Szemetesvödör
(megpatkolom)

Itt van ez a vödör. Illetve nem itt van. Már úgy értem, hogy nem bent a szobában,
hanem mint az látszik, szerencsére kint a konyhában. Az viszont mondjuk már
kevésbé szerencsés, hogy rögtön bejön. Persze nem magától, hanem hozom.

 

 

 

Csak a lényeg veszett el. Hiába nyomkodom a pedált, esze ágában sincs
felnyílnia a tetejének! Ilyenkor elgondolkodom. Mégis miért épp velem
történik mindez? Aztán persze rájövök, hogy az összes többi emberrel
is pontosan ugyanez történik, csakhogy ők velem ellentétben nem
állnak neki megjavítani egy ócska szemetesvödröt. Ez van.

 

 

Behoztam a vödör tetejét a működésképtelen nyitószerkezettel együtt.
Előbb természetesen alaposan elmosogattam. Az ágy előtt útban
van, de ez engem ugyan meg nem akadályoz abban, hogy
aludjak a feladatra egy hatalmasat, mielőtt nekiállok.

 

 

 

Sajnos hiába aludtam egy kifejezetten jóízűt a problémára, mert míg én álmodtam,
nem született semmi eredmény. Mondjuk eddig még sosem vált valósággá egy
puszta megálmodás, ezért kénytelen vagyok a valós világban is dolgozni,
pedig mennyivel kényelmesebb lenne csak egyszerűen kigondolni
valamit, aztán tudomásul venni, hogy már el is készült.

 

 

A hiba helye pontosan a célkeresztben van.
Legalább nem rejtett, nem kell keresni.

 

 

Ez bizony eltörött.
Mivel a hiba immáron felderítődött, már csak a megoldást kell rá megtalálnom.

 

 

Illetve előtte természetesen még szét is kell szedni a mechanizmust.

 

 

Egy kicsit feszegettem a csavarhúzóval, minek hatására azonnal szét is ugrott.

 

 

Először azt terveztem, hogy a törött anyagot legyártom valami másból.
Tipikusan valami keményfa darabra gondoltam a pincéből.
Aztán meg az jutott eszembe, hogy megvasalom.

 

 

Meg kellett állapítanom, hogy sorjás a pedál. No de hogy jön ez ide? Hülye kérdés!
Sehogy! Hiszen nincsen is neki lába! Még tiszta szerencse... Ebből a lakásból
ugyanis már tényleg csak egy sétáló szemetesvödör hiányzik. Vagy nem?

 

 

Jaj! Azt de nehéz lesz kiakasztani! (gondoltam letörten)
Szerencsére a pöcök nem tört le, ellenben a piszkálástól azonnal kiakadt.

 

 

Ez az elem egyáltalán nem érdekel, merthogy szerencsére semmi dolgom sincs vele.

 

 

Erre is azt hittem, hogy nehezen fog kijönni.
Erre fel éppen csak elfordítottam, s máris a kezemben volt.

 

 

Úgy döntöttem, hogy nem fogom újragyártani,
megmaradok inkább a jó öreg vasalásnál.

 

 

Hogy néz már ki ez a szerencsétlen csapszeg? Bár csak egy holmi szemetesvödör
tetőnyitása múlik rajta, no de attól még ne legyen már ilyen cefet! Ahogy
ez a gondolat átfutott az agyamon, már álltam is neki megreszelni.

 

 

Ha lehet ezt mondani, így talán még pocsékabbul mutat!
Ellenben már nem szorul meg a karban. Gondolom
azért is törhetett el az emelőkar, mert a kissé
túlméretes csapszeg már eleve feszítette.

 

 

Az addig rendben van, hogy megpatkolom oldalról valami lemezzel.
No de egy kissé megkövérítve vajon el fog-e férni?

 

 

Bőven van hely a patkolásnak, és az esetlegesen kilógó csavarvégeknek.
Ez egy nagyon könnyű feladat lesz, hiszen eddig még sehol semmi nehézség.

 

 

Hogy mégis mi közük van az ecseteknek a Merklin fémépítő alkatrészeihez?
Egyberaktam őket, és kész! A lényeg most úgyis csak annyi, hogy nem kell
keresnem lyukacsos lemezt. Illetve kerestem, s egy egész doboznyi
Merklin alkatrész képében rögvest meg is találtam.

 

 

Hogy biztosan tartson, mindkét oldalára kap vasalatot.

 

 

Mikor az éjszaka közepén fúrok, mindig elképzelem a szomszédot, ahogy beállít.
Géza! Mi a retkes f*szt zörögsz az éjszaka kellős közepén?
Hogyhogy mit? Patkolom a szemetesvödröt.
Nem mondod, hogy ti nem szoktátok!
Legközelebb hozzál sört, meg vödröt.
Megpatkoljuk a tiédet is, meg dumálunk.

 

 

Feladhatnám rejtvénynek, de inkább elárulom, hogy milyen furcsaságot látunk.
Ez itt kérem egy balos csigafúró. Ez az egyetlen ilyenem.
Ezt sikerült elsőre kivennem a dobozból.
Szerencsére irányváltós a gép.

 

 

Ez eddig valósággal tökéletes!

 

 

Úgy mértem ki a lyukakat (a valóságban persze pontozóval jelöltem át),
hogy a patkolás majd egy kicsit összefelé feszítse a szétvált anyagot.

 

 

Juj! Mennyi négyes csavar...
Persze a valóságban egyáltalán nem ijedtem meg.

 

 

Rettegjen helyettem inkább ez a kettő, melyeknek ezentúl dolgozniuk kell.

 

 

 

Annyira sebesen nyomogattam össze az alkatrészeket, hogy közben nem volt időm
fényképezni. A lényeg, hogy pontosan így kell működnie. Vagyis teljes a siker.

 

 

Mikor Apukám azt a lefolyócsövet a képen látható módon beszerelte, részemről
egyből azt mondtam, hogy az úgy nem lesz jó. Nem is lett, mert csöpögött.
Apukám rátekert egy egész tekercs szigetelőszalagot. Majd még egyet.
Ezt egészen addig ismételgette, míg abba nem maradt a csöpögés.
Az mondjuk igaz, hogy eltelt húsz év, és még nem kellett
szétszedni ezt a lefolyót, ellenben nem is lehet!

 

 

 

Elvan a gyerek ha játszik.

Utóirat:
Aki úgy érzi, hogy fel van iratkozva a hírlevélre, de nem kapja, az nézze meg
a Gmail (esetleg Freemail) fiókját webfelület alól. Ott leszek a spam mappában...