Eltehető munkalap készítése az asztalra
(hogy ne csak mindig szétszedés legyen)

Ha épp nem csinálok semmit, akkor így néz ki az asztalom. Már persze csak akkor, ha egy
szétszedős cikk írása semmi. Vagy ha éppen félbe nem hagytam valamit. És akkor itt
jön mai értekezésem tárgya. Tegyük fel, hogy mondjuk nem szétszedni akarok
valamit, hanem összerakni. Vagyis nem leszek kész záros határidőn belül.
Ha nem rakodok el, nem tudok visszatérni a képen látható állapothoz.
Vagyis rumlival megszórva, sajnos internet képtelen az asztalom.
Amilyen bonyolult, meg zavaros, pont olyan a valóságban is.

 

 

A billentyűzetnek -miután korábban már eltüntettem innen a rumlit- van helye.

 

 

A szerszámok részemről ugyan elől vannak, de az asztal szempontjából hátul.
Ellenben ha épp egy ellenállás kell, szoktam mondani ezt azt.
No de kit szidhatnék? Mikor én találtam így ki...

 

 

Már csak egy kóbor egeret kell behajítanom a sarokba, hogy megfelelő mértékben üres
legyen az asztal. Mondjuk a fésű se kell oda, de az jól jön, ha vakarom a fejem.

 

 

Az egeret -ha mégis útban lenne a sarokban- lelógathatom az asztal másik végén.

 

 

Már szabad is az asztal! Lehet rajta rendetlenkedni. Csak mint azt az előbb említettem volt,
visszacsinálni sajnos már nem olyan egyszerű. Lényeg a lényeg! Azt ötlöttem ki, hogy
barkácsolok ide egy lapot, amin nyugodtan dolgozhatok. No nem mintha eddig
idegesítettem volna magam. A pót asztallappal az a gond, hogy hely kell
neki. Van is neki helyem az asztal és a fal között. Csakhogy ezzel
meg az a baj, hogy az a rés függőleges. Juj de bonyolult...

 

 

A lényeg, hogy ez a rés vízszintes. Vagyis ez lesz a pótasztallap helye. Az majd úgy lesz,
hogy erőst rendetlenkedek. Például nagyon szétszedek valamit, amit össze is kell rakni,
csak mondjuk nem aznap. Vagy mondjuk építgetnék valamit, amit nincs kedvem
félbehagyáskor elpakolni. Ha ráuntam, s visszatérnék az Internethez, csak
felkapom a lapot, s betolom az ágy alá. A megoldás lényege, hogy
különösebb pakolászás nélkül, úgy ahogy épp van, az egész
project félretehető. Illetve ebből kifolyólag másnap (vagy
néhány hét múlva) az eltettel azonos állapotban elővehető.

 

 

Ha kicsi a szoba, minden talpalatnyi helyet ki kell használni.
Illetve ez a hely épp hogy nincs talp alatt. No de mekkora is ez a hely?

 

 

A kéz (legalábbis így használva) az nem épp egy mértékegység...

 

 

Ellenben a láb az már igen.
Az ágy alatt rendelkezésre álló hely magassága úgy nagyjából fél láb.

 

 

Persze a királylány sohasem olyan szép, ha közelebbről is megszemléljük. A heverőm
ágyneműtartójának ugyanis íves az alja. Vagyis befelé keskenyedik a rés.
Már többször elgondolkodtam azon, hogy vagy kiegyenesítem
a heverő alját, és akkor nagyobb lesz alatta a hely,
vagy leengedem a parkettig, és akkor maga
az ágyneműtartó lesz jóval nagyobb.
Eddig még mindig visszatartott
a munka gondolata. Sajnos...

 

 

Ezt a lécet fogom felhasználni az ágy alatti hely (rés) méréshez.
Francokat se érdekelnek a centik! Hiszen csak az a kérdés: Be fog-e férni, vagy sem?

 

 

Ez kérem tökéletes!
Mondjuk túl magas projectet nem fogok tudni betolni az ágy alá, de annyi baj legyen.
Mondhatni, hogy nagyjából három centi magasan szállhatnak a gondolataim...

 

 

A pótasztallap anyagául különféle anyagok jöhetnek szóba. Elsősorban természetesen fa,
mert azzal könnyű dolgozni. Illetve a faanyag megmunkálására úgy ahogy fel vagyok
szerszámozva. Lehetne mondjuk egy bútorlap, de szerintem egyrészt kicsit vastag,
másrészt meg nehéz, harmadrészt meg nincs itthon akkora darab amekkora kell.
No nem mintha farostlemezből volna itthon. Rétegelt lemez sincs, de az drága.
Ha már úgy is boltba kell menni, veszek valami könnyen megmunkálhatót.
A szalagparketta éppen félúton van a bútorlap és a farostlemez között.

 

 

Az ára meg konkrétan (még leértékelés nélkül is) nevetséges.

 

 

Ha ez a pótlapos dolog akkor jutott volna eszembe, mikor még nem tettem tönkre
az asztal lapját a mindenféle szerszámaimmal, most nem így nézne ki az asztal.

 

 

Az asztalhoz képest ez a parkett darab nagyon szép!
Hogy lesz ezt hangulatom kiégetni a pákával?
Meg átfúrni a Miniplex kisfúrómmal?

 

 

A szalagparketta csíkja nem éri át az asztalt, de nem is kell. Úgy sem lehet akkora a pótlap,
mint a képen látjuk. Ugyan dolgozni még csak csak jó volna ekkora területen, azonban...

 

 

...egy ekkora szélességű lap nem fér be az ágyam alá. Mondjuk ha elrakáskor elhúznám
az éjjeliszekrényt? No de ne okozzak már magamnak problémákat előre!

 

 

Persze le is vághatnék belőle húsz centit. Itt az következett, hogy erősen összevissza
forogtam a szobában a parketta darabbal. Mindenhová odamértem.

 

 

Például milyen k*rvára pontosan is mérek én?
Idáig kell érnie, és kész!

 

 

Már csak azért, mert a kávésbögrémnek (azért olyan nagy (fél literes) mert nagyon álmos
tudok lenni) és a pákának ide kell férnie. Az egyéb kéziszerszámokról nem is beszélve.

 

 

Kb. a fele kell. Állapodtam meg magammal.
Mivel egyedül vagyok itthon, nem tudom alkalmazni a "több szem többet lát" mondást.

 

 

Mert ugye hiába az a dolga egy vidikon képfelvevő csőnek, hogy lásson,
ha egyszer nem tud beleszólni mindenbe, mint mondjuk az asszony.

 

 

Mivel a melóban nincs ideje az embernek fontolgatni a dolgokat, itthon élem ki magam.
Mi lenne, ha az egész asztalt újraburkolnám szalagparkettával? A project anyagi
vonzata egyáltalán nem, csak a vele járó rumli tántorít el a kivitelezéstől.
No meg az, hogy nem tudnék egy jóízűt se fúrni, se kalapálni rajta.

 

 

Csak tíz centit kéne beletoldani a szélébe, ami szalagparkettánál nem egy kunszt, hiszen
könnyedén összepattan. Ha nem térek vissza az eredeti elképzeléshez, sosem lesz
belőle semmi. Nem mondtam? Ennek ma készen kell lennie! Vannak dolgok,
amik nálam sajnos már csak így mennek. Ugyanis ha nem ígérem meg
magamnak, halálosan megfenyegetve tenmagam, sosem készül el!

 

 

Átrámoltam az útban lévő dolgokat az ágyra.

 

 

S megnéztem, hogyan mutatna az asztalom az új burkolattal. Szép, szép, de ha nem
állok vissza azonnal az eredeti vonalra, menten nyakon vágom magam!

 

 

Kell egy centi, hogy lemérjem amit le kell mérni. Az kérem úgy volt, hogy jobb családokban
akad otthon egy mérőszalag. De hiába van, ha nem tudni hol! Pedig nálunk ilyen téren
nagy a rend. Valahol a szerszámos fiókban kell lennie a mérőszalagnak. Igen ám,
de amióta van pince szerszámokkal, azóta ott is lehet. Vagy az asszonynál,
mert ő is szokott barkácsolni. A megoldást a problémára az hozta el, hogy
egyrészt berágtam, másrészt épp akciós volt az OBI-ban a mérőszalag. Vettem
egy marékkal, és szétszórtam a lakás és a pince különböző pontjain. Ez például az
előszobában ül a polc tetején. Az mondjuk igaz, hogy ritkán mérek az előszobában
centivel, de ha kell, akkor kéznél van. Még mindig jobb, mint mikor keresni kellett.

 

 

Kicsit magamra, illetve a mai napon tapasztalható sebességemre emlékeztet.
Már úgy értem, nagyon úgy néz ki ez a mérőszalag, mint egy csiga...

 

 

Hogy miért épp 129 centi széles a szalagparketta? Arról konkrétan fogalmam sincs!
Gondoltam megnézem a hozzákapott papírlapot, hátha okosabb leszek.

 

 

Ez az okosodás, egyrészt esetemben, másrészt e papír alapján szerintem esélytelen.
Ugyan a számokat nem értem, de legalább jól elvoltam a színes ábrákkal.
Adtak hozzá zöldet, kéket, meg pirosat is. A piros, az a mi tilos!
Mondjuk eddig sem jutott volna eszembe sem lakkozni,
sem pedig fürdőszobába tenni a szalagparkettát.

 

 

Dönteni kéne, hogy mi legyen.
Mert az nem buli, hogy reggel óta hadonászok egy fadarabbal!

 

 

Ekkora lesz és kész! Tulajdonképpen majdnem mindegy, hiszen a konyhaasztal sarkán is
lehet szerelgetni. Ez meg azért mégiscsak jobb. No meg ha nem férek el a pótlapon,
nyugodtan lelóghatnak róla a nagyobb dolgok az asztalomra. Azokat (például
oszcilloszkóp) úgy is külön kell elrakni, hiszen nem férnek be az ágy alá.

 

 

Mindenképp kell legyen pereme a pótlapnak. Egyrészt majd ez tartja össze a szalagparketta
csíkjait, másrészt merevítés is, hogy mozgatható legyen. Harmadrészt meg kell hogy
legyen széle a lapnak, különben leszóródnának róla a dolgok, mikor elrakom.
Arról nem is beszélve, hogy a lapot elrakáskor fel is kell majd emelnem
valaminél fogva. Először valami fül félében gondolkodtam, de ez a
jó megoldás. Már csak az a kérdés, hogy vajon így legyen élével?

 

 

Vagy inkább lapjával legyen? Ezen utóbbi mellett döntöttem, mert így lesz
útban kevésbé a perem, mikor majd barkácsolok a lapon.

 

 

Végül is úgy döntöttem, hogy a páka kívül lesz a lapon.

 

 

Mert szabhatnám a lapokat akár úgy is, hogy belülre kerüljön.

 

 

Az előbb, mikor bekotortam a léccel az ágy alá, kiszabadult egy pormacska.
Szerintem támadni akar!

 

 

Mi lenne, ha mégis belül lenne a páka?
Mikor idáig jutottam a gondolatmenetben, valagba rúgtam magam!

 

 

De nem igazán használt a rúgás, mert csak tovább ötleteltem...
A lényeg a lényeg! A szélességet már tudom. No de milyen mély legyen?
Hogy haladjak, meglehetős sebességgel úgy döntöttem, hogy 2,5 szál mély lesz. Punktum!

 

 

Miután a tervekkel elkészültem (konkrétan ráment az egész délelőtt), már csak az van
hátra, hogy fűrészeljek egy kicsit. Megtehetném idefent is, de még emlékszem,
 mit össze poroltam, mikor a múltkor beburkoltam a PC-t szalagparkettával.

 

 

Nincs mese! Illetve eddig munka helyett leginkább csak mese volt.
Irány a pince!

 

 

Az úgy volt, hogy a Páva utcai telephelyen lecserélték az elavult világítást. Én meg a szó
szoros értelmében (figyelmetlenségből) átestem a maradványokon. Estemben úgy
megkapaszkodtam bennük, hogy el sem engedtem őket hazáig! Így került
a pincémbe a barkácsolós hely felé ez a szép háromcsöves fénycsőarmatúra.
Néha érzem, hogy nem kellett volna. Ugyanis így már látom, hogy mit is csinálok...

 

 

Párszor már említettem, de ez a munkapad az egyik legjobb vételem volt.
Van akkora áldás, mint mondjuk egy karos állvány a fúrógéphez.
Vagy mondjuk egy keret (gatter) a vasfűrész-laphoz.

 

 

Akkora csavarjaim vannak, hogy mind átlógna az anyagon.

 

 

Még szerencse, hogy találtam eldugva egy marék rövid csavart. Ezeket
múltkor vettem, mikor pont ugyan az volt a problémám mint most.
Már úgy értem az, hogy csak egészen hosszú csavarjaim vannak.

 

 

Addig addig tologattam a lapokat az asztalon, míg a végén csak úgy döntöttem, hogy pont
fele szélességű pallókra van szükségem. Vagyis most két asztal pótlap van készülőben.
Legalább nem kellett felírnom a méreteket. Azt, hogy félbe kell vágni, megjegyzem.

 

 

Na! Ezért nem szabad kidobálni a mindenféle fadarabokat!
Most is milyen jól jöttek alátétnek az asztalos szorítóhoz.
Mert ha nem teszem oda őket, erős nyomot hagynak.
Pláne olyankor, mikor leesik róluk a védő műanyag.

 

 

Már készen is van a fűrészelős feladat egy része.
A képen a hat darab kész lapot látjuk, csak kettesével egymásra vannak téve.

 

 

Átrendezem őket összeillő hármasával.

 

 

Az egyik lapot még el kell vágnom. Csakhogy ezt most nem keresztbe, hanem hosszába!
Természetesen nem éri át az anyagot a vonalzóm...

 

 

Még jó, hogy mikor Gyöngyi kolléganőm asztalának kiesett a lába, azonnal elhoztam.
No nem a kolléganőt, csak az asztal lábát. Na jó, elhoztam az asztalt is.
Jó kis faanyag volt benne. Például abból lett a mélyládám.

 

 

Szeretem ezt az alumínium vonalzót, pedig még osztás sincs rajta. Szinte fő helyen lóg
a szekrény szélén. Más vonalzókkal ellentétben meg sem kottyan neki, ha tegyük
fel leesik, vagy mondjuk rálépek. Mondjuk ezek nem épp kifejezett vonalzói
feladatok, de ettől még a gyakorlatban sűrűn előfordulnak. Tapasztalat...

 

 

Ugyan van motoros fűrészem, de ide kifejezetten a nyeles fűrészlap való.
Egyrészt ez egyáltalán nem tépi az anyag szélét.

 

 

 

Másrészt úgy viszi a vashoz való fűrészlap a farostlemezt, mint kés a vajat!

 

 

Megvolt vagy két perc, mire hosszába elvágtam a lapot.

 

 

Már össze is pattintottam őket.

 

 

Illetve mind a kettőt. Egy méretre (azaz félbe) vágott lapocska kimaradt.
Majd jó lesz cserének mikor szétpákázom azt a szép felületét nekije.

 

 

Kéne vagy két szál cserépléc. Nem csak azt tudom, hogy van. Azt is tudom, hogy hol!
Ott van fent a szekrény tetején, mégpedig a tranzisztorizált Terta táskarádió felett.
Csakhogy erre nem lehet őket kihúzni, ha csak le nem szedem az összes lomot.

 

 

Sajnos a másik irányba sem lehet kihúzni a léceket.

 

 

Még jó, hogy találtam belőlük párat a bicajom feletti polcon. A múltkor kicsit berágtam,
hogy nincs a pincében megfelelő mennyiségű vízszintes felület, amire pakolni tudnék.
Fogtam egy csomó bútorlapot, és odaméregettem őket a falhoz. Aztán vettem
a boltban polctartókat, s minden zegzugba polc került. Persze, mint
az ezen a képen is jól látszik, azóta már rég megteltek.

 

 

Nem mondanám, hogy valami egyenesek...

 

 

Megtaláltam apukám ezeréves töltőceruzáját, valamint a számításom.

 

 

A puhafába jobban elakad a fűrész, ezért leakasztottam a keretest. A keretes fűrészben
tolásra kell vágjon a fűrészlap, a nyelesben meg húzásra, hogy ne görbítsük el a lapot.

 

 

Ez is megvan, még sincs este!
Illetve fogalmam sincs mennyi lehet az idő, mert nem hoztam magammal órát.
Persze van óra a fényképezőgépben, de ez már csak utólag jutott eszembe.
Illetve pár képpel fentebb láthatunk egy órát, de az nem tudja jól az időt.

 

 

Bekapcsoltam a szalagcsiszoló-gépet, rátámasztottam a hasamra,
majd szépen végighúztam rajta a lécek összes oldalát.

 

 

A lécek éleit egy spulni smirglivel törtem le.

 

 

Három és fél centi széles a léc. Annak a fele...

 

 

Önkényesen úgy döntöttem, hogy a lécet tartó lyukak a lap szélétől két centire lesznek.
Akarom mondani, az asztalos szakma egyáltalán nem a milliméterekről szól!

 

 

Ez csak egy próba, hogy nem mértem-e el a lécek hosszát.
Még jó hogy nem! Persze volt már ellenpélda...

 

 

Az úgy volt, hogy az ipari tanulóm tönkretette a Skil fúrógépem. Hiába mondtam neki, hogy
ne szórjon szögeket a táskába, nem hallgatott rám. Pár beszórt szög a fúrógép ventilátor
lapátjában végezte. Volt ám meglepetés a következő indításkor! A gazdasági osztály
épp nem egy épületben volt velünk. Konkrétan a szomszéd kerület másik végébe
kerültek, s így kicsit nehézkes volt intézni velük a dolgokat. Mondtam a telefonba,
hogy tönkrement a fúrógépem. Erre azt mondták, hogy vegyek egy újat. Olyat amilyet
szeretnék. Vigyem be nekik a számlát. Kifizetik. Bezzeg mikor én akartam ilyet! Hogy ne
kelljen messzire mennem, kisétáltam a sarokra a Kisvakond szerszámboltba. Úgy emlékszem,
7.900 forint volt. Mondjuk ez a 80-as évek közepe felé úgy egy havi bér lehetett.
Viszont megérte! Ez a gép azóta is minden hiba nélkül működik.
Persze már itthon. Leselejtezték, én meg kimentettem.

 

 

Szép éles peremű lyukat fúr az a furcsa hegyű fafúró, amit mostanában lehet kapni.

 

 

A lyuk másik oldalát lesorjáztam, illetve kicsit be is süllyesztettem.
Már csak azért is, nehogy majd összekarmolják az asztalom a kilógó csavarfejek.

 

 

Odafogatom a léceket a lapokhoz, míg betekerem a csavarokat.
Így a biztos! Már úgy értem, így biztosan nem mászik el.

 

 

Persze a másik lapról sem felejtkezem el.
Ezt persze csak azért írtam, mert valójában elfelejtkeztem.

 

 

Mindkét alkalmatosság kész.

 

 

Hiába csak félbevágtam a lapokat, ha egyszer élükre állítva rövidebbek. Tehát így, vagyis
90 fokkal elfordítva, akár egymás mellett is elférnek, illetve beférnek az ágy alá.

 

 

De így, hogy (remélem csak most még) üresek, még egymásra rakva is beférnek.

 

 

A helyén szemlélve ilyen lett. Majd meglátjuk, hogyan válik be a gyakorlatban.
Ha nem tetszik, vesztettem három szál szalagparkettát, két szál cseréplécet,
némi magamba vetett hitet, no meg fél napnyi időt. Persze nincs kész.
A másik részéhez majd az asszony kell, mert én nem tudok varrni.

 

 


Elmondtam mit szeretnék, s hogy szerintem mi kell hozzá. Andi már hozta is a feladathoz
való anyagot. Ez a "valaminek a huzata volt" anyagdarab épp megteszi por ellen.
Szépnek is szép, csak hiába, mert az idejét jórészt az ágy alatt fogja tölteni.

 

 

Egy másik project is fut párhuzamosan. Azt kell mondjam, még ha csak kettő volna...
A másik anyagból a monitoromra készül egy védőhuzat. Mikor pákázok, féltem
az LCD monitort a repkedő óntól. A darabka vászon, még ha amúgy drága
is volt, még mindig sokkalta olcsóbb, mint egy új monitor. Persze attól,
hogy van egy ronda paca a monitoron (vagy a lepiszkált helye), attól
az a monitor még ugyanúgy nézhető, csak némi rossz emléket hagy
az emberben a forrasztgatós / összerakós barkáccsal kapcsolatban.

 

 

Andi -velem ellentétben- leveszi a méretet a monitorról. Már úgy értem, hogy én lazán
besétáltam a boltba megvenni az anyagot úgy, hogy fogalmam sem volt róla,
hogy mégis mekkora darabra van szükségem. Gondoltam is, hogy
hazasomfordálok, s én is bevetem a centit. Aztán győzött
a bátorság, meg a beépített szemmértékembe vettet hit.

 

 

Az egyik munkalapot bevittem Andinak méricskélésre. A nagyszobában mégiscsak
világosabb van. No meg ha ott van előtte, biztosabban nem szabja el az anyagot.

 

 

Míg a dolgok várakoznak, illetve Andi dolgozik, én lefekszem aludni.
Pihennie is kell valakinek!

 

 

Andi berajzolja az anyagra a vágási vonalakat.

 

 

 

Rajzolás után jöhet az olló. Kifejezetten ügyes ez a lány!
Már úgy értem, nem aprította fel a vászonnal együtt a szőnyegünket is.

 

 

 

Míg Andi szabászkodik, elkészítem a bemutató videót a monitort védő huzatról.

 

 

 

Természetesen ahogy én mutattam be a takaró alkalmazását, az nem volt jó.

 

 

Alakulnak a dolgok. A vászonnak nagyobbnak kell lennie, mint amit takarni készülök vele.
Egyrészt azért, mert kicsit magasabb is lehet a szétszedés, mint a lap pereme.
Másrészt pedig azért, mert be lesz gumizva az anyag széle, hogy
mikor ráhúzom a lapra, ne lötyögjön, hanem ráfeszüljön.

 

 

 

Andi annyira megharagudott a munkát szabotáló varrógépre,
hogy összevissza beszél. Persze máskor is így szokott...

 

 

Megpróbáltam bemenni a nagyszobába (ez az egy van) a munkalappal. Elsőre nem sikerült,
mert a lap szélesebb, mint az ajtórés. Még szerencse, hogy ha elfordítom, akkor átfér.
Vagyis egy akkora projectet is félre tudok tenni (illetve át a másik szobába), ami
tegyük fel sokkalta magasabb, mint az ágyneműtartóm alatt található hely.
Persze a szobában nem fér az ágy alá, ellenben felfér a cserépkályhára.

 

 

 

Így működik a pót asztallap. Ezt most csak azért mutatom, mert míg Andi varrt, a szokásos
családi munkamegosztás keretében én lefeküdtem aludni. Vagy épp nyomkodtam
a gombokat. Mindeközben pedig nagy megelégedéssel rakosgattam ide-oda
a mosógépvezérlő szétszedésével okozott rumlit.

 

 

Készül a gumizás.

 

 

Épp ilyet szerettem volna. Tökéletesen elrejti az alatta elterülő rendetlenséget.
Valamint egyrészt ugye nem porosodik, másrészt meg nem is látom.

 

 

 

Ilyen egyszerű elővarázsolni, illetve szükség esetén letakarni az épp folyó projectet.

 

 

Ráadásul akár kettő valamit is félre tudok tenni. Hogy ez az új eszköz a gyakorlatban
 mennyire fogja gyorsítani a munkát, az még a jövő kérdése. Mindenesetre ezentúl
könnyebb lélekkel állok neki olyasminek, amit biztosan nem fejezek be aznap.

 

 

A félretett project legfeljebb csak gondolatilag zavar, hiszen látni nem látom. Persze ha
lefekszem a földre, s benézek az ágy alá... De ez nálam egy igen ritka állapot...
Az viszont sűrűn előfordul, hogy alszok rá egyet. Ezentúl ez konkrétan
így is lesz! Már úgy értem, hogy míg én felül alszom, addig alul
(alattam) a lomok is pihennek. Valami ismét kikerekedett!

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...