OXFORD super de luxe kisrádió
(kicsi a bors, de ezer sebből vérzik)

Mikor átesek a légtisztító csoda dobozán, mindig azt mondom neki: Most már te jössz!
De így vagyok sok minden mással is, amit valamilyen okból illendő volna előrevennem.
Sorolhatnám, de csak annyi volna az eredmény, hogy jöhetnék vissza beszúrni a linkeket.
Gondoltam ma feldolgozok valami régi adósságot. Nézegettem az alanyokat a polcon.
A PDA kijelzője olyan poros, hogy rajzolni lehet rá! (van is rá firkálva egy virág)
A ferde tetejű SANYO deck meg fél éve hever a polcon félig már összerakva.
Én meg mit választok? Persze, hogy azt a kicsiny rádiót, ami nem is látszik.
Pedig ott feszít büszkén a kép kellős közepén. Ráfogom a rumlit! Jöjjön...

 

 

Ugyan van ennél régebbi kisrádióm is, de ez is a kezdetek gyermeke.

 

 

Az előlap fő helyén van ráírva, hogy 6 tranzisztoros. Valójában ezzel kezdődik a rádió.
Manapság persze már nem mérce, hogy mi hány tranzisztoros, de akkoriban, mikor ez
a kisrádió slágertermék volt, bizony még az volt. Méghozzá annyira az, hogy egyesek
még csaltak is vele! Cikkeztek is a korabeli rádiótechnikában, a diódának bekötött
kétlábú tranzisztorokról. De volt a méretileg ehhez hasonló kisrádióknak egy un.
"boy rádió" nevű változata is. Ezekben nem hogy hat, hanem tipikusan csak két
tranzisztor volt. Egyrészt jóval olcsóbb volt mint a többi, hiszen egy "normális"
szupervevővel ellentétben alig volt benne anyag. Másrészt rá lehetett sózni a piacon
a turistára, hiszen bekapcsolva teljesen jól hozta a helyi adót. Persze normálisan csak azt.
De ez már egy másik történet. Illetve majd csak lesz, ha kezembe akad egy ilyen rádió.
Visszatérve az épp aktuális alanyhoz, még az is rá vagyon írva, hogy nem csak hogy
super, de ráadásul még lux is! Valami szuperlatívusz jelző csak kell rá? Nem? De!
Az OXFORD mint név pedig szintén jól hangzik, bár a kisrádiónak valószínűleg
semmi köze sincs az egyeteméről híres angol városkához. Haladjunk tovább.

 

 

Az idő vasfoga itt hagyta nyomát. Kopott a festék, koszos a műanyag, foszlik a bőr.

 

 

Az elmúlt ötven év megtette hatását. A rádió széléről csendben pereg a műanyag...

 

 

Ellenben a valódi marhabőr (ezt mondja a felirat) jól bírta a kiképzést.
Kicsit feszegettem a két patentot a "Japan" felirattól jobbra meg balra,
aztán csak sikerült rájönnöm, hogy nem itt kell kinyitni a rádió ruháját.

 

 

Hanem oldalt, mégpedig a legnagyobb patenttal.
A többi gombocska ugyanis nem patent, hanem szegecs.

 

 

Micsoda csoda volt ez a rádió a maga idejében...
Menő volt, kinek egy ily szépség lapult a zsebében!

 

 

Mint azt az előbb már említettem volt, ha nem is elsőre, de rájöttem, hogy így nyílik.

 

 

Olyan szép fényes a hangszórórácsa, hogy a fényképezőm valósággal beleszédült!

 

 

Már úgy értem, hogy tisztára elvakította a csillogás.

 

 

Repedt, törött, elvált.

 

 

Kicsit hiányos is.

 

 

Mindenütt pereg a széle, de ezek a működést
egyáltalán nem befolyásoló szépséghibák.

 

 

Ez mondjuk már csúnya. Persze nem lehetetlen egy hasonló vastagságú,
és persze anyagú műanyag lapból beszabni ide egy másikat,
de francnak sincs kedve a fűrésszel koszolni.

 

 

Ekkoriban kezdett megváltozni a vélemény a japán holmikról.
A hatvanas évek előtt, ha valami japán volt, az nem jelentett semmi jót.

 

 

Teljesen korrekt felépítésű rádió. Persze épp csak annyi alkatrész van benne, amennyi egy
szuper elvű készülék normális működéséhez feltétlenül szükséges. Ez csak azért írom,
mert természetesen lehet ennél alább is adni, csak nem volt szokás. Ha elkezdjük
kiszedni a készülékből a tranzisztorokat, akkor értelemszerűen először a KF
erősítés fogy el. A helyi adót ettől persze még jól fogja venni a rádió, de
a távolabbiakat már nem. Ugyanis hiába ereszti szabadjára az AGC
az erősítést, ha nincs. Aztán ki lehet még spórolni a tranzisztorokat
a hangfrekvenciás erősítőből is. Ettől azonnal, illetve az alkalmazható
negatív visszacsatolás hiányától meg fog nőni a torzítás. Ha "B" osztályú
végfokozat helyett (minimum három tranzisztor, két trafócska) "A" osztályút
építünk (egy, vagy két tranzisztor, egy trafócska), csökken az erősítés, és az üzemmód
miatt megnő a fogyasztás. Persze mindenre vannak trükkök, de akkor már jobb
a kitaposott út, azaz a bevált kapcsolási séma. Mit is akartam még? Ja igen!
Lemaradt a füles csatlakozója. (vagy valamely már letört részen volt)

 

 

9 Voltos szárazelem való bele. Mondjuk kinek jutna eszébe betenni ide valami mást?
Már úgy értem, hogy nem szárazelemet. Mert az például egy kedves szokás volt, mikor
is a felhasználók összekeverték a teleptartókat. Nem egyszer találkoztam ilyennel.
Tipikusan az eredetileg két ceruzaelemről működő kisrádiók szoktak 9 Voltos
elemcsatlakozó papucsot kapni. Aztán persze, hogy olvadozik szegény
rádióban a végfok! Valamint gyanúsan gyorsan fogy ki az elem.

 

 

Minden kisrádió rákfenéje, a helyszűke miatt alulméretezett potméter.
Még ha van is másik, akkor sem lehet cserélni, mert nem csak be van
forrasztva a két szélső lába, hanem tipikusan oda is van szegecselve.
Kiszedni a helyéről, hogy a panel épen maradjon, majd lehetetlen...

 

 

A ferritrúd a jó helykihasználás miatt lapos.
A felfüggesztése egyrészt féloldalas, másrészt alulméretezett.

 

 

 

A kisrádiók egyik legnehezebb alkatrésze a ferritrúd. Ehhez képest szinte minden
kisrádióban gyenge a rögzítése. Becsapódáskor (leesés) ez az alkatrész akarja
magát leginkább kiszakítani a helyéről. És ez nem holmi ígéret!
Mint az látható, meg is teszi.

 

 

A panelt a dobozban rögzítő egyik csavart látjuk, háttérben a demodulátor diódával.
Általában a házban szokott lenni a menet, amihez csavar fogja a panelt.
Itt meg a házban van a csavar, amihez anya fogja a panelt.

 

 

Múltkor ráuntam, hogy mikor óráscsavarhúzóra (csőkulcsra, imbuszra, villásra) van
szükségem, valóságos expedíciót kell indítanom a felkutatásukra. Hiába tudom,
hogy a középső asztalfiókomban laknak, ha egyszer rútul ömlesztve vannak.
A probléma megoldására megálmodtam egy darabka fát, melyben három
hatalmas lyuk lenne. Aztán megláttam a boltban ezt a fából készült
névjegytartót. Ennyi elég is volt, hogy letegyek a terveimről!
Megvettem. Furkáljon lyukakat deszkába a rosseb!

 

 

Bármely részére is tekintek, mindenütt az látszik, hogy ezt kérem piszkálták!
Mikor régebben elém került egy ilyen, tipikusan rokontól vagy kollégától,
általában azt mondta a tulajdonos, hogy lehet csak az elem körül van
valami baj. De én ennyiből már tudtam, hogy aznap vagy KF-et
fogok tekercselni, de minimum újra kell kábelezni a rádiót.

 

 

A hangszórón átbucskázó fehér drót közepén az nem egy kötés, hanem valamiféle
égésnyom. A lényege (általa okozott hiba) az, hogy időnként hozzáér a hangszóró
fém részéhez, amitől (még ha nincs is bekötve sehová a hangszóró váza)
biztosan recsegni fog a készülék.

 

 

A kimenőtrafóknak (persze a fázisfordítóknak is) általában vastag drótlábuk szokott
lenni. Jelen esetben hajlékony vezetékek jönnek ki a trafókból, melyek egyrészt
a panelba, másrészt a pedig közvetlenül a hangszóróra vannak ráforrasztva.

 

 

Mint az imént láthattuk, lötyög a ferrit, ami a törött tartót elnézve nem is csoda.

 

 

A rádiónak szép fényes hangszórórácsa van. Ez nem csak egy dísz, de a hangszórót
is ez tartja a helyén. A rács fülecskéi a dobozon belül el vannak hajlítva.

 

 

Csak persze egyesek már letörtek.

 

 

És a kettesek, hármasok, négyesek, és az ötösök is.
Még jó, hogy a masszív bőrtok összetartja a rádiót.

 

 

A meg sem szólaló kisrádiók hibakeresésének sorrendje nálam a következő.
Teleptartó (illetve csatlakozó), majd a teleptartóról jövő vezetékek,
majd a jelen képen is látható kapcsolós potméter kapcsolója.

 

 

 

Mint az látható, a kapcsolónak esze ágában sincs kapcsolni!
Szerencsére ez egy csipeszes áthidaló próbával könnyedén behatárolható hiba.

 

 

 

Konkrétan ezzel a variációval még nem találkoztam. Nem a kapcsoló kontaktus
a hibás! Tehát nem ott nem ér össze, ahol össze kell érnie, hanem a kapcsoló
álló tuskója nem érintkezik. Elengedett a szegecselés. Persze nem annyira,
hogy kiessen, illet láthatóan lötyögjön a tuskó, hanem épp csak annyira,
hogy ne vezesse az áramot. Gondoltam fog ez menni! Elhárítok egy
két triviális hibát, s már jöhet a is rádiózás. Ha ezt így leírom
(persze gondoltam is), akkor biztosan nem így lesz.

 

 

Nincs kedvem mosogatni, ezért csak egy gyors
alkoholos törölgetést kapnak a gombok.

 

 

A ragadós kosz (zsír + por + szösz) nem vezeti az áramot. Ezért (s hogy ne recsegjen)
kipucoltam a potmétert. Most egy egészen egyszerű ellenőrzés következik.
Fogom a csavarhúzóm, s odabökök vele a potméter középső lábára.
Lehetőleg nem nullára letekert hangerőnél! Ilyenkor, ha a hangfrekvenciás
rész rendben van, a hangszóróból búgást kell hallanunk. Persze meg sem mukkan!

 

 

 

Eggyel odébb viszont igen. Az eggyel odébb jelen
esetben egy csatolókondenzátort jelent.

 

 

Még szerencse, hogy bőven van pótlás.

 

 

Az Echo márkajelzésű szürke kondenzátor konkrétan teljesen szakadt.

 

 

Meg ez a szintén Echo felségjelzésű 10 mikrós is.

 

 

Meg még ez a tápfeszültséget szűrő 30 mikrós is. Ezen utóbbi hibáját általában onnan lehet
észrevenni, hogy gerjed a rádió. A végfokozat megrángatja a tápfeszültséget, ami mint
moduláció, a tápfeszültségen keresztül visszajut az RF fokozatokba. Ezzel készen
is van a visszacsatolás, s már sípol is a rádió. Sajnos a tulajdonos általában ezt
a visszacsatolós, kondi kiszáradós dolgot egyáltalán nem érti. Ilyenkor jön
a szerencsétlen KF-ek tekergetése. Pedig amúgy igen egyszerű rájönni,
hogy kiszáradt az RF fokozatok tápfeszültségét hidegítő kondenzátor.
Ha felhangosítva kezd el sípolni a rádió, de halkan még jól szól, akkor
már meg is van a hiba. Persze a hiba elhárításához kell némi anyag meg
szerszám, s az azért valljuk be, nem mindenkinél akad az asztal fiókjában.

 

 

Már van is benne élet! Csak persze még nem szól. Ha rábökök a modulátor tekercs
kimenetére, egyszerre kezd üvölteni az egész éter. Ez elég a jelenség egyértelműen
a tekercs szakadására utal. Érdekes, hogy a huzal végét nem a forrasztás tartotta
a panelen, hanem csak a viasz. Gondoltam egy forrasztás, s készen is vagyok!
Ja. Gondoltam...

 

 

Mivel nem szólalt meg a rádió, kicsit megmozgattam a drótokat. Az egyiknek nagyon
nem volt tartása. Konkrétan csak a cérna tartotta össze. Elég egy fura megoldású
ez a tekercs. Nem litze (sok kis vékony drót összefogva) huzalból van, hanem
csak a kivezető drótokra (pontosabban szólva melléjük) van tekerve
a rugalmasságot biztosítandó némi plusz cérna.

 

 

Fogtam, s mérgemben letéptem a tekercs másik lábát is.
Ha van miből pótolni, mit nekem pár mentnyi drót?

 

 

Márpedig van miből pótolni.

 

 

A ferritrúd másik végéről levakartam egy gombócnyi gusztustalan viaszt.
Ez fogja rögzíteni (némi páka odatolás után) az új tekercs meneteit.

 

 

 

Tegyük fel, hogy most untam rá a rádió javítására. Csak kihúzom a kábeleket a tápomból,
felkapom a pót asztallapot, majd egy könnyed mozdulattal betolom az ágyam alá.
Már lehet is levelezni, weblapot szerkeszteni, vagy mozizni. Ha meg újra rám
jön a barkácsolhatnék, csak előkapom a projectet ahogy eltettem, s már
 folytathatom is ott, ahol legutóbb abbahagytam. Jó ötlet volt ez a lap!

 

 

 

Ugyan nem véletlenül hívták ezeket a kisrádiókat sípládának, de ekkora torzítás azért már kicsit sok.
Addig addig nézegettem a drótokat, míg megleltem a megoldást. Ugyan kapcsolási rajz az
nincs, de ebben a kisrádióban nincs semmi különleges. Pont olyan, mint a többi.

 

 

 

Ahol volt a drót (vajon minek lett oda átkötve), ott torzít. Ahová átteszem (ide való eredetileg),
ott nem torzít. Mondtam már, hogy mennyire szeretem a találomra javítgató fusereket?

 

 

Ezt nem én találtam ki, hanem más rádiókból lestem el. (például Sokol) Ha a drótot
átdugjuk egy panelba fúrt lyukon, akkor nem fog leszakadni a vége a panelról.
Hogy is szakadna le, mikor nem ott mozog! Mondjuk alapesetben nem
mozog az a drót, tehát túlzott ez a megoldás. Ellenben amennyi
leszakadt drótvéggel a sors engem már összehozott...

 

 

Ez így már örök élet, s még két nap!

 

 

Ha így (szintén egy lyukon átfűzve) kötjük rá a vezetékeket a telepcsatlakozó
papucsára, ez a kötés is sokkal tovább fog tartani.

 

 

Hihetetlen régi probléma megoldását látjuk a képen. Előkapom a Miniplexet (kisfúró),
majd bedugom a tápomba a banándugókat. No de melyiket hova? Mivel mindkét
dugó fekete, nehéz eldönteni. Illetve nem is lehet, csak próbával. Már igen
régóta tervezem, hogy a pozitívra ráhúzok egy piros műanyag karikát.
Azonban most megvilágosodtam! Persze amilyen sötét vagyok, ez
már kifejezetten rám is fért. Kicsit bepirosítottam a banándugót
alkoholos filctollal. Még egy ennyire egy egyszerű megoldást...

 

 

Itt kicsit jobban belenyúltam a szerkezetbe. A hangszóró mágnesének kivágott kerek lyuk
szélén végigfutó fóliacsíkot három helyen átvágtam. Célszerűen a Miniplexszel, mert
épp az volt kéznél. Az elvágott fóliacsík által eredetileg vezetett áramot egy
kerülődróttal pótoltam. Végül is lett két szabadon felhasználható
fóliacsík darabkám a panelen. Ezekre forrasztottam át,
a kimenőtrafó szekunder tekercsének végeit.
A képen ők a fehér és a zöld drótok.

 

 

Majd a pluszba odafúrt két lyukon keresztüldugtam a hangszóróhoz vezető új drótokat.

 

 

Mennyivel rendezettebben néz ki így, mint mikor először láttuk...

 

 

A lényeg, hogy ne legyenek mindenfelé lógó drótok, amit a rádió gazdája
nekiállhat igazgatni, mikor legközelebb kimerülnek a telepek.
Mondjuk ez a rádió az enyém, de ez most mindegy...

 

 

Ti már nem jöttök velünk tovább...

 

 

 

Mondhatnám, hogy a kora ellenére jól szól. No de mit számít egy kisrádiónál a kor?
Mondjuk egyre több hibát jelent, de mint azt láttuk, ezek orvosolhatók.

 

 

És még a pót asztallap is jól vizsgázott!

Vissza a többi szétszedéshez

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...