 

Ez nagyon állat! Akarom mondani növény. Ez a paprikapalánta többször feladta.
Szó szerint lefeküdt a ládában, mint akinek vége van. Levelei elfonnyadtak.
Nem piszkáltam, erre pár napra rá feléledt. Ezt még többször eljátszotta.
A vége az lett, hogy egészen egyszerűen nem nőtt meg. Jól látszik,
hogy a kezemhez képest is milyen pici. A levelei is kicsik.
De attól, hogy ilyen kis satnya, attól még neki is
van termése. Ha nem is nagy, de van!

 

 

Megszáradt a lakk a fadarabkákon. A háttérnek használt füzetlapra írtam fel a teendőimet.
No nem ezzel a projecttel kapcsolatban, hanem úgy általában. Az volt a terv, hogy
majd minden nap áthúzok a lapon egy sort. Persze áthúzni az csak hagyján...

 

 

Átültettem az ágyra ezt a plüssmedvét megfigyelőnek. Azért csak megfigyelőnek, mert
korábban teljesen sikertelenül próbáltam rávenni a mackókat
a munkára. Mindig csak néztek rám bután...

 

 

Mint ahogy én is, a kimerült akkus fúróra.
Honnan a francból tudja, hogy mikor akarok dolgozni?
Mert hogy olyankor sosincs benne áram! Gonoszak ezek az elektronok...

 

 

Visszatérve a lényegre, ezt gondoltam ki megoldásnak. Így nem csúszhat le a víztartó
tálca, de ezektől a kiálló fadarabkáktól még egyetlen mozdulattal kiemelhető.
Időnként le kell szedni, mert ki kell súrolni a tálcából a belenőtt vízkövet.

 

 

Szeretek fával dolgozni.
Nem értek hozzá, de attól még szeretek...

 

 

Itt kezdtem bele az anyagba a fűrészgéppel, egy korábbi hangfalépítős project kapcsán.
Szépséghiba e lyuk, de csak akkor látszik, ha valaki alulról nézi a virágállványt.

 

 

Nézze felülről! Akkor nem látszik. Legalábbis ha van rajta virág, akkor nem.
Amit most látunk, az még az ideiglenes (lakk és tartófülek nélküli) megoldás.

 

 

Ott lent (piros keretben) is volt egy tartó, csak kénytelen voltam lefűrészelni.
Nem mondom, hogy nem fért be tőle ide a szék, de csak igen trükkösen.

 

 

Íme a leeső darab. Nem dobtam ki, hanem levittem a pincébe.
Ki tudja azt megmondani előre, hogy mire lesz még jó?

 

 

Mint ahogy a rögzítésre felhasznált un. hármas (ez a mérete) kengyelről sem tudtam,
mikor húszon évvel ezelőtt eltettem belőle egy egész dobozzal.

 

 

Szép a színe, és még a közepe is pontosan be van jelölve.
No nem mintha jelölés nélkül nem tudnám rátenni a növényt.
No nem mintha a legkevésbé is érdekelne, hogy középen van-e...

 

 

Ennek a résznek is mindegy, hogy hova esik, mert úgy is takar.
Amúgy középen van, csak azért néz ki csálénak, mert oldalról látjuk.

 

 

Ez a virágállvány nem lehet több harminc évesnél, s máris hogy kiteljesedett.
Hülye kapkodó világ ez, ha mondom!

 

 

Ezeket majd szépen visszaviszem a pincébe. Le merném fogadni, hogy egyszer még jók
lesznek valamire. Már van is egy ötletem, csak még csiszolgatom kicsinység.
Mert ha épp szerencsém van, elkopik mire eljut a megvalósításig...

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...